Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2016. november 28., hétfő

A mi adventi koszorúnk

Sok blogon láttam csodaszépen megkomponált, igazi adventi koszorú remekműveket. Nálunk mindig a gyerekek csinálják, legalábbis azóta, hogy a Don Bosco suliba járnak. Idén elmaradt a koszorúkészítés, mert ütközött a jótékonysági esttel. Ez utóbbira okos-Dóra vállalta, hogy csinál sütit, mert más dolga nincs. Igazából a legviccesebb az, hogy szeptemberben kellett kitölteni a táblázatot a kisebbik fiaméknál, hogy a tisztelt szülő az osztály életében milyen munkát vállal. Lehet ez sütisütés alkalmakra, rorátéra agapé készítés kora hajnalban, mikulás ajándék vásárlás, karácsonyfa díszítés stb. Na amint megcsinálták a táblát én belevéstem magam agyatlanul két helyre is. Szerintem a 9. hónapban terhesen már nem sok eszem volt, mert hogy én miként terveztem egy alig 2 hónapos csecsemővel a hajnali agapé készítést úgy fél hét tájban, azt nem tudom. Mikor szembesültem azzal, hogy többek között erre írtam be magam, töredelmesen bocsánatot kértem, hogy ez nekem most kivitelezhetetlen. De akkor legalább a másikat nem mondtam le, szóval a jótékonysági estre sütöm az 1 tálca sütit. Hiszen az bármikor megy, csuklóból akár. Pláne, ha a nagyobb fiam osztályában a szülői aktivitás nagyjából nullával egyenlő. Komolyan, ha én már valahol nagyon aktív szülőnek számítok, ott tényleg baj van. És az osztályfőnök, férfi lévén nem sok energiát pazarol a szervezésre, vagyis ír egy körmailt, hogy kéne 5 tálca süti, várja a lelkes jelentkezőket. Aztán annyi. Ketten lelkesen jelentkeztek privátba az osztályfőnöknél, szóval én csak azt láttam, hogy eltelt egy teljes hét és senki semmit nem írt. Másnak ilyenkor nincs lelkiismeretfurdalása? Mármint, hogy mégiscsak a mi osztályunk, mégiscsak segítség kéne, nem olyan nagy kaland 1 tálca sütit megsütni. Szóval ha már egyet sütök, akkor menni fog a kettő is. Ez volt egyébként tényleg a könnyebbik része a dolognak. A nehezebb az volt, hogy összepakoljam a fellépőim felét (Mikit csak, mert Karesz szállítását megoldották iskola szinten), betuszkoljam Lacikát, a hordozót, a babakocsit és egy lelkes Marikát a kocsiba és koppra ötre ott legyünk a művházban. Minden klappolt, még a péntek délutáni forgalmat is túléltem (amivel persze nem számoltam), sütit leadtam, Mikinek sikeres szereplést kívántam és elrobogtunk Marikával. Jelzem, hogy Karcsi szerint mindenkinek ott voltak a szülei, kivéve az övéi. Én babával nem vállaltam a nézőtéri bulit, Viktor meg dolgozott hatig és különben sem kaptunk jegyet, mert a gyerekek nem szóltak időben, hogy kéne vinni a pénzt. (Egyébként Karcsi fa volt a darabban, tehát egy sornyi szövege sem volt.)
Naszóval Marikával és Lacikával berongyoltunk egy virágboltba és csak kapkodtam a fejem, hogy 5e Ft alatt nincs adventi koszorú. Nekem pedig alapban olyan kell, ami nem hullatja a levelét. Még Viktorral tettünk egy próbát egy másik virágboltban is. Ott még szörnyűbb árak voltak, szóval vettem inkább egy alapot és négy pici színes gombát, hogy majd mi megcsináljuk. Terveztem, hogy szárítunk almát, narancsot stb. Odáig jutottam, hogy vetettem egy pillantást az almákra és a narancsokra. Szóval vasárnap délután már eléggé a körmünkre égett az adventi koszorú téma, úgyhogy kicsit feltúrtam a pinterestet és találtam egy pompomos ajtódíszt. Megszületett az ötlet, hogy ilyen lesz a koszorúnk. Gyertyánk van, én mindig elteszem a régit, újra és újra azt használjuk, fonalam van kismillió, előszedtem egy pár gombolyag anno sapkának vásárolt Barkás Mosó Masa fonalat, meg valamilyen szintén barkás rózsaszínt (ebből tényleg készült sapi). Találtam egy jó kis videót a neten: konkrétan ezt. Aztán összetrombitáltam vergődő srácaim, akik amiatt unatkoznak, hogy vasárnap le vannak tiltva a gépekről. Mondtam, hogy most pompomokat csinálunk. Minimális lelkesedéssel vetették bele magukat a dologba. Nem szóltam bele a színválasztásba, így vannak fehér, fekete, sötétkék, rózsaszín pompomok is (naná, hogy Karesz választotta a feketét), amik sehogy sem illenek a rózsaszín és lila gyertyákhoz, de ugye kicsire nem adunk. Végül egymást lekörözve gyártották a pompomokat, mert mint kiderült nem is olyan rossz mulatság. Végül Lacika bőgése vetett véget az alkotásnak. Miközben szoptattam, már jött is Marika, hogy Karesz hasba rúgta, mert el merte venni a tesója kis gördeszkáját, amivel ő a trükköket tanulja. Mondtam, hogy inkább játszanak valamit értelmesen, én most nem tudok igazságot tenni. Addig volt nyugalom, amíg foglalkoztam velük. Szörnyű!

Nade ilyen lett a koszorúnk, apa szerint szigorúan felnőtt jelenlétében lehet csak használni, mert vészesen gyúlékony:-DD A srácoknak nagyon tetszett, Miki szerint igazán egyedi. A 4 gombát azért rátűztem, ha már megvettem, bár baromira nem illenek oda. Meggyújtottuk este a gyertyát, énekeltünk, imádkoztunk és mindenki vállalt valami lemondást a hétre. Cukik voltak a srácok, hogy ki mit választott. Miki volt a legkeményebb!

Hoztam képeket is Laciról. Most ugye főképp őt fotózzuk.
Marikával (tényleg fésülködött):

Itt épp az öklét szopogatja, most már nagyon közel van ahhoz, hogy megtalálja az ujját végre. A cumit nem nagyon szereti.

Itt mindjárt sírni fog:

Ezen meg édes fogatlan vigyorral mosolyog. Matyi csinálta róla, hihetetlen, hogy mennyit fotózta a kisöccsét: 

2016. november 24., csütörtök

Játék Jucusnál!

Játék Jucusnál! Csodaszép dolgokat alkot, érdemes benézni hozzá!
http://judd25-keresztszemes.blogspot.hu/2016/11/jatek-giveaway.html#comment-form

2016. november 22., kedd

Nagyikendő újratöltve

Nálam minden horgolt darab irtó lassan készül el. Konkrétan úgy szokott alakulni a dolog, hogy meglátom a fonalat, szerelembe esek vele, megveszem, nekilátok a "szerintem ebből a fonalból ez biztos jó lesz" munkadarabnak, aztán bekrepál a kezem, ha túl sokat horgolok, leteszem a munkát és utána valahogy elfelejtődik. Igazából épp elég volt számot vetnem a megkezdett hímzéseimmel, szám szerint kilenc darabbal, a megkezdett horgolmányaimra inkább rácsuktam a fiókot. Aztán most, hogy közeleg a karácsony, gondoltam leporolok pár félbehagyott munkát. Kezdjük azzal, amit már tavaly is ajándékba szántam, csak persze nem készült el. Na ez egy "apró" darab, hamar kész lesz:-D Hogy a kezem is bírja, beosztottam a munkát: reggeli szopi után 10 nagyiblokk, ebéd után 10 nagyiblokk, vacsi után 10 nagyiblokk. Így talán elkészül az egész kendő karácsonyra. Szépen haladtam, már épp kezdtem vállon veregetni magam, hogy jaj, de ügyesen elterveztem, mikor beütött minden kézimunkázó rémálma. Elfogyott a fonalam, ráadásul nem csak itthon, hanem már a fonalboltban sem lehet kapni. Azt hittem megüt a guta, hiszen előtte pár nappal meg azzal szembesültem, hogy a boltban az egymás mellett tökéletesen mutató fonalgombócok a kész kendőben nem olyan jók. A bordó színűt már tavaly is leszavaztam. Maradt az alap sötétbarna, és tervek szerint 3 szép őszi szín törte volna meg az egyhangúságot. Mára már csak kettő maradt, a sárga annyira világított, hogy inkább kibontottam. Pedig a rozsda, a halványbarna és a sötétbarna mellé az őszies aranysárgát megfelelőnek éreztem. Na mindegy. Kendőt átterveztem, de így a barna fonal már egyértelműen kevésnek bizonyult. Mivel a Drops Merinos Extra Morbindone fonala már nem beszerezhető, Big Merinoval folytatom. A barnája majdnem ugyanaz az árnyalat, de csak majdnem sajnos. Én nagyon látom a különbséget, remélem azért nem lesz túl rossz. Hát ez van. Kicsit letörtem, de be szeretném fejezni ezt az ajándékot mindenképp karácsonyra. Egy pici részletet mutatok belőle azért:

Csak nagyon utóíratként jegyzem meg, hogy ha már fonalat rendeltem, akkor persze új projecthez is becsusszant pár gombóc fonal még a kosárba (mert ugye megkezdett munkám nincs egy szál sem), nameg Annás könyve, amit a szülésznőmnek szeretnék adni, mert mint kiderült ős is horgol, köt, varr, alkot. Csak nem blogol:-DD

2016. november 19., szombat

Mit találtam!

Csak hátha másnak is nagyon tetszik. Gondolom a tervezőt nem kell írnom, a kép magáért beszél. Már nem is tudom melyik blogon kalandoztam, mikor ebbe belefutottam. Jééé, én még ezt nem is láttam, de persze nagyon-nagyon tetszik. Hát nektek? Tegyük a soha el nem készülő, de bármikor nekilátnék lista végére. Vagy elejére...

2016. november 15., kedd

A tesók és Laci

Mindenkinek meg kell szokni, hogy újabb fővel bővült a család. Van, akinek ez nehezen megy, van akinek csuklóból.
Én leginkább Matyi fiamtól tartottam, hiszen ő volt az, aki a legkisebb lelkesedéssel, sőt némi nehezeteléssel és ellenségeskedéssel fogadta, hogy újabb gyermek érkezik a családba. Ehhez képest teljesen váratlanul, sőt szinte meglepetésként ért, hogy mennyire szereti a legkisebb tesót. Mindig jött, mindig érdeklődött, hogy mi van, nagyon hamar fel is vette, én meg idegesen néztem, hogy hogy tartja, de hamar sikerült megjegyeznie, hogy a kicsi fejét mindig fogni kell, mert Lacika nyaka még nem olyan erős. Jött, csinált képeket Matyi egy csomót, szelfizett vele nem keveset.
Aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy ha sok dolgom közepette nem volt időm az üvöltő gyerekre, akkor egyszercsak beütött a csend. Felmentem a szobájába és Matyi fiam ott ringatta Lacikát csendben, igazi gondos szeretettel. Mindig kérte, hogy mosolyogjon neki, de Laci még csak el-elvétve mosolygott akkoriban, most már néha igazi széles szájú béka. Na ilyenek ők kettecskén:

Miki kicsit kevésbé érdeklődő. Ő is be-bejön a szobába, de inkább csak lecsekkol minket. Róla valahogy még nem készült közös kép, csak sok-sok mobilos kép, amiket a facebook-ra is felpakolt természetesen. Kedvenc benyögése nekem az volt, mikor a napokban Marika kifakadt:
-Anya, miért kell ezzel a kicsivel ennyit foglalkoznod?
Miki és Karcsi elkezdtek röhögni (tényleg röhögni)
-Kezdő vagy Marika! Mi Karcsival már tudjuk, hogy ez így megy!
Most egyébként ezerrel olvas Miki. Az őszi szünetben apa bekeményített, mert agyára ment a sok gépező gyerek. Letiltotta őket a kütyükről és láss csodát, Miki és Karcsi is könyvet ragadott. Miki rohamtempóban falja az Eragont, már a 3. kötetnél tart. Karesz kicsit csaponva hol ennek, hol annak áll neki, most a Profi Noki kalandjai jön be neki, abból az első kötetet már el is olvasta.
Egyébként Miki is Pannonhalmára készül. Apja teljes lelki nyugalommal vette tudomásul, nem volt az a nagy ellenállás, mint anno Matyinál. Szóval idén nekifut a gyerek a felvételinek, aztán meglátjuk. Ha nem sikerül, akkor marad a Don Boscoban még két évet. De miért ne sikerülne? Remélem nem a legkisebb űzi el itthonról, habár tényleg szűkösen vagyunk itthon, pláne, hogy négyen laknak a gyerekszobában. De csak nem Laci az oka, hiszen már mondogatja egy ideje, hogy menni akar, nameg Karesz is oda pályázik, neki csak az a fontos, hogy ő akkor járjon oda, amikor Matyi már nem (na ők ketten nehezen tolerálják egymást!), és persze Marika is Pannonhalmán akar tanulni:-D Laci még nem nyilatkozott. Ilyen Miki Lacival:
 

Karesz minimális érdeklődést mutat Laci felé. Eleinte szinte egyáltalán nem mutatott semmi kíváncsiságot. Nem is nagyon akarta felvenni, míg Marika folyton ezzel nyúzott. Be-benézett hozzánk, de inkább csak az izgatta, hogy ráérek-e vele valamit megnézni, megbeszélni. De a suliban és másoknak csak a kistesóról beszél és kifejezetten pozitívan. Hát igen, ő az a agyerekünk, aki a saját heves érzelmein nehezen lép túl. Biztos ezerrel féltékeny, hiszen az egyetlen státuszát, a "legkisebb fiú a családban" szerepet is elvették tőle. Ráadásul most már ő az abszolut szendvicsünk. Ami nagy változás nála, hogy most, hogy kicsit halkabban kéne lenni, ő folyton üvölt, hangoskodik, furuláyzik, szinte kiprovokálja, hogy az ember rászóljon.
Azért most hétvégén végre kézbe vette Lacit egy fotó erejéig:

Most volt Karcsi 9 éves. Amíg Matyi is itthon volt, gyorsan csináltam egy tiramisut és felköszöntöttük családilag. Készült pár kép, mutatom. Most hétvégére várjuk Mariannékat egy közös szülinapozásra, rendes tortával és ajándékkal. Csak reméljük, hogy addigra befut a hőn áhított 3D-s toll, amit apa Kínából rendelt. Most egyébként a kártyatrükkökre van ráállva Karesz. Mindig van valami hóbortja, amit a végsőkig kimerít. Na a szülinapi pár képet mutatom. Viktorról is készült egy jó, bár kicsit olyan megfáradt rajta.
 

És hát Marika. Ő most a legféltékenyebb, aki elég nehezen találja meg a helyét és találja fel magát. Már megvolt a szerepjáték, ahol a család minden tagja jól viselkedett, úgyhogy mindenkit megdícsért, csak Anya és Laci kaptak ki, mert rendetlenek voltak. Hozta Julika babáját, átnevezte Kislacinak és nekilátott ő is mindent csinálni utánam. Kislaci kapott egy pelust (frankón pelenkázta Marika, teljesen jól!), egy bodyt Laci ruhatárából. Volt szoptatás, böfiztetés, fürdetés, altatás, minden. Mellesleg még a melltartóba rakható betétekből is kért Marika és kicsit hordta. Azért a szoptatást elég bizar dolognak tartja, de irtón érdekli, hogy ettől a tejtől nő meg a Laci. Marika volt, aki javasolta, hogy nézzük végig az összes kiskori fotót, irtó sokat kellett mesélnem arról, hogy ő milyen baba volt, hogy ki volt a legcukibb, ki volt a legjobb, ki evett a legtöbbet, ki sírt a legtöbbet, kire voltam mérges és persze a lényeg, hogy kit szerettem a legjobban. Ez utóbbi kérdésre a soproni Nagyikám tanította meg a legtökéletesebb választ, mert én is folyton ezzel a kérdéssel nyúztam:
-Az összes Marika lányom közül téged szeretlek a legjobban.
A fiúk ezen persze mind vigyorognak, de Marikát teljesen kielégíti a válasz.
Ilyen Marika és Laci együtt:
Azért hoztam még képet apájával együtt a legkisebbről és egy családi fotót is.
 

