Mostanában olvastam

"Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is.

Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: Π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón.
A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren?
Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?

A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel. Megkapta érte a Booker-díjat, rengeteg nyelvre lefordították, és állandó szereplője a bestsellerlistáknak.

A regényből Ang Lee háromdimenziós filmet forgatott, amelyet 2012 novemberétől játszanak a mozik."

Láttam filmen és olvastam a könyvet is. Mindkettő nagyon tetszett, bár azt be kell vallanom, hogy mivel a könyv ¾-éig jutottam el a mozizás előtt, így a végét már kisebb lelkesedéssel olvastam. Persze az értékéből semmit nem von le, de a csattanó így már sokkal kisebbet csattant. Krisi barátnémmal néztem meg a filmet 3D-ben. Igaza volt, ezt máshogy nem is volt érdemes, hiszen a lényeg a látvány. A könyvben meg olvashattam a lelki részét, az eszmefuttatásokat. Nekem tökéletesen kiegészítette egymást a kettő. Persze az elmémben minden másképp volt „lemozizva”, mint a vásznon. A könyvet a mozi előtt egészen a szigetig olvastam el. Onnantól kezdve így a fantáziám meg volt kötve, és már én is úgy képzeltem el, ahogy a filmben láttam a mangusztákkal teli szigetet, a fogat tartalmazó növényt, az elválást a tigristől. Ezt kicsit sajnáltam.

Viszont tetszett az egész könyvnek a nyelvezete, a részletessége. Olvastam minden szabad percemben, ha hagytak a srácaim. De mostanság valahogy minden lassabban megy. De talán nem is baj.

Ajánlom a könyvet és a filmet is mindenkinek! Lassan 1 hónapja tettem le a könyvet, de még mindig foglalkoztat.

"Az év könyve! - gyermekkönyvdíjas

Vajon mi a különös sárkányok titka?
Mit rejteget Liz, és cserfes kislánya, Lucy?
Vajon honnan jön az a titokzatos hrrr?
És hogyan adhat ötleteket egy cserépsárkány?
Mi az a tűzkönny?
Mindezekre a kérdésekre keresi a választ David, Liz Pennykettle albérlője, miközben mókust ment, szomszédot bosszant, könyvet ír, és még szerelmes is lesz… Móka és kacagás, kaland és könny. Két történet egy regényben, melyek a könyv végére olyannyira összefonódnak, hogy már maga David sem tudja, mit talált ki ő, és mi a valóság."

Ezt a könyvet Matyi kérésére olvastam el. Két fogszabályzás alatt sikerült befejeznem és őszintén szólva nem vágyom a folytatásra, pedig kicsi fiam örülne, ha megbeszélhetnénk valami homályos pontot a harmadik kötetben. Tény és való, hogy ez ifjúsági regény, de számomra érthetetlen, hogy a 20 éves egyetemista srác hogy tud ennyire infantilisen viselkedni. Kizártnak tartom, hogy mókusok után rohangálna, hogy egy 11 éves kislánnyal kötne olyan mély barátságot, hogy lényegében csak ebből áll az élete. Nade, ha ezen a fenntartásomon túllépek, akkor még élvezhető is a történet, de bármikor képes voltam letenni, ha épp úgy alakult, akár a mondat közepén is. Nekem kicsit gagyinak tűnt. Sajnálom!

 "Egy fiatal nőt meggyilkolnak egy vámpírpartin, és úgy tűnik, Sookie szerelme, Eric a felelős. A vámpír esküszik, hogy nem ő volt, a rendőrség azonban nem hisz neki, és Sookie sem teljesen biztos az ártatlanságában, hiszen látta, ahogy Eric az áldozat véréből iszik.

De vajon miért kérték meg Sookie-t, hogy később érkezzen a végzetes buliba - ám még éppen időben ahhoz, hogy rajtakapja Ericet? És az áldozat miért turbózta fel a saját vérét, mielőtt Eric közelébe ment volna? Egyszerűen csak azért, hogy ellenállhatatlan legyen, vagy valami más szándéka is volt?

Sookie-nak megint fel van adva a lecke… de talán segítségére lehet a bűvös erejű cluviel dor. Egyetlen kívánságot tud teljesíteni, valóra váltva tulajdonosának szíve vágyát. A baj csak az, hogy még maga Sookie sem tudja, mi… vagy ki lenne az.

Charlaine Harris magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve elbeszélését."

Elolvastam. Maradjunk ennyiben. Megvolt, mert minden egyes kötetét eddig elolvastam. Csalódottan tettem le a könyvet. Volt benne persze pár csavar és izgultam is néha, de most már kifejezetten örülnék, ha az Eric-Sookie kapcsolat valamilyen irányba haladna. Igazából az érdekel a leginkább, hogy az eddigi kötetek mekkora időszakot ölelnek át, mert főhősünk élete nagyon zajlik. Tudom, hogy unalmas lenne, ha lenne benne egy kis állandóság, egy kis nyugalom, de nekem néha már sok(k) a sztori.