Gyerkőceim életkora

2017. március 22., szerda

Horgoljunk takarót! (3)

Elkészültem a második ütemmel. Lassabban ment, pláne, mivel hétvégén nem is voltunk otthon. Apukám 70. születésnapját ünnepeltük Ajkán. Szép kerek szám! Összejött a család, én nagyon jól éreztem magam. Készült egy pár kép is, de fogalmam sincs, hogy Matyi fiam hova töltötte fel őket a netre. Majd megértekezem vele, aztán jövök a képekkel is.

Szóval holnap már jön a 4. lépés a takarónál én meg a harmadiknak még neki sem álltam. Abban 10 egyforma kis kockát kell horgolni, remélem nem fog beletörni a bicskám.

Mutatom a készen van, eddig nagyon tetszik. Lassan megevett egy teljes fehér gombócot! Még mindig nagyon szeretem a színeit.

2017. március 21., kedd

A vasalás örömei

Gondolkodtam, hogy milyen címkét adjak ennek a posztnak. Végül maradt a munka, mert jelen pillanatban a háziasszony és főállású anya a munkám végülis. Szóval ma délután vasaltam egy cseppet. Tényleg nem sokat, mert ezt a kis kupacot laza 50 perc alatt vasaltam be, ami nem sok idő. Persze a szemfülesek láthatják, hogy van benne alul két téli nadrág, amit nem vasaltam, de abba a kupacba valók. Nameg nincs benne egy szál ing sem. Jelenleg 10 db ing vár az alsó szinten, hogy szépen kivasaljam, de mivel Viktor mostanában bringával jár melózni, így nincs szüksége ingre. 10 inget legalább 1 óra alatt vasalok ki, de lehet alulbecsültem az időt rá.

Nagyon nehezen állok neki vasalni, de ha egyszer belelendülök, akkor nehezen hagyom abba. Még van két lavórnyi babaruha is, ami szintén a vasalót várja, talán még ma este neki is esek, hacsak nem a társasház tavalyi beszámolóját fejezem be, mert szombaton közgyűlést tartunk. És még nincs meg a jövő évi pénzügyi terv sem. De valahogy nem akaródzik nekikezdenem.

Sokan hülyének tartanak, hogy vasalok. Okaim a vasalásra (Mr. Collins után szabadon - okaim a nősülésre):
1. Szerintem jobban elférnek a ruhák a szekrényben, ráadásul nekünk kis helyen kell ilyen dolgokat tartanunk.
2. Szerintem szebb a szekrényünk tartalma és kinézete, ha vasaljuk a ruhákat. Bár nem biztos, hogy úgy hajtogatom a ruhákat, ahogy Lady Catherine de Bourg szereti.
3. Utálom a vállfákat.
4. Tartósítja az anyagot és nálunk sok olyan ruha van, amit nem egy, nem kettő, hanem akár három-négy gyerek is hordott és még talán fog is hordani.
5. Mostanában kikapcsol a vasalás. Pedig nem is nézek közben tévét:-D

Újabban a teregetést viselem nehezebben. Múltkor végigszámoltam, 96 db zoknit teregettem ki, és ezek csak a feketék voltak (Matyi zoknijai nem is voltak benne). Párban teregetem, hogy gyorsabban le tudjam szedni. Lehet ez is hülyeség:-D Egyébként minden esetben élvezem a jól végzett munka örömét.

2017. március 17., péntek

Viktor 40 éves lett

Szép kerek szám. Félig megünnepeltük egyik hétvégén, amikor itthon volt Matyi is. Kapott tőlem apa egy könyvet, Marika rajzolt, és azt terveztük, hogy elmegyünk ebédelni egy kis csárdába. Már le is volt foglalva az asztal, csak Marika lebetegedett. Pénteken usziból hazajövet hányt egy nagyot, aztán elég cefetkésen volt szombaton, kissé vacakul vasárnap. Hétfőn már tudott menni oviba, akkor meg Karcsi mondta, hogy hányingere van és fáj a hasa. Ő is két napot kapott regenerálódásra, jobban is lett. Szóval a nagy szombati ünnepi ebéd elmaradt, inkább vasárnapra rendeltünk itthonra a Trófeából fini-fini ételeket. Ez lett az ünnepi ebéd. Nade torta nélkül nem ünnep a szülinap, úgyhogy terveztem egy könnyű, nem sok cukrot tartalmazó tortát az igazi napra, amikor ténylegesen töltötte apa a negyvenet. Eredetileg joghurtosat szerettem volna csinálni, de nem volt túl sok időm a kivitelezésre. Végül túrórudi tortát készítettünk Marikával. Itt most Marikán van a hangsúly, ugyanis a kisasszony egyre féltékenyebben szemlélte, hogy Karesszel annyit sütögetünk. Nehezményezte azt is, hogy a csütörtöki fánkozós napunk totál elmaradt már idén és ráadásul csajnapot sem tartottunk hosszú-hosszú ideje. Hát igen, a gyerekeknek nem áll meg az élet attól, hogy született egy kistesójuk.
Miután végighallgattam kislányom siránkozását az elhanyagoltságáról a tegnapi napot igyekeztem arra felhasználni, hogy ő is végre elégedett legyen. Délutáni fánkozás után együtt sütöttük meg a tortát, senki más nem nyúlhatott hozzá. Ő választotta rá a marcipánt és természetesen pózolt is a kész torta felett. Íme a végeredmény:

Apának már ezer éve megrendeltem a Táblácskáját. Még valamikor a hőskorban láttam Mariannéknál egy táblácskát. Akkor és ott megjegyeztem, hogy nekem ez nagyon tetszik. Már csak az alkalmat vártam, hogy az ötletet saját családon belül végre elsüthessem. Hát ilyen lett Viktorom 40. születésnapi Táblácskája. Sajnos nem lett tökéletes, vissza is fogom küldeni korrigálásra, mert Laci neve nemes egyszerűséggel lemaradt róla. Mutattam még az ünnep előtt a gyerekeknek is, nagyon tetszett mindnek, jó volt látni, ahogy egyszercsak ráébredtek, hogy a kép minket ábrázol, illetve őket a hobbijaikkal, jellemzőikkel együtt. De előbb-utóbb mind megkérdezte, hogy Lacinál miért nincs ott a neve. Szóval ezt pótlom.
Pár ünnepi kép apáról, akit mostanában megint nagyon leszív a meló, látszik is rajta. Néha úgy sajnálom, hogy ennyire nem értek az ő munkájához, sosem tudok érdemben hozzászólni a gondjaihoz. Mindössze annyit tehetek, hogy meghallgatom... és pont.
 

Tizetötödikén voltunk Szolnokon apósoméknál. Eredetileg jó nagy csapatot akartak összehozni annak örömére, hogy megyünk. Kicsit meg is ijedtem, mert Lacikát még túl sok helyre nem nagyon vittük, aztán egy másfél szobás panelben 15 ember, köztük egy 5 hónapos csecsemő szerintem nem túl jó buli. Végül úgy hozta a sors, hogy csak mi mentünk, Laci kicsit nyűgös volt, sokat volt kézben, hát igen, még egy kiságy sincs, ahova letehetnénk és abban a szobában, ahol nyugi van, még egy heverő sincs, hogy ott altassuk. Úgyhogy jó nagyot sétáltam vele, hogy aludjon délután is egy cseppet. Viktor csinált sok-sok képet apósomékról és a gyerekekről, a legjobbakat mutatom is.
 

Na és még mi volt mostanság? A gyerekek rákattantak az 5 perces bögrés sütire. Most már úgy megy a dolog, hogy Miki hazajön a suliból és összedob magának egyet, aztán aki épp otthon van, az kaphat belőle. Karcsi is szereti csinálni, neki egy ici-picit még segíteni kell, mert nem tudja teljesen homogénre elkeverni a tojással a száraz hozzávalókat. Nade kérem ilyen szépen mutat, ha elkészül 3 perc alatt a mikróban a sütike. Vajon féljek attól, hogy mindegyik srácom meghízik?

Voltunk első alkalommal a pszichológusnál. Egy aranyos fiatal pszichológust sikerült Évi barátnőm segítségével keríteni. Most csak velünk beszélgetett szülökkel, jövő héten viszem hozzá először Kareszt. A panaszok alapján mondta, hogy ő szerinte csak abban fog tudni segíteni, hogy hogyan kezelje Karcsi a gondot, elmulasztani nem fogja tudni. Rögtön javasolta a kifaggatásunk (beszélgetésünk) után, hogy párhuzamosan haladjon egy neurológiai kivizsgálás. Én úgy döntöttem, hogy a fül-orr-gégészeti vonalat kihagyjuk. Egyébként mondta, hogy nagyon nyugisaknak tűnünk, főleg én. Hát igen, mint mindent, kicsit ezt a gondot is kezdjük megszokni, mint ahogy Karcsi is. Minden nap megbeszéljük, hogy milyen éjszakája volt, de egyre ritkábban igényli, hogy mellettem aludjon, vagy hogy legyek ott, mikor elalszik. Pénteken, amikor meg az úszás teljesen kiveszi minden erejét, akkor csak beesik az ágyba és már alszik is. Mindenesetre jó lesz, hogy valakivel beszélget, akik nem mi vagyunk. Miközben faggatott minket a Kata a gyerekünkről, fura érzés volt több kérdést végiggondolni. Amit mi mindig tudtunk, hogy Karcsi nehéz eset, hogy vele a legnehezebb zöld ágra vergődni, hogy hozzá a legnehezebb megtalálni a kulcsot, azon ő csodálkozott, hogy mi ezt olyan természetesnek vesszük. Viktor még meg is jegyezte, hogy borítékolva volt, hogy ennyi gyerek között lesz nehéz eset, ez így normális. Nem tudom, hogy engem milyennek gondolt a találkozás előtt, de meglepte, hogy nem vagyok kialvatlan, szétesett és leharcolt. Hála és köszönet érte Erzsi néninek. Komolyan mondom, hogy ha ő nem lenne, akkor szerintem pont olyan lennék, amit Kata gondolhatott rólam.

Most pl. csütörtökön Erzsi néni vigyázott Lacikára, amíg elmentem az ortopédiára. Elegem lett a jobb lábamból. Január óta lényegében felváltva fáj valamelyik része. Hol a csípőm, hol a térdem, hol a talpam. A múltkor a csípőm úgy fájt, hogy alig tudtam tőle aludni. Aztán a talpam olyan fura lett, néha az volt az érzésem, ha felvettem a bakancsom, hogy rosszul vettem fel. Olyankor le kellett vennem a cipőt, átmasszíroztam a lábam tövét az ujjaimnál, aztán már stimmelt a dolog. Egyik nap a gyerekek bringával mentek be a suliba, oviba. Reggel már fájt a talpam, gondoltam majd elmúlik, mivel jó meleg volt, átvettem a félcipőm és begyalogoltam Marikáért Albertfalvára. Útközben olyan érzésem volt, hogy egy kis kavics van pont a fájós résznél a talpamban. Ez a kavics akkor, mikor másfél órát játszóztunk és épp hazafele gyalogoltam (a szerencsések bringán ültek) már úgy gyötört, hogy alig tudtam menni. Hazaérve már csak arra vágytam, hogy leülhessek és ne kelljen többet aznap felállnom. Hihetetlenül fájt a középső ujjam töve és a mellette lévő kettő is egy kicsit. Na akkor döntöttem úgy, hogy eljött a perc, megnézetem egy szakemberrel. Tegnap megállapította az orvos, hogy brutális harántsüllyedésem van, lényegében az ujjaim már kissé felfelé állnak, járás közben kapaszkodnak és mivel a súlyom főképp a láb első részén lévő teljesen ellapult párnácskákon van, begyulladt a talpam izomzata. Frankó! Mondta, hogy akutan lehet rá szedni fájdalomcsillapítót (szoptatás mellett ez nem javasolt), tehetek rá Flector tapaszt (lehet szopi mellett is) ami rövid távon megszünteti a panaszokat. Múlt hét óta egyébként sokat javult, de nem is sétáltam annyit, a kis kavics inkább borsó most már, nincs olyan éles fájdalom. Csak még mindig a bakancsom hordom. Hosszútávú megoldásnak a harántemelő talpbetétet javasolta és a gyógytornász által megtanított tornát. A legjobban az fájt az egészben, hogy azt mondta, hogy ez maradandó károsodás, nem lesz jobb, nem fog elmúlni a süllyedés, csak művileg korrigálható a talpbetét által. A térdemnél meg azt mondta, hogy ki kéne lazítani az izmokat, irtó kötött az egész. Javasolta, hogy minden nap bringázzak (szobabiciklit mondott, csak átfordítottam a magam nyelvére).
Na áttrappoltam a Lábcentrumba, vagy mibe, ahol a nyomástérkép alapján elég elkeserítő volt az eredmény a talpszerkezetemről. A bal lábamat alig 39%-ban terhelem, a jobbot meg 61%-ban. Hogy miért? Passzolom. Látszott, hogy baromira nagy teher van a fájós részen, szóval nem gatyáztam tovább, beruháztam egy harántemelő talpbetétbe, ami hihetetlenül brutálisan néz ki, de az én talpamra készült. Tegnap hordtam egy órát, ma kettőt kell majd, holnap már hármat és így tovább. Mutatok rla egy képet a netről, hogy milyen. Én az enyémre vettem egy bőr tokot, hogy jobb legyen. Eldöntöttem, hogy itthon nem fogok papucsozni, inkább veszek valami kényelemes házicipőt. Csak már megint a pénzt kell költeni és a tegnapi kis nüanszom az ortopédián sem volt olcsó mulatság talpbetéttel körítve.

Miről nem írtam még? Ja, a szomszéd. Hoztam pár fotót a kilátásunkról. Már nincs meg a diófa.
 
Két nappal azután, hogy megkértem, hogy ne vágják ki a diófát, látom, hogy láncot tesznek a fára. Kivágtam az erkélyajtót és kérdeztem, hogy ez meg mi? Mondta nekem a fazon, hogy ki kell vágni a diófát, mert ha vágják sorban a fenyőket, akkor útban van. Tény és való, hogy nem volt épp baráti a társalgás, én nehezményeztem, hogy ígér valamit, aztán nem tartja be, és kérdeztem, hogy ő mennyire lenne boldog, ha a kilátása helyett egy háztetőt kéne majd néznie, nem beszélve arról, hogy mennyit zuhan a lakása értéke. Végül mondtam, hogy majd persze bemutatkozunk, meg beszélünk normálisan is, csak most túl zaklatott vagyok, nekem nem könnyű a helyzet. Megnyugtatott, hogy csodaszép rendezett kert lesz. De én már csak azt láttam, hogy most kivágja a fát, aztán fél év múlva jönnek építkezni, mi meg addig dögöljünk meg a melegtől. Fával együtt is a nyári kánikulában 32 fok volt a nappalinkban. Légkondit nem akarok, így akkor most vehetünk redőnyöket 4 ablakra. Biztos ez is olcsó mulatság lesz. Már dühöngeni is fáradt vagyok. Végül Viktorral eldöntöttük, hogy elköltözünk, nem bővítünk, nem alakítunk, hanem mihamarabb költözünk, ha lesz egy kis pénzmagunk. (erre eltapsolok egy csomó pénzt a lábam miatt...) Egyébként a hátsó szomszédasszonnyal (nekik is gallyra vágják a lakásukat a szomszédék, sőt ők még rosszabbul járnak, mert a teraszukról is az új kilátást fogja élvezni mindenki) bementünk az önkomrányzathoz, ahol megkaptuk a felvilágosítást, hogy csak a jogszabályban előírt kötelezőket kell betartani, szomszédnak beleszólása semmibe sincs, fát kivágni csak akkor nem lehet, ha védett. Most annyit sikerült elérni, hogy mivel nálunk nincs meg a telekhatártól a 3 méter, nekik a mi homlokzatunktól kell betartani a 6 métert. Így már nem fér ki a 8 méter széles építendő ház a telkükön. A férjeket átküldtük a házból, hogy beszéljenek a taggal. Elmagyarázták neki, hogy a békesség kedvéért jobb lenne, ha inkább a telek utcafrontján építkezne. Ő meg elmondta, hogy az intimitás miatt és a fény miatt akar hátul építkezni. Ekkor bedobták neki a fiúk a 6 métert, amin láthatóan elgondolkodott. Szépen virágnyelven azt is elmondták, hogy 2 jogász van a házunkban, ha szabálytalanul építkezik, akkor nem fogjuk elnézni. A hátsó szomszéd akkor is perelni szeretne az értékcsökkenés miatt, ha hátul, de szabályosan építkezik. Mi nem fogunk. Inkább költözünk és benyeljük a kb. 5 millás veszteséget. Azért igyekszem minden nap egy fohászt mondani azért, hogy a fazon meggondolja magát és inkább előre építkezzen. 

Végezetül pár szót az 5 hónapos kisfickónkról. Nagyon vidám,kiegyensúlyozott kisfiú Lacika továbbra is. Nő, mint a gomba, egyre nehezebb. Vettünk neki egy csatos kengurut, amibe gondoltuk, hogy gyorsan bele lehet tenni és sokat lát belőle minden irányba. Hát alig lehet a kis sejhaját belegyömöszölni, olyan kis husis őkelme. Nem tudom hány kiló, majd csak 6 hónaposan megyünk újra mázsálásra, de aki látja, az általában mind azt mondja, hogy hű de nagy. Hát igen, nagyon szeret szopizni. Eddig kétszer próbálkoztunk almával, nem volt sikere. Várni kell még egy picit a hozzátáplálással. Pár naponként próbálkozom. Szerencsére van tejem, ha meg kevés, akkor gyakrabban rakom mellre. Szépen forog már a hasáról a hátára, már lehúzza a zoknijait és bőszen rágcsálja, egyszer a hátáról is átfordult már a hasára. Szeret csörgőzni és most már, ha unatkozik, akkor szédibabázik. Továbbra is délelőtt alszik nagyot, délután csak egy kicsit mutatóba. Kapott egy sportkocsit, abban jobban szeret sétálni is, mert mindent lát. Lassan a 68-as ruhák is passzentosak rá.
 

2017. március 11., szombat

Megérkezett az új szomszéd

Ma délelőtt láncfűrész hangjára lettünk figyelmesek. Megjött az új lakó a szomszéd telekre. Nekiláttak szépen módszeresen kivágni a gyümölcsfákat. Mint kiderült a házat tényleg a mi lakásunk és a mellettünk lévő szomszéd lakása elé építik. Jó nagy lesz, egy emelet és csúcstető. Jövőre már csak a szomszéd házát látjuk az ablakainkból. Nagyjából pont az arcunkban fognak lakni. Ma még annyit elértem, hogy az ablakunk alatt álló diófát nem vágták ki. A hátsó szomszéd már összeveszett velük, hogy mi nem láttunk semmi tervet, nem jött senki velünk bármit egyeztetni, lehetne az épülő ingatlan közel az úthoz, nem pont az arcunkban, vagy egész hátul, nem közvetlenül mellettünk. Az új szabályok szerint a mi beleegyezésünk már nem szükséges.
A fák repülnek, a diófa is ugyanerre a sorsra jut. Most épp a fenyőket vágják a házunk mentén ott is, ahol nem is fognak építkezni. Szörnyű!!!
Azt mondták, hogy örüljünk, hogy eddig arborétumban élhettünk és miért nem vettük meg hatan a telket mi.

2017. március 8., szerda

Előjegyzésbe vették

Szerintem ennél furábban nem is lehetett volna megfogalmazni. Emlékszem, hogy anno Matyinál is vagy fél napot vekengtem azon, hogy miért nem azt írják, hogy felvették, hanem, hogy előjegyzésbe vették. Nem éreztem egyértelműnek a dolgot. Most viszont benn volt Viktor a szülői tájékoztatón a szóbeli előtt és mondták, hogy 3 lehetőség van.
1. Előjegyzésbe vették - ami azt jelenti, hogy felvették a gimibe
2. Várólistára került
3. Nem vették fel
Szóval újabb gyerekünk kezdi Pannonhalmán majd az őszt. Fura belegondolni, hogy már csak hárman maradnak itthon. Miki nagyon tudatosan készült a felvételire. Mondta nekem, hogy az ötödik félévi bizijében még több négyes is volt és mivel tudta, hogy az év végi jegye beleszámít a továbbtanulásba, így nagyon ráhajtott, hogy minden jegye ötös legyen. Végülis jobb pontokkal ment a felvételire, mint Matyi anno. Csodaszép lett az írásbelije is, ami idén sem volt könnyű: matek 42, nyelvtan 45 pont.
Néha még mi is rácsodálkozunk arra, hogy az a kisgyerekünk, akivel annyi fejlesztésre jártunk, hogy ihaj, akinek fogni kellett a kezét, ha be akart menni a homokozóba, aki a játszón 45 percig képes volt lengeni a hintában, akit ahova letettél, akkor ott is maradt, aki első osztályos korában majd egy hónapig sírva ment suliba reggelenként, az a gyermekünk megnőtt, kamaszodik és ősztől kvázi elköltözik. Remélem nagyon jól fogja érezni magát Pannonhalmán, mert visszatarthatatlan volt. Meg azt is remélem, hogy nem mindenben Matyit fogja ott követni, hanem megtalálja majd a maga elfoglaltságait is, amiket szívesen csinál majd.
Mi meg megyünk a látogatásokra majd és egyszerre két gyereket ölelhetünk magunkhoz, akiket régen nem láttunk. Ha meg hazajönnek, akkor még több meló lesz a mosás, vasalás, sütés, bevásárlás. Nem kis anyagi terhet ró a családra persze két pannonhalmi diák taníttatása, de kisavanyítjuk és legalább nem ér minket váratlanul a felsőoktatásba kerüléssel a sok kiadás, mert már úgymond megszoktuk.

És hogy milyen Miki? Először is hatalmasat nőtt az év eleje óta. Most hordja azokat a ruhákat, amiket Matyinak vettem, mikor ment Pannonhalmára. Sőt, ezek a ruhák Mikire már általában kicsik is. Ősszel még 39-es cipőt vettünk neki, tegnap már a 42-est kellett megvennem. Karesznek egész arzenál áll majd rendelkezésére, ha tovább nő a lába (35-nél tart). Bár apa is 42 méretűben éldegél, szóval lehet, hogy ő örökli majd az alig használt cipőket. Miki közölte, hogy tervei szerint 45 számú méretnél fog megállni. Majdnem olyan magas már, mint én. Ősz eleje óta legalább 10 centit nőtt, 5 hellyel került előbbre a tornasorban. Egész hallhatóan mutál, rém idegesítően nevet, mert össze-vissza csuklik közben a hangja. Már érdekli a haja, hogy hogyan áll, sőt a lányok is, de akit kinézett magának, az komoly 20 nappal idősebb nála és sajnos magasabb is. Továbbra is rengeteget kockul, ha nem szabályozom, akkor képes lenne a gép előtt felnőni. Viszont olvas is már többet, most is épp egy sorozatot kezdett el, a címe A végzet ereklyéi. Tudom, nem szépirodalom, de nála ez szóba sem jöhetett. Több sláger ifjúsági könyv összefoglalóját végigolvastattam vele, aztán ezt választotta. De már a második kötetet falja. Esténként úgy kell rácsapnom a villanyt, hogy lefekvés van. Múltkor fél tizenegykor veszekedtem vele, hogy folyton arra panaszkodik, hogy kimerült, fáradt. Nem csoda, hiszen negyed hétkor kell reggelenként kelnie és este meg sokáig fenn viribül. Ráadásul folyamatosan növésben van, szüksége lenne több pihenésre. Hétfőn viszem Marikát és Kareszt beoltatni kullancs ellen, így akkor kérek majd Mikinek egy vérvétel beutalót, mert tényleg folyton arra panaszkodik, hogy belehal a fáradtságba. Még a vérvétel sem rettentette el!
Egyébként nagyon cuki srác, sokat lehet vele röhögni, irtó érthetetlenül beszél, hadar, elharapja a szavak végét, van, hogy akár háromszor is visszakérdezek, hogy mit akart mondani. De megtettem, hogy ugyanolyan hülyén hadarva válaszoltam valami érthetetlent az érthetetlen kérdésre, mert már meguntam.
Néha érezhetően tele a puttonya a kistesókkal. Most, hogy megint szép idő van, gyakran kimegy a kertbe pár percet hintázni (még nem szakad le alatta), hogy egyedül legyen. Na igen, az örökös gondunk, hogy megint kicsi a lakás elég zavaró...

Viktorral megbeszéltük, hogy nincs mit tenni, le kell mondanunk a hálónkról, mert tarthatatlan az állapot, ami nálunk van. Csak azt kell megvárni, hogy Lacika éjjel már ne keltsen szopizni, aztán a két nagy megkapja a mi szobánk, a három kicsi marad a mostani gyerekszobában. Jelen tervek szerint húzunk egy falat a konyha és a nappali közé. A nappaliba levisszük a francia ágyat, csinálunk ott egy félig nappali, félig hálószobát, amitől nekem égnek áll minden hajam szála, de kihúzható ágyon nem szeretnék aludni a folyton fájós hátammal, és nagyobb beruházásra (lakásátalakítás, alsó szint lakhatóvá tételével) nincs keret.
Persze rászakadtam a netre hétvégén és találtam egy olyan házat, amit cserével is hirdetnek. Mindketten nagyon izgatottak lettünk, de aztán megnéztük, hogy helyileg hol van, nameg nulla forintunk lenne a foglalóra, szóval Viktor azt mondta, hogy nem akarja megnézni. Én azért megnézném persze, de ehhez ketten kellünk. De nagyon klassz kis háznak tűnik, persze kéne rá költeni, de lakható azonnal. És lenne több szoba a gyerekeknek, nem egymás hegyén-hátán laknánk, mint most.
Végül abban maradtunk, hogy legyen 7 számjegyű a hitelünk, aztán visszatérünk a költözés témára. Sajnos a szomszéd telket eladták, szóval félő, hogy az arcunkba fogják felhúzni az új házat. Múltkor voltak talajvizsgálók, pont a nappalink előtti részen fúrtak, nézegették a földet. Létezik még az a szokás, hogy a szomszédoknak alá kell írni az építkezés papírjaihoz valami beleegyező cuccot? Jó lenne, ha nem közvetlenül a mi házunk mellett épülne a szomszéd telken az új épület...

2017. március 6., hétfő

Horgoljunk takarót! (2)

Készen is vagyok az első ütemmel. Hatalmas virágok lettek, bár a kezem nem túl nagy egyébként. A zongoratanárom is anno úgy keresett nekem darabot, hogy max. 9 hang távolság legyen, és abban ne kelljen leütni még egy hangot pluszba:-D Még nekem is gyorsan ment a minta elkészítése, hála annak, hogy nekem egyszerre csak egy részem szokott fájni. Most a csípőm fáj már pár napja nagyon, passzolom, hogy miért, de este rémesen nehezen megy az elalvás, annyit forgolódom, sehogy sem jó, rohadtul fáj a jobb oldalam. (felteszem azért valamennyi köze van ahhoz, hogy előtte a jobb térdem fájt hosszú napokig) Olyan, mintha jól elvágódtam volna a jégen féloldalasan jobb fenékre ülve. Csak nem estem el, nincs zöld folt, csak eszméletlenül vacak és fáj, kicsit kattog. Mindegy, majd elmúlik. De ha a csípőm fáj, akkor a "fájni csak egy helyen tudok fájni" elmélet miatt a kezem tök jó. Szóval készen is van a két virág, szombaton délután kezdtem horgolgatni.

Nem gondoltam volna, hogy olyan lassan teszik fel a takaró következő részletét, hogy még én is készen leszek. De mivel bizseregtek az ujjaim, előkaptam egy kis maradék Barka Trend Kabala fonalat és ha minden jól alakul, Lacinak abból készül az átmeneti sapija, csupa rövidpálcából, hogy ne legyen szellős.

Namármost nekem tetszik ez a két virág. Nem horgoltam el az utolsó öltést, mert a videón úgy láttam, hogy újabb szín fog majd következni. Próbálgatom a videón látott módszert, hogy belehúzom színváltásnál a kúszószembe az új színt. Nekem fura. Én korábban mindig elcsomóztam a régi színt, aztán kezdtem a következőt. És nekem ez az új módszer olyan lazának és instabilnak tűnt, így aztán a fonákon én a két szálat inkább összecsomóztam és utána belehorgoltam a mintába. Így legalább nincs az sem, hogy a végén kell majd millió szálvéget eldolgozni. Én mindig folyamatában szoktam elvarrni a szálakat, eddig bevált a módszer. Mutatok azért egy fonákot is, hátha valaki kiszúrja a csomócskáimat:-DD

Folyamatos sütögetés

Karcsival minden hétvégén alkotunk valamit. Múlt héten készült el a magyar zászló süti, aminek nagy sikere volt itthon és a suliban is. Ezen a hétvégén pedig az Edit által ajánlott hamis tiramisu tortát sütöttük meg Matyinak. Itt írom, hogy a Hulala habtejszín nagyon-nagyon bejött, köszönöm a javaslatot!
Apa is áldozott Karcsi új hóbortjának, kaptunk egy irtó klassz tortaszelő cuccot. A tiramisu tortához a piskótát már azzal szeltem fel. Nem tudom miért, de teljesen randomszerű, hogy a piskótám jól megemelkedik, vagy sem. Eddig nekem ez a recept jött be leginkább csokis piskóta alapra. Jó tartású volt és szép magasra feljött. Nade a két sütit is mutatom persze.

Ilyen lett a mi tiramisu tortánk fordított maslival. Nade kicsire nem adunk. A tetejére kakaót akartam szitálni, de csak nagy szűrőm van és jól meglódult a kakaópor. Egy réteget leszedtem, kentem rá új krémet, akkor Karcsi szitált, mert anya még a végén elrontja a tortát. Hát ilyen lett:-D A közepére azért tettünk plussz habot, hogy elrejtse, amit nem kell látni.

Pár készítés közbeni fázisfotó. Mindketten nagyon koncentrálunk. Hiába, munkás, de igen élvezetes tortakészítés volt. Én minden percét igen nagy örömmel vettem, mert igazi alkotás és csapatmunka volt Karcsival.
 
 
 

Mutatom a magyar zászló sütit is. Könnyű süti, pikk-pakk elkészül és nagyon látványos. Mi a tetejéhez márka meggyet használtunk, teljesen megfelelt a célnak. Sajnos szépen felvágni nem sikerült, de gondolom a lényeg látszik. Inkább másnapra szilárdult meg rednesen, de akkor már nem fotóztam:-D Túl gyorsan fogyott.

2017. március 4., szombat

Möbius stóla

Ezzel is elkészültem. Lényegesen több időt vett igénybe, mint azt én terveztem, de elmondhatom, hogy szinte mindig így van ez. Alultervezem azt az időmennyiséget, ami egy-egy horgolt darab illetve hímzés elkészítéséhez szükséges. Nade lényeg a lényeg, elkészült, megevett 200 gramm Gilice fonalat (a szín fantázianevére már nem emlékszem). A tetejére én még horgoltam egy karika rövidpálcát, hogy egyenletesebb legyen a zárósor. Összesen 26 sor készült, nameg a rövidpálcás sor. Közben még a színét is megkedveltem, de a kék nem az én világom, szóval biztos, hogy ajándék lesz majd egyszer valakinek, aki értékeli a saját kézzel alkotott horgolást.
Viktor készített pár képet. Sajnos a modell nem a legjobb, de csak ez volt kéznél.

Ja, egyébként szokták blokkolni az ilyen darabokat is? Ha igen, akkor hogyan?

 
 

2017. március 1., szerda

Bothy Threads: Musical Whispers (3)

Régen mutattam hímzést. Ezt öltögetem, ha épp van rá időm. Tegnap és ma a kék tündérkét hímeztem bele, mert adtam időt magamnak hobbira egy kicsit. Így persze a ruhák nem lettek kivasalva, és ma nem is főztem. De néha kicsit lehet talán lazulni egy anyukának is. Szóval várom a csengetést, hogy meghozták a rendelt kajám:-D És délután persze vasalok majd egy cseppet!

Egyébként ma már nagyon bánom, hogy Aidára kezdtem hímezni. Igen, ez volt mellékelve a készlethez, de most már olyan fapadosnak érzem. Kizárt, hogy a mai fejemmel ebbe bökjem bele a tűmet. (2012-ben kezdtem) Na mindegy. Szeretem öltögetni, hihetetlen, hogy milyen sok kontúr kell majd bele. Olyan, mint egy MP kép, majd csak a kontúr fogja életre kelteni.

2017. február 27., hétfő

Horgoljunk takarót!

Azért jó, ha mindenféle hírlevélre feliratkozom, mert folyamatosan gyakorolhatom a lemondás művészetét. Egyébként egész jól szokott menni egészen addig, amíg a luk a lelkemen még nem túlméretezett. Ha már túl nagy, akkor egyszercsak rendelek valami olyat, amire nem biztos, hogy szükségem van (szinte biztos, hogy nincs), amit nem biztos, hogy később nem bánok meg (szinte mindig megbánom).
Nade erre a takaró horgolásos témára csak nem mondhattam nemet, hiszen már napok óta túrtam a pinterestet, ezer képet és leírást mentettem el horgolás témában, mert ugye én most épp gőzerővel horgolok. Már majdnem készen is van a mőbiusz stóla, szóval kell az új project! Belefutottam ebbe a hirdetésbe, és elvesztem. És ha a fonalak, amiket javasoltak hozzá nem is annyira drágák (az összes együtt már drága...), akkor Dóra szépen bepakolta virtuális kosarába a gombolyagokat, aztán két napig bűntudattal telve mélyen hallgatott. Akkor végül szépen bevallottam haszontalan költekezésem az uramnak, aki jót vigyorgott magában az új lehetetlen küldetésen: Takarót horgolni! Elment az asszony esze!
Na március 2-án indul az újabb kihívás, hogy képes vagyok-e kitartóan a magam eszméletlen csigatempójában elkészíteni egy takarót. Nagyon várom. Mutatom a fonalakat hozzá. Fehérből egy gurigával többet vettem, hátha kevés lesz. Szerintem csodaszép színekben álmodták meg az alkotók, maradtam az eredeti verziónál, mert nekem tetszik és elég uniszex színe lesz a takarónak (ha elkészül...)
 

2017. február 23., csütörtök

Karcsi a cukrász

Ha az embernek ennyi gyereke van, mint nekünk, akkor sokszor keríti hatalmába az érzés, hogy ha épp minden oké, akkor valami el fog romlani. És tényleg. Mikor minden szépen, simán és gördülékenyen halad, akkor valami robban és már megint kezdhetek aggódni, idegeskedni és számotvetek, hogy valahol valamit már megint elrontottam, valamit megint szem elől tévesztettem, nem tartottam túl jelentősnek és úgy sétáltam el mellette, hogy az hiába üvöltött a fülembe, mégsem érzékeltem. Viktor is és én is igyekszünk nagyon figyelni a gyerekeinkre. Mégis van, hogy hiába minden figyelem, egyszerűen a legtöbb időt a legproblémásabbra kell fordítani, ha akarod, ha nem, és közben míg azt a gondot megoldod, a másikban törik el valami. Hiába igyekszel, egyszerűen kiküszöbölhetetlen. Persze ez még nem veszi el a kedvem a sok gyerektől, de néha azt hiszem sokkal könnyebb lenne, ha csak egy max két felé kéne figyelni.
Tehát amíg Lacussal voltam/voltunk elfoglalva és sasszemmel figyeltük a legkisebb nagyot, Marikát, valami Karcsiban omlott össze. Passzolom, hogy mikor, miért. Lényeg, hogy a januári nagy vírusos betegség után jöttek fura dolgok, amiket nem tudtunk mivel magyarázni. Először csak volt egy csúnya rémálma, aztán egyre gyakoribb volt a rossz álom, ami félálomban még folytatódott, néha egész valószerűnek tűnt. Aztán panaszkodott, hogy félálomban nagyon erősek a zajok, az is, ha a takaró a fülét súrolja, a tesója az emeleten horkol, a saját lélegzete stb. Sokszor kéreckedett át az én ágyamba, és hát nem is volt kérdés, hogy jöhetett mellém, mert az ijedt gyerkőcöt nehéz volt megnyugtatni. Sokszor számolt be arról, hogy valami üvölt benne, vagy tombol, a saját gondolatait hallja vissza a fejében stb. Elég rémisztő nekem is, azért írom le, hátha valaki már találkozott a gyerekénél ilyennel. Akinek ebben nincs tapasztalata, attól okos tanácsot, köszönöm de nem kérek, mert én is tisztában vagyok azzal, hogy nem jó, ha az ember gyereke hangokat hall a fejében. Mindenesetre túl vagyunk egy teljes fül-orr-gégészeti vizsgálaton, kapott steroidos orrcseppett, melegítettük a fülét egy csomót, a panaszok talán enyhültek, de az elalvás továbbra is műsoros, heti 3 alkalommal tuti, hogy mellettem köt ki Karcsikám az ágyban. És miért beszél csúnyán a hang az álmában és a fejében? Mesélte, hogy a suliban a fiúk már nagyon csúnyán beszélnek, ami katolikus iskola esetében szerintem nagyon nem megengedhető. Én nem tűröm itthon a trágárságot, mikor a múltkor hallottam, hogy Miki gépezés közben azt mondogatja, hogy b@szdki, meg is kopogtattam a fejét, hogy ezt nem akarom többet hallani. Mondta, hogy tőlem tanulta. Mondtam, hogy az kizárt, mert én a basszust használom és ha nagyon dühös vagyok, akkor a rohadt életbe a legjellemzőbb szófordulatom, amit elég fura visszahallani a 6 éves lányom szájából, úgyhogy igyekszem ez utóbbit hanyagolni. Nehéz!
Naszóval Karesz nem trendi a suliban, mert nem beszél csúnyán, talán valahol ez is lyuk a lelkén? Nem tudom.
Most voltunk kontrollon a budapesti fülészünknél. A fülét szipi-szupin helyrehoztuk, a hallása csúcs, pénteken mehet úszni. A diagnózisa hyperacusis. Mondta, hogy erre nincs igazából gyógymód. Most kapott Karesz mindenféle vitamint, hogy hátha valamennyit ez segít, kérjek időpontot a Klinikán audiológiára, 1 hónap múlva beszéljünk. A röhej az, hogy Mikivel ugyanezt csináltuk végig, amikor kicsi volt. Akkor voltunk a hallásébresztő terápián Pataki professzor úrnál. Most újra elővettem Mikit, hogy emlékei szerint milyen volt, érzett-e utána javulást stb. Megjegyzem, Miki akkor még ovis volt csak, nem sok mindent lehetett akkoriban vele megtárgyalni, mert picike volt. De nála voltak kézzel fogható tünetek. Nem lehetett vele felszállni az M1 földalattira, a csuklós buszokat gyűlölte, rengetegszer befogta a fülét, visszahúzódó kisfiú volt, sok segítséget igényelt mindenben. És nála nap közben voltak a gondok, nem éjszaka/este. Karesznál a gondok most januárban kezdődtek teljesen akutan.
Elmondása szerint nem csak estefele, vagy éjjel félálomban gerjed a füle, hanem pl. néptáncon és szolfézson is. Naszóval ez van, tehetetlenül állunk a dolog előtt, marad az ima, a gyerek megnyugtatása, aki talán kezdi megszokni a dolgot.
Aztán Miki most mondta, hogy neki ugyanez megvan, csak ő megtanulta kezelni, az időről-időre feltűnő rémálmot jóra fordítani stb. Magyarázta Karesznak, hogy mit és hogy csináljon, de Karesz persze masszívan ellenáll, ő nagyon bízik a vitaminokban:-D
És hogy a figyelmét eltereljük, elterelje, nekilátott sütni. Ez persze nem kis terhet ró rám és nagyon véges szabadidőmre, de ám legyen. Bár amikor napi szinten tortát akar sütni, akkor azért én is ellenállok. Persze a suliba viszi a fél tortát mindig, most nagyon népszerű a sütögetései miatt. Még tartozom neki egy karamellkrémes tortával, a héten mindenképp megcsináljuk.
Ez volt az első torta, sima piskótalap megkenve nutellával, a tetejére marcipánt nyújtottunk. (a fején a fülmelegítős sapi van)
Egyébként a sütésben is nehezen viseli a kudarcot. A múltkor a hőn áhított kinderbuenós tortában a hab nem állt össze, ezért majdnem zokogott. Végül a krém nem habos lett, de csúcs kis tortát állítottunk össze késő este. Én hullafáradtan estem az ágyba, de a gyerek boldog volt. Talán a képen is látszik, hogy a háttérben még egy pudingos banántorta is van. Azt Mikinek csináltam a szülinapjára utólag, mert ez volt a kívánsága.

A piskóta feléből és az elrontott krém egy részéből pohárkrémet is készítettünk.

És a hétvégi alkotásunk a habkarika volt, amivel eléggé megszenvedtem, macerásabb volt, mint gondoltam, de irtó fini lett. Vasárnap délután egy kishaverhoz volt hivatalos, vitte büszkén a habcsókjait, a vendéglátók meg nem győzték dícsérni.
Szóval ez van, agyalok a fiamon, sokat imádkozom érte és remélem, hogy tényleg összefüggésben van az egész a vírussal és emilyen hirtelen jött olyan hirtelen majd el is múlik. Addig meg esténként nem nézünk tévét és ezerrel fülelek, hogy mikor hallom meg a papucsa koppanását a lépcsőn és újra és újra gombócban van ettől a gyomrom.

2017. február 16., csütörtök

Lacika 4 hónapos

Ez a bejegyzés Matyi fiam kedvéért született, aki most épp betegen fekszik Pannonhalmán a betegszobán. Ha olvasol, akkor itt is jobbulást kívánok Öcsipók!
Szóval Lacikáról pár szót, bár az elmúlt egy hónapban túl sok dolog nem változott vele kapcsolatban. Persze látszik, hogy szépen fejlődik, de semmi látványos, értem ezalatt, hogy még mindig nem forog, még mindig nem szeret hason feküdni és úgy játszani, még mindig csak a cici kell neki stb. Bevallom, a mama javaslatára megpróbálkoztunk egy kanálnyi sárgarépapürével, mert annyit kakilt, hogy komolyan úgy éreztem, hogy mást sem csinálok, csak épp egy újabb adag kakából szedem ki a gyereket. Na azzal az egy mokkáskanálnyi sárgarépával sikerült mindent összekenni a környéken, gyermek lelkesen fújta, folyatta és hasonlók. Aztán pár nap múlva végre beállt a rendszer, most már csak 2 naponta jön az áldás, de az atomháború hangzavarral. Húgom egész meglepődött, mikor hallotta, hogy milyen rotyogás van olyankor a gumibugyiban Lacusnál.
Tegnapelőtt itt járt a védőnő, megnézte Lacit, mondta, hogy szép nagy gyerek. Hát igen, mostanában rendesen belehúzott, elég sokat lóg rajtam, valszeg olyan szopizási ugrása vagy mije van, mert a korábbi 4 órák helyett, most gyakrabban kell mellre tenni. Délelőtt alszik egy hatalmasat, délután már csak egy kicsit, néha alig 45 percet, aztán fenn van egészen estig. Ha nem sikerül bealudnia a babakocsiban amikor megyek a többi gyerekért, akkor estére már jócskán nyűgös, úgyhogy szinte mindig felváltva vacsizunk Viktorral, egyikünk fogja Lacit, amíg a másik eszik. Kipróbáltam, hogy lerakom a délutáni szundi után megint aludni kicsit később, és bírom is én a gyerekbőgést, de szabályosan egy kisírt szemű, rekedthangú, totál besértődött kiskölyök vár negyed órás ordítás után a gyerekszobában. Szóval ha valamit nem akar, akkor azt nem akarja és pont. Én meg nem vagyok az az álomba ringatós típus, mert inkább a derékleszakadós típusba tartozom, Lacika meg dögnehéz.
Villámgyorsan megszokta egyébként a rendszert, hogy mikor látszik rajta, hogy álmos, felviszem a szobánkba, lerakom, betakargatom, egyet még énekelek, kap egy puszit és kimegyek. Ő meg tök nyugiban elalszik. Nem kell altatni. Ez alkalmazható délelőtti alvásnál, délutáninál és az estinél is szerencsére. Egyébként teljesen véletlenül alakult ez így, nem kellett tudatosan rágyúrnom, mint több tesójánál. Egyszerűen egy csomó dolgom volt még esténként, mikor őt lefektettem, jöttem-mentem az emeletek között, rá-ránéztem Lacira, ha fenn volt visszavigyorgott, ha nyűgös volt, akkor fél percre felvettem, aztán vissza az ágyába és mentem is tovább. Ma már csak akkor sír olyankor, ha csikar a hasa, vagy nyomja egy böfi. Magától beállt a sokgyerekes üzemmódra.
Most már minden 62-es rugiját kinőtte, a legnagyobbakat is. Mindent szépen kimostam, kivasaltam és hazavittem Ajkára.
Na hoztam pár képet, amiket az elmúlt egy hónapban készítettem róla. Van egy közös szelfink is, ott még hosszú a hajam. Nekem az utolsó kép a kedvencem, amin olyan csodálkozós fejet vág:-D
 
 
 
 

2017. február 10., péntek

Egy névnap margójára

Szeretek ünnepelni. Nagyon. Örömmel tölt el, ha jól kiválasztott ajándékommal az ünnepelt arcára mosolyt csalhatok. De fordítva is jó nagyon, szeretek ajándékot is kapni. Egy névnap nem nagy cucc, de idén hatalmas ajándékokat kaptam, pedig egy szép nagy sütivel is beértem volna:-D
Felteszem ide a képet, amit Viktor tegnap este fotózott rólam, mert a mama nem is látta az ajándékom.
Remek a kép, a papucs sokat emel a színvonalon!

Szóval névnapom alkalmából én egy szemüveget kértem, ami manapság baromira nem olcsó mulatság. De egyszerűen szükség volt rá, mert az előzőn már alig lehetett átlátni, olyan kopott volt. Nameg voltak szemészeti gondjaim is, így hát egy szép csütörtöki napon elballagtam az optikába, ahol megállapította a szemész szakorvos, hogy a jobb oldali szememre tehetne egy negyeddel erősebb lencsét, de szerinte nem érdemes, és igen, bár még nem vagyok negyven (már csak fél év!) de kezdek sajnos rosszabbul látni közelre. Arra is kéne egy fél dioptria. Mivel viszont a napjaim itthon telnek és azért túl sokat nem ülök gép és papírhegyek felett, így azt javasolta a dokinéni, hogy amíg nem dolgozom aktívan, addig ezt a kombinált lencsét jegeljük. Diszkréten fogalmazta meg korábbi szemüvegem leharcoltságát: ha jól emlékszem a megviselt szót használta rá. Naszóval csináltattam egy szemüveget, az árát fedje homály. Gondoltam, hogy aki névnap szinten köszönteni szeretne, az inkább ebbe szálljon bele. Ezt én gondoltam.

