Topsy Küppers: Minden álom Bécsbe vezet

Anyukám ajánlotta a könyvet. Mondta, hogy igazi könnyed olvasmány, rendkívül szórakoztató. Valóban az! Azt hiszem két vonatút és egy pici otthon befektetett idő elegendő volt arra, hogy felfaljam ezt a könyvet. Dokumentumregény, és mégsem teljesen az. Úgy vélem elég sokat olvastam már életemben, de csak Scarlett O'Harát utáltam annyira, mint Vera Natasa Makinszkát (azaz Kálmán Verát). Megőrjített az egész nő. Tényleg csak annyit tudtam benne értékelni, mint amit a házvezetőnő is, hogy ha égett a család talpa alatt a talaj, akkor hihetetlen rugalmassággal és minden erejét latba vetve evickélt élhető vizekre és alapozta meg a család új életét.

"Keresd a nőt! - és ne csak mint bűnügyek titkos, színfalak mögötti okozóját, hanem mint nagy emberek nagy alkotásainak ihletőjét, életük hajtóerejét, szenvedéseik és örömeik forrását... Vera Makinszka és Kálmán Imre házassága váltakozva ívelt a féltékenység legkínzóbb mélyéről a mennybéli boldogság magaslatáig. Kálmán Imre imádta Verát, aki fiatal lányként az Európa nagyvárosaiba vetődött orosz emigránsok sanyarú életét élte. De Verában hatalmas akarat volt, színésznői álmokat dédelgetett és jól akart élni. És persze szép volt, gyönyörű szép. És harminc évvel fiatalabb, mint Kálmán Imre. Sugárzó szépsége, vidámsága megváltoztatta Kálmán Imre zárkózott életét, aki megismerkedésük idején már befutott, gazdag ember volt. Topsy Küppers sikerkönyve, amely műfaját tekintve dokumentumregény, nem Kálmán Imre életrajza, hanem kettejük, Vera és Imre házasságának, válásának és újbóli házasságának története a múlt század 20-as éveitől Kálmán Vera haláláig, a 90-es évekig. E két rendkívüli ember élete elválaszthatatlan életük színtereitől, elsősorban Bécstől, Berlintől és Budapesttől. És hiába kényszerültek a német megszállás idején feladni gyönyörű bécsi otthonukat és Amerikába emigrálni, Kálmán, ahogy lehetett, visszajött Európába, visszahúzta szíve az ő - nem is mindig olyan kedves - Bécsébe, hogy újra sikert sikerre halmozzon."

Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget

2015-ben meglehetősen sokat olvastam. Rászoktam, hogy szinte mindenhova viszek magammal egy könyvet és ha van egy kis időm, akkor olvasom is. Reggelenként mindig van úgy kb. 20 percem a buszon. Ha ülhetek, akkor olvasok is. Kivéve, ha nagyon fáradt vagyok, ami az utóbbi időben egyre jellemzőbb rám, még szinte ébredezek a buszon:-D Szóval több jó könyvet is sikerült kifognom tavaly, most már mindet nem írom le, de az utolsó kettőt igyekszem itt is ajánlani mindenkinek.
Egyébként Nellivel, aki anyukám korú és csütörtökönként jön vigyázni a gyerekekre cserélgetjük a könyveket. Ő kapta kölcsön ezt a könyvet az egyik barátnőjétől és ajánlotta nekem. Sőt, volt olyan bátor, hogy nálam hagyta és most ellentétben önmagammal elég lassacskán olvastam el. Akkor épp hímzős szakaszomban voltam, így az olvasás háttérbe szorult. Tehát az első 30 oldalon kicsit döcögősen haladtam, aztán beszippantott és mindenhol, még az utcán sétálva is ezt a könyvet olvastam.

Ime a könyvajánló, amit a bookline oldalán leltem fel:
"Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.

A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül.
A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa.

Bár a regény több fiatal sorsát is összefűzi, a könyv főszereplője mégis a Szerelem. A Szerelem nagybetűvel, mely olyan elsöprő hatású, hogy megváltoztat mindent. Olyan egyetemes érzés, amely összeköti a lelkeket, amely túlmutat az egyes párok kapcsolatán. Két fiatal között fakadt szenvedély, mely olyan érzéssé válik, amely képes jobbá tenni az embereket, olyan szerelemmé, amely a sors szálait szövi, amely a világot mozgatja.

"Az élet egy ösztönző zűrzavar, amelyben az ember próbálja megtalálni a geometriáját. A regény a maga tagoltságával (kezdet-közép-vég), megpróbál rendet teremteni az adott életek összességében. A sors ugyanezt a folyamatot játssza el, mert mindig adódnak olyan véletlenek, amelyek válaszút elé állítanak bennünket, nekünk pedig a választásunkkal döntenünk kell, rendet kell teremtenünk". (Luca di Fulvio)

Szerintem ez a leírás tökéletesen megragadta a lényeget. A gyerekek közötti tiszta szerelemről jó volt olvasni, még akkor is, ha az ő korukban már nem is voltam ők annyira gyerekek. Nagyon fordulatos, izgalmas történet volt, nagyon-nagyon drukkoltam a két főszereplőnek. Mindössze két dolgot tartottam zavarónak. Az első az, hogy mindenki mai szófordulatokkal szitkozódott, a másik meg az, hogy valaki vagy jó volt, vagy rossz, nem tartogatott egy szereplő sem meglepetést, mindenkitől tudtad, hogy mire számíthatsz.
A könyv elolvasása után sok-sok képet néztem Velencéről. Egyszer már jártam ott középiskolás koromban, asszem 15 vagy 16 éves lehettem. Még feleannyira sem értékeltem a várost gyerekfejjel, mint kellett volna. Az egészből arra emlékszem, hogy gombás pizzát ettünk, az egyik utazótársunk nem engedték be rövidnadrágban az egyik templomba, valamint hogy vettem magamnak egy álarcos fülbevalót. És slussz. Szörnyű:( Ott voltam, mindent láttam, de semmit sem figyeltem meg. Ma már hogy tátanám a számat...

A könyvet ajándékba adtam Erzsi néninek, aki szintén nagy könyvmoly és sokszor jön vigyázni a gyerekeimre. Mindig szabad préda neki a könyvespolcom. Ezt is látta nálam, de tovább már egy amúgy is kétszeres kölcsönkönyvet nem adhattam. 

Jeanette Walls: Az üvegpalota

"Az üvegpalota főhősét, Jeannette Wallst idealista és makacsul bohém szülőkkel áldotta-verte meg a sors. A négygyerekes család sokáig nomád életet él: az USA dél-nyugati részének szedett-vedett telepein húzza meg magát ideig-óráig. Rex, a karizmatikus, tehetséges apa alkalmi munkákat vállal, és - amikor éppen józan - fizikára, földrajzra és legfőképp a félelem nélküli életigenlésre tanítja gyerekeit. Rose Mary otthon marad, de nem azért, hogy a gyerekekkel törődjön, hanem hogy festegessen és írogasson. Szenvedélyeinek rabja, aki drága idejét nem fecsérli néhány perc alatt elfogyasztható ételek elkészítésére, ha e helyett örökbecsű képeket is alkothat. Amikor a család végképp kifogy a pénzből, és a szülők beleunnak a vándorló élet romantikájába is, abba az Isten háta mögötti bányászvárosba térnek vissza, ahonnan Rex Walls annak idején minden erejével szabadulni akart. Persze itt is iszik, és a sarki fűszeres pénzével együtt napokra eltűnik. A családi gondok csak szaporodnak, a cserbenhagyott gyerekek egymást segítve-védve nőnek fel, és végül megtalálják a módját annak is, hogy elmenjenek otthonról."

A könyvet Nellitől kaptam kölcsön. Épp két másik könyvet olvastam, ezért vagy 1 hónapig csak nézegettem. Bevallom, nekem a borító nem tetszett, ezért álltan neki nehezen. Aztán paff. Nem kellett hozzá 2-3 nap és meló mellett elolvastam. Őszintén megdöbbentem, mikor (utólag) olvastam a fülszöveget, hogy megtörtént eseményt mesél el nekünk az írónő. Ráadásul a saját életrajzát. Nekem olyan hihetetlen, hogy tényleg élnek így emberek, hogy tényleg van, aki így nevel gyereket. Néha tetszett benne a szülők egy-egy elmélete, de úgy általában módfelett felzaklatott, hogy mennyire nem látták szükségesnek, hogy 4 gyerekről ők gondoskodjanak. Valahol megértem, hogy a könyv írója függetlenül attól, hogy az apja szélhámos és iszákos volt, mégis többre tartotta, mint az anyját. Édesanyaként, 4 gyerek anyjaként szintén részemről megérthetetlen és elfogadhatatlan, amit az asszony csinált, illetve inkább nem csinált.
Sokat bőgtem, nevettem kínomban, gondolkodtam a sztorin, a történteken. És hihetetlenül tetszett, hogy bár valahol ott az író ítélete a sorok mögött, mégsem tör pálcát két szülője felett. Kíváncsi lennék, hogy ezek után ő majd hogy neveli a gyerekeit...

Christopher Paolini: Eragon I-IV.

Nem most olvastam. Valamikor a nyaralásunk alatt tettem le az utolsó kötetet. Utána hihetetlenül hiányérzetem volt. Tudtam volna még olvasni, függetlenül attól, hogy az utolsó 50 oldalt kissé feleslegesnek éreztem a könyv végén.

Nagyon szeretem még most is a meséket. Ez a mese pedig komoly 4 vastag köteten át tartotta fenn mindvégig az érdeklődésem. Volt, hogy úgy belemerültem, hogy észre sem vettem, hogy a busszal beértem a végállomásra (fogszabályzásra mentem). Úgy jött oda hozzám a sofőr, hogy megkérne, hogy szálljak le. Aztán megkérdezte, hogy mit olvasok és kicsit meséltem neki a sztoriról. Mosolygott. Hát igen, talán kissé abszurd, hogy 36 évesen sárkányos, kardozós, törpékről, tündékről, jó és rossz összecsapásáról szóló mesét olvasok. De jól esett a lelkemnek, nagy szükségem volt rá, hogy elmenekülhessek a hétköznapjaim nehézségei elől, hogy a lelkemet rágó gondomról elterelhessem a figyelmem. Az akció sikeres volt!

"2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói, és már készül a filmváltozata is, mégpedig részben Magyarországon, jövő nyárra ígérik a bemutatót.

Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében." - az első kötet összefoglalója.

Kedvenc szereplőm Murtagh. Annyira de annyira kíváncsi lettem volna az ő jellemfejlődésére, az ő gondolataira. Igaz, akkor nagyon sok poént lelőtt volna a szerző, ha ezt az oldalt is mutatja. Így aztán kimaradt. Sajnos. Másik számomra érthetetlen módon „elnagyolt” figura Blödgharm, a tünde igéző. Ebből a karakterből mit ki lehetett volna hozni! Sajnálom, hogy olyan keveset olvashattam csak róla. Egyébként a könyvben lévő szereplők, a karakterek mind nagyon tetszettek, a történet fordulatos, végig fenntartotta a figyelmemet. Mikor először olvastam az első két kötetet (még valamikor 2007. körül), akkor kifejezetten untam a Roran-os részeket. Most valahogy az is sokkal elevenebbnek és izgalmasabb volt, mint ahogy emlékeztem rá.

Néha kicsit szájbarágós a stílus, de könnyen felül lehet ezen emelkedni. Örülök, hogy elolvastam, örülök, hogy közben nagy kedvet csináltam hozzá Matyi fiamnak is. Már ő is elolvasta mind a 4 kötetet. Megfertőzte két másik osztálytársát is. Persze azóta neki is van sárkánya. Az enyém hatalmas, vörös, hím. Természetesen neve is van:-DD

A könyvből készült film szánalmasan rossz. Ha olvastad a könyvet, akkor csak csalódást okoz!

Jókai Mór: Egy magyar nábob

Még a könyv olvasása után közvetlenül megírtam a beszámolót félig, csak elfelejtettem befejezni és feltenni a blogomra. Most már ilyen félkész marad, erős érzelmi töltettel:-DDD

"A mű alapjában véve egyetlen nagyszabású anekdota elbeszélése epizódfüzéreken keresztül. A nábob, Kárpáthy János, aki régi magyar nemesség tipikus képviselője, egy durva, kegyetlen névnapi tréfa hatására megpróbálja levetkőzni régi önmagát, társadalomra haszontalan, féktelen, kicsapongásokba menekülő énjét. A reformkor fellendítő ereje, a körülötte megjelenő nagyszerű figurák, és a hozzá menekülő polgárlány, Mayer Fanny segíti hozzá, hogy elinduljon a haladó magyar nemesség útján, és élete végén példaképszerű, fenséges aggastyánként jelölhesse ki újszülött fiának, Zoltánnak az emberhez egyedül méltó hazafiúi pályáját. Unokaöccse, Abellino, aki rossz tréfája és a nábob megtérése miatt elesik a hatalmas örökségtől, a külföldön tékozló életet élő, hazafiatlan arisztokrácia képviselője: gúnyosan, szatirikusan bemutatott figurája képezi az ebben a regényben is nagy szerephez jutó jókais héroszok alakjához a sötét hátteret. A számos epizódfigura, a pünkösdi királyságot elnyerő Kis Miska, a részeges kurtanemes kompánia tagjai, az aranyifjak és a pesti irodalmi világ jellemző képviselői, a prostituálódott Mayer lányok, a derék iparos Boltai és nevelt fia stb. nemcsak hallatlanul feldúsítják a regény társadalomképét, de egyúttal a legjobb, legjellemzőbb zsánerfigurái is a magyar irodalomnak. Jókai meditatív líráját, elégiai prózaköltészetét Fanny, a reménytelenül szerelmes fiatalasszony képviseli a műben. Az ő figurája révén vált át Jókai a regény cselekményszintjéről a szimbolikus, metaforikus síkra, szinte huszadik századi regénypoétikai minőségeket előlegezve művében."

Szerda este fejeztem be a könyvet. Nagyon-nagyon tetszett. Nehezen rázódtam bele, egyrészt amiatt, hogy eleinte amolyan epizódokból állt a regény, kezdtem türelmetlen lenni, hogy végre mikor futnak össze a szálak és áll össze a történet. Másrészt meg kellett szoknom a nyelvezetét, a sok idegen szót, amiket Jókai használt. Aztán belejöttem és mondhatom, hogy szabályosan letehetetlen volt. A végén nyíltan bőgtem a metrón és a buszon, mert meg kellett siratni a főhőseimet, pedig tudtam, hogy drámába torkollik a regény. Annyira kerek volt a történet, annyira szép, végig úgy éreztem, hogy minden tökéletesen a helyén van. Emlékeztem, hogy magából a regényből készült filmfeldolgozás. Rá is kerestem a youtube-on, kicsit belenéztem. Darvas Iván, mint Abellino eleinte kicsit fura választás volt, de Latinovits Szentirmay-ként, hát az valami telitalálat!

Ami még kifejezetten érdekes a könyvben, hogy az akkori társadalmi kórrajz tökéletesen illik a maira is. Mintha nem is 1823 lenne a dátum, hanem 2013. Majd bemásolom ide azt a két pontot, amivel a film is kezdődik. Jókai amolyan végszóként írt pár sort a könyv végén.

Sokat gondolkodtam Szentirmay Flóra alakján. Az ideális nő: szép és kedves, illemtudó, komoly és mégis humoros, erényes, közkedvelt, mindenkivel tud bánni, senkivel sem leereszkedő, és az egyik legfontosabb: olyan asszony, akinek a szava megkérdőjelezhetetlen és természetesen mérvadó! Ha ő a barátnőd, akkor mindenki a barátnőd. Milyen szerencsés és szerencsétlen is volt Fanny, hogy összehozta kettőjüket a sors. Vajon tényleg léteztek valaha is Flórák? Fannyk sincsenek. Kárpáthy Jánosok sincsenek (mármint ha jellemfejlődését vesszük alapul). Abellino van sok, Szentirmay Rudolf talán egy-kettő és a Mayer lányokról sem beszélne ma már senki, mert Dunát lehetne rekeszteni velük.

Sokat gondolkodtam a regénnyel kapcsolatosan a szerelmi háromszögekről is. Nameg arról is, hogy én szeretlek téged, de te őt szereted, aki pedig egy másikba szerelmes...

Megvettem a Kárpáthy Zoltánt. Remélem hamarosan kézbe is veszem:-D

Mostanában olvastam

"Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is.

Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: Π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón.
A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren?
Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?

A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel. Megkapta érte a Booker-díjat, rengeteg nyelvre lefordították, és állandó szereplője a bestsellerlistáknak.

A regényből Ang Lee háromdimenziós filmet forgatott, amelyet 2012 novemberétől játszanak a mozik."

Láttam filmen és olvastam a könyvet is. Mindkettő nagyon tetszett, bár azt be kell vallanom, hogy mivel a könyv ¾-éig jutottam el a mozizás előtt, így a végét már kisebb lelkesedéssel olvastam. Persze az értékéből semmit nem von le, de a csattanó így már sokkal kisebbet csattant. Krisi barátnémmal néztem meg a filmet 3D-ben. Igaza volt, ezt máshogy nem is volt érdemes, hiszen a lényeg a látvány. A könyvben meg olvashattam a lelki részét, az eszmefuttatásokat. Nekem tökéletesen kiegészítette egymást a kettő. Persze az elmémben minden másképp volt „lemozizva”, mint a vásznon. A könyvet a mozi előtt egészen a szigetig olvastam el. Onnantól kezdve így a fantáziám meg volt kötve, és már én is úgy képzeltem el, ahogy a filmben láttam a mangusztákkal teli szigetet, a fogat tartalmazó növényt, az elválást a tigristől. Ezt kicsit sajnáltam.

Viszont tetszett az egész könyvnek a nyelvezete, a részletessége. Olvastam minden szabad percemben, ha hagytak a srácaim. De mostanság valahogy minden lassabban megy. De talán nem is baj.

Ajánlom a könyvet és a filmet is mindenkinek! Lassan 1 hónapja tettem le a könyvet, de még mindig foglalkoztat.

"Az év könyve! - gyermekkönyvdíjas

Vajon mi a különös sárkányok titka?
Mit rejteget Liz, és cserfes kislánya, Lucy?
Vajon honnan jön az a titokzatos hrrr?
És hogyan adhat ötleteket egy cserépsárkány?
Mi az a tűzkönny?
Mindezekre a kérdésekre keresi a választ David, Liz Pennykettle albérlője, miközben mókust ment, szomszédot bosszant, könyvet ír, és még szerelmes is lesz… Móka és kacagás, kaland és könny. Két történet egy regényben, melyek a könyv végére olyannyira összefonódnak, hogy már maga David sem tudja, mit talált ki ő, és mi a valóság."

Ezt a könyvet Matyi kérésére olvastam el. Két fogszabályzás alatt sikerült befejeznem és őszintén szólva nem vágyom a folytatásra, pedig kicsi fiam örülne, ha megbeszélhetnénk valami homályos pontot a harmadik kötetben. Tény és való, hogy ez ifjúsági regény, de számomra érthetetlen, hogy a 20 éves egyetemista srác hogy tud ennyire infantilisen viselkedni. Kizártnak tartom, hogy mókusok után rohangálna, hogy egy 11 éves kislánnyal kötne olyan mély barátságot, hogy lényegében csak ebből áll az élete. Nade, ha ezen a fenntartásomon túllépek, akkor még élvezhető is a történet, de bármikor képes voltam letenni, ha épp úgy alakult, akár a mondat közepén is. Nekem kicsit gagyinak tűnt. Sajnálom!

 "Egy fiatal nőt meggyilkolnak egy vámpírpartin, és úgy tűnik, Sookie szerelme, Eric a felelős. A vámpír esküszik, hogy nem ő volt, a rendőrség azonban nem hisz neki, és Sookie sem teljesen biztos az ártatlanságában, hiszen látta, ahogy Eric az áldozat véréből iszik.

De vajon miért kérték meg Sookie-t, hogy később érkezzen a végzetes buliba - ám még éppen időben ahhoz, hogy rajtakapja Ericet? És az áldozat miért turbózta fel a saját vérét, mielőtt Eric közelébe ment volna? Egyszerűen csak azért, hogy ellenállhatatlan legyen, vagy valami más szándéka is volt?

Sookie-nak megint fel van adva a lecke… de talán segítségére lehet a bűvös erejű cluviel dor. Egyetlen kívánságot tud teljesíteni, valóra váltva tulajdonosának szíve vágyát. A baj csak az, hogy még maga Sookie sem tudja, mi… vagy ki lenne az.

Charlaine Harris magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve elbeszélését."

Elolvastam. Maradjunk ennyiben. Megvolt, mert minden egyes kötetét eddig elolvastam. Csalódottan tettem le a könyvet. Volt benne persze pár csavar és izgultam is néha, de most már kifejezetten örülnék, ha az Eric-Sookie kapcsolat valamilyen irányba haladna. Igazából az érdekel a leginkább, hogy az eddigi kötetek mekkora időszakot ölelnek át, mert főhősünk élete nagyon zajlik. Tudom, hogy unalmas lenne, ha lenne benne egy kis állandóság, egy kis nyugalom, de nekem néha már sok(k) a sztori. 

Fél éves élmény volt

Még ősszel voltak vendégeink, ahol apuka fantasy rajongó. Nem túlzottan, csak egy csipetnyit:-D Nézegette az én fantasy könyveimet a polcon és végül megkérdezte:
-Te még nem olvastad a Trónok harcát?
Mondtam, hogy nem, de rajta van a listámon. Közölte, hogy az első kötet kivételével mind megvan neki, ha az első tetszik, kölcsönadja a többit. Én még nem dolgoztam, Marika még nem volt bölcsis, villámgorsan elolvastam az első kötetet. Megkaptam a többit is, de sajnos sokkal lasabban haladtam, mint ahogy egyébként olvasok. A munka a az olvasásnak is beintett egy kissé:-D Valamikor két hete tettem le az 5. kötetet. Most annyira de annyira várom a folytatást! Persze Imre könyveiből kettőt megvettem, mert a 3. annyira vastag volt, hogy a gerince megtört, akárhogy vigyáztam rá. A 4. kötetet meg megnézte Marika is. No comment.

Túl sokat nem fogok írni róla, mert apukámat is megfertőztem a könyvvel, ő meg olvassa a blogom. Engem rabulejtett mind a világ (bár sok párhuzam van a maival persze), és mind a karakterek. Mindvégig élveztem a fordulatokat, kíváncsian vártam a fejleményeket. Igazából nem tudok kritikát mondani semmiről és senkiről és ezt kifejezetten élvezem. Na jó, valamiért Daenerys egy cseppet irritál, nem tudom miért. Talán legkevésbé az ő részét olvastam szívesen. Havas Jon a legkedvesebb szereplőm, márcsak az ő sorsa miatt is várom a hatodik részt, mert ha tényleg ez lesz, akkor kardomba dőlök!!! Mindig vártam a fogszabályzást, mert akkor metrón, villamoson, buszon, fogorvosi váróban, mindenhol olvastam (mozgólépcsőn, peronon). Olyankor általában vagy 100-120 oldalt is haladtam egy nap a közel 600-1200 oldalas kötetekkel.
Néha persze rossz voltam, mert előreolvastam egy-egy szereplő történetét, ahol nem bírtam kivárni a köztes 60 oldalt:-D  Csak ajánlani tudom a könyveket és még a filmet is. Nagyon tetszett az is, a zenéje zseniális!!! Viktor saját maga töltötte le az újabb és újabb részeket. Volt, hogy esti kimenőnkre elvittük a laptopot, mert úgy izgatta őt is, hogy mi fog történni. Kávéztunk a gép felett és néztük a fejleményeket:-DDD

http://www.youtube.com/watch?v=_-yIfQ_YH9M

http://www.youtube.com/watch?v=iN8PKcNGcuI

Az első link amolyan filmajánló. A második a bevezető zene, amit nagyon-nagyon szeretek. Érdemes mindkettőt megnézni, meghallgatni.

Monaldi - Sorti: Secretum

"Róma, 1700 júliusa. Atto Melani, a Napkirály titkosügynöke az európai politikai elit legfontosabb tagjaival Spada bíboros villájába érkezik, hogy részt vegyen a bíboros unokaöccsének az esküvőjén. Az ünneplés azonban csak ürügy, mindenki a pápa súlyos betegségével, és a spanyol király közelgő halálával foglalkozik. Károlynak ugyanis nincs örököse, és Lipót császár valamint Lajos király, akik közt a Vatikán vállalta fel a közvetítő szerepét, egyaránt igényt tartanak a trónra. Melani apát titkos mesterkedéseivel egy olyan összeesküvést indít útjára, amely akár az egész kontinenst a háború torkába sodorhatja.
A könyvsorozat Atto Melani elveszettnek hitt levelezésén alapul. Egy lebilincselően izgalmas történelmi thriller, amelyben a fikció és a valóság szétválaszthatatlanul keveredik össze, és ami a kritikusok szerint a szerzőpárost a műfaj nagymesterei közé emelte."

Ezt is elolvastam. Nem érzek őrült késztetést, hogy lekapjam a harmadik kötetet a polcról, pedig ott van.
Ez a rész sokkal jobbra sikerült, mint az első, mégis letehető, szóval azzal, hogy lebilincselően izgalmas, azért én vitába szállnék:-D Asszem sokkal lassabban olvastam el ezt a kötetet, mint az elsőt. Jobbak voltak benne a részletek, főképp azok tetszettek itt is, amik a napkirály és Maria közötti szerelmet részletezték, nameg a Vascello leírása is csúcs.
Párszor kifejezetten idegesítettek a történetet mesélő férfi megjegyzései, de úgy egészében véve érdekes olvasmány volt.
Az, hogy Atto Melani már lényegében egy öregúr, sokat rontott az összképen, pláne, hogy néha mint egy tini titán, olyan akciókat hoz össze egyedül, máskor meg három lépést alig tud megtenni. A vége a könyvnek most nem volt csalódás, de ismét nagyobb durranást vártam.

Nem tudom mi a gondom a szerzőpáros könyveivel, de valahogy nekem nem kerek. Talán a nyelvezete nem jön be, talán az, hogy néha szalad a könyv, néha vontatott... Nem tudom. Még gondolkodom azon, hogy elolvassam-e a harmadik kötetet.

Monaldi - Sorti: Imprimatur

"Róma, 1683. szeptember 11.
A város lakói aggódva várják a híreket Bécs felől, ahol a török seregek a katolikus világ utolsó fellegvárát ostromolják. Eközben egy római fogadóban gyanús körülmények között meghal egy férfi, és a vendégeket pestisjárvány veszélye miatt karanténba zárják. Vesztegzár alá kerül Melani apát is, a Napkirály titkosügynöke, aki elhatározza, hogy utánajár, mi áll a titokzatos haláleset hátterében. Végeláthatatlan bolyongásba kezd a Róma alatt megbúvó föld alatti járatokban, és közben olyan rejtélyek nyomára akad, amelyek nem csupán az ott lakók, de egész Európa sorsát meghatározhatják.

Az Imprimaturt Olaszországban a Vatikán nyomására betiltatták, miután rádöbbentek, hogy olyan titkokat tár fel, amelyek újraírják a 17. század Európájának történelmét. Ez a mesterien megírt thriller eddig 45 országban jelent meg, és több millió példány fogyott el belőle világszerte.

A sorozat további kötetei azóta sem jelenhettek meg Olaszországban. A világ más országaiban azonban az újabb könyvek népszerűsége is töretlen."

A sorozat első három kötetét kapta meg tőlem Viktor tavaly karácsonyra és a szülinapjára. Asszem csak az Imprimatum-on rágta át magát, de nagyon-nagyon lassan. A Secretumba belekezdett, de sosem fejezte be. Ahhoz képest, hogy az uram szereti a történelmi könyveket és micsoda hírverése volt a sorozatnak, nagyobb sikert vártam volna. Végig éreztem, hogy el kell olvasnom azért, hogy tudjam, tényleg ennyire élvezhetetlen-e.
Nem szeretem a történelmi könyveket. Mindig zavar, hogy annak ellenére, hogy töriből felvételiztem, annyira hézagos a tudásom. Persze a könyvben szereplő nevek azért sorra visszaköszöntek homályos tudásomból:-D
Nade a könyvre visszatérve. Lassú. Nekem néha túlzottan lassú és feleslegesen részletes volt. Néha kicsit untatott, de szerencsére az uncsi részeket gyorsan felváltotta valami esemény. Kellett vagy 150 oldalt olvasnom, mire végre kezdett összeállni a kép. A sok név, a sok részletes leírás valahogy tényleg hátráltatott abban, hogy igazán kíváncsi legyek. Aztán mikor végre már lassan-lassan összeállt a kép, kezdett minden a helyére kerülni a megoldása olyan csapnivalóan lelombozó és bocsánat de sz@r volt, hogy csalódottan tettem le a könyvet. Ha már minden ennyire hihető, ennyire megalapozott volt, akkor a megoldás nem lehet ennyire "mágikus". Szerintem!
Bizonyos alakok kifejezetten irritáltak benne. Zavart, hogy senkivel sem tudtam rokonszenvezni, még a mesélővel sem tudtam azonosulni.
De a történelmi része, a királyi ház intrikái és cselszövései, a pápák körüli botrányok, a kereskedelmi, hatalmi összefüggések nagyon tetszettek. Ezért mindenképp érdemes volt elolvasni a könyvet. Olyan emberi volt! Most kéne törit tanulnom, talán már látnám az összefüggéseket jobban. Nekem anno csak lógtak az évszámok a fogasokon, néha sikerült egy-egy eseményt mellé párosítani, de hogy mondjuk azzal párhuzamosan milyen más esemény zajlott Európában, vagy a világban, na az már teljesen megtanulhatatlan volt számomra. Valahogy az egész töritudásom olyan tankönyves volt. Őskor a 25-74 oldalig és így tovább:-D Gáz! Akkor nem érdekelt! Még szerencse, hogy egy kemény tételt húztam a töri szóbelin: A felvilágosodás kori művészetek. A vizsgáztatóval Didero, Voltaire műveiről beszélgettünk a Francia enciklopédiáról, a panteizmusról és egyebekről. Szerencsére az irodalom ment:-D

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Komoly elmaradásom van könyves élménybeszámolók terén. Kezdem a legrégebbivel. Lehet rövid leszek, mert Marika bármikor rázendíthet. Csodálom, hogy még alszik én meg nyugiban itt netezgethetek.
A könyvet Viktor kapta tőlem karácsonyra. Főképp a hatalmas hírverésnek köszönhetően, a benne található eszméletlen képek miatt és persze azért vettem meg, mert szeretjük az X-men-t és a hozzá hasonló agyament történeteket.

A történet összefoglalása:

"Egy rejtélyes sziget …
egy elhagyott árvaház …
izgalmas, megindító és csodálatos történet.

Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.

Volt egy fiú, akit egyáltalán nem lehetett látni, ha nem viselt ruhát, aztán egy lány, aki a csupasz kezében hordozta a tüzet. Volt két nővér, akik úgy beszélgettek egymással, hogy egyetlen szót sem szóltak és egy lány, aki úgy járt, hogy a lába nem érintette a földet. Olyan könnyű volt, hogy madzagot kellett kötni a derekára, hogy el ne repüljön.

És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár.

Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különös gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek."

Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.
Különleges, misztikus történet, X-men és Harry Potter a negyvenes évekből... A fiatal szerző első könyvét az amazon.com máris beválasztotta 2011 legjobb könyvei közé.

"Izgalmas, különös, megindító első kötet. A fényképek és a szöveg pompás összhangja felejthetetlen történetet teremt."
John Green, az Alaska nyomában és a Paper Towns New York Times Bestseller-írója

„Ez a könyv messze több, mint különleges”. Riggs izgalmas, meglepetésekkel teli bámulatos regénye megtette az első lépést a mozi felé.”
People

„Akik a következő Harry Potter könyvet keresik, valószínűleg ezt a regényt fogják olvasni.”
CNN.com

„David Lyncet idéző képzelőerő, gazdag és hátborzongató részletesség jellemzi a filmrendező és forgatókönyvíró Ransom Riggs első regényét.”
Entertainment Weekly

„Rendkívül fordulatos, sajátos hangulatú regény, tele meglepetésekkel és furcsa régi fényképekkel. Nem csak a fiataloknak élvezetes és szórakoztató.”
amazon.com

„A szerző elképesztően ügyesen használja fel a régi fényképeket, hogy az olvasó képzeletével játsszon, miközben folyamatosan feszesen tartja a történetet! Riggs kezében a vizuális művészet elegáns eszköz, amely erősíti a könyv üzenetét.”
The Globe and Mail

„Ransom Riggs első regénye egyedülálló könyv. Különleges, mert izgalmasan társítja a furcsa régi fényképeket (amelyek közül csak néhányon végeztek apróbb módosításokat) az izgalmas történettel. A szerző remek írói vénája és egyéni látásmódja teszi igazán figyelemre méltóvá a könyvet. Újra bebizonyítja azt, amit az olvasók tudnak: a könyv az álmon túli kalandok kapuja.”
Stainless Steel Droppings

„Ez az Év Könyve díj jelöltje!”
Shelf Unbound

Ennyi dicshimnusz után számomra valahol szinte érthetetlen volt, hogy miért nem vagyok elájulva, hiszen nagyon szeretem az elkattant történeteket. Nem volt rossz az alapsztori, sok jópofa szereplő volt benne, érdekesen szőtte a szerző a sztorit. Nekem viszont nagyon elnagyoltnak tűntek a szereplők jellemükben. Olyan kevés személyeset kaptunk róluk. Hiányzott. Csak zakatolt a cselekmény, nem volt benne egy kis pihenő, ahol valami a lelket is megmelengeti. Vagy ha volt, túl rövidre szabta a szerző.

Az időhurkos megoldás tagadhatatlanul zseniális. Nagyon folytatás szaga van!

Szerintem maga az X-men sztori érdekesebb és lenyűgözőbb. Nem lenne hiányérzetem, ha ezt a könyvet kihagytam volna a sorból.

Czakó Gábor: Iskolavár

"A gazdag cselekményű regény színtere egy bentlakásos szakközépiskola, ahol az önkényes vezetés miatt felborul a rend. A diákzendülés forgatagában tárul fel a csak látszólag egységes tantestület élete is. Különcök, jóindulatú tévelygők, kicsinyes számítók és valamiért még rajongók mutatkoznak meg, s közülük néhányan eldobják álarcukat, amikor az újonnan érkezett, fiatal tanár felkavarja „megszokott nyugalmukat”.
Nem szatíra ez, hanem a higgadt bírálat igényével íródott mű. Ennek megfelelő a befejezése is: a visszás körülményekből adódó kompromisszum. Ahogy a közszellemre is rátelepszik néha a megalkuvás légköre, részint a személyi összefonódások miatt. A hiba mindenekelőtt az emberek szemléletében, magatartásában rejlik – sejteti az író. Jellemük gyengeségében, kényelmességükben, hamis önismeretükben. Így igaz és megdöbbentő a tabló – az átmeneti megoldásokkal, helycserékkel.
A nyelvi leleményeken kívül a drámaibb fokozás is élénkíti az események menetét, s az egészet átszövi a beteljesületlen – félig szomorú, félig komikus – szerelem ígérete."

Már nagyon régóta terveztem, hogy olvasok könyvet Czakó Gábortól. Pláne, ha már szegről-végről rokonok is vagyunk, mert a nagynéném sógora. Inkább Csaba bácsiként ismerem, és kiskoromban nem is nagyon tudtam megérteni, hogy miért is Gábor a Csaba. Még régebben levettem apukámék polcáról a Szoba című kisregényét. Belelapoztam és hosszú évekre elment a kedvem attól, hogy olvassak a könyveiből. Most okosabban láttam neki, hiszen apukám több Czakó könyvet olvasott már. Őt kértem, hogy ajánljon nekem egyet. Így kaptam kézhez a szülői könyvtárból az Iskolavár című kötetet.
Őszintén? Egyszerre élveztem és egy picit untam. Igazából nekem a nyelvezete volt nagyon kimódolt, túlontúl végiggondolt. Volt egy kedvenc mondatom arról, hogy hogyan roppant a kavics a diákok talpa alatt. Úgy bánom, hogy nem írtam ki magamnak, mert a könyvet már visszaadtam. Na az volt a csúcs nálam a mondatszerkesztésben:-DD Egyszerre nagyon tetszett és valahol mégis irritált.
Maga a cselekmény nagyon bejött. Próbáltam azon gondolkodni, hogy én melyik oldalra állnék. Alapban nyúl vagyok, tehát valszeg a szemlélődő, ha minden kötél szakad, csak akkor lázadó csapatba álltam volna be, kivéve, ha egy számomra is meggyőző figura van a lázadók között.
Igazából leginkább azokra a filmekre emlékeztetett, amiket az "átkosban" forgattak. Kicsit lassú, kicsit túl hangos, kicsit túl "műviek" a párbeszédek. Szinte még magyar színészek arcait is oda tudtam volna adni a szereplőknek. Nálam pl. Garas Dezső lenne Vigyázó tanár úr.
Nagyon tetszett az, ahogy a szereplőkben zajló lelki vívódásokról ír. Amit én is annyiszor érzek, hogy a pillanat, amikor mondanom kellett volna valamit elszállt, és helyette marad az idegesség, hogy akkor miért nem szóltam, de most már hülyén jönne ki, ha mondanám...
Még egy dolog tetszett. Az Irén fantáziájában bimbózó, meg nem élt szerelem lehetőségének a leírása. Na az fantasztikus volt.
Szóval nem tudom, hogy mi volt a több, a tetszett vagy a nem tetszett.
Lassú könyv, alig 300 oldal, mégis majdnem 1 hétig olvastam:-DDD

L.J.Smith: Vámpírnaplók 6. - A visszatérés: Árnyéklelkek

"Kedves Naplóm,

rengeteg fiú mondta már rám, hogy én vagyok a legangyalibb lány a világon. Őszinte leszek. Játékszernek vagy trófeának tartottam őket. Semmi és senki nem tudta megérinteni a szívemet...amíg egy nagyon különleges fiú nem akadt az utamba.
Őt Stefannak hívják.
És kiderült, hogy nem az, aminek látszik – nem egy átlagos végzős gimnazista kócos, sötét hajjal és levélzöld szemekkel.
Kiderült róla, hogy vámpír.
És a bátyja, Damon is az.
HA egy lány két vámpírral kezd...nos, abból előbb-utóbb baj lesz.

Elena"

Na egy ilyen összefoglaló után garantáltan kezembe sem venném a könyvet. Ultragáz, nem is értem, hogy a bookline és a libri oldalán, hogyhogy ezzel az összefoglalóval szerepel a könyv. Szerencsére a hátoldalán sokkal normálisabb a tartalom összegzése. Nade mivel a sorozatot olvasom, így ezt is mindenképp "kivégeztem" volna az idióta fülszöveg ellenére is. És komolyan mondom, miután átrágtam magam a szörnyű tizenéves, idétlen, rémesen öntelt pár oldalon (amit az előző részek összefoglalójának szánt az író) az egyik legjobban sikerült részt olvashattam L.J Smith tollából. Nekem valahogy a vámpír, vérfarkas, démon téma legyen sötét. Lehet benne szerelem és öröm is, de akkor is a fő-fő jelzője a sötét, a véres és rejtélyekkel teli. Na ez most tök ilyen! Élveztem, nagyon hamar el is olvastam.
A végén eszméletlenül jó csavart tett vele az író, így garantáltan várom a folytatást! Még mindig Damon a kedvencem:-DD Jó lenne, ha a tv-ben menne a sorozat folytatása, mert az meg olyan más, hogy nagyon kíváncsi vagyok rá.
Kritikai megjegyzésem mindössze annyi, hogy Elena már annyira nem "normális". Értem én, hogy sok dolgon átesett az előző részekben, de pont azt szerettem benne, hogy teljesen emberien reagált korábban a dolgokra. És ha most már megint ember, akkor valahogy megint ezt várnám. De most már nagyon irracionálisan viselkedik. Legalábbis számomra. De még szerethető a figura, mert hála az égnek, még nem tökkkkéletes!

Raana Raas: Csodaidők III-IV.

Tegnap este tettem le az utolsó kötetét a Csodaidőknek. Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni a könyvet még párszor, mert nagyon tetszett. Végre egy olyan több kötetes sorozat, ami nem csak szórakoztató, hanem elgondolkodtató is. Eleve szeretem a jövőben játszódó történeteket, szeretem a sci-fit, az idegen kultúrákat, és a könyvben mindenből kaptam egy adagot!
A cím miértjére majdnem a könyv legvégén kapunk választ és nagyon találónak érzem. Összességében elmondhatom, hogy az első kötet tetszett a legjobban, aztán a harmadik és legkevésbé a negyedik. Megjegyzem azt is, hogy utálom mind a háborús könyveket, háborús filmeket, ez a könyv mégis lekötött, még a harci leírások is, sokat forgattam a kis csillagtérképet, próbáltam elképzelni a hajókat. Elég erőteljesen vizualizáltam a Csillagok háborújában valamint a Star Trek-ben látott csillaghajókat, rombolókat:-DD A könyv végére arcokat is elképzeltem a szereplőkhöz, talán csak Judyval nem jutottam dűlőre.
Elmondhatom, hogy lassú könyv a Csodaidők. Magam is meglepődtem, hogy nem tudom olyan gyorsan olvasni, mint az átlag könyveket. Néha ez a hármas felbontás: Judy-Giin-Yaan történetek egymásutánisága majd megőrjített, párszor így az is előfordult, hogy egy picit előrelapoztam, mert nem bírtam ki, hogy ne tudjam a történet folytatását. Tudom, tudom türelmetlen vagyok!
A harmadik kötetre eltűnt a zsidóság-kaveniek közötti párhuzam érzésem. Már nem kellett mindkettőn gondolkodnom, mert az első két kötetben ez zavart, hogy egyszerre nem csak a könyvön filóztam, hanem a második világháborún is. Szerettem volna csak a könyvben megírt történetet pergetni magamban.
Marikám egy dolgot sajnos idő előtt leleplezett. Grom Lichi személyét. Egy óvatlan pillanatban kislányom elmarta a könyvet és ahogy sikerült kiszednem tőle, pont ott nyílt ki az utolós oldalak magyarázat része. Megakadt a szemem a néven, aztán már olvastam is és utána meg már úgy bántam a dolgot...
Na jó, egy dolgot mindenképp meg kell írnom. Nekem sok volt a vége. Persze nagyon élveztem! Sírtam eleget, örültem eleget, átéltem az olvasó elképzelehtő összes érzését, de úgy voltam vele, hogy ha még a végén kiderül az is, hogy Judynak lehet gyereke, mert a niesiek meg tudják gyógyítani, akkor már nagyon túlzás a lezárás. Kár, hogy minden szál el lett varrva, kár, hogy semmit nem hagyott a fantáziámra, hogy legyen min filóznom, hogy piszkálja az én képzeletemet is, hogy mi lenne a továbbiakban.
És nem értek egyet Yaan történetének a végével. Talán kemény vagyok, de nem adtam volna neki még feloldozást. Ha az ember tényleg olyan, és mint a történelem mutatja tényleg olyan, hogy hajlamos bűnbakot keresni, csak a másság miatt elítélni, akkor egy ilyen volumenű katonai vezetőnek nem adott volna felmentést. Vagy ha a bíróság adott volna, akkor az átlagemberek nem adtak volna. Bár tény és való, hogy a könyv végére még csak a család bocsát meg neki és fogadja el hibáival és erényeivel együtt.

Ajánlom mindenkinek a könyvet, aki szeretne egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból, elkalandozni egy másik világba, ahol a jó elnyeri jutalmát és a rossz pedig büntetését. Zseniális "mese" a Csodaidők! Köszi Mariann mégegyszer a könyvet! Már kölcsönadtam a húgomnak:-DD

Raana Raas: Csodaidők I-II.

"A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség, mégsem csak álmélkodni fogsz, sok mindent ismerősnek is találsz. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen vörös levelű fák árnyékában, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát, s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerősök a családi erőterek is, ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája – vagy éppen a terrorizmus. A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával ez a világ sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével."

Íme eltűnésem oka. Olvasok amikor csak időm engedi. Nameg flyladyzek, de csak egy bizonyos szintig tudok benne elmélyedni, mert ez nem 4 gyerek mellett kivitelezhető (amiből kettőre még non-stop figyelni kell), hanem inkább akkor, amikor az ember szabadon gazdálkodik az idejével. Azért próbálkozom...
Nade a könyvről. Beszippantott. Az első pár oldalon döcögősen jutottam át, valahogy nem sikerült belerázódnom az egészbe. Nem értettem, többször is visszaolvastam, végül hagytam úgy, ahogy volt, gondoltam, majd csak megértem. És összeállt a kép, aztán meg nem bírtam letenni. Az első könyvet követte a második. Most egy kis szünetet szeretnék benne tartani, hogy egyrészt letisztuljon, nameg a nagyhéten inkább más dolgokon kéne gondolkodnom. Bár másik felemet meg most a LAKÁS foglalja le. De erről most még nem írok, nagyon friss a dolog.
Egyetlen egy kritikai megjegyzésem lenne a könyvvel kapcsolatban. Nagyon erős nekem a hasonlóság a kaveniek és a zsidóság között. Valahol egy kicsit mindig piszkál, de próbálom nem figyelni a dolgot, de újra és újra felmerül bennem a párhuzam gondolata, pláne, mikor már a kiváltságok megszüntetéséről, az autonómia megnyirbálásáról, nameg a komoly és mindent behálózó gazdasági kapcsolati hatalmukról és annak teljes szétzilálásáról, aztán deportálásokról van szó. Vagy lehet, hogy pont ez volt a célja az írónak? Nem tudom.
Tetszenek a késleltetett leírások a személyekről, a fontos helyszínekről. Mikor már nem lehet fokozni a kíváncsiságot, hogy az adott szereplő vajon hogy néz ki, és aztán na végre, azt is megtudhatjuk. A Raas családi házról szinte az első könyv felén túl kapunk képet, pedig nagyon sok esemény ott játszódik.
Imádom benne a nagycsaládot. Próbálok nem gondolni a magunk kis sejtszerű létezésére. Pici családunk a maga 6 tagjával, ami a kavenihez képest apró, itt pedig nagynak számít. Szóval élvezem, hogy "szépen" tudnak együtt élni és mennyi örömük (néha szomorúság) származik ebből. Érdekes, amit a hitről ír több helyen, hogy a formális rész mögött néha nagyon kevés a tartalom...
Na, a lényeg, hogy érdeklődve várom a további részeket és kíváncsi vagyok, hogy hogy fogja majd csűrni-csavarni a történetet;)
Egyébként más rájött, hogy miért Az ogfák vöröse az első kötet címe? Nekem olyan jelentéktelennek tűnik...

Paulo Coelho: Tizenegy perc

Évekkel ezelőtt kaptam a könyvet a húgoméktól egy születésnapomra. Most keveredett a kezembe.

"A szerző új regényében, mely szinte egy időben 33 nyelven jelenik meg, egy fiatal brazil lány életét meséli el. Maria egy gyerekkori csalódás után úgy érzi, soha életében nem fogja megtalálni az igaz szerelmet. Egy váratlan találkozás révén eljut álmai városába, Genfbe, ahol mesés gazdagságot és hírnevet remélve kezd táncosnőként dolgozni. Hamar ráeszmél, hogy a hírnevet nem adják ingyen, és nemsokára az utcán találja magát, ahol prostituáltként kell megélnie. Az igaz érzelmekről rég letett ugyan, de a szexualitás új és új utakra csábítja mindaddig, amíg egy fiatal festő fel nem lobbantja benne a szerelem tüzét. Választás elé kényszerül: vagy végleg feloldódik a testiségben, vagy megtalálja saját "belső fényét", és a szent szerelemben keresi meg a szex helyét. Coelho újabb világsikerű művében a szerelem szentségéről és a benne rejlő szexualitásról ír, tabuk nélkül, szenvedéllyel, a tőle megszokott spirituális emelkedettséggel."

Coelho maga azt írta, hogy ez nem az a szokványos "álmodni viszlek" történet. Néha bennem is fel-felmerült az az érzés (prűdség?), hogy már-már túl nyíltan ír a szexről. Lehet ilyet írni, hogy néha szinte zavarban voltam? Nem mondom, hogy nem olvastam már ilyen témájú könyvet, de ennyire nyersen, valósan még a témát nem vesézte ki egy ír sem az eddigi olvasmányaimban. Mindezek ellenére mégsem volt közönséges vagy durva.
Sokat izgultam az olvasása közben, hogy melyik utat választja Maria. Vajon ki tud-e győztesként keveredni az egész genfi kalandból. Milyen jövő vár rá.
Nagyon tetszett, hogy egyszerre olvassuk a történetet az író elbeszélése alapján E/3 személyben. Aztán ugyanannak az eseménynek a szummázását elolvashatjuk Maria naplójából is.
Nagyon élveztem a könvet, igyekeztem kicsit nyújtani az olvasását, nem azonnal felfalni:-DD

Schaffer Erzsébet: A temesvári lány - Anyuval az élet

Ezt a könyvet karácsonyra kaptam. Ugyanezt a kötetet megkapta a húgom is a szüleinktől, szintén karácsonyra. A vicces benne az, hogy mi meg anyukámnak adtuk karácsonyra:-DD Így aztán mindenkinek lett belőle egy saját példánya. Először a mama olvasta el, aztán a Tusi, legvégül én. Mindketten nagyon javasolták, hogy mihamarabb olvassuk el. Húgom véleménye itt olvasható.

"A megrázó őszinteségű, személyes hangú, leginkább egyfajta sajátos naplóra emlékeztető könyv - anya és lánya "párbeszéde" az élet utolsó szakaszába érve - nem mindennapi kapaszkodót nyújt felderítetlen emberi kapcsolataink kibogozásához, megfejtéséhez. A történetek minden pillanatában ott a dráma, és ott a feloldozás, ott vannak a fogódzók, a megélt tapasztalások, hogy az élet olykor kikerülhetetlennek látszó buktatóin is át lehet evickélni. Az utolsó öt percben is. Nehéz pakkal megrakodva is. Nem biztos, hogy száraz lábbal, de partot érünk."

Egy hétfői napon kezdtem el a könyvet. Hétfőnként Matyira várok egyedül a suliban. Imádom azt a negyed órát, amit a kispadon kuporogva egy-egy új könyvvel a térdemen tölthetek. Valahogy szinte már szokásnak is nevezhetem, hogy az újabb olvasmányom ott kezdem el. Ennél a könyvnél hamar rájöttem, hogy nyilvános helyen nem olvasható. Már az első pár oldalnál potyogtak a könnyeim és emlékeim szerint rég olvastam olyan könyvet, amit ennyire végigsírtam. Annyira komoly igazságokat mond ki, olyan megrázó, annyi fájdalom és szeretet van benne. Szeretem a visszaemlékezéseket, a sztorikat, nagyanyáink korának elmesélését. Mennyi dolog jutott eszembe, mikor a könyvet olvastam: Nagyikám, Erzsi néni, Nagypapa, a velük kapcsolatos emlékeim.
És az örök igazság, amit Schaffer Erzsébet is leír, hogy az öreg, magányos ember nem fogad el segítséget, mert ha a segítség már nem lesz kéznél, neki akkor is boldogulni kell.
Viktornak pár szót mondtam a könyvről. Neki a mai napig meghatározó élmény volt Erzsi nénivel kapcsolatban, akinek házában, de annak külön bejáratú lakásában ingyen laktunk a házasságunk elején a következő történet. Karácsonykor áthívtuk hozzánk. Bejött, tök kényszeredetten leült, vett egy szem sütit, aztán felállt és mondta:
-Az a vénasszony, aki egész évben egyedül van, annak karácsonykor is egyedül kell lennie.
Szinte kiviharzott tőlünk. Sosem vásárolhattam be neki, sosem tehettem szívességet. Csak a kuka kivitelét várta Viktortól, de képtelen volt megvárni, hogy reggel az uram gurítsa ki a kukát, hanem egyedül kibikázta az utcára, aztán közölte epésen, hogy nekünk már nem kell. Előtte este meg nem szabadott kitenni a kukát, mert felborítják, ellopják.
Csak anyámat láttam beteget ápolni huzamosabban. Anyai nagyapám idős korára tolokocsiba került. Még így is sokáig lakott egyedül Zircen. Minden második héten mentünk hozzá és mint Timúr és csapata gatyába ráztuk a házat. Anyukám non-stop mosott és vasalt, mi meg takarítottunk. Bevallom, én néha iszonyúan rühelltem az egészet és sosem értettem, hogy a Balázs miért kapott felmentést az egész alól és nekünk lányoknak miért kellett mennünk. Nagypapa sokat volt nálunk Ajkán. Időről-időre be is feküdt a kórházba, ahol saját ágya volt a II. Belen, ahol korábban apukám dolgozott. Mikor nálunk lakott, akkor a bátyám szobájában volt a "helye". Sokszor szeretett volna az étkezőben, vagy valami központi helyen feküdni, nem szerette az első szobát. Bírtam nagyapámat, de nem szerettem bemenni hozzá, mert akkor nagyon nehezen keveredtem ki tőle, én meg sajnáltam a "drága" időmet tizenévesként. Nem tudom, hogy a mama milyen érzésekkel ápolta a nagypapát. Én csak a kötelességet láttam gyerekfejjel az egészben, hogy megteszi, mert ez a dolga.
Sokat gondoltam Tusira is, miközben a könyvet olvastam. A búcsúzást ő is megéli folyamatosan Misivel kapcsolatban, a mindennapos ápolással járó szeretet, lemondást, fáradtságot.

