Túráztunk Ócsán

Pénteken kérdezte Viktor, hogy volna-e kedvem túrázni a hétvégén a fiúkkal. Üsse kavics, belementem, bár előre látható volt, hogy a túra és a fiúk nagyjából összeegyeztethetetlen. Szombaton időben felkeltünk, gyors reggeli volt csak, aztán beugrottunk a kocsiba, hogy elguruljunk Szűcs Attiláékhoz. Vele és két lányával mentünk az ócsai tájvédelmi körzetbe egy kedves kis játszótérre. Jócskán megcsúszott a program amiatt, hogy a Lágymányosi hídon laza fél óra alatt értünk végig, de onnantól már szerencsére egész jó volt a közlekedés. Hamar kinn voltunk a zöldben.
Eleinte az összes gyerek nagyon élvezte. Jó volt, hogy végre friss levegőt szívtunk, madarak énekeltek körülöttünk, zöldet láttunk lépten nyomon. Voltak rajtunk kívül többen is az erdőben hatalmas fényképezőgépekkel, kutyákkal, gyerekkel sétálgatva. A srácok eleinte mindenre vevők voltak (még Karcsi is), aztán apránként ahogy nőtt az éhségük, úgy csökkent a lelkesedésük. A túra célja egy kisebb erdei játszótér volt, ahol sajnos már csak alig negyed órát töltöttünk és rohamléptekben mentünk vissza a kocsikhoz, hogy a helyi étteremben gyorsan együnk valamit. Ha Karesz tudna beszélni, biztos ő is nyavajgott volna, de így csak a maradék négy gyerek nyűgölődött. Szerintem hamar odaértünk, a kiszolgálás szuper volt, a kaja finom. Karcsi addigra már olyan fáradt volt, hogy simán nyugiban ült az ölemben és mindent megevett, amit a szájába tömtem. Valamikor négykor értünk haza. A két kicsi beájult a kocsiban, otthon azért letettük még őket egy kis csendespihenőre.

Érdekes volt figyelni a két kislányt a túra során. Egész másak, mint a fiúk. A fiúknak megvan az az előnyük, hogy strapabíróbbak és kevesebbet nyavajognak! De azért örülnék, ha egyszer a gólya hozna nekem egy lányt...

Na itt van pár fotó a kirándulásról: