Gyerkőceim életkora

2018. június 3., vasárnap

Most találtam!

A plébániánk galériáján tallóztam a képeket, amikor ezt a szuper képet találtam a két legnagyobbról. Annyira jó a hangulata és olyan jó volt hirtelen rábukkanni erre a fotóra, hogy gondoltam ide is feltöltöm.

A 2017-es nyári hittantáborban készült a kép Matyiról és Mikiről. (jobb, hogy ezeket a cípőket én nem láttam:-DD)

2018. május 31., csütörtök

Mirabilia: Day Nymph (3)

Ma beleöltöttem az utolsó x-et a nimfába. Utána gyorsan még a kontúrt is elkészítettem és fotóztam. Persze az első pár gyöngyöt is felvarrtam, de az még egyáltalán nem látványos. Egyre inkább úgy érzem, hogy kéne egy olvasószemüveg. Nappali fény mellett égetem a hímzős lámpám, hogy jól lássam az anyagot. A szemüvegemet már le kell vennem olvasáshoz is, hacsak nem tartom több mint fél méterre a könyvet, amit épp olvasok. Ez van. Régi kedvencem, hogy tv nézés mellett hímezzek, na az meg már vagy egy éve nem megy. (sőt talán több ideje) Pedig az milyen jó móka volt!

Nem lettek olyan szépek az x-ek, de mivel 32 countos az anyag, így nem is számítottam rá. Erre a sűrűségre nem tudok olyan egyenletesen hímezni. Azért persze figyeltem nagyon, de ki nem bontottam volna egy béna xecskét sem, hogy szebbre varrjam. Szeretem ezeket a valdani fonalakat, bár szerintem sima dmc-vel is jól mutatna. Most azon filózom, hogy mi a búbánatra használjam fel majd ezeket a csodafonalakat, amik mellesleg nem voltak túl olcsóak sem. Lehet majd továbbküldöm annak, aki szeretné a nimfákat meghímezni. Ne álljon nálam feleslegesen, ha másnak örömet okozhat.

Mellesleg már egész barna a karom. Folyamatosan kinn vagyok a játszótéren Lackóval. Délelőtt vagy másfél órát, délután is legalább ennyit. Néha rémesen fárasztó, mert Lackó folyamatosan föl-le rohangál és mindenre mászik, máskor a többi kissráccal "játszik". Illetve inkább ők még csak úgy tesznek-vesznek, lényegében nem játszanak, csak egymás mellett pakolgatnak kavicsot, eszik a másik kajáját, együtt dobálják a faháncsot a csúszda aljába stb. Ritkán, de azért tudok már egy kicsit beszélgetni az anyukákkal. Lackó az izgágább gyerekek közé tartozik, aki amint én leülök, rögtön hintázni, vagy mérlegezni, vagy csúszdázni akar. A lényeg, hogy anya ne üljön és ne beszélgessen. De legalább megvan a napi mozgás:-D Itt egy grátisz játszózós kép Lacáról.


2018. május 27., vasárnap

Marikám 8 éves lett

Mostanában úgy tűnik már csak nagyobb ünnepekkor írok pár sort. Gondoltam most épp lefoglalja Lacikát a két kisebbik nagytesója, nameg már majdnem készen is van a hús leves. Mivel itt volt a mama nálam két napot, így a krumplis tésztát már csak melegíteni kell és hamarosan ebédelhetünk. Addig pont van időm egy picit írni magunkról.
Marika nagyon-nagyon sokat könyörgött, hogy szeretne egy nagy szülinapi bulit, amire sok-sok barátot meghívna. Sok helyet és programajánlatot végignéztem, de sajnos egyik sem a mi pénztárcánkra van szabva. És a meghívottakat legalább 10 főre gondolta a kisasszony.
Próbáltam puhítani, hogy mi lenne, ha itthon lenne a szülinap és valamiféle irányított akadályversennyel egybekötött kincskeresés lenne a lényege. Ezt a megoldást nemes egyszerűséggel nagyjából meghallgatni sem volt hajlandó a kisasszony. Így esett, hogy a buli elmaradt, helyette meglepetésként befizettük a családot a Pagony könyvesbolt Ruminis kalandszobájába az egyik pályára (sajnos a két pályát nem lehet egyszerre teljesíteni, pedig így sem olcsó mulatság a dolog!). Matyi bevállalta Lackó felügyeletét, így a család többi része elment egy kalandtúrára, amit nagyon-nagyon élvezett a 3 gyerek. Bevallom még én is, sőt, szerintem apa is párszor felvillanyozódott, hogy de jó! Kár, hogy közben nem készült rólunk fotó, csak a legvégén, ami meg nem lett a legjobb, de jelzem, hogy ez is már a sokadik próbálkozásunk volt:-DD
 

A játszótéren ajánlotta egy anyuka a Ruminis kalandszobát. Hihetetlen, hogy hány szülinapos helyet ismert, csak sasoltam. Az ő lánya folyamatosan megy bulikra, ezer helyen jártak már.
Nekem ez a verzió nagyon bejött, pláne, mert mostanában esténként a Ruminit olvassuk Marikának. Berg Judit zseniális gyerekkönyveket ír. Viktorral megbeszéljük néha, hogy mi volt a történetben, ha lemaradtunk róla, mert aznap épp a másikunk olvasott Marikának. Én még Karcsinak is szoktam olvasni, hogy érezze a törődést, Viktor nála már hajthatatlan: Olvasson a gyerek magának, elvégre negyedikes.

A szülinapi torta természetesen tiramisu volt. Mindenki nagy örömére. Jutott még egy ajándék is a torta mellé, a csajszi boldog volt.

Egyébként még mindig féltékeny Lackóra. Szerinte az ő státusza nagyot romlott Lackó érkezésével. Sokat kell a kis lelkével foglalkozni, mert rengetegszer megsértődik, néha a zsarolásig megy a rosszkedvűsködés, nyűgösködés. Bevallom, nem egyszer ez már nekem is nagyon fárasztó... Elég sokáig bírom cérnával, de van, hogy felzavarom Marikát az emeletre, hogy ott depressziózzon, mert már nem bírom nézni a savanyú képét, mert valami nem úgy történt, ahogy ő szerette volna.
A két kicsi "gyűlölök és szeretek" kapcsolatát remekül jellemzi ez a két kép:
 

Na és Marikáról még annyit, hogy hatalmasat nőtt, de hízni nem hízott hozzá. Vért izzadok, de továbbra sem csajos csaj, inkább a vásott fajta. A suliban is csak líg-lóg a haja, nem vesz fel szoknyát, folyton kilóg a trikója a póló alól, kitérdesednek a nadrágjai, szeret focizni. Látszik, hogy 4 fiú testvére van. Ja, és most már mindkét felső metszője kiesett. Nagyon vicces. (Persze megsértődött azon, hogy a fogtündér nem hozott semmit! Fogtündér!!! Komolyan, ne fárasszuk már egymást ilyenekkel!)
 

2018. április 25., szerda

Mirabilia: Day Nymph (2)

Valahol elvileg kéne lennie egy második fázisfotónak is erről a hímzésről, de sehol sem találtam. Így mutatom a legfrissebbet, már ha az április 8-án készült fotót lehet frissnek nevezni. Csigalassan haladok vele, egyszerűen nagyon ritkán tudok csak eljutni a hímzőtűmig. Talán majd most a 4 napos ünnep alatt, bár most meg itthon lesznek a nagyok, akiknek folyton-folyvást főzök és sütök. Nincs maradék, minden elfogy, amit aznap az asztalra teszek ebéd gyanánt. Mi lesz itt, ha majd már 5 éhes nagy méretű gyerek üli körül az asztalt. Legalább lefogyok majd? Már megint 67 kiló vagyok. Utálom. Hiába tornázgatok hetente legalább háromszor. De a tornát is irgalmatlan nehéz beleszuszakolnom a napjaimba. Ha ebéd előtt nem szakítok rá időt, miután Lackót letettem aludni, akkor már veszett fejsze nyele. Pedig kell, mert tényleg karban tart. Bár azért örömmel jelentem, hogy napi szinten esik le a játszótéren az anyukák álla, ha benyögöm, hogy 41 leszek a nyáron. Általában fiatal első gyerekes anyukának néznek. És az is olyan jó, hogy most valahogy nagyon jó fej anyukákkal kerültem össze a játszótéren, beszélgetünk, hasonló korúak a gyerekeink, van akinek 2 van, van akinek 4 és sem számítok ufónak az 5 srácommal. Minden nap megyünk 2x Lacikával ki a szabadba, gyorsabban telik a nap, nameg jobban elfárad a fiatalúr.
Miki dolga rendeződött, leszálltak róla. Most már más gyerek van napirenden szivatás téren, de szerencsére nem durván, ugyanis a csúfolódós, szemétkedő srácokat elkapták és kaptak igazgatói figyelmeztetést. Mindenki visszavett az arcából. Most Miki különösen jó boxba került a hálóban, kiegyensúlyozott és mosolygós újra! Várom haza a két nagyot, megnézzük a Bosszúállók új részét. Hiába no, gyengém a szuperhősös mozi.

Nade itt a kép, ami lassanként alakul. Most már kész a bal alsó szárny is, sőt a testét öltögetem.

Mindenkinek szép napot!
Ja, meg készülget a pipacs kendőm csupa-csupa színesben. Már majdnem benne van két egész gombóc Sachenmayr Tahiti fonal. A fonalfesztiválon akartam venni még egy gurigát belőle. Naná, hogy pont az a színárnyalat sehol sem volt...

2018. április 3., kedd

Miki 13 éves lett

Persze lassanként ez is a régmúlt, de mivel vele történtek a leginkább említésre méltó dolgok, így gondoltam ne repüljön már el megemlékezés nélkül a születésnapja másodszülött gyermekünknek. Nálunk úgy tűnik mindig januárban üt be valami olyan, ami aggodalomra ad okot, vagy felforgatja életünket. Két éve januárban fedeztem fel, hogy várandós vagyok. Azóta megszületett Lackó, aki igazi energiagombóc. Egy éve Karcsi jelentette be a szörnyet. Közel háromnegyed éves küzdelem után a szörny először elvesztette az alakját, aztán egyre halkult és 2017 őszén sikerült végleg eltűnnie. Idén januárban Miki jelentette be, hogy haza akar jönni Pannonhalmáról. Igazi derült égből villámcsapásként ért minket a dolog, hiszen addig úgy kommunikálta felénk a dolgot, hogy jól érzi magát, beilleszkedett, vannak haverok stb. Mint kiderült, akkor már majdnem egy hónapja (ha nem több) piszkálták a többiek azt a gyerekem, aki a leginkább alkalmazkodó, aki a legempatikusabb, akiről elég nehéz egyáltalán rosszat mondani. A Mikulás is azt tudta felhozni rossz tulajdonságaként, hogy elalvás előtt zavaróan szörcsög. A fogszabályzója miatt. Persze a Mikulás nem tudhatta, hogy ezzel azt érte el, hogy az egész osztály minden szörcsögés után egy emberként felüvöltött, hogy: MIKI! Így aztán Miki már nem hordja a fogszabályzóját. Hurrá! Kösz Mikulás! Nem mondom mennyi pénzt és erőfeszítést dobott ki nekünk egy mondattal az ablakon...
Nade okos osztálytársak valamiért nekiláttak Mikin gyakorlatozni, aki pajzs és vértezet nélkül értetlenül állt a csúfolódás, gúnyolódás, piszkálódás előtt, mert ezzel még nemigen találkozott. Vagy ha igen, akkor miután hazajött az általános suliból, akkor az egészet maga mögött hagyhatta, nem kellett vele folyamatosan szembesülnie. Pannonhalmán viszont nem lehetett hova menekülni. És mivel ingerült lett és valszeg kiabált is, néha még oda-oda is csapott, így egyre jobban belejöttek a cikizésbe, piszkálásba a többiek. Kértük a tanárait, hogy segítsenek, beszéljenek Mikivel, erősítsék, vegyék elejét a gúnyolódásnak, aminek alapja a Selmecigány gúnynév volt. (Módfelett elmés!) Aztán a Selmo becenévből csináltak Fingmó-t, ami szintén hihetetlen fantáziára vall... De ezzel már legalább a Matyit is lehet idegesíteni, ha betévedt a hetedikesek hálójába...
Nem mesélem el, mennyi beszélgetés, lelkizés, csitítgatás és ima van mögöttünk, de végül valami szinte csodával határos módon változott. Volt olyan alkalom, hogy Miklós szabályosan kiborult azért, hogy nem vesszük ki a suliból, nem értjük, hogy ez neki mennyire nehéz és csak annyit teszünk, hogy türelemre intjük. Nekünk sem volt könnyű, hát még neki, aki az egészet elszenvedte! Már minden megjegyzésébe belekötöttek, bármit mondott lehurrogták, elegük volt belőle, ha Lacikáról mesélt, ha valamilyen könyvélményét akarta megosztani, ha telefonos játékról mondott véleményt. SNITT!

Na eddig jutottam március 14-éig ezzel a bejegyzéssel. És itt abbamaradt. Már tavaszi szünet van, elmúlt a szent három nap is, sőt már a húsvét hétfő is múltidő. Viktor mától dolgozik megint, ma töltik itthon a kicsik az utolsó szüneti napot, a nagyok még pár napig itthon vannak, aztán utaznak vissza Pannonhalmára. Nem túl boldogan, de legalább nem úgy, hogy utálják az egészet. Nincs időm a blogra. Igazából kicsit a sokadik helyre került, nameg a nagyböjtben igyekeztem nem annyit csücsülni a gép előtt, mint korábban.
Most is csak azért tudom ezt a bejegyzést lezárni, mert a gyerekek elmentek a boltba (listával) és kiviszik Lacikát a játszótérre, hogy én addig a megcsináljam a rakott krumplit ebédre. Már rotyog minden a tűzhelyen, mindjárt leülök és megpucolom, aztán szeletelem a kolbászt. Hatalmas adagot készítek, mert a két kupacos diákom folyton eszik itthon. Felváltva nyitogatják a hűtőt, az édességes zugokat, lesik mi marad Laci finomságaiból, hátha csurran-cseppen belőle nekik is. Mindig éhesek. A kicsik csak mértékkel esznek, Laci meg agyramenően néha, máskor meg jó étvággyal.

Hoztam pár képet az ünnepeltről, aki már olyan nagyfiú, hogy alig hiszem el, hogy csak 13 éves lett!
 
 

 És egy grátisz a legkisebbről, mert itt olyan cuki:

2018. január 18., csütörtök

Mirabilia: Day Nymph (1)

 
Nem ezzel a bejegyzéssel akartam kezdeni ezt az évet, de úgy tűnik, az idő rohan én meg csak kapkodom a fejem, hogy már január közepe is elmúlt. Még 2017-ben kezdtem el ezt a hímzést, gondoltam, hogy 2018 elején már valahol az alsó szárnyakat fogom böködni. De valahogy egyre inkább úgy alakulnak a napjaim, hogy sokszor napokig esélyem sincs a hímzésem felé kacsintani. De ha van egy csepp időm, akkor szorgalmasan böködöm és nagyon élvezem minden x-ét. Extra fonalakkal készül, Valdani kézzel festett fonalakkal (néha nem látom olyan nagy wasistdas-nak egyébként).

Fejben ezer bejegyzést írtam már. Sok-sok levéllel is tartozom sok embernek. Sajnálom. Régebben Lackó mellett azért valamennyit tudtam gépezni, most ha leülök a gép mellé, már ott áll és marja a körmeivel a combom, hogy ezt ne csináljam, vele foglalkozzam, vagy jobb esetben kiabál, hogy kaku (vagyis kakukk), ami azt jelenti, hogy a youtube-on kéne vele kakukkos órákat nézni és hallgatni:-D

Most is elég késő van. Még vár rám egy cseppnyi ingvasalás, de a holnapi kaja már jelentem kész. Laci mellett főzni sem túl könnyű. Vagy berakom a járókába és hangos üvöltés közepette keverem a rántást, vagy ha ezt nem bírom tovább, akkor kiveszem a járókából, de fél perc múlva már valamelyik fióknál kutyálkodik, pakol, vagy csak simán áll a lábamnál és zokog, hogy vele törődjek. Próbáljuk betörni egymást. Nem könnyű!

Na és milyen lesz ez a hímzett gyönyörűség?

És végre megvan az idei első blogbejegyzésem:-DD Hurrá!!!!

2017. december 26., kedd

2017. december 16., szombat

Karcsi 10 éves lett

Ez is egy jócskán megkésett poszt, mivel Karesz november elején lett 10 éves. Szóval khm... mondanám, hogy időm mint a tenger, de sajnos ez nem igaz. Ezer tervem volt, hogy ha majd itthon leszek Lackóval, akkor mi mindent csinálok. Hát a közelében sem vagyok a terveimnek és a vágyaimnak. De igazából nem túlzottan zavar. Ha nem izgatom magam rajta különösebben, akkor egy idő után sikerül elengednem az olyan feszültségeim amik abból származnak, hogy valamivel nem úgy haladtam, ahogy terveztem, vagy egyáltalán nem sikerült megvalósítani stb. Ami fontos, az úgyis belefér az időmbe és mostanában a fontossági sorrendem legelején nem én állok, ami szerintem tök jó!

Naszóval Karcsi valamikor tavasszal zúgott bele újra a kockázásba. Addig is rakta a Rubik kockát, de onnantól már egyre komolyabban vette, egyre több kockát és egyéb hihetetlen formát kért, vagy rendelt magának. Érdekes módon nem a Rubik termékek a legjobbak, hanem főképp Kínában gyártanak olyan versenykockákat, amikkel egy versenyen, vagy komolyabb megmérettetésen érdemes indulni. Passzolom, hogy Karesznek hány kockája van, de úgy tűnik, hogy sosem elég. Úgyhogy a szülinapjára is kockákat, megamorpixeket, piraminxeket meg mindenféle számomra kimondhatatlan nevű kockadolgokat kért. Ja nem, az időzítőt, azt ki tudom mondani! Mivel azt is kért. Ez utóbbit azért, mert idén jelenkezett a Hungarian Open versenyre is. Sajnos épp lebetegedett, pedig már olyan szinten megszerveztük a dolgot, hogy a kishaver, aki drukkolni ment volna vele, az nálunk aludt előző este, merthogy a verseny több napos és az egyikre lehetett vinni bárkit, az utolsó napi döntőkre viszont már csak 1 fő kísérő mehetett. Apa regisztrált, nevezett, levelezett a szervezőkkel, de sajnos a betegség győzött. Karesz olyan cefetül volt, hogy épp csak beregisztrált, aztán onnantól kezdve végighányta a napot. A versenyt is csak akkor tudta elsiratni, amikor már jobban volt, vagyis csak két nappal később csapódott le benne, hogy erről lemaradt és teljes egy évet kell várnia a következőre. De ott látta, hogy milyen időmérővel mérik a kirakási időt, hát egy olyanra ő is szert akart tenni.

Szóval szülinapra is kockákat kért mindenkitől, aki meg akarta őt ajándékozni. Meghívtuk Mariannékat hozzánk ünnepelni. Engedtem, hogy Marika legyen a fotós. Ennek most látható eredménye is van, ugyanis mindössze 2 kép készült Karcsiról, egy pár darab a fiúkról (kb. 1 használható - természetesen épp kockulnak), pár kép rólunk, de a nagy többségen épp hátulról fotózott minket.

Viszont legalább 20 kép készült Attiláról, vagy Attila zoknijáról, pulcsijáról, kezéről, hajáról, zsebéről, szeméről stb. Azért mutatom a legjobbat róla, ha már ilyen sok felvételt csinált Marika. A kép érdekessége, hogy Attila kivételével minden bemozdult rajta:

Mi felnőttek sokat beszélgettünk, a gyerekek meg elvonultak. Karesz kicsit azért megmutogatta a kockáit Mariannéknak, ezen a képen látszik is, hogy van külön táskája a gyűjteménynek (ami már nem fér bele teljesen).

Aztán persze mi is kockáztunk. Nekem nem megy. Képtelen vagyok átlátni, nem áll rá az agyam. 1 oldalt sem tudok kirakni. Viszont Karesz mindet villámgyorsan átlátja és ez valami hihetetlen számomra.

Karesz a kockafej:-D

Már elég régóta fel akartam tenni egy videót a blogra, amin Karcsi épp kirakja a 3x3-as kockáját. Végre felvettem a fényképezőgéppel, de mivel a blogra csak max 100 MB-os videót lehet feltölteni, így mégsem sikerült megmutatnom. Ezért aztán inkább linkelem Karesz youtube-os videócsatornájából az egyik videót. A felvétel önmagáért beszél:

https://www.youtube.com/watch?v=qdOUwTGeQDw

Egyébként egyre ügyesebben készíti a videóit. Ennél már van aláfestő zene és persze kissé fel is gyorsította a kirakást, hogy ne legyen unalmas:-D


2017. december 13., szerda

A legkisebb és a legnagyobb

Most csak ők ketten. Nagyon szeretik egymást. Nagyon jó látni! Én is nagyon szeretem őket!
 

Laci szülinapja Zsófiéknál

Azt hiszem ez a legrégebbi tartozásom, mert még októberi bejegyzés lett volna. Rohan az idő, én meg próbálom utolérni. Lóg a nyelvem, de egyszerűen nem megy, a blog a sokadik a listán, amivel foglalkozni szeretnék. De van sok-sok képem mindenről, hogy tudjak visszagondolni a történtekre és olyan jó ez!

Október 22-én jártunk Zsófinál és Mikinél Lackó szülinapja apropóján. Zsófi tök aranyos volt, már ezer éve meghívott minket, úgyhogy csak drukkolni kellett, hogy épp ne dőljön ki senki, tudjunk találkozni. Már őszi szünet volt, úgyhogy teljes létszámban tudtunk menni, mert Matyinak és Mikinek is szünete volt Pannonhalmán. Hát jó nagy lábasokkal és irtó fini ebéddel készült Zsófi, nekem olyan könnyű volt, hogy csak a tortát kellett összedobnom, nem kellett a vasárnapi ebédről gondoskodnom. Itt is hála érte!!!

Lackó nagyon klassz ajándékokat kapott a keresztszüleitől. Jelentem: a dömper napi használatban van. Sajnos az az ajándék, amit mi rendeltünk a neten, az nem érkezett meg akkorra, úgyhogy csak egy lasztit vittünk Öcsipóknak. De nem reklamált szerencsére.

Laci nehezen oldódott fel, nagyon rám volt akkoriban is már gyógyulva. De mire eljött az este, addigra már játszhatott vele Miki is és Zsófi is. Sajnos a kép, ahol Miki vezetgeti Lackót egyrészt homályos lett, másrészt meg Laci pont akkor tottyant le, de jó volt látni, hogy hagyta magát szeretgetni.

Zsófival készült több közös kép is, szerintem ez a legaranyosabb.

Nameg vannak itt csoportképek, amiknél a tüzijáték miatt egy-egy fej itt-ott hiányzik. De van rólunk végre teljes családi kép is.
 
 

És persze egy bónusz kép az ünnepeltről, amit épp a tortáját habzsolja:-D

2017. november 30., csütörtök

DMC: My First Lickle Ted Reading Sampler (2)

Elkészültem vele. Iszonyatosan nyögvenyelősen ment. Jó érzés volt az utolsó szálat belevarrni, hogy már nincs tovább, vége. Izzítva vannak az új hímzéshez a cérnák, a kreinikek, az anyag és a lelkesedés.
 

Édes nagyon ez a kis maci, jó ránézni, de tényleg nagyon megizzasztott. Soha többet aidara félixeket, nameg ennyi szőrt meghímezni!!! Nem kis menet volt. 21-én kontúr nélkül fotóztam, ma 30-a van. Khm... 9 napnyi kontúrozás azért nincs benne, de nem hittem, hogy napokig fog tartani. Viszont szabályosan életre kelt tőle a hímzés!
 

Van egy újabb pipám a 2017-es terveim mappában. Hurrá! És már csak Lackónak nincs babaköszöntője. De most tényleg Mirabiliát szeretnék hímezni...

Ja, megkérdeztem a Camponában az Évában, hogy hol kereteztetnek. Van egy szolnoki alvállalkozójuk. Azt hiszem kipróbálom, ha nem olyan borsosak az áraik. Ez a macika valami egyszerű keretet fog csak kapni, de tesztelésre tökéletes lesz.

Na és egy fotó a következő hímzésről, a kezdetekről. Már csak holnap esek neki... azt hiszem.
Figyelem! Aki szeretné a macis mintát és a maradék fonalakat az hagyjon itt egy megjegyzést az e-mail címével. Postára dobom neki nagyon szívesen a cuccot. Sajnos a 16 ct-s aidát elhasználtam, de talán jobb is, érdemes inkább vászonra hímezni!

2017. november 21., kedd

Rég írtam

Sok dologgal adós vagyok a blogomon is. Valahogy nagyon összesűrűsödtek a tennivalóim, nameg Lackó alvási szokása is eléggé megcsappantotta az időmet. Mostanában a fiatalúr hajnalok hajnalán kel. Legalábbis nekem a fél hat, hat, de még a fél hét is néha annak számít. De volt precedens háromnegyed ötös kelésre is, na akkor délután igazi zombi voltam. Szóval a Laci korán kel reggel és délután már csak egyet alszik. Ebben az alvásidőben próbálok tenni-venni, magamra is kis időt szakítani. Valahogy nem nagyon fér bele, hogy leüljek és írjak a blogra. Egyébként legapróbb gyermekem még azt sem szereti, ha akkor nézek meg valamit a neten, ha ő ébren van. Amint bekapcsolom a gépet, rögtön jön és a combomon rugózik, nemes egyszerűséggel megharap, hogy rá figyeljek, vagy bemászik a lábam között az asztal alá és a kábeleket akarja rágni. Hát ilyenkor tök mindegy milyen fontos, amit tenni szeretnék, fogom magam, gépet kikapcsolom és újabb órányi földönülvejátszás következik. Ez utóbbitól már teljesen kész vannak a térdeim. Mindig elfelejtem, hogy nemhuszonéves vagyok. Egy ideig Lackó úgy élt, hogy én törökülésben a földön, aztán ő meg az ölemben. Naná, hogy kicsinálta a térdem. Törökülést felcseréltem nyújtott ülésre. Ezt sem csípte túlzottan a térdem, de azért alakultam. Legtöbbet az segített, hogy a kanapé szélén ültem és csak néha-néha mentem le a földre Öcsi mellé. Aztán mikor már szépen alakult a gyógyulás, araszoltam egy röpke másfél órát a forgalomban a kemény kuplungos Fordunkkal. Na most megint szar a térdem, pedig 29-én indul a 66-os project Ágival. És én beneveztem, mert Viktor kapott egy kis prémiumot a túlóráiért. Ennyi pozitív hozadéka volt annak, hogy egy nagyon hajtós, túlórázós, idegkicsinálós projecten van. Nagyon lehúzza őt a munka, mi meg nagyon sokat vagyunk egyedül itthon négyesben. Bevallom, irtó jó volt, hogy most hétvégén itt voltak nálunk anyukámék és mi Viktorral kettesben mehettünk Pannonhalmára látogatni a nagyokat. Csak beszélgettünk és beszélgettünk. Hiányzik megint, hogy többet legyünk kettesben. Jók voltak a csütörtökjeink. Talán újra jöhetnének a kimenős csütörtökök. Lackót elválasztottam. Már alig volt tejem, este percekig kellett dolgoznia, hogy beinduljon a tej és már régóta nem is éreztem, hogy olyan igazán bizsergetne a tej beindulása. Úgyhogy ezért a kis mennyiségért már nem volt értelme szoptatni, így is 13 hónapig tartott, szóval fiatalurat elválasztottam. Egyébként zokszó nélkül vette tudomásul, szóval már neki is csak amolyan érzelmi töltődés volt a szopi. Persze volt bennem némi rezignáltság e témában, de nézem azt, hogy felszabadultam az esti műszak alól, ha netán valahova menni szeretnék:-D

Múlt hétvégén Viktorékat össznépileg berántották dolgozni szombat-vasárnap. Hát ez nagyon érzékenyen érintett mindenkit, most már a gyerekek is lázadtak. Karcsi sírt, hogy apát olyan keveset látják. Még szerencse, hogy reggelenként Viktorral mennek suliba, így legalább akkor volt egy kis idejük beszélgetni. De a gyerekeket kárpótlásul elvittük jobbra-balra. Karesz mint igazi férfi enni akart menni az apjával a KFC-be. Úgyhogy egy kedd este furulya után elmentek enni. Marika persze irigykedett, ezért be kellett neki ígérni egy gyrosozást. Érdekes módon ő velem akart menni, úgyhogy csütörtökön meg gyrosozni vettük az irányt. Előtte még beugrottunk a postára, hogy felszedjem a csomagot, amit Ninától rendeltem. Új projecthez anyagok. Megőrülök a macitól, amit csinálok, de szerencsére már a kontúrozásnál tartok. Következő áldozatom a két Mirabilia Nimfa lesz. Mutatom Mariann képét róluk, mert olyan csodásak:

Sajnos az anyag, amit kinéztem, és amire mindkettő ráfért volna már nem volt, csak véletlenül maradt fenn a webáruház oldalán. Így vettem 3 féle anyagot, de bizonytalan vagyok abban, hogy jól mutatna-e, ha az egyik ilyen, a másik olyan színű alapra készülne. És mostanában esténként olyan fáradt vagyok, hogy nem jutok el odáig, hogy kiteregessem az anyagokat a cérnákkal, gyöngyökkel a válogtáshoz, nézegetéshez. A neten azért kerestem példákat rá, nem sokat találtam, de ez a megoldás pl tetszik:

Innen van. Csodás Mirabiliákat hímez a hölgy, megérte benézni hozzá! Fel is vettem a bloglistámra, remélem nem bánja.

Naszóval a hosszú melós hétvégén a gyerekekkel elmentem sütizni, pedig elég vacakságos idő volt. De a Spiller cuki mindig olyan fini sütiket kínál (mondjuk ára is van, ahogy azt a képek mutatják, de tényleg cukrászati remekművek), hogy ezért gyalog képesek elindulni, pedig nem 2 perc oda az út. Karesz kitalálta, hogy viszünk fényképezőgépet és ő fotózni fog. Rengeteg kép készült, mutatom a legjobbakat. Irtó jó volt sötétben Budafok belvárosában mászkálni. Nagyon élvezték ők is. Persze vacsira már alig ettek valamit, de hát most ez nem számított. Sétáltunk, dumáltunk, futkároztak, felmásztak a piac előtti gyümikre, videót készítettek, ahogy sétálunk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 

2017. október 18., szerda

Pipacs kendő (1)

Nem tudom ki hogy van vele, de én úgy érzem, hogy közeledik a karácsony:-D Mármint a karácsonyi készülődést, ha sk ajándékokkal szeretném a családom meglepni, akkor már most érdemes elkezdeni, különben semmi nem készül el időben. Szóval elővettem a fonalaim, kivettem ezt a csodaszép szíváltós Schachenmayr Tahiti 2 gombócot a fiók mélyéről és kerestem neki valami egyszerű mintát, amit ész nélkül lehet horgolni, ha épp van fél percem. Ezért fellapoztam Annás nyakbavalói kis könyvét és kiválasztottam a Pipacs kendőt. Talán nem volt a legszerencsésebb választás ilyen tömött mintájú kendő ennyire szíváltós fonalhoz, de nekem tetszik és le nem bontom:-D
3-as tűvel horgolom. (Csak ha valamiért félbemaradna és utána nem tudnám, gondoltam legalább itt megemlítem)
Eddig 15 sor van kész az 55-ből. Lassan haladok. Közben próbálok nem gondolni a félbehagyott Drops takarómra:(