Laci egyébként most épp alszik, azért vagyok ilyen bőbeszédű. Nameg talán közlékenyebb is lettem az utóbbi időben. Nem szív le teljes gőzzel a munka-család-háztartás kombó. Laci délelőttönként alszik hatalmasat, délután szinte alig, én ha ebéd után lefeküdnék, szinte kivétel nélkül mindig megébred. Csak hozzáér a fenekem az ágyhoz és már neki is áll nyekeregni. Ha olyankor felveszem, akkor kakil, böfizik, mindent csinál és utána már nem alszik vissza, néz rám nagy szemekkel. Egyébként ő az a gyerekem, akinél a böfizés teljesen új értelmet nyert. Mivel irtó furán szopizik, így közben sok-sok levegőt nyel. Bekapja a cicit, aztán folyton a szája sarkán vesz kisebb levegőket, egyre kisebb fogással harap a cicire. Nameg általában mint egy vércse veti magát rám akkor is, ha 2 órája szopott, akkor is, ha 4 óra is eltelt már. Teljes erővel szív és amikor beindul a brutál tejleadó reflex, akkor alig bír levegőt venni, van, hogy félre is nyel, szóval néha még szoptatás közben is böfiztetni kell a fiatalembert. Sokszor kell nyugtatgatni szopi közben, mert olyan vehemensen csinálja. Nekem ez fura. Aztán szopi után meg akkorákat böfög, hogy még egy felnőtt is kisebbet szokott:-D Persze mivel sok levegőt nyel, így sokat kínlódik a puffadó kis hasával. És a Laktoherb teát nem bírja. Eddig egyik gyerekemet sem ütötte ki, de Laci szabályosan visítva sír tőle, ha azt iszom. Szóval leálltam vele, most húslevessel szaporítom a tejet. Na róla is hoztam pár képet:

2016. november 10., csütörtök

Laci 1 hónapos

Szóval ott tartottam, hogy szépen hazaindultunk a kórházból. A szüleim jöttek értem, nézték a legkisebbet, aztán anyukám megjegyezte:
-Ezek indigóval készülnek? Egy pont ilyet már egyszer hazavittünk.:-DDD
Hát komolyan annyira hasonlítanak egymásra! Elővettük itthon a többiek kiskori fotóit. Ha Matyit néztük, akkor totál rá hasonlít Laci, ha Mikit, akkor persze inkább rá, Kareszra meg nagyon-nagyon. Szóval jól összegyúrtuk a 3 fiút és kijött belőlük egy negyedik. Az orra és a hosszú nyaka Matyié, a szeme és a széles homlok, kerek fej Mikié, a pici száj és apró áll meg totál Karesz.
És igen, sajnos az apró áll nem kedvezett a szoptatásnak és ő sem volt túl ügyes nameg persze én sem. Szóval itthon már igazi tejjel-vérrel folyó kánaán volt az élet. Laci egyik este hányt egy nagy véreset, ami tele volt alvadékkal. Hát én totál leizzadtam tőle, mert a rózsaszín bukás még belefér a dologba, de a véres hányás kész horrornak tűnt. Szerencsére a mama megnyugtatott, hogy ez csak a szopás közben kiszívott vér, inkább az a gond, hogy valszeg jó mélyen kirágta mindkét mellem. Szóval megindult a kontrollált szopi, vagyis nincs éjjel-nappal lógunk anyán, hanem várunk legalább 2, de inkább 3 órát. Védőnéni kölcsönadta a bioptron lámpáját, én sutba dobtam a szopis melltartókat, mama vállalta, hogy mossa a tejtől elázott hálóingeim. 1 hét alatt teljesen rendbejöttek a cicik, de egy ideig állva szoptattam a pelenkázó fölé hajolva, amin Laci feküdt, aztán a szomszédtól kölcsönkaptam egy kerek lyukas párnát, ami kifejezetten szülés utáni gát és aranyér problémák esetén jó. Lassan már ülni is tudtam és lehetett ülve szoptatni. Tényleg igaza van a mamának. Minden nap egy picit jobb, mindig keresni kell, hogy mi volt a könnyebb az épp aktuális napban és akkor látod, hogy haladsz a felépülés útján. Néha elkeseredtem ugyanis, hogy valahogy olyan lassan megy minden, mint a korábbi szüléseimnél.
Nekem az a legmegnyugtatóbb, ha szülés után a mama van nálunk. Annyira természetesen csinál mindent, annyira magától értetődő, hogy minek mi a menete. Úgy szeretem nézni, ahogy fürdet, ahogy öltöztet, ahogy dumál a gyerekeknek. Jött persze apukám is, de szegény a női dolgok miatt eléggé kiszorult a hálónkból, pár nap el is telt, mire Lacust kézbe vette először. De készült vele pár sztárfotó. Mutatom.
Mamáról fürdetős fotók készültek, de sajnos szinte mind bemozdult, úgyhogy a nagyis sztárfotókat még pótolni kell!
Szóval a mama ellátott minket, apa meg karban tartotta a lakást, pakolt, törölgetett. Úgy volt, hogy hamarabb hazamegy, de szegénynek pont kiújult a lumbágója, így kénytelen volt maradni.

