Gyerkőceim életkora

2017. május 19., péntek

Horgoljunk takarót! (5)

 
Már jó ideje kész vagyok a 4. ütemmel. Ha jól emlékszem a fényképezőgép dátumára, akkor 13-án kaptam lencsevégre az újabb nagy blokkok kezdeményeit. Persze aki szintén ezt a takarót horgolja, az már a 12. ütemnél jár, ha tartja a tervet. Na én nem tartom:-D Ha tartanám, akkor már egyben lenne a takaróm és a külső díszítősort horgolnám bele nagy lelkesen.
 
Remélem azért legkésőbb az ősszel készen lesz... legkésőbb karácsonyra. Na majd 2018-ban meglátom, hogy mennyire voltam optimista!

2017. május 18., csütörtök

Miki ministráns avatása

Néha hónapokig a blog felé sem nézek, máskor meg totál szájmenésem van. Na, tegnap átküldte Előd anyukája a képeket, így mutatom is. Az elsőáldozás napján az esti misén avattak fel 5 ministránst, köztük az én egyik fiamat, Miklóst. Miki olyan cukin és lelkiismeretesen készült a vizsgára. Karesz kérdezte ki, mert voltak dolgok pl. fogalmak, ünnepek stb. amit meg kellett tanulniuk. Aztán persze volt egy kis vizsga is egyik nap és aki megfelelt, azt felavatták. Idén 5 fiút avattak fel. Mindegyik kapott egy keresztet a nyakába, valamint egy saját skapulárét (remélem jól jegyeztem meg), amelyeket Henrik atya megáldott.
Csak én voltam ott, de olyan büszke voltam Mikire. Mellettem ültek Margit néniék, akik egyik karácsonykor a "Szállást keres a Szent család" programban voltak nálunk. Annyira aranyos volt a néni, hogy kérdezte, hogy akkor melyik a mi fiunk, melyiket figyeljék a férjével. Akárhányszor találkozunk, újra és újra meggratulálják Lacika születését meg a tényt, hogy 5 gyerekünk van.
 
 
 
A bal szélen áll Ádám, aki a ministránsok vezetője. Még mindig nem tudom, hogy magázódunk, vagy tegeződünk. Én a férfiakkal inkább magázódom, de őt eleinte srácnak néztem, úgyhogy tegeztem. Utána kiderült, hogy tanít a suliban, így magáztam. De most már valahogy dűlőre kéne jutnunk. A legegyszerűbb, ha rákérdeznék...:-D

Remélem Miklós Pannonhalmán is beáll majd a ministráns csapatba, de hát lényegében erre tett fogadalmat, hogy az oltár körüli szolgálatot látja el a továbbiakban. Hátha egyszer Matyi is kedvet kap, bár ha eddig nem tudtam rávenni... Viszont Matyival kapcsolatban meg azt kell elmondanom, hogy fiú létére hangosan és szépen énekel a templomban. Nem egyszer fordult már elő, hogy valaki megfordult, hogy megnézze, hogy milyen fiú énekel ilyen hangosan:-D Általában az a bevett szokás, hogy a tinik csak kummognak, inkább csak a szájuk mozog, vagy irtó halkan énekelnek. Úgy birom, hogy Matyi meg tök lelkesen. Marikára is átragasztja az éneklést! Idén már beállt a pannonhalmi énekkarba is, mert nagyjából kialakult a hangja. Inkább a basszusba állt, de igazából baritonja van. Csak mondta, hogy annak nagyon nehéz a szólamja és nincs túl sok ideje gyakorolni a darabokat.

Na futok tovább, mindjárt jön Erzsi néni és pakolunk, rakodunk, takarítunk ketten. Aztán ha Lacika felébredt, akkor elmegyek a Camponába és megnézem a kiállítást.

2017. május 17., szerda

Öregszem?

A minap Matyi fiammal beszélgettem. Valamelyik osztálytársa folyamatosan rádiót hallgat, és panaszkodnak rá a többiek, hogy rémesen idegesítő. Ráadásul valamelyik nap végtelenítve ott hagyta a telóját a szobában ami ezt a szöveget ordította folyamatosan:
-Az xxxx. év legjobb rádiós műsorvezetője: Bochkor Gábor!!!!
Matyi ezt így reagálta le.
-Ott hagyta a telefonját, ami üvöltött, és különben is ki a franc az a Bochkor Gábor?!?!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ez komoly? Ez szíven ütött. Ilyen lehetett, mikor mi kérdeztük gyerekkorunkban, hogy ki az a Latinovits Zoltán, vagy Sophia Loren és akkor meg a mi szüleink néztek ránk értetlenül?
Vagy Bochkor Gábor egy mai tininek már nem élvezhető? Valamikor az ember képes volt azért korán kelni, hogy hallgassa a Boros-Bochkor páros műsorát a rádióban. Ma meg a fiam nem is hallott még róluk? Hát öregszem!

Most láttam a Bridget Jones 3. részét. Kis késéssel, mert mikor ment a mozikban, már nem mentem el, mert ugye én bármikor szülhetek. Csak a poén kedvéért írom, hogy az első rész meg épp akkor ment a moziban, mikor majd 16 évvel ezelőtt Matyi fiammal voltam mindennapos terhes. A barátnők premier vetítésen látták és mondták, hogy irtó jó. Így aztán én a könyvvel vonultam be a Szegedi Klinikára és betegre röhögtem magam a gyerekágyas időszakban. A szobatársam ki is akadt, hogy én folyton vihogok, ő meg csak 1 db Nők Lapját hozott:-D
Naszóval úgy érzem magam, mint Bridget és barátnője a VIP részlegen, mikor ott van az a vörös hajú bénafejű srác, de ők valami tévéműsor szereplőjével szeretnének fényképezkedni. Aztán a béna srácot kérik meg rá, akiről meg kiderül később, hogy zenész és nem is akármilyen. Na hát pont így nem ismerem én meg a mai zenéket, a mai műsorvezetőket. De rákerestem a neten és a vörös béna pasi tényleg zenész és állati jó hangja van. Úgy hasít, hogy az csak na! Belinkelem, hátha másnak is tetszik, ez most csak gitáros kísérettel van.

https://www.youtube.com/watch?v=f6Cswdm601A

Mellesleg Matyi Kokóról sem tudta, hogy ki is az. Értetlenül nézte, hogy én mit röhögök az Üvegtigris egyes jelenetein. Ez van! Kíváncsi lennék, hogy hány éves korukban ismerik még ezeket az embereket a fiatalok. Bár én magam még fiatalnak érzem magam. Jómúltkor a kórházban a kollégákkal azon vekengtünk, hogy mi fiatalok vagyunk, idősödő fiatalok, esetleg már középkorúak, netán vén rókák? Válasszon ki-ki kedve szerint!

2017. május 15., hétfő

Karcsi elsőáldozása

Már egy hete volt, még mindig nagy örömmel emlékszem vissza. Mindenkinek köszönöm aki olvas itt és el is fogadta a meghívásunk. Szomorú, hogy a család már csak temetéseken jön össze, így mi Viktorral úgy döntöttünk, hogy ha bármilyen ünnepünk van és a családi kassza megengedi, akkor meghívjuk a rokonokat és a barátokat, hogy velünk együtt örüljenek. Így esett, hogy Karesz elsőáldozására eredetileg harmincan voltunk hivatalosak (Karesszel együtt). Végül összesen 24-en voltunk, remélem mindenki jól érezte magát.

Képeket nem hoztam túl sokat, mivel elvileg egy jól bevált fotós fényképezett a templomban, ezért a kedves szülőket megkérték, hogy a szertartást ne zavarják a felesleges kattingatással. Sajnos ismét elmondhatom (Miki elsőáldozásánál is ez volt), hogy nem sikerültek a bácsi által készített képek. A konkrét első szentáldozásos fotó egy gyereknél sem sikerült. Végül 6 képet választottam a kiállítottakból a templomban, ahol van csoportkép az egész társaságról, csoportkép a fiúkról, pár jelenet... Kicsit letört a dolog, de remélem, hogy Attila és Péter képei sikerültek Karcsiról. Itt most csak a mise utáni sütizésről kattintott párat Viktorom, azokat mutatom is.
 