2017. október 13., péntek

Az utolsó kettő

Már jó ideje érlelődött a keretezőnkben, hogy váltani akar. Igazából, ha mentem hozzá, mindig panaszkodott, hogy nem megy a bolt, nincs megbízható ember, aki rendesen dolgozna nála, majd megszakad, sokszor ráfizetéses az egész. Tavasszal még csak azt mondta, hogy gondolkodnak azon, hogy kimennek Németországba, most ősszel viszont meglépték a dolgot. A férje volt nagyon rajta, ő sokáig hezitált, nehéz volt itthagyni a kis keretezős műhelyt meg a kialakult vendégkört. Végülis nem is tudom hány éve jártam már hozzá, először a Lónyay utcába, most meg a Rádayba. De remekül keretezett, irtón értett hozzá Mónika, hogy előre látta a kész képet. Én mindig rettenetes ötletekkel mentem szerintem, aztán szépen apránként átirányított valami egészen más megoldáshoz.

Múlt héten csütörtökön Mariannal tartottunk egy csaj napot. Egyébként is megbeszéltük, hogy jó lenne havonta-kéthavonta összejönni, kibeszélni minden nyűgünket, bajunkta, örömünket stb. Én meg még nem is találkoztam vele azóta, hogy anyukája meghalt. És a temetésre sem tudtam elmenni, egyszerűen irgalmatlanul nehéz valamit ekkora családnál, mint az enyém leszervezni. Találkoztunk, beszélgettünk, én próbáltam kérdezgetni őt az érzéseiről, a családjukról, hogy hogy is vannak most, mennyire nehéz azt az űrt, amit az édesanyja halála hagyott hátra elviselni. Én meg meséltem a magunk hülyeségeiről, az öt gyerekes lét vígságairól, a kamaszkor szépségéről, kicsi lakásról, idegesítő társasházról. Közben kávéztunk, pizzáztunk, kereteztettünk. Nagyon bírom, hogy annyira egy hullámhosszon tudunk lenni, jó lenne, ha az élet nem sodorna el minket egymás mellől, vagy a sok tennivaló nem koptatna ki minket a másik programjából. Végülis kevés barátom van, azokhoz ragaszkodom, úgyhogy szerintem én rajta leszek a dolgon, hogy időről-időre találkozzunk, megbeszéljük a dolgaink.

Nade ha már kereteztettünk, akkor mutatom Mónika utolsó két keretét. Kivételesen most kicsit elégedetlen vagyok. Viktor mondta (ugyanis ő hozta el a képeim), hogy nagyon szét volt szerinte csúszva a keretezőnk, mikor először ment a képekért, akkor a boltban sírdogált, kicsit szinte elküldte, hogy mondta, hogy este jöjjünk a képekért. Este meg becsomagolva az uram kezébe nyomta őket. Csak itthon derült ki, hogy sikeresen más képét csomagolta be nekem, így Viktornak másnap volt még egy harmadik köre is.

Ilyen lett a Latte:

 

Ezzel a képpel csak annyi gondom van, hogy a párját évekkel előbb kereteztettem. Naná, hogy az a fajta keret már nem volt. A paszikat kiszedte nekem Mónika a készletből, az mindkettő volt. Aztán végül mivel a kék capuccinos bögre bordó keretet kapott, így gondoltuk legyen a bordó lattés bögre kék kerettel. Csak az alsó paszi meg bordó maradt. Szerintem jobban mutatna, ha azt is lecseréltük volna kékre. Na most már mindegy. Mutatom a két MillHillt együtt.

Ilyenek lettek a tündéreim keretezve:
 

Két napig néztem, hogy valami nem jó, valami bántja a szemem, aztán rájöttem. Szerintem maga a kék paszi is kisebb lett a megbeszéltnél, de az még nem gond. Viszont a kép totál nem középen van. Lemértem. Felül 5 centi van, jobb oldalon 1,5 cm, alul és bal oldalon 2,5. A megállapodás 3 centi volt a hímzés szélétől. Nem rossz, de folyton látom, hogy nincs a helyén a hímzés. A többi része egyébként tetszik, a keret is nagyon jó választás szerintem.