Gyerkőceim életkora

2016. augusztus 24., szerda

Éhes vagyok

Csak így, nemes egyszerűséggel. Megőrülök attól, hogy folyton időre ehetek, hogy folyton számolnom kell, hogy folyton másra ácsingózom, mint amit ehetek. Egyébként szerintem nagyon össze is ment a gyomrom, de mégis azt érzem most már napi szinten, hogy éhes vagyok. Nagyon! Jövő héten lesz még egy jelenésem a diabetológián, előtte persze a kötelező cukorkontroll. És tudom, hogy utána sem nagyon kéne kilengenem, mert mégiscsak nem jó Sanyinak, ha az anyja számolatlanul tömi magába a szénhidrátot, neadjisten csokit vagy sütit. Szóval nem is fogom megtenni, de néha belehalok, úgy innék egy nagy pohár colát, vagy tömény cukros limonádét, vagy ennék egy krémest, bevágnék egy nagy pálcás magnumot, ennék egy sajtos tejfölös lángost, vagy hideg gyümölcslevest. Vagy egyszerűen csak nekiesnék egy nagy tál sültkrumplinak, vagy ennék két cső főtt kukoricát.
Ha megszületett Sanyi, a Lipótiból kérek egy nagy karamellás tejet. És soha többet nem eszem Ham-Lett-et, reggelire egy nagy szelet kenyeret eszem, nem 4 dekányit, és uzsira ha kívánom, akkor 2 barackot is felfalok!
Hétvégén Matyi szülinapjára Tiramisut csinálok majd. Megint csak megszagolom, mert hétfőn vérvétel, tartani kell maxra a szabályokat, nem szabad kilengenem, mert akkor a cukrom is szar lesz. Én nemtom hogy bírják a cukorbetegek, de nekem ez kőkemény így lassan fél éve már. Eleinte mindent kihánytam, mikor meg végre tudtam volna enni, akkor kezdődött, hogy már nem szabad akármit akkor amikor csak szeretném. Sovány vígasz, hogy mindössze 5 kilót híztam, vagyis valszeg inkább fogytam csak.

2016. augusztus 18., csütörtök

Lanarte: Sweat dreams - Sanyinak

Asszem megtaláltam, ami illene a 4 elemes babaköszöntők mellé Sanyinak. Szerintem passzol, de örömmel veszek bármilyen más ötletet.

2016. augusztus 17., szerda

Gigapocak 34+2

Gondoltam lövök egy fotót méretes hasamról. Igen, most elő kéne szednem azokat a fotókat, amikkel össze lehetne hasonlítani. Linkelek egy korábbi 36 hetes pocakfotós blogbejegyzést Marikával inkább. Szóval a két has közötti nagy különbség az, hogy a mostani egészen a mellem alatt kezdődik. Még ruhában csak-csak normálisnak tűnik, de csupaszon tényleg jól látható, hogy nagyon kerek, nagyon fenn van. 2 hét múlva megyek majd 36 hetes UH-ra, nagyon kíváncsi leszek Sanyi méretére és hogy mit fog mondani ultrahangos bácsi a magzatvízmennyiségről, ami a 24. hét óta folyton többnek mutatkozik a nagykönyv szerint.
Én őszintén szólva örülnék a mama ötletének, hogy egyszerűen a hasam nem fogja bírni ezt a sok-sok vizet és elfolyik hamarabb, mint a 40. hét. Várjuk meg a betöltött 36. hetet mindenképp, mert akkortól lehet a Szent Imrében szülni, aztán tőlem osztódhatok. Úgysem lesz minden teljesen kész a szülésre itthon.
Nade hogy miért vekengek itt a nagy hasamon? Hát csak azért, mert napjában legalább ketten kérdezik, hogy jövő hétre vagyok kiírva, vagy ugye már csak pár napom van vissza. Már megkezdődtek a kérdések, hogy: Hú, te még egyben vagy? Hatalmas nagy már a hasad, hova növeszted?
Azt hittem, hogy csak a 40. hét után tud ez a kérdés idegesítő lenni, de tévedtem, már a 34. héten is zavaró:-D
Egyébként leszámítva a fulladós, kapkodós légzést, amint valami megerőltetőt csinálok (pl. felmászom egy székre, hogy letöröljem a szekrény tetejét vagy nemes egyszerűséggel felmegyek a felső szintre a lakásban), óránként kell üldögélnem, hogy pihenjek, nem bírom végigsétálni a nagybevásárlást szombaton, mert mindenhol azt nézem hol ülhetek le, folyamatosan fáj a derekam, csúszik szét a medencém, ezért a jobb lábam nem feltétlenül azt csinálja, amit szeretnék, zsibbadnak a bordáim, irgalmatlan nagyokat reccsen minden ágyban forgásnál a farokcsontom, a kapacitásom már nem a béka segge, hanem inkább talpa alatt van, minden szuper!
Általában úgy kezdem a napom, hogy van egy tervem, hogy mit fogok megcsinálni aznap. Aztán a tervemnek kb. 75%-át átütemezem másnapra. Ma mit is lenne jó megcsinálni? Hm. Terveim szerint kitörlöm a pelenkázószekrényt és belepakolom a tegnap kivasalt babaruhákat. Bedobok egy szines mosást a gépbe (igazából a teregetés a kihívás mostanában, nameg a vasalás, amitől extrán fáj a derekam), valamikor a nap folyamán Matyival elmegyünk és beszerezzük a sulikezdéshez szükséges füzeteket az Auchanban. Ha már ott vagyunk, akkor nézek kis gumis lepedőt a kiságyba, meg cérnasapit, pár kiszoknit, alig van hosszú ujjú bodyja Sanyinak, talán az sem ártana. Kell vennem Pur-pur kenyeret és egy kisebb bevásárlás is kell, hogy holnap lecsót csinálhassak magamnak. (a mai ebéd már készen van, tegnap 2 napra főztem) Ha ezt mind sikerülne megcsinálnom, akkor már király lennék. Ja, és nem akarom tovább halogatni, hogy összerakjam a kórházas cuccom. Szinte érzem, hogy a füzetvásárlást egy az egyben tovább fogom halasztani, pedig már Matyi is azzal álmodott, hogy úgy ment Pannonhalmára, hogy nem volt összekészítve a cucca. Úgy tűnik túl közel alszunk egymáshoz, mert nekem is hasonló álmaim vannak:-D
 

2016. augusztus 13., szombat

Maria van Scharrenburg: Fire babaköszöntő (5)

Megnéztem, utoljára 2014-ben mutattam erről a hímzésemről fázisfotót. Most újra elővettem. Igazából azért került ismét elő, mert Tünde kolleganőmet kértem, hogy szavazza meg, mivel folytassam a hímzéses munkáimat a Helene Tran kalapos nőcik után. Mondta, hogy azt vegyem elő a megkezdettek közül, amelyik leginkább finishben van. Azért pár nap erejéig elcsábultam a keresztszemes kiállításon vett új készlethez, feltettem azt q-snap keretre, egy saroknyit bele is hímeztem. Egyébként azt vettem észre, hogy bár a kezem rendkívül nyírja a q-snap keret, de ha azt 90 fokban elforgatva tartom, akkor lesznek a legszebbek az x-eim. Nagyon szépen kifeszül az anyag azon a fajta kereten. Igazából mindig csak a magam örömére hímzek, de azért jó érzés, ha látom, hogy szépen fekszenek az anyagon az x-eim.
Na aztán nyaralásra Irénke nénihez ezt a hímzést vittem megint, mert ez a készlet volt bepakolva a hímzős táskámba. Talán látszik, hogy az utolsó sárga színt öltögetem bele. Valamennyi már készen is van belőle alul jobb oldalon a kisebbik rózsabimbó alatt. Viszont ebből a színből irgalmatlanul sokat kell hímezni körbe az egész kép szélén, szóval lassan haladok.
Aztán elkapott a kétség, hogy bár Mátyás fiam a tűz elem szülötte, valahogy ez annyira csajos kép, hogy talán inkább Marikának kéne hímeznem és a föld elem lenne inkább Matyié. Ha valaki olvassa soraim, hagyjon e témában véleményt.
Ennél a bejegyzésnél található egyben a 4 elem. Még lehet variálni a nevekkel:-D
Egyébként sokakkal ellentétben, nekem meg épp most jött meg a kedvem a hímzéshez, alkotáshoz. Nagyon inspirált a kiállítás is, meg az, hogy megint itthon vagyok. Bár bevallom rendesen ki kell párnáznom magam ahhoz, hogy tudjak hímezni a kanapén, ha nincs mögöttem párna szabályosan fulladok a nagy pocimtól. Mindig irigykedve gondolok anyukám "hendőkéjére", amin irtó jó épp az ablak mellett hímezni. Pont jó a háttámlája, remekül tartja az ember derekát is. Szóval hímeznék még pár dolgot készre Sanyi születése előtt, remélem egy gyors ajándék Évi barátnőmnek még belefér. Egy kis Nimue tündért szeretnék neki elkészíteni, ha belefér az időmbe, hálából azért, mert mikor ők gondozták a kanárinkat, Csőrit a nyaralásunk alatt, akkor kitakarította a lakásunkat, ami nem kis feladat volt. Annyira jól esett, irtón meg is hatódtam tőle.

Alkotok mást is egyébként, csak még nem tudom mutatni. Már régen készen lennék vele, ha a varrógépem kicsit normálisabb lenne. Karácsonyra biztosan egy új gépet kérek, ha a család összedobja rá a pénzt. Folyton tépi a szálat, csomóz, behúz, túlmelegedik, szóval elég nyögvenyelősen készülnek a függönyök a fiúk szobájára. De olyan jó volt azt is készíteni. Maradt még az anyagból két díszpárna borítására elegendő, ha bírja a gép, akkor remélem azok is elkészülnek. Meg a nappaliba is két másik párna, hiszen eleget fogok szoptatni és mindig a díszpárnákat használtam erre, persze egy tetrapelussal letakartam őket olyankor. Aztán előkerült az egyik ágyneműtartóból az ezer és egy éve elkezdett patchwork ágyterítő, aminek már csak az egyik oldalát kéne összevarrni és készen is lenne. Nem is értem miért maradt félbe. Pont jó méretű lenne Matyi új ágyára takarónak. Igazából az lenne a tervem, hogy végre rendesen be legyen minden ágy ágyazva, ha elindul itthonról a banda. Csúnya, hogy folyton ott van elől az ágynemű, de mivel minden ágyneműtartó folyton tele van, az emeleten meg tök nehéz megágyazni, így eddig nem igazán forszíroztam a dolgot.
Most Viktorral azon vagyunk, hogy itthon mindent optimalizáljunk, amennyire csak lehet. Ma elmentünk a Kikába, leadtuk a rendelésünket egy 4 ajtós nagy gardróbszekrényre, amit az alsó szinten végre beállítunk a tárolószobába. (Ez a szoba nem lakószoba, nincs szigetelve, elvileg aludni ott nem is lehet, mert ott van a gázmérőóra) Onnan indul a menet. Ha ott rendet vágunk, és nagyjából minden a helyére kerül, akkor az emeletről lejön egy íróasztal az alsó szintre, be lehetne oda rendezni Viktornak egy kis dolgozószobát (de azért továbbra is ott teregetnék). Levinnénk egy csomó olyan játékot, amit a gyerekek szinte alig használnak. Igazából eredetileg el akartam ezeket szórni a rokonságban, de Sanyi érkezése miatt minden marad, hogy majd ő is tudjon még velük játszani. Minden nap pakolgatok, rendszerezek, de alig látszik az eredménye.
Jó lenne, ha minden gyereknek lenne egy kicsi része a szobában, ahol az ő játékai vannak. Marika cuccai pl. szanaszét vannak a lakásban. Jobb lenne mind egy helyen, csak hát elég véges az a 25 nm-es gyerekszoba és több nincs belőle. Ráadásul egyre több könyvünk van, ami persze az én hibám, mert én hordom őket haza a könyvesboltokból, meg a bookline-ról. Sosincs elég könyvespolcunk, mindig stócokban állnak itt-ott a könyvek. De nagy öröm, hogy szeptember közepén megérkezik az új emeletes ágy, végre minden gyereknek meglesz a külön kis zuga az alváshoz. Hosszú távú tervünk mindenképp az, hogy továbbköltözünk valahova, hogy ne egy szobában csövezzen a 4 gyerek. Igazából én egy olyan házat szeretnék, ahol van egy nappali, nekünk egy háló (amiben körbe tudjuk járni a franciaágyat), valamint 3 gyerekszoba, amiből talán csak 1 félszoba, a többi mindenképp 12 nm fölött van. 5 éves terv, hogy továbbmegyünk innen, de most állatira nincs rá keretünk és hát valljuk be a CSOK a XI-XXII. kerben nem nagy segítség. Mi pedig ragaszkodunk a környékhez. Ez van.

2016. augusztus 4., csütörtök

Ez is elmúlt:-D

Időközben 39 éves lettem. Volt kis ünneplés, és bár a kiállításon a készletet szülinapi ajándékként kaptam, Viktor vett nekem még egy csúcs táskát is. Szép és praktikus. Próbáltak többen is jó képet csinálni rólam, de hát a fotós hozott anyagból dolgozik. Ezen a képen talán az én fejem ellensúlyozzák a srácaim:

Marikáról meg ezt a bájos képet lőtte Matyi fiam. Olyan szép kislány, egyre csajosabb.

Adatok Sanyiról: Megint farfekvéses, 1925 g, hatalmas haja van. Még mindig sok a magzatvíz, úgy érzem magam, mint egy szétrepedni készülő dinnye.
Adatok rólam: Ennyire fáradt még egy terhességemnél sem voltam. Ennyire vacak még sosem volt a kapacitásom. Nagyon várom, hogy Sanyi kinn legyen. Még 7 hét meg egy pici. Napjában legalább 2 ember megkérdezi, hogy ugye 2 héten belül szülök...


2016. július 15., péntek

Nyár, pocak, szabadság, Sanyi

Július 1-én kitört a nyári szünet nekem is. Eredeti terveim szerint július végéig terveztem dolgozni, de az ovi bezárt június utolsó hetében és Marikának is kitört a nyári szünet. Nem olyan könnyű megszervezni 4 gyerek nyári táborozását, nagyizását, nénizését, így a legegyszerűbbnek azt találtuk, ha júli 1-től már nem dolgozom. Ebben a hónapban kiveszem az összes szabimat, aztán augusztus elejétől meg irány a táppénz.
Fura, de valahogy nehéz szívvel búcsúztam a Kórházban a többiektől. Igazából mindig arra kell rájönnöm, hogy csak a munkám nem élvezem, a többieket, akikkel együtt dolgozom, azokat nagyon szeretem. Jó, hogy megvannak a közös témák, a közös nagy nevetések, hogy a saját és az egészségügy kínjain is jól tudunk szórakozni. És ahogy Tünde kolléganőm bölcsen megjegyezte, egyszerűen nem vagyunk féltékenyek egymásra, nincs széthúzás, nincs gáncsoskodás. Pedig a végső állás szerint mindössze 1 srác és 5 nő dolgozott együtt (elég nagy a női többség). Kicsit mindenki ideges volt attól, hogy én is elmegyek az osztályról, igaz nem más intézménybe, hanem szülni, és az amúgy sem kevés munka még kevesebb emberre oszlik szét. És hát valaha olyan is volt ám, hogy egyszerre 8 fővel futott az osztály. Na lényeg a lényeg, az utolsó pillanatban befutott egy olyan új lány, aki augusztusban fog érkezni, szimpatikus, egészségügyből jön (tehát van tárgyi tudása) és maradni is akar:-D
Az utolsó pár hétben én már arra törekedtem, hogy kifuttassam a munkáim, átadjam a feladataim, ne hagyjak elvarratlan szálakat magam után. Biztos így is van olyan, amit elfelejtettem, de azt hiszem én voltam az osztályon az a típusú munkaerő, akinek azon az átokverte likvidáláson nem volt semmi olyan napi szintű rutin munkája, amivel elszüttyög, hanem egy csomó kis megoldandó ügy, amivel nincs túl sok munka, de mégis bele kell szokni, ismerni kell az ügymenetet. Sokszor érzem azt, hogy az elmúlt 3,5 év alatt sokat tanultam a finanaszírozásról és a kontrollingról egyaránt, de hihetetlenül sok luk van még a tudásomban és az utolsó héten is tudtam olyan zöldeket kérdezni, hogy csodálom, hogy Tünde néha nem dobta el tőlem az agyát.
Az utolsó napon kaptam főigazgatói dícséretet a Semmelweis nap keretén belül. Kaptam egy érmet meg egy szál virágot és egy oklevelet. Biztos, hogy hálásnak kéne lennem, de nekem sokkal többet jelentett, hogy az utolsó napon a munkatársaim és kedvenc főorvos asszonyunk együtt elbúcsúztattak. Én cseresznyés morzsatortával készültem erre napra, a többiek meg mutatom, hogy mivel (nameg sütivel és rágcsával):

Szóval íme Sanyi első ruhácskái, amik vadonás újak és annyira cukik! Nagyon köszönöm itt is.
Még azért eleget rontom odabenn a levegőt, mert egyrészt augusztus elején visszamegyek az új kolleganőt betanítani, másrészt a cukrom miatt időről-időre kontrollra kell mennem, amihez a vért a kórházban veszik le. És végre nem kell folyton beutaló után kuncsorognom, mint korábban, mert Györgyi fél perc alatt elintézi nekem. Én is fel tudnám adni saját magamnak a rendszerben, de azon nem lenne sem orvosi pecsét, sem aláírás:-D Egyébként a cukrom eddig csúcsszuper, most kaptam 3 hét eltávot, mivel legutóbb is terhelés után 5,7 lett csak. Pedig itthon a kütyüvel elég rosszakat mértem, de a diabetológián mondták, hogy az nem pontos, úgyhogy ne vigyem túlzásba a méregetést. Őszintén szólva már nagyon beleszoktam az egész diétába. Mivel a Lipóti Pur-pur kenyere tök finom, így nem ácsingózom folyton a fehér kenyerekre, kiflikre, péksütikre. Valahogy a csoki-éhségem is eltűnt. Egyedül azt nehéz megállnom, hogy csak a kimért mennyiséget egyem gyümölcsből és hogy a többiek jégkrémezését csak nézhetem. Úgy döntöttem, hogy nem fogok semmilyen édesítőszeres lötyit inni, csak vizet. Bár néha olyan hülyén érzem magam, mikor cukiban, vagy vendéglőben egy mentes vizet kérek, de hát ez van. A lényeg, hogy a cukrom rendben van ezidáig és kiló is mindössze alig 4 kiló jött fel rám, aminek nagy részét a baba és egyéb tartozékok teszik ki. Igaz, arról nem szabad elfelejtkeznem, hogy a kezdeti plusz 8 kiló is rajtam ül, de azt vagy 5 éve nem tudom ledolgozni huzamosabb időre magamról.
Mindössze annyi riadalom van babával, hogy sok a magzatvizem. Na nem kórosan sok, csak egyszerűen sok. Ezt valamikor a 24. hét táján állapította meg az ultrahangos bácsi, akihez a nőgyógyászom azért küldött el, mert a harmadik cukros babánál szeretné tudni, hogy minden oké odabenn. Gyermeket végigultrahangozták fülétől a talpáig, minden rendben van vele, csak a magzatvíz sok. 3 héttel később a helyzet változatlan, megnyugtattak, hogy nem kóros a mennyiség, csak bőven van helye Sanyinak mocorogni, rúgkapálni, nem kell aggódnom. Egyébként valamikor a 25 hét táján befordult babácska, most már fejjel lefelé élvezi a mindennapokat. Irgalmatlanul sokat mozog egész nap, most már jól látni, ha valamelyik kis végtagjával nekifeszül a pocakomnak. Sok víz egyetlen hátránya, hogy már most nagyon nehézkesen mozgok pl. fürdés közben, ágyban forgolódás közben. Háton már rég nem tudok feküdni, uh-s bácsi mondta is, hogy ne is erőltessem, mert a sok súly elnyomja az ereket. Még az uh-n is szólnom kellett, hogy inkább oldalt fekszem, mert kezdek rosszul lenni a háton fekvéstől. És persze már most utolért a kedvenc zsibbadásom, ami azonnal jelentkezik, ha lefekszem. A jobb oldali csípőm sokkal-sokkal jobban zsibbad, mint a bal, de azért az is bele tud húzni, ha nagyon akar. Szóval elég vacakul alszom mostanság, mert egyrészt dögmeleg a hálónk, másrészt szakad rólam a víz mindenhonnan és közben meg nekilátok zsibbadni is. És akkor az éjszakai pisimenetekről ne is beszéljünk:-D Úgyhogy üdvözöltem a lehülést és ma éjjel végre jól aludtam (csak 3x mentem ki vécére!).
Ja, hoztam egy pocakos képet is, íme ilyen nagy a hasam 29 hetesen 3 naposan. Fejemet ne tessék nézni, elég leharcolt.