Aztán a szüleim elmentek egy hét múlva, és felváltotta őket Viktor, aki kivette az apa napokat és még egy hét szabit, ami pont a gyerekek őszi szünetére esett. Én meg levettem a hálóinget és kimásztam az ágyból. Egyébként irtó jó volt az a pár nap az ágyban heverve. Egyrészt élveztem, hogy háton fekszem végre (irgalmatlan hátfájásom volt eleinte, a szülés után meg igazi izomláz a lábamban és a derekamban), hogy ott van Lacika mellettem, hogy csak vagyok és nézegetem őt. Napokig semmit sem csináltam, csak feküdtem. Nem olvastam, nem tévéztem, nem hímeztem, csak voltam és néztem ki az ablakon, sokat imádkoztam, és figyelgettem a fiamat, ismerkedtem vele és persze aludtam.

Legjobban úgy aludt Laci eleinte (és én is), ha mellettem volt. Megkapta a fél takarómat, a kispárnámat és minden szopi után bekómált. Egyre ügyesebben szopizott, bár a száját a mai napig nem nyitja ki túl nagyra, általában nekem kell trükköznöm. Ma már egyre többet altatom az ágyában, csak az éjszaka felétől szokott az ágyamban kikötni, mert fáradt vagyok ahhoz, hogy a kiságyban altassam vissza. Elég hasfájós baba, sokat kínlódik, ha két fing keresztben áll. Ma délután hasra tettem az ágyában, hátha az jön be neki. Egész nap kínlódott,vergődött, most végre csend van és nyugalom, alszik. Bár lehet, hogy csak a kimerültségtől. Szerintem egyébként az Espumisan placebo...

Ma voltunk mázsáláson a védőnőnél. Nem egy díjbírkózó Laci, 4460 g volt a súlya, és persze összement, most csak 54 centinek mérték:-D Ügyesen emelgeti hason a fejét, hihetetlen ereje van, őt TARTANI kell, így nagy betűkkel. Folyton ficereg az ember kezében, folyton máshogy akar lenni, olyan erővel veri magát, hogy 1 hónap után kikészült a kezem és a csuklóm. (ehhez kellett egy klassz hétvégi kelt tészta nyújtás) Számítottam persze erre, csak nem ilyen hamar. Ma reggel jobb kézzel a hajam sem tudtam begumizni. Frankó:( Úgyhogy én nem bánom, hogy még nem 5 kilós öcsipók.
Szoktunk már nagyokat sétálni, szeret a babakocsiban lenni, de a hepehupás utakat nem komálja, inkább az enyhe ringatózás jön be neki. Sajnos elkezdett kikopni a kis haja, szépen lassan felcsúszik a homloka:-D Elmúltak az anyatejes pöttyei is teljesen. Irtón tele volt a kis pofija hatalmas, csúnya sárga közepű kiütésekkel. Olyan volt, mint egy kiskamasz, Marika mondta is, hogy most inkább senkinek ne mutogassuk. Ilyen brutálisan eddig egyik srácom sem pöttyösödött ki. 1 hétig tartott a kamaszkor, aztán elkezdett kitisztulni az arca szerencsére. Féltem, hogy huzamosabb ideig így marad, mondta a védőnő, hogy akár fél éves korig is eltarthat. Mindenesetre akkor leálltam a tejjel, tojással, sajttal. Azóta tejet már ittam megint, de olyan érzésem van, mintha én és utána Laci is ezerrel puffadna tőle.

Na kielemeztem a legkisebbet, legközelebb írok a többiekről, hogy hogyan fogadták a kistesót.



