Gyerkőceim életkora

2017. szeptember 19., kedd

Nyár vége és évkezdés

A sűrűjén már szerencsésen túl vagyunk. Gondoltam ideje valami életjelet adnom.
Hát mit ne mondjak, elég kemény, hosszú nyaram volt. Bevallom számoltam a heteket és a napokat. Több dolog is hozzáadta a magáét ahhoz, hogy az egyik legnehezebb nyaramat tudhatom a magam háta mögött. Egyrészt nehéz volt az öt gyerek itthon. Igyekeztünk minél több táborba, ide-oda, nagyszülőkhöz küldeni őket, hogy ne legyen mind egyszerre itthon. Aztán Lacika hihetetlenül kemény dió, tehát nagyon nehéz mellette bármit csinálni. Szerencsére a két nagyfiam derekasan kivette a részét Lackó pesztrálásából. Viktor idén 1 hetet töltött velünk a nyár alatt. Nagyon kevés volt. A melója meg irtóra leszívja és elszívja minden idejét, erejét. Nagyon keveset láttam/láttuk. Nem igazán volt olyan időszak a nyárban, amikor kicsit én is kikapcsolhattam volna. Ráadásul valahogy az anyagi helyzetünk is úgy alakult, hogy iszonyúan ki voltunk számolva, nem fért bele semmi extra, hogy felpakolom a gyerekeket és csapunk egy görbe napot, vagy nagy hamburgerezést, vagy elmegyünk Tropicáriumba mind, vagy kicsit lazábban költekezünk. Ültünk otthon és tervezett menü szerint ment a kajálás. Úgyhogy teljesen érthető asszem, hogy a nyári vírusok mellett, amit hol az egyik, hol a másik gyerek kapott el, végül én is megfertőződtem és addig húztam vontam magam a víruskámmal vagy 10 napig, míg végül egy frankó tüszősmandula gyulladásba csúszott át a betegség. Szerencsére a mamával még nyár közepén megbeszéltem, hogy utolsó héten jöjjön el hozzánk, segítsen, mert egyedül nem tudom összekészíteni a két nagyot Pannonhalmára. Az utolsó hetet lázas betegen kezdtem. Tuti benne volt az is, hogy tudtam, jön a mama, vagyis a felmentő sereg és kicsit leszakad rólam pár teher. Már napok óta azt álmodtam, hogy ott kéne lenni Pannonhalmán és a fiúknak még nincsen összepakolva. Végül szerencsére minden jól alakult, szép lassan én is összeszedtem magam, a mama rengeteget segített, nélküle nem ment volna az évkezdés. Lackóval nagyon összebarátkoztak, ezek a sztárfotók készültek róluk:
 

Igyekeztem az évkezdés pillanatait is megörökíteni. Mutatom a képeket, amiket suttyomban csináltam:

Marika és Karcsi az első nap. Évnyitóra mentek, utána csak 3 órát tartottak nekik.

Kis Miki a nagy Pannonhalmán. Egy pont ugyanilyen beállítású kép van Matyiról is, de az a telefonomon.

És itt búcsúzik a legkisebb és a legnagyobb. Utána Matyit is kocsiba tettük és elköltöztettük.

Azóta volt már minden. Szülői értekezletek, szülői látogatás, renegeteg beszerzendő, elintézendő dolog, de lassanként a végére érek. Még Matyi x-naplójával vergődök, meg a Szent Imre-pályázattal. Remélem ez utóbbiról nem csúszunk le, holnap van a postázási határidő. Marika jól érzi magát a suliban, néha szeretne itthon maradni, aludni egy nagyot. Tegnap kellett először beszélnem a tanító nénivel, hogy Marika kérése az, hogy ne Máriának hívják, mert azt nem szereti. Karesz készül a Kockaversenyre, ami októberben lesz. Apja már regisztrált a neten, több számban is indul a gyerek, teljesen komolyan veszi. Miki remekül érzi magát Pannonhalmán, hamar lettek barátai, alig telefonál. Matyi is visszarázódott a kupacos életbe.