Egyébként jó itthon lenni. Első héten gyorsan elrobogtam a 4 gyerekkel a szüleimhez egy kis kényeztetésre, pihenésre. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire fáradt vagyok. Rengeteget aludtam, pihentem, semmitcsináltam. Irtó jól esett, bocsi mama, hogy annyira passzív voltam, legközelebb többet segítek. Mióta itthon vagyok, folyton azt látom, hogy itthon mit kéne csinálnom. Azt hiszem elmondhatom, hogy lassan megesz minket a kosz. Látszik, hogy 19 hétig alapjáraton működtem csak, mert szakállas por van a lakásban mindenhol. És valahogy totál az az érzésem, hogy a kis réteg por több réteg újabb port vesz fel látványosan rövid idő alatt. Küzdök a renddel, a pókokkal, akik valamiért itt benn szeretnének lakni, a meleggel és eléggé véges kapacitásommal. Mivel megjött a lehülés, így nekiestem a fiúk szobájának, ahol már mindegyik gyerek folyton tüsszög, orrot fúj. Tegnap a nap nagy részét arra áldoztuk, hogy leszedtünk minden polcot, kiganyéztunk minden íróasztalt. Miki asztalában Mikulás csomagot találtam!!!! Nedves törtlőkendőkkel töröltük a port, de még így is sikerült úgy felverni, hogy éjszakára inkább a 2 itthon lévő gyereket, Matyit és Marikát másik szobában helyeztünk el. Matyi nagyon allergiás a porra, irtón zavar, hogy nem tudok a helyzeten segíteni, mert olyan steril állapotot nem tudok neki itthon teremteni, ami jó lenne. Bezzeg Pannonhalmán nem tüsszög egyet sem. Lehet, hogy nem is porallergia, hanem inkább ránk allergiás? A gyerekszobát ellepték a könyvek, a legósdobozok, a kacatok. Van egy lomos doboz, most abba dobok mindent, amit csak porfogónak vagy értelmetlen kacatnak gondolok. Marikára nagyon kell figyelni, mert minden apróságot meg akar menteni. Ma folytatom a pakolást a gyerekszobában, szeretném befejezni, alaposan kiporszívózni, aztán tiszta ágyneműt húzok a srácoknak. Vettünk a héten sötétítő függönyt a gyerekszobába a Kikában. Nagyon klassz, remélem a hétvégén jut időm a megvarrására, szükség lenne rá, mert délután ezerrel süt be hozzájuk a nap és a lapos tető eleve garntálja a nagy meleget, a kétfrontos melegtámadásra semmi szükség. Számomra így is hihetetlen, hogy Matyi benn ül a szobában a 30 fokban az ablak mellett és számítógépezik zavartalanul. Én csak felmegyek a felső szintre és már szakad is rólam a víz.
Egyébként teljes átalakítást szeretnénk a sárcoknak Sanyi születése előtt. Egy ideig csak át akartam pakolni a bútorokat, de valahogy nem találtam túl jó megoldásnak, mert Matyinak nincs még saját ágya sem, ha hazajön, akkor kezdődik a ki itt ki ott alszik felvonás, ami nem jó. Kell neki is egy állandó vacok, ami csak az övé. Így is sokat aggódok azon, hogy Sanyi érkezése mennyire fogja felborítani a családi békét, rendet. Néha-néha van egy-egy elszólás a gyerekek részéről, hogy annyira nem örülnek a kistesónak. Főleg Matyi mondja ezt, de hát azt hiszem 15 évesen én sem ujjonganék egy újabb pisisnek, aki leköti a szülőket megint. Mutatom a bútort, amit kinéztem nekik. Az alsó rész Matyié lenne, a felső meg Marikáé. A mostani elemes Malgoska bútorukat meg szétszórnám a lakás többi részén. Valszeg csináltatok pár földtől plafonig érő beépített szekrényt zárt ajtókkal. Minél kevesebb porfogó kéne...



2016. június 28., kedd

Keresztszemes kiállítás 2016.