Karcsi lelkesen készült az elsőáldozásra. Azt hiszem egy egész jó kis csapat jött össze, hiszen mindössze 14 gyerkőc volt idén elsőáldozó a Szent Mihály templomban Albertfalván. Henrik atya most a szülőknél azt is kijárta, hogy hacsak nem ütközik semmi más programmal, akkor a gyerekeket küldjük el az augusztusi hittanos ottalvós táborba. Megtettem, jelentkeztettem rá Karcsit és Mikit is.
Az első gyónást már vagy egy hónapja megtartották a gyerekeknek. Többször beszélgettem erről Karesszel, hogy milyen, amikor az ember még gyerkőcként megy gyónni és hogyan változik az egész, mikor már felnőtt. Miért jó, hogy valakinek elmondod a dolgaid (konkrétan a gyóntató atyának), miért válthat ki az emberből rossz érzést, hogyan érdemes kezelni az egészet. A második gyónásról a csemete majdnem elfeljtkezett, én szinte csak kontroll jelleggel kérdeztem rá előző este, aztán láttam, hogy Öcsi kapkod jobbra-balra, hogy hol van a lelki tükör, a gyónás menete leírás stb. Persze anya mindent tudott, hogy hova hányta a gyermek, így másnap felkészülten érkeztünk az egész délelőttös gyónásra és utána tartott ünneplésre.

Kis kitérő, hogy nagyon nehéz volt a kedves szülőket összetoborozni, hogy adjunk közös ajándékot Henrik atyának, Zoli atyának és Mickó néninek, aki sokat segített a szervezésben. Én végül annyit vállaltam, hogy elindítottam a kezdeményezést és összevadásztam a 14 szülőt e-mailben. Az ötletelésben még benne voltam, aztán kiengedtem a kezemből a dolgot, hogy a megvalósítást már más csinálja. Egyébként a szülők is jó fejek voltak, többeket ismerünk már ezer éve a Don Boscoból.

Az elsőáldozás napján én bevallom, hogy nagyon izgultam. Igyekeztünk jó időben odaérni és oldalt leültünk a templomban, ahonnan minden jól látható volt. Persze az egy fő, aki miatt izgultam, konkrétan Lacika el is kezdett műsorozni, úgyhogy Viktor kénytelen volt kimenni vele, le is maradt az első szentáldozásról. Én figyeltem helyette is, de azért láttam, hogy Karesz csekkolta, hogy apa nincs sehol. Ez van. Emlékszem, hogy Mikién meg Marikával a két padsor között álltam valahol a tömegben és ő elmélyülten babapiskótát rágott, ami sokkal jobb volt. Laci viszont vergődött, hangoskodott és nyavajgott, nem lehetett vele benn maradni. Bár lehet, hogy pár szülő ezt fel sem vette volna, nem tudom.
Egyébként olyan szép volt, és olyan megható. Öregszem már talán, de néha-néha majdnem elpityeredtem. És annyira jó volt látni, hogy az én fiam hogy figyel. Nem ficereg, nem beszélget, hanem figyel. Gondolom az, hogy minden vasárnap ministrál sokat számít e szempontból. Olyan szép és tiszta arccal nézett, nekem ő volt a legszebb kissrác ott a sorban. Ministrált a Miki is, ő olvasta fel a könyörgéseket. Annyira nagy már ő is, hihetetlen, hogy mennyire kamaszodik. Henrik atya prédikációja is csúcs volt, mindig leköt, mindig odaadással figyelem és gondolkodni is hagyja az embert közben. Persze főképp a gyerekeknek szólt a prédikáció (de volt alkalmam meghallgatni az estit is, egész más volt és az is nagyon lebilincselő), de nekem így is tetszett. Még pénteken voltam én is gyónni, ott álltak szépen sorban az elsőáldozó gyerekek szülei, egymásnak adtuk a kilincset:-D Szóval mentem áldozni, terelgettem magam előtt Kolost és Botondot. Tök cuki volt Kolos, mert odajött megkérdezni, hogy kijöhetnek-e velem:-D

Mise után átmentünk a Vakvarjúba ebédelni. Itt is készültek képek, amiket Viktor csinált. Sajnos páran lemaradtak, Tusi, Tamás és Balázska, Viktor és én is. Bár a szemfülesek felfedezhetik a pöttyös hátam.
 
 
 
 
 
 
 
 
A Vakvarjút nagyon szeretem, nem olcsó, de nem is vészes, ha menüt kér az ember. Időben lefoglaltam az asztalt, külön írtam e-mailt is pénteken, hogy pontosítsam a létszámot, meg hogy kell egy etetőszék és lesz két babakocsi is. Hát kicsit szűkösre szabták a helyünket, nameg lefelejtették a két vega terítéket is apósoméknak. De minden rendeződött, mindenki megtalálta a helyét és jót falatoztunk. Mi Viktorral csak felváltva, mert Lacit hol ő, hol én cipelgettem. Vittem neki sütőtökpürét, valamennyit evett is belőle, de a fő gondja az volt, hogy már nagyon álmos volt, de nem tudott a nyüzsiben elaludni. Végül én a desszert előtt úgy döntöttem, hogy kimegyek vele. Az első sarokig jutottam és már aludt is a csemete. Aztán végül hazagyalogoltam vele, mert gondoltam, hogy ha a babakocsiból át kell pakolni autóba, aztán megint ki, akkor alig fog aludni egy picikét. Szóval hazasétáltam vele, mentem egy jó nagy kört, így Lacus aludt egy teljes órát. Kellett is, mert itthon is még vártuk sütivel, jégkrémmel, kávéval a vendégeket. Mama nagyon sokat segített nekem. Már pénteken megérkezett, és olyan jó volt. Kicsit kiengedtem, ha sok bennem a feszültség mindig ezerrel fáj a hátam, a nyakam. Úgy látszik oda feszülök be:-D Végre szép és tiszta lakással vártuk a vendégeket, nem kellett semmi miatt szégyenkeznem. Tudom-tudom, senki sem ezt nézi, de azért mégis... nekem így jobb érzés. Sokan hoztak sütit, sósat, édeset, ettünk-ittunk, beszélgettünk még otthon vagy ötig. Csak nagyjából tudtam kivenni a részem a társalgásból, mert Laci eléggé lekötött. Mariann igyekezett rólam legombolni Öcsipókot, mert még egy nyomorult császármorzsát sem tudtam tőle megenni, pedig a Vakvarjúsok becsomagolták, ha már lemaradtam róla. Mindenkivel váltottam pár szót, ennyire volt kapacitásom. Karesz jött-ment, élvezte, hogy ő az ünnepelt. A délutáni hálaadásra nem akart visszamenni, picit fűztem, hátha meggondolja magát, de nem. Ragaszkodott hozzá, hogy ő a vendégeivel marad. Botonddal és Kolossal nagyon jól kijönnek, lényegében elnyelte őket a gyerekszoba, aztán meg kimentek az udvarra. Marika is jót játszott Bogival meg Zoéval. Nem is tudom mikor láttam három kislányt egyszerre nálunk a lakásban:-DD

Én este rémesen fáradt voltam. Még elmentem a hatos misére, ahol Miklós ministráns avatása volt. Nehéz volt figyelnem, akkor szakadt rám a fáradtság. Erről az alkalomról nincsenek képeim. Lemaradtam a közös fotóról, mert épp megállított egy kedves idős házaspár és nem tudtam elszakadni. De Előd anyukája megígérte, hogy átküldi a fotókat. Miki felnőttesen viselte, hogy az ő ünnepén csak én vagyok ott. Nem akart menni egyik testvére sem, apa meg kénytelen volt Lacit vállalni. Vittem egy nagy tálca sütit a ministránsoknak bulizni. Egy darabot sem hozott haza Miklós.