A szüleim viszont úgy gondolták, hogy ruha kéne ennek a lyánynak. Mert az egyetlen farmerom már olyan szépen elszakadt az ülepénél, hogy amikor végre valahára eljutottam masszőrhöz (annyira de annyira jó volt, szabályosan fellélegzett a hátam!), a két lábam szorosan összeszoírtottam, hogy ne látszódjon a hasadás. Nadehát mikor van időm nekem ruhát venni? Elfutottam én egyik csütörtökön, mikor Erzsi néni vigyázott a Lacikára. Vettem Viktornak névnapi pizsit (fél év csúszással), Marikának egy pizsit, alsógatyókat Matyinak és beugrottam egy nadrágboltba is, ahol kerek 5 perc alatt megvettem magamnak egy bársony nadrágot (egyet próbáltam fel). Otthon Viktor nemes egyszerűséggel közölte, hogy nem túl igényes, kicsit válogathattam volna többet... De ha egyszer ennyire futja az időmből két szopi között. Ja, skerült vennem egy szerelemgyilkos hálóinget is, ami szoptatás szempontjából irtó klassz, mert elől gombos, de nagyjából terepszínű és hát izé, tényleg nagyon nem szexi. Miután ilyen frankón sikerült magamnak "megannyi" cuccot vásárolni, apukám úgy döntött, hogy majd inkább ők:-D Ajkán végül nem sikerült eljutnunk a boltokba, így aztán egy szombati napon villámgyorsan elfutottunk kettesben a Camponába. Szerintem nem lehet rám panasz, mert mindössze 2 boltba mentünk be, ahol az egyikben semmit nem próbáltam, a másikban meg az 5 darab közül, amit bevittem a fülkébe, hármat meg is vettünk. Ruhavásárlás kipipálva, vállon veregethetem magam. Most egy ideig semmit nem kell vennem, talán csak egy farmer kéne a szakadt helyett:-D A képen látható blúzt kaptam a szüleimtől, a nadrágot végül Viktor vállalta, az édes pöttyös kis kardigánt meg nem mutatom. Az az én bűnöm, mert nagyon tetszett és megvettem magamnak.

Ja, és levágattam a hajam. Olyan brutálisan hullott, hogy szabályosan fájt látni. Már Lacika pelusában is az én hajam volt... Viktort eléggé letörte a dolog, mert neki úgy tetszem, ha hosszú a hajam, de egyszerűen nem volt mit tenni. Most én is pomelót eszem és vitamint, hogy a szopi által leharcolt szerevezetembe visszakerüljenek a vitaminok. Lehet, hogy vasat is kéne... És növesztem a hajam. Nem tudom más hogy van vele, de én úgy megyek fodrászhoz, hogy sosincs elképzelésem. Két kérésem van: 1. ne kelljen beszárítgatni, úgy általában ne legyen vele sok macera 2. ha hosszabb a fazon, akkor össze lehessen kötni. Elég szánalmas. De még mindig az eredeti hajszínem van, sokszor kérdezik, hogy festem-e, mert olyan sötét! Nem! Viszont minden ősz hajszál masszívan világít benne:-D

Ezt a kis csomagot meg ma hozta a postás. A karácsony előtt vásárolt kecsketejes szappanokat szétajándékoztam a rokonságban. Az itthon maradt egy darab már elég picike, gondoltam feltöltöm a készletet Katbo boltjából. Persze ha már ott jártam, akkor egy pamut fonalguriga és egy hozzá való horgolótű is a kosárba került. Olyan szívmelengető a kis pakk, nem?
Egyébként teljes gőzzel horgolom az ezer éve megkezdett mőbiusz stólát. Már a harmadik guriga kék Gilice fonalnál tartok. Nagyon szeretem készíteni, pláne azért, mert hamar elő tudom kapni és belehorgolgatok párat, aztán futok tovább. Ma nem tudom, hogy mennyi időm lesz kézimunkázni, mert a mai tervem az volt, hogy lekönyveltem a 2016-os évet a társasházunknak. Most épp blogot írok, aztán hamarosan Lacika felébred és indulhatok a suliba-oviba a srácokért, Mikit meg el kell szállítanom egy szülinapi buliba is. Igazából asszem semmi időm nincs unatkozni.

2017. február 7., kedd

Luca-S: A nyár íze keretezve

Bekaptunk egy frankó vírust, aztán síszünet jött és hazamentünk immáron gyógyultan Ajkára. Most újra itthon Budapesten. Gondoltam gyorsan mutatom, milyen lett keretezve a pillangós kép. Szerintem irtó jó lett, az uram szerint kissé erőtlennek tűnik a keret. Ez van, mindenkinek más az ízlése:-D

2017. január 26., csütörtök

Laci keresztelője

Január 22-én megkeresztelték Laci fiunkat. A keresztségben Szent László király lett a védőszentje. A tizes mise miseszándékát megkértem, hogy hálaadó mise legyen Lacika érkezéséért, mind a születése okán, mind, hogy megkereszteltük és az egyházunk tagja lett. Épp úgy esett a mise, hogy még a katolikus rádió is közvetítette. Mivel nálunk sajnos volt épp egy beteg Karesz, így én a miséről lemaradtam, otthon vigyáztam rá addig, amíg Erzsi néni meg nem érkezett. Mivel a családjukban vasárnaponként Erzsi néni főz, így mondta, hogy mire mindennel végez, akkor tud jönni. Így én Lacikával valamikor a mise végén értem csak oda a templomba. Nade sebaj! A keresztelő is nagyon szép volt, Henrik atya és a nálunk épp gyakorlatát töltő Zoli kispap együtt tartották. Én igen boldog voltam és mivel Lacika nem üvöltötte végig az egészet, nagyon tudtam figyelni. Pici sírással megúszta Laci a keresztelést, aztán mehettünk is át ünnepelni együtt a Vakvarjúba. Anno 23 főre foglaltam asztalt, végül csak 17-en maradtunk, de aki ott volt, szerintem jól érezte magát. Minden fini volt, gyorsan repült az idő, sokat beszélgettünk, bár bevallom én olyan fáradt voltam, hogy leginkább csak hallgatni volt kedvem másokat és nevetni a poénokon. Szeretem a családom és azt hiszem két remek emberre leltünk a keresztszülők személyében. Remélem lesz alkalmunk sokszor találkozni velük, úgy érzem ők is rajta vannak ezen.
Nade jöjjenek a képek. A templomi képekből alig pár sikerült, a legjobbakat teszem ide fel. Sajnos Matyikám zoomolva akarta csinálni a képeket, így szinte mind szellemképes lett. A csoportképet pedig nemes egyszerűséggel elfelejtettük.