De van még más képem is. Itt Matyi fiam betöltötte a 16. évét. Hihetetlen, hogy ilyen nagy már. Természetesen tiramisut rendelt. Mután mondtam, hogy képtelen vagyok megcsinálni, mert ezer dolgom van és Laci ott lógott rajtam, megfogta a legkisebbet, babakocsiba rakta és elvitte sétálni 1 órára. Azalatt én vígan megcsináltam a tiramisut és összepakoltam a konyhát, beraktam egy mosást és még leülni is volt időm 5 percre! Így este, pont a napján tudtunk ünnepelni. Borotválkozó szettet kért Matyi, mert már szüksége van rá:-DD
 
 

És még hoztam pár képet a legkisebbről, aki nagyon ügyes, hihetetlen örökmozgó, kis akaratgombóc. Feladja a leckét, nagyon sok türelmet kell tanulnom mellette ismét. Egyébként csoda édes, tud tapsolni, direkt köhögni, hogy mondjam, hogy kuc-kuc, direkt tüsszögni, hogy mondjam, hogy tüszke-prüszke. Tud már pá-pát inteni. Este szopi után legördül a párnáról, amin szoptatom és mondja, hogy pá-pá, vagyis menni kell integetni a nagyoknak. Így búcsúzik minden este. Két napja tudja, hogy tolatva kell lemászni az ágyról. Felmászni még szerencsére nem tud. Van járókája, amiben üvölt. És végre van rács a lépcsőnél, mert folyton ott kutyálkodott. Szeret enni, de időt nagyon nehezen szakít rá:-D
 

Ja, és belevágtam és sikeresen végigcsináltam a Simonfi Ági féle 30 napos bikiniforma-kihívást. Szebbnek, fittebbnek érzem magam. Rendbejött a térdem, jobb klasszisokkal a hátam. Kicsit vékonyodtam pár helyen (bár kajálással asszem bőven ellensúlyozom), de leginkább szebbnek érzem magam és ruganyosabbnak. Most folytatom. Egy héten legalább 5-6 alkalommal tornáztam, nagyon megszerettem.

Persze hímzek is, néha-néha. Nem sok időm van rá. Kész a MillHill Latte-ja. Mjd mutatom legközelebb, már fotóztam (jó bénán). Elkezdtem egy újabb képet, Viktor választotta a tervek közül, hogy most az jöjjön. Horgolni most nem horgolok, áll a takaróm sajnos. Be kéne fejezni...

2017. augusztus 5., szombat

A negyvenedik

Ez is eljött. Hamarabb, mint gondoltam. Volt bennem némi rezignáltság a szám miatt, de keresztanyám megnyugtatott: Az ötvenedik rosszabb. Nohát, én hiszek neki:-D
Szóval 40 éves lettem július végén. Nem kértem igazából szinte semmit, csak egy nagy-nagy alvást. Így a szülinapomon Viktor szépen néma csöndben felkelt, lábujjhegyen őrizte Lacika minden rezdülését, hogy amint nyekken egyet, akkor felveszi és kifut vele a hálónkból. Viszont a telefonom benn maradt az éjjeliszekrényen és megindultak a köszöntések kora reggel. Így aztán a nagy alvás nem jött össze:-D Viszont sokan megköszöntöttek.
 
 
 

Családomtól kaptam tortát, desszertet, rajzot, sok-sok puszit és egy hímzést is, ami csodaszép. Viktor azért ezt a Riolis képet választotta, mert most pont abban az állapotban vagyok, mint a képen a hölgy. Aztán a szüleimtől meg Limara egyik könyvét kértem. Kettőt is kaptam. Bátyámtól a Lennonos filmet. Talán kevesen tudják de őrült Beatles rajongó voltam nagyon sokáig. Még ma is szívesen hallgatom a dalaikat, bár McCartney a kedvencem a 4 zenész közül.
 

És amit még mindenképp meg kell említenem, hogy kaptam egy bringát Krisi barátnőmtől. Még nem készült rólam sztárfotó, ahogy bringázom, de ami késik, nem múlik.