Az ajándékok nagyon nagy sikert arattak Karcsinál. Már tanultuk együtt a rózsafűzért. Egy tizedet el is imádkoztunk együtt. Minden könyvet végignézett, szépen sorban fogjuk olvasni esténként. Most az Oups a szeretet nagykövete címűt olvassuk. Ő olvassa nekem hangosan, én hallgatom. Nagyon cuki!
A 3D toll nehezen indult be, Viktor már mindent megpróbált, hol működött, hol nem. Végül kicseréltette és azóta csont nélkül működik. A versenykocka szintén Karesszel alszik az ágyban Turcsik baba mellett:-D

Turcsik babát a pszichológustól kapta Karcsi. Tömören annyi a gyerkőc gondja, hogy szorong, hogy a nagyobb és sikeres testvérei mellett ő mennyire tud megfelelni. Magát nem tartja túl sokra. Egyszerre szeretne belesimulni a családi összképbe, és szeretne mégis valamivel kitűnni, ez is feszíti. Nameg nem tudja kezelni az jót és a rosszat. Ebben nagyon végletes, próbál teljesen elzárkózni a csúnya beszédtől, az illetlen dolgoktól, a szextől, mindentől, amit ő rossznak titulál. És amit elfojt magában, az zaklatja elalvás előtt egy szörny képében, amolyan csábítóként. A pszichológus azt mondta, hogy pszichiáterhez menjünk tovább a Vadaskertbe. Hát a Vadaskertről eddig csak rosszat hallottam, senki sem ajánlotta. A gyermekorvosunkkal megbeszéltük a dolgot, hogy mi legyen, hogyan tovább.
Most megyünk egy kedves idős doktorbácsihoz, aki pszichoterapeuta. A gyerekorvosunk javasolta nekünk, hogy vele tegyünk mindenképp egy próbát.
Az első találkozás alkalmával - én is benn lehettem - az volt a beszélgetésükben nagyon szembeötlő, hogy Marikával milyen nagy fasírtban van Karcsi. Hát igen, erről én is mesélhetnék. Próbáljuk Kareszom kis lelkét emelni, emelni, emelni. Remélem sikerül megoldani közös erővel a dolgot és a zaklató szörnyet elűzzük tőle jó messzire!

2017. április 25., kedd

Bothy Threads: Musical Whispers (4)

Mostanában ezt hímezgettem kitartóan. De valahogy mégsem haladt, így aztán félretettem a horgolt takarót és csak erre koncentráltam. Így sem sikerült rohamléptekben haladnom, de napi 2-3 szálat azért tudtam két-három naponként egy héten beleölteni.
Ilyenek a tündérkék kontúr nélkül. Legközelebb már csak készen hozom.

2017. április 15., szombat

Húsvéti alkotások

Csak gyorsan és főképp képekben. Viktorral nagytakarítunk, a gyerekek már megcsinálták a szobájukat. Azért ma én is beszabadultam oda egy laza fél óra erejéig és Matyi fiammal rendberaktuk a könyveket, mert egy csomó már csak stócokban állt a földön, vagy ide-oda voltak bedugdosva. Mondjuk két Kipp-Kopp rész közé egy Ropi naplója, vagy a Star Wars könyvek között egy Egri csillagok. Nem szeretem a rendetlenséget, tehát rendszereztünk. Matyi tök partner volt, sőt a tegnapi takarítást is ő vezényelte a gyerekek között és nagyon hatékonyak voltak.

Nade igyekeztünk mindenre időt szánni. Festettünk tojást a szomszéd kisfiúval együtt. Illetve nem is festettünk, hanem berzseltünk. Sajnos az alkotásról kép nem készült, mert elég erőteljesen kellett segítenem a srácoknak. Mindenki élvezte, Karcsi kenődött csak el egy picit, mert annyira szorította a harisnyába a tojását, hogy közben szétrobbantotta. Aztán rájött, hogy végülis akár meg is ehetjük.
Íme az alkotások kis kompozícióban:

Karesz meg már ezer éve kinézte a szivárvány cupcake sütit, hogy el kéne készíteni. Megígértem, hogy húsvétra megsütjük. Tegnap nekiláttunk. Irtó pepecselős süti, de csodás a végeredmény:
 

A színekről külön képet is kattintott Karesz:

Azért elmesélem az egyik idei hatalmas élményemet.Virágvasárnap végre én is énekeltem a passióban. Mivel mindenki tudta már az egészet, csak nekem volt ismeretlen az alt szólam, így hazahoztam a kottákat és szabadidőmben nagyjából megtanultam a szólamomat. Juj, annyira hiányzott a zongorám! Régen mindig zongora mellett tanultam az énekkaros darabokat, ha hazavittem a kottát. Sajnos a nagypénteki szertartásra nem tudtam elmenni. Teljesen Lacika esti fektetési idejében volt, és előtte napi nagycsütörtöki rövidebb szentmisét is alig tudta vele Viktor kibekkelni. De ma este megyek a feltámadásra és annyira várom már. Nagyon igyekeztem lélekben is készülni a húsvétra. A cursillos levelezőlistán küldtek egy nagyböjti felkészülési "tanácsadót". Pár dolgot tartottam is belőle, de ami számomra a lényeg, hogy idén végigolvastam mind a 4 evangéliumot. Sokat voltam egyedül, illetve hát Lacikával, volt időm gondolkodni, elmélkedni az olvasottakon.

2017. április 12., szerda

Eltelt fél év

A tegnapi jeles dátum mellett azért csak nem mehettem el egy szó nélkül. Laci fiunk fél éves lett. Komolyan mondom, hogy számunkra ez szinte hihetetlen, mert olyan gyorsan elrepült ez a fél év. Lacika cseperedik, ügyesedik, eszesedik.
 

Mit tud már a baba? Lényegében a nagykönyv szerint elvártaknak teljesen megfelel. Forog mindkét irányba, vagyis hátáról hasára és vissza. Megcsinálja a mutatványait bal és jobb irányba is. Jó ideig, csak balra forgott, aztán végül csak kibővítette a repertoárt a jobb oldalisággal. Anyja sasszemmel figyelte!
Egyébként baromi energikus, nehéz tartani, minden érdekli, mindent figyel. Nagyjából ilyen és ehhez hasonló képek születnek róla.

Védőnéni lemérte múlt héten a fiatalurat. 7100 g és 66 centi volt. Átment a vizsgán!

Hozzátáplálásban nehéz megtalálnom a megfelelő időpontot a kajálásra. A kvázi tízórai időt átalussza Öcsipók. Általában inkább az ebéd környékén kap valami kis pluszt a cici mellé. Eddig próbálkoztunk almával, banánnal, őszibarackkal, szilvával és sütőtökkel. Elmondhatom, hogy csak a sütőtök és az őszibarack csúszik neki.

Alvásában elég változó mostanában (ezt betudom a fogzásnak). Általában kora reggel kel, aztán nyolc-kilenc között visszafektetem a délelőtti alvásra. Néha 3 órát is alszik egyhuzamban ilyenkor. Délután már csak rövidebbet alszik, néha alig másfél órát, így estére rémesen nyűgös lesz. Várom, hogy forduljon a rendszer, vagyis hogy majd délelőtt alszik kicsit és délután nagyot. De gondolom ezzel megvárja a nyarat, mert szinte minden nap kénytelen vagyok felébreszteni amiatt, hogy megyek a többi gyerekért oviba-suliba. Éjszakánként csúcs a srác. Továbbra is csak egyszer kelünk, félálomban megszoptatom, aztán alszik reggelig.