Kissé fáradtan, de nagyon lelkesen robbantunk be családilag a Westendbe a 2016-os kiállításra. Pénteken az unokatesóm esküvőjén voltunk, ahol én elég rendesen elfáradtam, de olyan jó volt! És tényleg annyira örültem, hogy végre valakik házasodnak, végre valakik ünnepelnek. A gyerekek is tök élvezték, együtt tombolt a 7 unoka:-D Megismerkedtünk kedves emberekkel, régen dumáltam annyit, mint aznap este.
Szombaton itt voltak a tesómék, illetve az esküvő után hozzánk jöttek aludni. Irgalmatlan nagy volt a hőség, és okos-Dóra úgy döntött, hogy olyan kaját csinál, amivel nem kell vacakolni. Csak azzal nem számoltam, hogy addig frankó, hogy a hús szépen elsüldögél a sütőzsákban, nade mindezt egy forró konyhában a forró sütőben teszi. Mindenkiről szakadt a víz. Délután még a lomtalanításra készültünk elő, és vasárnap bár ugye pihenőnap lenne, mi Viktorral lelkesen lomtalanítottunk, én délelőtt, ő délután-este. Közben meg beiktattunk egy kiállítást. Ha már úgyis Westend, akkor gondoltuk, hogy ott gyorsan megkajálunk. TÉny és való, hogy sokkal több hely volt enni, mint pl. az Allee-ban vagy a Camponában, ahol vadászni kell ülőhelyre dél- fél egy körül, viszont minden sokkal drágább is volt (az adag is kisebb). Még belefért egy fagyizás, aztán futottunk fel a kiállítóterembe. Rögtön kiszúrtam a kirakatban a Selmeci Mária feliratú zacsit, így tudtuk, hogy Marika kap majd valami kis apróságot. Nagyon várta. Viszont az öröm csak félig volt meg, mert a szervezés nem volt éppen csúcsszuper. Máskor mindig a gyerekeket hívják ki legelőször, aztán jönnek a felnőttek. Most egyszerűen egy az egyben elfelejtkeztek a gyerekekről a szervezők és már mindenki szétszéledt a képeket nézni, mikor a hölgynek eszébe jutott, hogy ott állnak még a gyerekeknek szánt csomagok. Hozzánk odajött, mikor látta, hogy ennyi gyerekkel vagyunk, hogy nevezett-e valamelyik. Marika megkapta az ajándékát, készült egy fotó is róla, de szomorúan mondta:
-Nekem senki sem tapsolt.
Hát igen, úgy biztos nagyobb élmény lett volna. De azért örömmel túrta fel a csomagot, amiben volt 3 kis készlet, prosik és egy csúcsszuper igazi csajos tündéres hímzőollócska. Íme a díjazottunk:
 

És a kicsi képe, amit készített, immár keretezve:

És a "gyereksarok", ahogy hívtuk azt a falat, ahol az ő képecskéje is függ:

Lőttem pár képet a nyertesekről és a díjazottakról. Sajnos a nyertesek üveg mögött voltak, így jó fotót nem tudtam készíteni, de azért igyekeztem:
 
 

Remélem nem hagytam ki egy díjazottat sem, igyekeztem úgy fotózni, hogy a nevek is látszódjanak:
 
 
 
 
 
 
 
 
 

És jöjjenek azok a képek, amik a gyerekeknek tetszettek legjobban (Karcsi fotózott, néha elég bénán, lehagyta a kereteket, de azért visszaadja a gyerek ízlésvilágát)
 
 
 
 
 
 
 
 


És én is készítettem pár képet azokról, amik a legjobban tetszettek és szívesen meghímeznék:
 
 
 
 
 
 
 
 

Körben a falon fenn a gyártól által küldött kész hímzett képek voltak. Én egyet mutattam Viktoromnak, hogy az nagyon tetszik, egyszer szívesen megcsinálnám. Közben az uram eltűnt, nekem fel sem tűnt, mert össze-vissza mászkáltunk a teremben, hol ez a gyerek, hol az a gyerek csapódott mellém. Aztán egyszercsak Viktor is megjött, egy zacsit szorongatott. Megvette nekem a készletet, amolyan szülinapi előleg. Hát mit ne mondjak, két napja símogatom (nem Viktor, a készletet:-D), nézegetem benne a színeket, a mintaívet, hogy hol is kezdeném. Ma este talán végre beleöltök. Öröm az ürömben, hogy a boltban egy nyamvadt szót nem szóltak az uramnak arról, hogy Törzsvásárlói kártya 25% kedvezménnyel jár. Teljes áron vette meg nekem a cuccot, ami amúgy sem volt olcsó:( Na mindegy. Mutatom az ajándékom:

És hát jöjjön a hatás, amit a kiállítás kiváltott csemetéimből!