Mariannal is sikerült összehozni egy randit, ha már ő is 40 lett előttem pár nappal. Eljött hozzánk, együtt töltöttünk egy nyugis, semmittevős, beszélgetős napot. Olyan jó volt! Ha az ember folyton itthon gyerekezik, akkor teljesen ki van éhezve a felnőtt beszélgetésekre. Még egy hatalmas fagyikelyhezést is beiktattunk a napunkba, hála annak, hogy Lacika aludt és a két nagyobbik fiam elvállalta, hogy vigyáznak rá. Szép volt a szülinapom, na!

Megkértem Viktort, hogy készítsen rólam képet, amin normálisan nézek ki. Egyrészt sosem vagyok rajta a családi fotókon, mert én fotózok. Másrészt nagyon nehéz rólam épkézláb képet csinálni. Folyton hülye arcot vágok... Na ilyen voltam pont 40 évesen. A második képen Marika fel akarja falni a marcipán rózsámat!
 

Nyaraltunk - Zalacsány

Azt hiszem 4 éve voltunk utoljára Zalacsányban. Akkor is ilyen forró hetet fogtunk ki, mint idén. A szüleimnek van 1 hét üdülési joguk a kastélyszállóban egy 4 személyes apartmanra. Mivel mi ilyen sokan vagyunk, így egy kicsit nagyobbat kértünk. Kaptunk egy két szobás, nappali-konyhás apartmant. Igaz, ez  már nem a kastélyszállóban volt, hanem a mellette levő parkban. Ezek a házak laza 1 hónapja tartoztak csak a Batthyány kastélyszálló fennhatósága alá. Így volt egy-két gondunk vele, de összeségében minden klappolt. Arról meg senki sem tehet, hogy 7 főre egy mellékhelység nem elegendő. Pláne, ha a fürdő és a wc még egyben is van. Folyton az az érzésem volt, hogy már megint csak szorítok...

Idén valahogy valami változott a gyerekekkel is. Talán nagyobbak lettek, talán jobban értékelik erőfeszítéseinket, hogy jó nyaruk legyen. Talán ők is értik, hogy ha valahol kifizetünk egy családi belépőre 10e Ft-ot, akkor az sok pénz. Mindenesetre nem voltak elégedetlenkedő, nyavalygó, folyton más akaró hangok a családban, ami nagyon jó érzés volt.

Fürödtünk sokat-sokat. A szállónak volt benn és kinn is egy medencéje. Mi főképp a bentit használtuk, ha mind úszni akartunk, mert Lacika a kintit túl hidegnek találta.
 
 

Aztán ettünk sokat-sokat. A szálláson csak a napi reggelire fizettünk be. Mivel az is aranyárban van, így megtiltottam a műzlizést a srácoknak. Mindenkinek jól be kellett kajálnia reggel, így az ebédet vehettük lájtosabbra, este meg az apartmanban vacsiztunk valami hideget.
 
 

Voltunk egyszer kalandparkban is. Kivételesen csak Marika volt elégedetlen, de szerintem ő is csak azért, mert pár centin múlott, hogy nem mászhatott a magasabb pályákon, csak a gyerekeknek valókon. Viszont Karesz kis biztatás után végigjárta az ifjúsági pályákat. Miki és Matyi már önállóan másztak, rengeteg fotót készítettünk róluk. Mi Viktorral felváltva vigyáztunk Lacikára, én még függőágyaztam is vele egyet, de sajnos nem tetszett neki. Egyébként egyszer én is szívesen kipróbálnám ezt a mászást. Na majd egyszer...
 
 
 
 
 
 
 
 

Aztán egyik délelőtt, amíg én pihengettem Lacival a szálláson (olvastam az Outlander 4. részét), addig a srácok végigjártak egy tanösvényt a zalacsányi tó mellett. Nehezen rázódtak bele, de végül csak élvezte mindenki.
 
 
 

Ja, és nagyon bevált itt is a pléd Lacinak. Sokat üldögéltünk vele itt-ott a kastélyparkban. Rengetegen megcsodálták a legkisebbet, hogy milyen cuki. Nameg persze állandó látványosság vagyunk az 5 gyerekkel. Vagy nagyon értékelik az emberek, vagy totál kiakadnak tőle:-D

 
Túl hamar eljött ennek az 1 hétnek a vége. Annyira jó volt, maradtam volna még...