Vannak fiús ruhái is, csak most épp ilyenben kaptam lencsevégre. Elég nehéz volt, mert folyton el akarta kapni a fényképezőgépet. Több képet sikerült kattintanom a kis kezéről, mint magáról a gyerkőcről:-D
Jaj, megvan végre a két fog, úgyhogy a múlt heti hihetetlen vergődésnek, folyton bőgésnek és sehogysemjóanyavegyélfel időszaknak pontot tettünk a végére. Nekem a derekam majd leszakad, mindekét csuklóm ezerrel fáj, Laci kifejlesztette a nagyon hangos bőgését, tehát végülis eredményes egy hetet zártunk. Most várhatom, hogy mikor érzem először, hogy két kis éles fog ráharap a cicire. Egyébként így utólag visszatekintve (bár mikor benne voltunk rémesen hosszúnak éreztem) nem volt vészes ez a fognövesztés. A nyűgösséget leszámítva csak taknyolást párosított a fogak mellé. Minden gyerekem máshogy csinálta a fognövesztést, szóval készültem én magas lázra, folyamatos hasmenésre, titokbanfognövesztésre, egy hónapos vergődésre. Szerintem olcsón megúsztam, csak el ne kiabáljam...

Na snitt.

Ja, grátisz fotó a fonalfesztiválos szerzeményeimről.


2017. április 8., szombat

Fonalfesztivál

Update! Csak zavart a dolog és utánakérdeztem a Cser kiadónál a fesztiválnak. Kérem szépen, a kiállítás két teremben zajlott. A színházteremben volt a nagyobb rész, mi a kicsit néztük csak meg Mariannal. Viszont nem volt ott semmi tábla, vagy nem mondta senki, hogy figyi, azt ki ne hagyjátok... Persze mi sem kérdeztük, csak konstatáltuk, hogy alig van ott valaki és pont... Na, most állati dühös vagyok magamra, hogy miért nem kérdeztem előbb és a helyszínen is miért csak kifordultunk, hogy ennyi volt. Rögtön kérdezni kellett volna.
Szóval megkövetem a Fonalfesztivált és remélem, hogy csak mi voltunk ennyire bénák...

Csak nem tudom magamban tartani a csalódottságomat. Megszerveztük Mariannal a közös fonalas napot. Átautózott a város másik feléről hozzánk a srácokkal, hogy akkor a gyerekek is szórakozzanak. A srácokat otthon hagytuk, had játszanak együtt, a kicsiket, Lacikát és Zoét felpakoltuk, hogy ők is jönnek velünk a Kacskaringó fonalfesztiválra. Hát ez minden volt, csak fonalfesztivál nem. Volt összesen 6 stand és a beharangozott kézműveseknek a fele ott sem volt talán. Kíváncsian vártam Annás és Nina fonalait is, hogy végre nézegethetem élőben, nem a neten válogatok. Sehol semmi... Vagy lett volna egy másik terem, amire nem hívták fel a figyelmünk??? Valamit kihagytunk? Vagy kicsi volt az érdeklődés és fél ötre már többen összecuccoltak?
A facen írta valaki, hogy még szerencse, hogy a belépőt le lehetett vásárolni, mert különben igazi pénzkidobás lett volna.

Mindenki kedves és segítőkész volt, a kérdéseinre részletes válaszokat kaptunk. De valahogy az egész mégis nagy csalódás volt nekünk. Ezért kár volt kimozdulni, sétálhattunk volna egyet a környéken, akkor talán Lacika is többet aludt volna. Irtó nyűgös, mert a fogát növeszti és ráadásul taknyos is mellé. Alig alszik, fáradt vagyok nagyon.

2017. április 6., csütörtök

Horgoljunk takarót! (4)

Elég tetemes a lemaradásom és azt hiszem ezt már behozni is képtelenség. Tegnap megérkezett virtuális postaládámba a 6. ütem, amiben megint 10 kicsi négyzetet kell majd horgolni. Nekem ezek a picik nehezen mennek, mert görcsösen szorítom. Hiába figyelek rá, nem megy máshogy. Arra azért már rájöttem, hogy a szálakat, ha közben belehorgolom a mintába, akkor még erősebben szorítom, így inkább arra a döntésre jutottam, hogy a végén öltögetem bele a kész darabokba a szálvégeket. Bár ez macerás és jóval több időt vesz igénybe. A fotón talán nem látszik, de 3 négyzetecske még mindig "szállógatós".
Ja, ha a mostani 6. ütemmel is készen lennék, akkor pont kétszer lenne meg ugyanez a felállás, csak kicsit másabb mintákkal. De én még csak a 3. ütemet fejeztem be... csigatempó:(
Na és ha esetleg más is ebben a "szorítós cipőben" jár, annak írom, hogy bár nem fedeztem fel a spanyolviaszt, de nekem leginkább az a megoldás jött be, hogy úgy csináltam, mint a panírozást, folyamatosan. 3 színből áll egy kis motívum. Minden színt elővettem és első nap lehorgoltam úgy, hogy az egyikből legyen kész annyi, hogy másnap már csak a külső fehér kört kelljen teljesen belehorgolni (a színváltást még megcsináltam, hogy a második szín felszabaduljon), másikból annyi, hogy megvan az első szín teljesen és elkészítettem a színváltást is. Harmadik négyzetből meg csak az első színt horgoltam le. Ez nem volt olyan sok, a kezem is bírta. Aztán ha volt időm és jó volt hozzám a kezem, akkor mindegyik kis négyzettel haladtam egy keveset. Lényegében folyton három mintát készítgettem, mert amint egy elkészült, rögtön készítettem a következőnek a közepét, a másikkal haladtam tovább stb. Nekem bejött, remélem érthetően írtam le. Így valahogy többet váltogatattam, amit csinálok, nem egyre görcsöltem rá, minden nap elkészült egy négyzetecske teljesen és a többi is haladt.
Ja, és mert rontani is kell, két kis négyzetet véletlenül a halvány orgonával kezdtem. De nem bontottam, az már úgy marad, szerintem nem észrevhető.

Egyébként csúcs lenne ez a takaró egy sárga-zöld-narancs kombinációban. Ah, ha lenne két kezem, amit csak alkotásra tartanék, nameg még kettő, amit meg az élethez:-D

Már nagyon várom a hétvégi Kacskaringó fonalfesztivált. Most fogok először menni rá. Már a gyerekeket is fellelkesítettem, mindenki jönni akar a kicsik közül. Bár Lacinak nem volt túl sok választása, és hát a többinek sem, mert nem tudom őket hova tenni. Szóval még az sem vette el a kedvem, hogy apa nem lesz itthon, mert továbbképzésen van kéthetente péntek-szombat, én menni szeretnék fonalakat csodálni nagyon-nagyon. Akár 5 gyerekkel is:-D

És örömmel jelentem, hogy tegnap megvolt az első szabad programom Lacika születése óta. Erzsi néni vigyázott Lacikára, én meg találkoztam Anikó barátnőmmel, beültünk ebédelni, aztán kávézni az Allee-ba. Végigtárgyaltuk összesen 9 gyerekünk dolgait, adtunk egymásnak okos és hasznos tanácsokat:-D És persze megbeszéltük, hogy legközelebb nem várunk háromnegyed évet az újabb randival. Rámfért ez a kettesben kikapcs már nagyon, mert eddig csak akkor nem volt ott Laci, ha ügyet intéztem, olyan helyre vittem a többi srácom, ahova Lacit macerás lett volna stb. Először voltam a magam kedvére valahol. És naná, hogy ittunk a Frei Cafe-ban egy hatalmas haboskávét!!!!