2016. november 9., szerda

A kórházban gyerekágyasan

Gondoltam írok erről is pár sort, hogy hogyan veszi az ember lánya 39 évesen ezeket az akadályokat. Összességében elmondhatom, hogy inkább szülnék rögtön még egy gyereket, ha ezzel a gyerekágyat átugorhatnánk. Most már mindjárt 4 hetes lesz Lacika, szóval túl vagyok a nehéz napokon. Végre!

Az első komoly megmérettetéseken ugye az ember még a kórházban esik át. Laci megszületett, hurrá! Én még a szülőágyon pihiztem, mikor Zsuzsi kérdezte, hogy pisilni mennék-e? Nem kellett. Jól megnyomkodta a hasam, erre rögtön startoltam a wc felé. Vagy 5 percet kinn pucsítottam a klotyó felett, de nem ment a dolog. Hogy is mondta? Meg kellett "csapolnia", mert egyszerűen nem ment a dolog. Hát ilyen még nem volt, bár tegyük hozzá, hogy irgalmatlan sok vizet ittam szülés közben és valszeg már annyira kellett pisilnem, hogy azért nem ment. Na mindegy. Irány a legmesszebbik szülőszobától a legmesszebbik gyerekágyas szoba. Nekiindultunk. Eleinte csak le-leültem egy-egy székre a folyosó mentén, de félúton már ájulás szélén álltam, szóval egy padon feküdtem égnek tartott lábakkal egy ideig, aztán Zsuzsi felnyalábolt és bestartolt velem a szobámba. Gyorsan vizszintesbe rakott, mert én már csak egy ponton át láttam a világot, a kép széle totál fekete volt. Még Viktor gyorsan kipakolt nekem, aztán hazament, Zsuzsi szintén elment, én meg csak feküdtem egyedül a szobában és vigyorogtam és totál fel voltam pörögve. Persze hamarosan megjelent egy nővérke, hogy menjek pisilni és utána szóljak neki a nővérpultnál, hogy ment a dolog. 4x voltam kinn, de a 10 méterre lévő nővérpulthoz nem bírtam kimenni. Kétszer félig beájultam az ágyamba, örültem, hogy odáig elrongyoltam. Mondta dokibá, hogy állva szülni kimerítő, nade ennyire? Valamikor estefele végre összeszedtem magam egy zuhanyzásra. A szappannal nem molyoltam, csak legyek végre kész. Aztán újabb 1 órás pihi után elindultam Lacikáért. Visszaértem vele, közben figyeltem rá, hogy szépen lassan, kihúzott derékkal haladjak. Be a szobába, gyereket magam mellé az ágyba és úgy döntöttem, hogy én onnan ki nem mászok többet:-D Minden ágyba be-és kimászás nagyon vacak gátvarrattal és aranyérrel. És miért olyan baromi magasak az ágyak? Vagy én vagyok túl kicsi? Lényegében négykézláb volt a legkényelmesebb fel- és lemászni.

A csecsemős részlegen elmondták, hogy Lacinak túl alacsony a cukra, este be kell vinnem újabb mérésre, addig meg a takaró alatt bújjak hozzá és melegítsem, ja és persze minél többet tegyem mellre. Én megtettem, de a cukra még mindig rossz volt másnap reggel is. Végül a délelőttös orvos megkönyörült rajtunk, hogy nem olyan rossz az a 2,8-as cukor, ne lyuggassuk tovább Lacika ujjacskáit.

Közben kaptam egy szobatársat is, aki szintén szép nagy babát szült. Megúszta két öltéssel, irtó virgonc volt. Egyébként orosz volt, de tök régóta él már Magyarországon, kis akcentussal beszélt csak. Irtón bírtam, hogy egy csomót telefonált és mindig oroszul dumált szinte. Pár szót még értettem is. És az meg tök poén, hogy a szülés végén épp azt beszélgettük szülésznőmmel és dokibával meg Viktorral, hogy mind tanultunk oroszul és alig tudunk valamit. Zsuzsi még emlékezett az óra eleji jelentés szövegére, mi még tudtuk a sablonszöveget, hogy hol lakunk stb. Meséltem, hogy a gyerekek dőlnek a röhögéstől, ha oroszul énekelek nekik. Közkívánatra a szülőágyon is előadtam kis részletet a Szpáty usztálije igruski kezdetű altatódalból.
Naszóval szobatársammal jól kijöttem, egy gond volt csak vele, hogy úgy horkolt, mint egy vaddisznó. A második nap éjszakáján már ez sem zavart, mert olyan álmos voltam. Lacika ugyanis az éjszakai műszakot szerette, helyesbítek szereti.