2017. augusztus 4., péntek

Mill Hill: Latte (1)

Mostanában ezt a hímzést készítgettem. Egyébként benne volt a tervemben, de nem ennyire elől, hanem csak a 7. sorszámmal következett. Nem haladok vele rohamtempóban, márcsak azért sem, mert a csuklóm nem bírja túl jól Lacika sejhajának cipelgetését és a hímzést/horgolást egyszerre. Ma és tegnap viszont már nem bírtam tovább, elvarrtam több szálat is. Gondolom vasárnapra már érezni fogom a csuklóm, de szerettem volna egy kicsit alakulni látni a képet. Nagy szerelmem a párja, a Capuccino, ami már keretezve lóg a falon.

Kifejezetten ilyen vad színekben álmodtam meg a keretét, szerintem a Latte is hasonló színekben fog majd pompázni. Viszem haza Ajkára a hímzést, remélem fogok vele haladni.

2017. augusztus 3., csütörtök

Nyaraltunk - Bodajk

Idén volt a harmadik év, hogy együtt nyaraltunk/táboroztunk a plébániai családokkal. Kicsit izgultam, hogy a 9 hónapos Lacika hogy fogja venni a táborozással járó kötött programok okozta "nyűglődést", de szerenécsre minden simán ment. A csemete hamar megtanult elaludni a babakocsiban, néha akár 1-1,5 órát is csicsikált benne, de volt olyan is, hogy 15 perccel elintézte az épp aktuális délelőtti vagy délutáni alvást. Az éjszakából csak az első volt horror. Lacika megébredt az éjjel közepén és visítva üvöltött. Kb. egy órán át járkáltam vele fel-alá a faházban, mire végre hajlandó volt egyáltalán szopizni, aztán pedig visszarakhattam az ágyába.

A tábor témája idén a rózsafűzér volt és Szűz Mária közbenjárása. Érdekes élmény volt az erdőben sétálva imádkozni a rózsafűzért. A gyerekek azért elég rendesen elvonták a figyelmemet, de nagyon igyekeztem ott lenni lélekben legalább annál a tizednél, ami a mi csapatunké volt.
 
 
 
Sok-sok ügyességi vetélkedőn és sportprogramban vehettünk részt. Magam is meglepődtem, hogy simán megy még a pókjárás. A családok közötti triatlon a mi családunk feléből előhozta a versenyszellemet. A nagyok nyerni akartak, a kisebbek és én meg csak játszani. Hát kicsit le is húztuk ezáltal a csapatunk teljesítményét, de így is 2 helyen végeztünk. Bár azért tegyük hozzá, hogy asszem a mi csapatunk volt a legnépesebb.
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Voltak nagy-nagy beszélgetések, borozások, tábortűz, ének és persze minden nap szentmise. Mi az egyiket egy pléden töltöttük, ami Lacikának nagyon bejött. A pléden csörgőzött, kúszott, de érdekes módon lemászni nem akart róla. Max a szélén füvet evett.
 
 
 
 
 
 
 
 

Jártunk Jásdon az egyik Mária kegyhelyen. Csodaszép volt a környék, itt jártuk végig a keresztutat.
 

Sokan voltunk, sok új embert megismertem, de az idő rövidsége nem volt elég ahhoz, hogy mindenkivel váltsak néhány "maradandó" benyomást keltő mondatot. Az élmény meghatározó, mindig úgy jövök el a plébániai táborból, hogy bár testben nagyon elfáradtam, lélekben úgy, de úgy felüdültem. Viktorral felváltva vigyáztuk Lacikát, így a mindennapi lelki útravalót is sikerült begyűjteni. A csapatunk (a narancssárgák) jó kis kompánia volt, rengeteget nevettem. A gyerekeink, a nagyok járták a maguk útjukat, Matyi meg már mint segítő kéz vett részt a táborban. És minden egyes alkalommal jó látni, ahogy Henrik atya velünk együtt táborozik és nekem élmény az ember is a papi ruha alatt. A szentbeszédei pedig szívhez szólóak. Jövőre is megyünk!