Nem jelölhettem be

Fenn van ő is a facen. Nem maga csinálta meg az oldalát, hanem egy osztálytársa, mert ő nem volt rá hajlandó, viszont folyton rágta a többiek fülét, hogy ezt vagy azt nézzenek meg már neki, mert csak ott tették közzé a híreket, amik érdekelték. Így esett, hogy Gömbi megcsinálta Matyi fiam profilját. Egyszercsak feldobta nekem lehetséges ismerősként a fiamat a rendszer. Mondtam is a gyereknek, aki rögtön közölte, hogy ne is jelöljem be, mert nem fog visszaigazolni. Nem akarja, hogy csekkoljam. Hahá! Ez van kérem! Azért a két profilképét lementettem magamnak, mert azon már látszik, hogy egyre komolyabb fiú.

Persze vele kapcsolatban is lenne min aggódni, de Viktorral megbeszéltük, hogy nála már nem érdemes olyanokon görcsölni, hogy miért nem az osztálytársaival van igazán szoros barátságban, hanem inkább a zenésztársakkal, az újságírós társakkal, a társasjátékklub tagokkal. Valahogy az osztályból nincs senki, akivel szorosabb lenne a kapocs. Osztályfőnök és prefektus szerint ez gáz. Nekünk nem az, a gyereknek nem az, ha nekik gond, akkor próbálják ők bevonni a Matyit az osztályközösségbe jobban, mi innen Budapestről nem nagyon tudunk mit beleavatkozni a dologba, parancsba meg csak nem adhatom, hogy fiam, tessék végre valakivel jól összebarátkozni. Idén és tavaly is már sokkal többet hallunk sztorikat az osztálytársakról, de tényleg senki nincs kiemelve, vagy igazán sokat emlegetve. Tanulni jól tanul, bár idén a harmadik negyedéves értesítőben több volt a négyes, mint az ötös. És mint kiderült zenében tehetséges. Nagyon tehetséges, megfontolandó, hogy ebben az irányban kéne körülnéznie.

Lényegében ősszel kezdte a szaxofont és már ott tart, hogy ő kapta meg a tenorszaxit a Bencés Big Band-ben. Ő kitartóan gyakorol, van, hogy napi több órát is, élvezi, szereti, a tanára módfelett elégedett vele.
Ja és gyermekem fura zenei ízlését is megosztom. Ez az egyik kedvenc nagy sláger, amit énekel, fütyül, dobol stb. Hát elég rendhagyó:-D


2017. március 22., szerda

Horgoljunk takarót! (3)

Elkészültem a második ütemmel. Lassabban ment, pláne, mivel hétvégén nem is voltunk otthon. Apukám 70. születésnapját ünnepeltük Ajkán. Szép kerek szám! Összejött a család, én nagyon jól éreztem magam. Készült egy pár kép is, de fogalmam sincs, hogy Matyi fiam hova töltötte fel őket a netre. Majd megértekezem vele, aztán jövök a képekkel is.

Szóval holnap már jön a 4. lépés a takarónál én meg a harmadiknak még neki sem álltam. Abban 10 egyforma kis kockát kell horgolni, remélem nem fog beletörni a bicskám.

Mutatom a készen van, eddig nagyon tetszik. Lassan megevett egy teljes fehér gombócot! Még mindig nagyon szeretem a színeit.

2017. március 21., kedd

A vasalás örömei

Gondolkodtam, hogy milyen címkét adjak ennek a posztnak. Végül maradt a munka, mert jelen pillanatban a háziasszony és főállású anya a munkám végülis. Szóval ma délután vasaltam egy cseppet. Tényleg nem sokat, mert ezt a kis kupacot laza 50 perc alatt vasaltam be, ami nem sok idő. Persze a szemfülesek láthatják, hogy van benne alul két téli nadrág, amit nem vasaltam, de abba a kupacba valók. Nameg nincs benne egy szál ing sem. Jelenleg 10 db ing vár az alsó szinten, hogy szépen kivasaljam, de mivel Viktor mostanában bringával jár melózni, így nincs szüksége ingre. 10 inget legalább 1 óra alatt vasalok ki, de lehet alulbecsültem az időt rá.

Nagyon nehezen állok neki vasalni, de ha egyszer belelendülök, akkor nehezen hagyom abba. Még van két lavórnyi babaruha is, ami szintén a vasalót várja, talán még ma este neki is esek, hacsak nem a társasház tavalyi beszámolóját fejezem be, mert szombaton közgyűlést tartunk. És még nincs meg a jövő évi pénzügyi terv sem. De valahogy nem akaródzik nekikezdenem.

Sokan hülyének tartanak, hogy vasalok. Okaim a vasalásra (Mr. Collins után szabadon - okaim a nősülésre):
1. Szerintem jobban elférnek a ruhák a szekrényben, ráadásul nekünk kis helyen kell ilyen dolgokat tartanunk.
2. Szerintem szebb a szekrényünk tartalma és kinézete, ha vasaljuk a ruhákat. Bár nem biztos, hogy úgy hajtogatom a ruhákat, ahogy Lady Catherine de Bourg szereti.
3. Utálom a vállfákat.
4. Tartósítja az anyagot és nálunk sok olyan ruha van, amit nem egy, nem kettő, hanem akár három-négy gyerek is hordott és még talán fog is hordani.
5. Mostanában kikapcsol a vasalás. Pedig nem is nézek közben tévét:-D

Újabban a teregetést viselem nehezebben. Múltkor végigszámoltam, 96 db zoknit teregettem ki, és ezek csak a feketék voltak (Matyi zoknijai nem is voltak benne). Párban teregetem, hogy gyorsabban le tudjam szedni. Lehet ez is hülyeség:-D Egyébként minden esetben élvezem a jól végzett munka örömét.

2017. március 17., péntek

Viktor 40 éves lett

Szép kerek szám. Félig megünnepeltük egyik hétvégén, amikor itthon volt Matyi is. Kapott tőlem apa egy könyvet, Marika rajzolt, és azt terveztük, hogy elmegyünk ebédelni egy kis csárdába. Már le is volt foglalva az asztal, csak Marika lebetegedett. Pénteken usziból hazajövet hányt egy nagyot, aztán elég cefetkésen volt szombaton, kissé vacakul vasárnap. Hétfőn már tudott menni oviba, akkor meg Karcsi mondta, hogy hányingere van és fáj a hasa. Ő is két napot kapott regenerálódásra, jobban is lett. Szóval a nagy szombati ünnepi ebéd elmaradt, inkább vasárnapra rendeltünk itthonra a Trófeából fini-fini ételeket. Ez lett az ünnepi ebéd. Nade torta nélkül nem ünnep a szülinap, úgyhogy terveztem egy könnyű, nem sok cukrot tartalmazó tortát az igazi napra, amikor ténylegesen töltötte apa a negyvenet. Eredetileg joghurtosat szerettem volna csinálni, de nem volt túl sok időm a kivitelezésre. Végül túrórudi tortát készítettünk Marikával. Itt most Marikán van a hangsúly, ugyanis a kisasszony egyre féltékenyebben szemlélte, hogy Karesszel annyit sütögetünk. Nehezményezte azt is, hogy a csütörtöki fánkozós napunk totál elmaradt már idén és ráadásul csajnapot sem tartottunk hosszú-hosszú ideje. Hát igen, a gyerekeknek nem áll meg az élet attól, hogy született egy kistesójuk.
Miután végighallgattam kislányom siránkozását az elhanyagoltságáról a tegnapi napot igyekeztem arra felhasználni, hogy ő is végre elégedett legyen. Délutáni fánkozás után együtt sütöttük meg a tortát, senki más nem nyúlhatott hozzá. Ő választotta rá a marcipánt és természetesen pózolt is a kész torta felett. Íme a végeredmény:

Apának már ezer éve megrendeltem a Táblácskáját. Még valamikor a hőskorban láttam Mariannéknál egy táblácskát. Akkor és ott megjegyeztem, hogy nekem ez nagyon tetszik. Már csak az alkalmat vártam, hogy az ötletet saját családon belül végre elsüthessem. Hát ilyen lett Viktorom 40. születésnapi Táblácskája. Sajnos nem lett tökéletes, vissza is fogom küldeni korrigálásra, mert Laci neve nemes egyszerűséggel lemaradt róla. Mutattam még az ünnep előtt a gyerekeknek is, nagyon tetszett mindnek, jó volt látni, ahogy egyszercsak ráébredtek, hogy a kép minket ábrázol, illetve őket a hobbijaikkal, jellemzőikkel együtt. De előbb-utóbb mind megkérdezte, hogy Lacinál miért nincs ott a neve. Szóval ezt pótlom.
Pár ünnepi kép apáról, akit mostanában megint nagyon leszív a meló, látszik is rajta. Néha úgy sajnálom, hogy ennyire nem értek az ő munkájához, sosem tudok érdemben hozzászólni a gondjaihoz. Mindössze annyit tehetek, hogy meghallgatom... és pont.
 