Időközben Laci kezdett besárgulni. Szóval a tisztelt anyuka, vagyis én elő lettem szedve, hogy nincs tejem, azért sárga a gyerek. Mondtam, hogy indul a tejem, minden oké, nem lesz gond. Azért csak vigyem sárgaságszint mérésre és szoptassak éjjel-nappal. Én megtettem, ha Lacika nyekkent egyet, kapta a cicit a szájába. Az utolsó kontrollon már szépen megindult a súlya, nagyon tetszett, ahogy a doktornéni mondta a kórházban:
-Na, látom végre megpendült a Lacika.
Hát igen, a 4130 kezdősúlyból lement neki 3780-ra, aztán felhoztuk 3900-ra, ezzel a súllyal engedtek haza minket. Még a kórházban bukott egy frankó rózsaszíneset, tehát már tudtam, hogy kirágta valamelyik mellem. Oh, de klassz! Doktornéni még benn kérdezte is, hogy tudok-e szoptatni, mert olyan kis apró álla van kisfiamnak... Én persze lazán mondtam, hogy minden oké.

Folyt köv.

Van egy csomó kép Laciról, párat mutatok:











2016. november 5., szombat

Ha lenne még két kezem és temérdek időm...

Mit csinál az ember lánya, ha gyerekágyas és eleinte semmihez nincs ereje, csak fekszik és pihen és csodálja gyermekét? Fejben már karácsonyra készül, számot vet pár dologgal, többek között a hobbijával is. Írtam pár listát a felhalmozott dolgaimról, a megkezdett mintáimról, az olyan nem készlet szinten elfekvő dolgokról, amikhez mindent megvettem, anyagot, fonalat, gyöngyöt, csak neki kéne állnom. Aztán természetesen készült olyan tervem is, hogy milyen sorrendben kéne 2017. év végéig szépen hímezgetnem a dolgaim. Egyébként remek terv, ha tartanám, akkor asszem csak 3 megkezdett képem lenne (+ a Vermeer, de az nem számít) Mutassam?
Aztán jártam Mariann oldalán és ámultam és bámultam, hogy egyszerre vagy 5-6 HAED képe készül. Naná, hogy én is kikerestem a nekem leginkább tetszőt. Persze esélyem sincs ebben a rövid életben meghímeznem, de olyan jó álmodozni, nem? Aztán jött ehhez az álomképhez még pár, amit szintén nagyon szívesen elkészítenék, de engem valahogy frusztrál a dobozomban lévő töménytelen készlet, amit meg "kéne" előbb csinálni, addig nem kéne még újabbakat beszerezni. (Csak nagyon halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy beszereztem az 5. MVS babaköszöntőt, amit itt mutattam) Egyébként fekvés közben elő-elővettem egy-egy készletemet, nézegettem hol kezdeném, milyen fonalak vannak hozzá. Egytől egyig mind tetszik a mai napig is, szóval remélem nem mondom azt, hogy kidobott pénz volt...

Naszóval 5 kép maradt fenn a listán, ami hatalmas és talán (biztos) sosem fog elkészülni, de nagyon nagy álmom. Ebből az Utolsó vacsora mintája meg is van, még Jucus szerezte be nekem anno.

1. Michael Powell: Venice Palazzo

2. Janlynn: Utolsó vacsora

3. Thea Gouverneur Cities sorozatból London és Párizs
 

4. Aimee Stewart: Little Dreamers (HAED)

2016. november 3., csütörtök

Bothy Threads: Musical Whispers (2)

Még mielőtt osztódtam volna ezen a keresztszemesen dolgoztam. Ez is egy félbehagyott munkám volt, utoljára 2012. augusztusában mutattam róla fázisfotót. Eddig jutottam most vele, félretettem, mert ajándékok készülnek csigatempóban karácsonyra illetve szülésznőmnek, talán még szülésznek is. Majd meglátom. Lacika mellett nem sok időm van alkotni, szóval itt-ott lopok pár percet pár x-re, vagy egyráhajtásos pálcára.

A kép sajnos nem a legjobb, de vagy 10 db-ot csináltam, ez lett a legsikerültebb:-D