Ajánlom mindenkinek a könyvet!

L.J.Smith: Vámpírnaplók 5. - Leszáll az éj

"Hogy megmentse a két vámpírfivért, akik szeretik őt, Elena Gilbert feláldozta az életét. Miután a természetfeletti erők feltámasztották Elenát halottaiból, a jóképű, gondterhelt Stefan másra sem vágyik, mint hogy biztonságban tarthassa őt. De amikor elcsalják Fell's Churchből, a vonzó, nagyhatalmú Damon kihasználja a lehetőséget arra, hogy meghódítsa Elenát, nem is tudva, milyen veszedelem fenyegeti mindkettejüket. Egy gonosz lény szállta meg a várost, és egyre erősebbé válik. Képes a kedve szerint irányítani Damont, ugyanakkor Elena és a lány új képességei is vonzzák. De nem csak Elena ereje kell neki: a lány halálára szomjazik. Elena története folytatódik."
"Briliáns visszatérés, még sötétebb és lenyűgözőbb, mint az előző kötetek” – Samantha S. Williams
"Az ember számolja a napokat a következő részig” – The Southern Proud
"A műfajban szokatlanul mély jellemábrázolás és karakterfejlődés” – M. Watne
"Ebben a kötetben több a természetfeletti jelenség, mint az előzőekben, de ugyanazok a szerethető karakterek szerepelnek benne” – K. Shaw
"Ezerszer jobb a televíziós sorozatnál” – Jill Christensen
Egy szó: egyre borzongatóbb.

Bemásoltam egyes olvasók- feltételezem újságírók, kritikusok - rövid véleményét is, mert nem mindegyikkel értek egyet. Az első, ami nekem mindig meredek, ha egy olyan szereplőt, aki meghalt, láttuk meghalni, megkönnyeztük, eltemettük és aztán mégis visszahoznak a sztoriba, na az nekem valahogy nehezen emészthető. Persze értem én, hogy Elena nélkül ez a sztori kevés, de valahogy csak Gandalfnak tudom megbocsátani a visszatérést halottaiból, de L.J.Smith még elég messze van Tolkientől. Legalábbis nekem mindenképp:-D
Naszóval túltettem magam azon, hogy Elena visszatért, hogy Damon megint visszalépett emberbarátiságban egy szintet az előző kötethez képest és olvastam. Izgalmas, fordulatos, kicsit talán túlságosan is misztikus volt a könyv. És először ütött vissza az, hogy láttam sorozatot is. Kevertem a könyvet és a sorozatot. Szégyen gyalázat! De azért lassanként kitisztult a kép és belerázódtam megint.
"A műfajban szokatlanul mély jellemábrázolás és karakterfejlődés” – M. Watne. Na ezzel teljesen egyetértek. Mind Elenánál, mind Damonnál annyira érzékletesen írt a lelki fejlődésről, el tudtam hinni, hogy Damon tud jó is lenni és hogy Elena tényleg tud szeretni annyira, hogy ezért képes a legrosszabbra is.
Garantáltan lesz folytatás, legalábbis a sztori úgy fejeződött be. De nem érzem azt, hogy azonnal kell olvasnom. Kicsit többet vártam a könyvtől.

És most végre valami igazán tartalmasat szeretnék olvasni. A kiszemeltem karácsonyi ajándékként kapott A temesvári lány Schaffer Erzsébettől.

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

"1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története."

Egyszerűen szerettem ezt a könyvet. Annyi kedvesség, báj, öröm és szomorúság van benne, és ami a legfőbb, olyan humorral van az egész történet átszőve, ami mindenkit levesz a lábáról. Na jó, maradjunk abban, hogy engem vett le villámgyorsan a lábamról:-D
Levelek formájában íródott az egész történet. Eleinte meg kellett szoknom a stílust, de hamar belerázódtam és a könyv végére egész szépen elképzeltem a hangokat is a megírt levelekhez. Valahogy úgy, mint amikor a filmekben kap valaki egy levelet és mi a film nézői azt halljuk, hogy a levél írója felolvassa a saját levelét, közben meg ugye a címzett arcát nézzük. Na ezt jól megmondtam.
Rég volt olyan, hogy egyszerre nevettem és sírtam valamin, de ez a könyv még ezt is sikerrel kihozta belőlem. Mindenkinek ajánlom, hogy feltétlenül olvassa el, (én már a húgomnak meg is vettem, pedig még csak a felénél tartottam, mikor a bookline-on a kosárba rak gombot megnyomtam) és aki a könyv végén nem érez késztetést, hogy papírt tollat ragadjon, vagy legalább az e-mail-jei felé irányítsa az ujjait a számítógépen, az nem olvasott figyelmesen:-DDD

Mingmei Yip: A barackvirág pavilon titka

"Egy fiatal lány kálváriája a hajdani Kína titokzatos és misztikus világában, amikor a prostituáltak még gyönyörű, elegáns és magasan képzett, kulturált nők voltak. Ő lesz Kína leggazdagabb, legbefolyásosabb és legünnepeltebb kurtizánja, ám mégsem adja fel igazi céljait, még ha súlyos árat is kell fizetnie érte... A történetet maga a 98 éves, 1992-ben Amerikába emigrált hősnő meséli el."

Karácsonyra kaptam a könyvet az apósomnak álcázott uramtól. Imádom a távol-keleti témájú könyveket. Érdeklődve vettem a kezembe a könyvet és végig izgalmas is volt, de mégis úgy tettem le, hogy ennél sokkal többet vártam. Tudom-tudom nem kéne hasonlítgatnom, de nekem az Egy gésa emlékiratai nagyon tetszett anno. Valami hasonló hangulatú könyvet vártam. Nem az volt sajnos, és hiányzott az a kecsesség, az az aprólékos leírása a kínai kultúrának, amit olvasni szerettem volna. Maga a történet izgalmas és fordulatos. A lélekábrázolása viszont igen elnagyolt. Számomra érthetetlen például az, hogy az író hogy tudja mintegy negyed oldalban elintézni azt a lelki tusát, hogy a főhősünk újra visszamegy prostituáltnak. Sokkal-sokkal többet ki lehetett volna hozni a témából és jobban tudtam volna a történetet elképzelni magamban, ha részletgazdagabb.

Charlaine Harris: Por és hamu

"A Katrina hurrikán borzalmas pusztításai és a vámpírtalálkozó felrobbantása után Sookie Stackhouse épségben van, bár kissé feldúlt. Szeretne visszatérni dolgos hétköznapjaihoz, de közben halálra aggódja magát eltűnt barátja, Quinn miatt. De az események most is váratlan fordulatot vesznek, és hősnőnk ismét egy véres ütközet közepén találja magát. De amikor már nem repked mindenfelé kitépett szőr és vér sem folyik többé, Sookie-nak rá kell jönnie, hogy már semmi sem lesz olyan, mint annak előtte..."

Kissé elmerengtem, hogy az írónő akár össze is állíthatna egy Sookie-féle naptárt, mert néha nem tudom követni, hogy időben mennyi is tellik el egy-egy regénye között, és maga a könyv mennyi idő alatt pörög le. De lehet, hogy csak felületesen olvasok.
Nagyon szerettem ezt a kötetet. Komolyan! A kedvenc poénom, hogy Pam hobbija a hímzés. Szerintem ez fokozhatatlan. Pár percig még azon is gondolkodtam, hogy egy telibe hímzett Dim képet mennyi idő alatt készítene el. Pár másodperc után meg már a HAED képek jártak a fejemben:-DD De lehet, hogy laposöltéssel hímez...
Végérvényesen Eric mellett tettem le a voksom. Szerintem Sookie is mellette fog kikötni, vagy nagyon komoly kampányba kéne kezdenie C. H-nak Bill mellett, hogy ismét elfogadjam:-DD
Tetszik a tündérvonal. Sokkal-sokkal jobb, mint a sorozatban lévő magyarázat.