Tizetötödikén voltunk Szolnokon apósoméknál. Eredetileg jó nagy csapatot akartak összehozni annak örömére, hogy megyünk. Kicsit meg is ijedtem, mert Lacikát még túl sok helyre nem nagyon vittük, aztán egy másfél szobás panelben 15 ember, köztük egy 5 hónapos csecsemő szerintem nem túl jó buli. Végül úgy hozta a sors, hogy csak mi mentünk, Laci kicsit nyűgös volt, sokat volt kézben, hát igen, még egy kiságy sincs, ahova letehetnénk és abban a szobában, ahol nyugi van, még egy heverő sincs, hogy ott altassuk. Úgyhogy jó nagyot sétáltam vele, hogy aludjon délután is egy cseppet. Viktor csinált sok-sok képet apósomékról és a gyerekekről, a legjobbakat mutatom is.
 

Na és még mi volt mostanság? A gyerekek rákattantak az 5 perces bögrés sütire. Most már úgy megy a dolog, hogy Miki hazajön a suliból és összedob magának egyet, aztán aki épp otthon van, az kaphat belőle. Karcsi is szereti csinálni, neki egy ici-picit még segíteni kell, mert nem tudja teljesen homogénre elkeverni a tojással a száraz hozzávalókat. Nade kérem ilyen szépen mutat, ha elkészül 3 perc alatt a mikróban a sütike. Vajon féljek attól, hogy mindegyik srácom meghízik?

Voltunk első alkalommal a pszichológusnál. Egy aranyos fiatal pszichológust sikerült Évi barátnőm segítségével keríteni. Most csak velünk beszélgetett szülökkel, jövő héten viszem hozzá először Kareszt. A panaszok alapján mondta, hogy ő szerinte csak abban fog tudni segíteni, hogy hogyan kezelje Karcsi a gondot, elmulasztani nem fogja tudni. Rögtön javasolta a kifaggatásunk (beszélgetésünk) után, hogy párhuzamosan haladjon egy neurológiai kivizsgálás. Én úgy döntöttem, hogy a fül-orr-gégészeti vonalat kihagyjuk. Egyébként mondta, hogy nagyon nyugisaknak tűnünk, főleg én. Hát igen, mint mindent, kicsit ezt a gondot is kezdjük megszokni, mint ahogy Karcsi is. Minden nap megbeszéljük, hogy milyen éjszakája volt, de egyre ritkábban igényli, hogy mellettem aludjon, vagy hogy legyek ott, mikor elalszik. Pénteken, amikor meg az úszás teljesen kiveszi minden erejét, akkor csak beesik az ágyba és már alszik is. Mindenesetre jó lesz, hogy valakivel beszélget, akik nem mi vagyunk. Miközben faggatott minket a Kata a gyerekünkről, fura érzés volt több kérdést végiggondolni. Amit mi mindig tudtunk, hogy Karcsi nehéz eset, hogy vele a legnehezebb zöld ágra vergődni, hogy hozzá a legnehezebb megtalálni a kulcsot, azon ő csodálkozott, hogy mi ezt olyan természetesnek vesszük. Viktor még meg is jegyezte, hogy borítékolva volt, hogy ennyi gyerek között lesz nehéz eset, ez így normális. Nem tudom, hogy engem milyennek gondolt a találkozás előtt, de meglepte, hogy nem vagyok kialvatlan, szétesett és leharcolt. Hála és köszönet érte Erzsi néninek. Komolyan mondom, hogy ha ő nem lenne, akkor szerintem pont olyan lennék, amit Kata gondolhatott rólam.

Most pl. csütörtökön Erzsi néni vigyázott Lacikára, amíg elmentem az ortopédiára. Elegem lett a jobb lábamból. Január óta lényegében felváltva fáj valamelyik része. Hol a csípőm, hol a térdem, hol a talpam. A múltkor a csípőm úgy fájt, hogy alig tudtam tőle aludni. Aztán a talpam olyan fura lett, néha az volt az érzésem, ha felvettem a bakancsom, hogy rosszul vettem fel. Olyankor le kellett vennem a cipőt, átmasszíroztam a lábam tövét az ujjaimnál, aztán már stimmelt a dolog. Egyik nap a gyerekek bringával mentek be a suliba, oviba. Reggel már fájt a talpam, gondoltam majd elmúlik, mivel jó meleg volt, átvettem a félcipőm és begyalogoltam Marikáért Albertfalvára. Útközben olyan érzésem volt, hogy egy kis kavics van pont a fájós résznél a talpamban. Ez a kavics akkor, mikor másfél órát játszóztunk és épp hazafele gyalogoltam (a szerencsések bringán ültek) már úgy gyötört, hogy alig tudtam menni. Hazaérve már csak arra vágytam, hogy leülhessek és ne kelljen többet aznap felállnom. Hihetetlenül fájt a középső ujjam töve és a mellette lévő kettő is egy kicsit. Na akkor döntöttem úgy, hogy eljött a perc, megnézetem egy szakemberrel. Tegnap megállapította az orvos, hogy brutális harántsüllyedésem van, lényegében az ujjaim már kissé felfelé állnak, járás közben kapaszkodnak és mivel a súlyom főképp a láb első részén lévő teljesen ellapult párnácskákon van, begyulladt a talpam izomzata. Frankó! Mondta, hogy akutan lehet rá szedni fájdalomcsillapítót (szoptatás mellett ez nem javasolt), tehetek rá Flector tapaszt (lehet szopi mellett is) ami rövid távon megszünteti a panaszokat. Múlt hét óta egyébként sokat javult, de nem is sétáltam annyit, a kis kavics inkább borsó most már, nincs olyan éles fájdalom. Csak még mindig a bakancsom hordom. Hosszútávú megoldásnak a harántemelő talpbetétet javasolta és a gyógytornász által megtanított tornát. A legjobban az fájt az egészben, hogy azt mondta, hogy ez maradandó károsodás, nem lesz jobb, nem fog elmúlni a süllyedés, csak művileg korrigálható a talpbetét által. A térdemnél meg azt mondta, hogy ki kéne lazítani az izmokat, irtó kötött az egész. Javasolta, hogy minden nap bringázzak (szobabiciklit mondott, csak átfordítottam a magam nyelvére).
Na áttrappoltam a Lábcentrumba, vagy mibe, ahol a nyomástérkép alapján elég elkeserítő volt az eredmény a talpszerkezetemről. A bal lábamat alig 39%-ban terhelem, a jobbot meg 61%-ban. Hogy miért? Passzolom. Látszott, hogy baromira nagy teher van a fájós részen, szóval nem gatyáztam tovább, beruháztam egy harántemelő talpbetétbe, ami hihetetlenül brutálisan néz ki, de az én talpamra készült. Tegnap hordtam egy órát, ma kettőt kell majd, holnap már hármat és így tovább. Mutatok rla egy képet a netről, hogy milyen. Én az enyémre vettem egy bőr tokot, hogy jobb legyen. Eldöntöttem, hogy itthon nem fogok papucsozni, inkább veszek valami kényelemes házicipőt. Csak már megint a pénzt kell költeni és a tegnapi kis nüanszom az ortopédián sem volt olcsó mulatság talpbetéttel körítve.

Miről nem írtam még? Ja, a szomszéd. Hoztam pár fotót a kilátásunkról. Már nincs meg a diófa.
 
Két nappal azután, hogy megkértem, hogy ne vágják ki a diófát, látom, hogy láncot tesznek a fára. Kivágtam az erkélyajtót és kérdeztem, hogy ez meg mi? Mondta nekem a fazon, hogy ki kell vágni a diófát, mert ha vágják sorban a fenyőket, akkor útban van. Tény és való, hogy nem volt épp baráti a társalgás, én nehezményeztem, hogy ígér valamit, aztán nem tartja be, és kérdeztem, hogy ő mennyire lenne boldog, ha a kilátása helyett egy háztetőt kéne majd néznie, nem beszélve arról, hogy mennyit zuhan a lakása értéke. Végül mondtam, hogy majd persze bemutatkozunk, meg beszélünk normálisan is, csak most túl zaklatott vagyok, nekem nem könnyű a helyzet. Megnyugtatott, hogy csodaszép rendezett kert lesz. De én már csak azt láttam, hogy most kivágja a fát, aztán fél év múlva jönnek építkezni, mi meg addig dögöljünk meg a melegtől. Fával együtt is a nyári kánikulában 32 fok volt a nappalinkban. Légkondit nem akarok, így akkor most vehetünk redőnyöket 4 ablakra. Biztos ez is olcsó mulatság lesz. Már dühöngeni is fáradt vagyok. Végül Viktorral eldöntöttük, hogy elköltözünk, nem bővítünk, nem alakítunk, hanem mihamarabb költözünk, ha lesz egy kis pénzmagunk. (erre eltapsolok egy csomó pénzt a lábam miatt...) Egyébként a hátsó szomszédasszonnyal (nekik is gallyra vágják a lakásukat a szomszédék, sőt ők még rosszabbul járnak, mert a teraszukról is az új kilátást fogja élvezni mindenki) bementünk az önkomrányzathoz, ahol megkaptuk a felvilágosítást, hogy csak a jogszabályban előírt kötelezőket kell betartani, szomszédnak beleszólása semmibe sincs, fát kivágni csak akkor nem lehet, ha védett. Most annyit sikerült elérni, hogy mivel nálunk nincs meg a telekhatártól a 3 méter, nekik a mi homlokzatunktól kell betartani a 6 métert. Így már nem fér ki a 8 méter széles építendő ház a telkükön. A férjeket átküldtük a házból, hogy beszéljenek a taggal. Elmagyarázták neki, hogy a békesség kedvéért jobb lenne, ha inkább a telek utcafrontján építkezne. Ő meg elmondta, hogy az intimitás miatt és a fény miatt akar hátul építkezni. Ekkor bedobták neki a fiúk a 6 métert, amin láthatóan elgondolkodott. Szépen virágnyelven azt is elmondták, hogy 2 jogász van a házunkban, ha szabálytalanul építkezik, akkor nem fogjuk elnézni. A hátsó szomszéd akkor is perelni szeretne az értékcsökkenés miatt, ha hátul, de szabályosan építkezik. Mi nem fogunk. Inkább költözünk és benyeljük a kb. 5 millás veszteséget. Azért igyekszem minden nap egy fohászt mondani azért, hogy a fazon meggondolja magát és inkább előre építkezzen. 

Végezetül pár szót az 5 hónapos kisfickónkról. Nagyon vidám,kiegyensúlyozott kisfiú Lacika továbbra is. Nő, mint a gomba, egyre nehezebb. Vettünk neki egy csatos kengurut, amibe gondoltuk, hogy gyorsan bele lehet tenni és sokat lát belőle minden irányba. Hát alig lehet a kis sejhaját belegyömöszölni, olyan kis husis őkelme. Nem tudom hány kiló, majd csak 6 hónaposan megyünk újra mázsálásra, de aki látja, az általában mind azt mondja, hogy hű de nagy. Hát igen, nagyon szeret szopizni. Eddig kétszer próbálkoztunk almával, nem volt sikere. Várni kell még egy picit a hozzátáplálással. Pár naponként próbálkozom. Szerencsére van tejem, ha meg kevés, akkor gyakrabban rakom mellre. Szépen forog már a hasáról a hátára, már lehúzza a zoknijait és bőszen rágcsálja, egyszer a hátáról is átfordult már a hasára. Szeret csörgőzni és most már, ha unatkozik, akkor szédibabázik. Továbbra is délelőtt alszik nagyot, délután csak egy kicsit mutatóba. Kapott egy sportkocsit, abban jobban szeret sétálni is, mert mindent lát. Lassan a 68-as ruhák is passzentosak rá.
 

2017. március 11., szombat

Megérkezett az új szomszéd

Ma délelőtt láncfűrész hangjára lettünk figyelmesek. Megjött az új lakó a szomszéd telekre. Nekiláttak szépen módszeresen kivágni a gyümölcsfákat. Mint kiderült a házat tényleg a mi lakásunk és a mellettünk lévő szomszéd lakása elé építik. Jó nagy lesz, egy emelet és csúcstető. Jövőre már csak a szomszéd házát látjuk az ablakainkból. Nagyjából pont az arcunkban fognak lakni. Ma még annyit elértem, hogy az ablakunk alatt álló diófát nem vágták ki. A hátsó szomszéd már összeveszett velük, hogy mi nem láttunk semmi tervet, nem jött senki velünk bármit egyeztetni, lehetne az épülő ingatlan közel az úthoz, nem pont az arcunkban, vagy egész hátul, nem közvetlenül mellettünk. Az új szabályok szerint a mi beleegyezésünk már nem szükséges.
A fák repülnek, a diófa is ugyanerre a sorsra jut. Most épp a fenyőket vágják a házunk mentén ott is, ahol nem is fognak építkezni. Szörnyű!!!
Azt mondták, hogy örüljünk, hogy eddig arborétumban élhettünk és miért nem vettük meg hatan a telket mi.

2017. március 8., szerda

Előjegyzésbe vették

Szerintem ennél furábban nem is lehetett volna megfogalmazni. Emlékszem, hogy anno Matyinál is vagy fél napot vekengtem azon, hogy miért nem azt írják, hogy felvették, hanem, hogy előjegyzésbe vették. Nem éreztem egyértelműnek a dolgot. Most viszont benn volt Viktor a szülői tájékoztatón a szóbeli előtt és mondták, hogy 3 lehetőség van.
1. Előjegyzésbe vették - ami azt jelenti, hogy felvették a gimibe
2. Várólistára került
3. Nem vették fel
Szóval újabb gyerekünk kezdi Pannonhalmán majd az őszt. Fura belegondolni, hogy már csak hárman maradnak itthon. Miki nagyon tudatosan készült a felvételire. Mondta nekem, hogy az ötödik félévi bizijében még több négyes is volt és mivel tudta, hogy az év végi jegye beleszámít a továbbtanulásba, így nagyon ráhajtott, hogy minden jegye ötös legyen. Végülis jobb pontokkal ment a felvételire, mint Matyi anno. Csodaszép lett az írásbelije is, ami idén sem volt könnyű: matek 42, nyelvtan 45 pont.
Néha még mi is rácsodálkozunk arra, hogy az a kisgyerekünk, akivel annyi fejlesztésre jártunk, hogy ihaj, akinek fogni kellett a kezét, ha be akart menni a homokozóba, aki a játszón 45 percig képes volt lengeni a hintában, akit ahova letettél, akkor ott is maradt, aki első osztályos korában majd egy hónapig sírva ment suliba reggelenként, az a gyermekünk megnőtt, kamaszodik és ősztől kvázi elköltözik. Remélem nagyon jól fogja érezni magát Pannonhalmán, mert visszatarthatatlan volt. Meg azt is remélem, hogy nem mindenben Matyit fogja ott követni, hanem megtalálja majd a maga elfoglaltságait is, amiket szívesen csinál majd.
Mi meg megyünk a látogatásokra majd és egyszerre két gyereket ölelhetünk magunkhoz, akiket régen nem láttunk. Ha meg hazajönnek, akkor még több meló lesz a mosás, vasalás, sütés, bevásárlás. Nem kis anyagi terhet ró a családra persze két pannonhalmi diák taníttatása, de kisavanyítjuk és legalább nem ér minket váratlanul a felsőoktatásba kerüléssel a sok kiadás, mert már úgymond megszoktuk.

És hogy milyen Miki? Először is hatalmasat nőtt az év eleje óta. Most hordja azokat a ruhákat, amiket Matyinak vettem, mikor ment Pannonhalmára. Sőt, ezek a ruhák Mikire már általában kicsik is. Ősszel még 39-es cipőt vettünk neki, tegnap már a 42-est kellett megvennem. Karesznek egész arzenál áll majd rendelkezésére, ha tovább nő a lába (35-nél tart). Bár apa is 42 méretűben éldegél, szóval lehet, hogy ő örökli majd az alig használt cipőket. Miki közölte, hogy tervei szerint 45 számú méretnél fog megállni. Majdnem olyan magas már, mint én. Ősz eleje óta legalább 10 centit nőtt, 5 hellyel került előbbre a tornasorban. Egész hallhatóan mutál, rém idegesítően nevet, mert össze-vissza csuklik közben a hangja. Már érdekli a haja, hogy hogyan áll, sőt a lányok is, de akit kinézett magának, az komoly 20 nappal idősebb nála és sajnos magasabb is. Továbbra is rengeteget kockul, ha nem szabályozom, akkor képes lenne a gép előtt felnőni. Viszont olvas is már többet, most is épp egy sorozatot kezdett el, a címe A végzet ereklyéi. Tudom, nem szépirodalom, de nála ez szóba sem jöhetett. Több sláger ifjúsági könyv összefoglalóját végigolvastattam vele, aztán ezt választotta. De már a második kötetet falja. Esténként úgy kell rácsapnom a villanyt, hogy lefekvés van. Múltkor fél tizenegykor veszekedtem vele, hogy folyton arra panaszkodik, hogy kimerült, fáradt. Nem csoda, hiszen negyed hétkor kell reggelenként kelnie és este meg sokáig fenn viribül. Ráadásul folyamatosan növésben van, szüksége lenne több pihenésre. Hétfőn viszem Marikát és Kareszt beoltatni kullancs ellen, így akkor kérek majd Mikinek egy vérvétel beutalót, mert tényleg folyton arra panaszkodik, hogy belehal a fáradtságba. Még a vérvétel sem rettentette el!
Egyébként nagyon cuki srác, sokat lehet vele röhögni, irtó érthetetlenül beszél, hadar, elharapja a szavak végét, van, hogy akár háromszor is visszakérdezek, hogy mit akart mondani. De megtettem, hogy ugyanolyan hülyén hadarva válaszoltam valami érthetetlent az érthetetlen kérdésre, mert már meguntam.
Néha érezhetően tele a puttonya a kistesókkal. Most, hogy megint szép idő van, gyakran kimegy a kertbe pár percet hintázni (még nem szakad le alatta), hogy egyedül legyen. Na igen, az örökös gondunk, hogy megint kicsi a lakás elég zavaró...

Viktorral megbeszéltük, hogy nincs mit tenni, le kell mondanunk a hálónkról, mert tarthatatlan az állapot, ami nálunk van. Csak azt kell megvárni, hogy Lacika éjjel már ne keltsen szopizni, aztán a két nagy megkapja a mi szobánk, a három kicsi marad a mostani gyerekszobában. Jelen tervek szerint húzunk egy falat a konyha és a nappali közé. A nappaliba levisszük a francia ágyat, csinálunk ott egy félig nappali, félig hálószobát, amitől nekem égnek áll minden hajam szála, de kihúzható ágyon nem szeretnék aludni a folyton fájós hátammal, és nagyobb beruházásra (lakásátalakítás, alsó szint lakhatóvá tételével) nincs keret.
Persze rászakadtam a netre hétvégén és találtam egy olyan házat, amit cserével is hirdetnek. Mindketten nagyon izgatottak lettünk, de aztán megnéztük, hogy helyileg hol van, nameg nulla forintunk lenne a foglalóra, szóval Viktor azt mondta, hogy nem akarja megnézni. Én azért megnézném persze, de ehhez ketten kellünk. De nagyon klassz kis háznak tűnik, persze kéne rá költeni, de lakható azonnal. És lenne több szoba a gyerekeknek, nem egymás hegyén-hátán laknánk, mint most.
Végül abban maradtunk, hogy legyen 7 számjegyű a hitelünk, aztán visszatérünk a költözés témára. Sajnos a szomszéd telket eladták, szóval félő, hogy az arcunkba fogják felhúzni az új házat. Múltkor voltak talajvizsgálók, pont a nappalink előtti részen fúrtak, nézegették a földet. Létezik még az a szokás, hogy a szomszédoknak alá kell írni az építkezés papírjaihoz valami beleegyező cuccot? Jó lenne, ha nem közvetlenül a mi házunk mellett épülne a szomszéd telken az új épület...

2017. március 6., hétfő

Horgoljunk takarót! (2)

Készen is vagyok az első ütemmel. Hatalmas virágok lettek, bár a kezem nem túl nagy egyébként. A zongoratanárom is anno úgy keresett nekem darabot, hogy max. 9 hang távolság legyen, és abban ne kelljen leütni még egy hangot pluszba:-D Még nekem is gyorsan ment a minta elkészítése, hála annak, hogy nekem egyszerre csak egy részem szokott fájni. Most a csípőm fáj már pár napja nagyon, passzolom, hogy miért, de este rémesen nehezen megy az elalvás, annyit forgolódom, sehogy sem jó, rohadtul fáj a jobb oldalam. (felteszem azért valamennyi köze van ahhoz, hogy előtte a jobb térdem fájt hosszú napokig) Olyan, mintha jól elvágódtam volna a jégen féloldalasan jobb fenékre ülve. Csak nem estem el, nincs zöld folt, csak eszméletlenül vacak és fáj, kicsit kattog. Mindegy, majd elmúlik. De ha a csípőm fáj, akkor a "fájni csak egy helyen tudok fájni" elmélet miatt a kezem tök jó. Szóval készen is van a két virág, szombaton délután kezdtem horgolgatni.

Nem gondoltam volna, hogy olyan lassan teszik fel a takaró következő részletét, hogy még én is készen leszek. De mivel bizseregtek az ujjaim, előkaptam egy kis maradék Barka Trend Kabala fonalat és ha minden jól alakul, Lacinak abból készül az átmeneti sapija, csupa rövidpálcából, hogy ne legyen szellős.

Namármost nekem tetszik ez a két virág. Nem horgoltam el az utolsó öltést, mert a videón úgy láttam, hogy újabb szín fog majd következni. Próbálgatom a videón látott módszert, hogy belehúzom színváltásnál a kúszószembe az új színt. Nekem fura. Én korábban mindig elcsomóztam a régi színt, aztán kezdtem a következőt. És nekem ez az új módszer olyan lazának és instabilnak tűnt, így aztán a fonákon én a két szálat inkább összecsomóztam és utána belehorgoltam a mintába. Így legalább nincs az sem, hogy a végén kell majd millió szálvéget eldolgozni. Én mindig folyamatában szoktam elvarrni a szálakat, eddig bevált a módszer. Mutatok azért egy fonákot is, hátha valaki kiszúrja a csomócskáimat:-DD