Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2016. december 28., szerda

Karácsony 2016.

Szerintem nagyon szép karácsonyunk volt. Legalábbis én így érzem. Persze mindenki más és más lelkülettel érkezett a karácsonyfa mellé, nekem valahogy nagyon kerek volt az idei ünnep. Sikerült mindent időben beszerezni, nem volt kapkodós rohanás. Csinálgattam sütiket is, valahogy úgy alakult, hogy amelyiket megsütöttem, azt pár nap alatt felfalták, aztán csináltam újat. Bejgli alól idén felmentést kaptam, mert Lacika mellett hosszasan sütni nem lehet. Így is volt olyan, hogy a kinyújtott keksztészta mellett álltam, már Matyi rázta Laci seggét, aki torkaszakadtából üvöltött. Én örültem volna, ha kibekkeli, amíg kiszaggatom a kekszeket, de már nem volt rá időm. Hát szerintem nem tett jót a tésztának az állás. Szóval a bejgli túl munkás, így Viktor hozott a Lipótiból diósat, mákosat, Karcsinak és nekem gesztenyéset (2x is!) és próbaképp egzotikusat is. Ez utóbbi elég rossz ízű, szinte kötelességből ettük az urammal együtt, csak hogy elfogyjon.
Már évek óta nem ünnepi vacsi van nálunk, hanem ünnepi ebéd. Egyszerűen rántott húst sütöttem olyan mennyiségben, hogy még másnapra is maradjon. Így bár 24-e elég munkásan telt, a 25-t tényleg csak a családra fordíthattam. Elmentünk a tizes nagymisére családilag. Lacika is jött velünk. Jó érzés volt, hogy ott vagyunk mind (Matyit kivéve, mert ő az esti misére akart menni). Lacit végig ringattam a babakocsival, mert amint megállt a szekér, azonnal elkezdett mocorogni, kínlódni. Nagyon szeretem Henrik atya szentbeszédeit, ritkán van olyan, hogy nem figyelek, mert unalmas, mert nem köt le, vagy mert számomra evidens dolgokat mond. Tele volt a templom, még hátul is sokan álltak. És jó, hogy tényleg olyan sok fiatal van Albertfalván!

Az ajándékok idén azt hiszem nagy sikert arattak. Talán csak a Karcsi volt kicsit csalódott, mert nem volt elég jó az egyik pálya, amit a minigördeszka mellé kapott. A nagy ugratós az nagyon bejött neki, a kicsi korlát, ami a trükköket lehet tanulni viszont sajnos túl kicsi, szerinte az használhatatlan. Hát ez van. Egy csomó ideig lógatta az orrát, hogy mit kezdjen a pályával, ha nincs gördeszkája, hiszen a régi széttörött. De mire a lógó orrú gyereket észrevettem a saját ajándékomtól! Javasoltam, hogy kicsit túrja fel a széttépett csomagolópapír halmot. Végre volt vigyor is az arcán, mert naná, hogy ott volt a mini gördeszka is.

Marika játéka nagyon megizzasztott minket is. Rengeteg matricát kellett rá ragasztani és sok-sok apró ketyerét összeállítani. De nagyon kis cuki boltocskát kapott, amihez Selmeci nagypapáéktól befutott két kis figura is mellé.

A nagyok már nagyoknak való ajándékokat kaptak. Könyvet, filmet, pólót, és társasjátékot. Mikit persze idén is elkísérte az ajándékozási pech. Szegényt kísérti az a "gond", hogy dec 6 a névnapja, dec 24 karácsony, jan 21 szülinap. Tehát számára a 3 ünnep nagyon egymás hegyén-hátán van. És sosincs jó kívánsága. Idén a Word of Tanks játékhoz (számítógépes) kért egy tankot, mert azzal tuti nyerő lesz. Próbáltuk terelgetni más ajándékok felé, de csak ez érdekelte. A névnapjára megkapta, hogy akkor ez még a karácsonyi ajándék része is, mert irtó drága. De így persze karácsonykor a csomagja kissé laposabb volt a többiekéhez képest. Viszont kapott egy csúcs kártyajátékot. Ketten fedeztük fel, nagyon bejött nekem. Ha már tudjuk a szabályt, akkor igazán pörgős és jól megizzasztja az ember agytekervényeit.

Matyi idén nagyon extra társast akart. Pannonhalmán tagja a társasjáték klubnak. Sajnos az idei év végén elballagnak a klub 12-dikes tagjai, így Matyi és egy osztálytársa maradnak csak ketten tagok. Mondta, hogy próbált már új tagokat toborozni, de senki sem akar belépni. Ha Mikit felveszik, akkor azért van tuti plusz egy új emberük! Naszóval rászakadtunk apával a Matyi által megjelölt társasok nevével a netre. Végülis azt hiszem a legjobb társasjáték netes bolt a szellemlovas.hu. Matyi elég drága társasokat jelölt meg, így végül Mikivel közösen kaptak egyet. A favorit sajnos akkor már nem volt kapható, mikor a kosárba rak funkciót alkalmaztam:( Pedig csak november közepe-végefele volt!

Apa kívánsága egy új fényképezőgép volt. Kinézte a neten. Párszor megmutatta nekem is. Szóval vettem a lapot és kapott tőlem egy pont olyat:-D

Meg persze kapott mellé még egy kis ezt meg azt. Ezzel persze jól kiakasztottam, mert ő nekem "csak" azt az ajándékot vette, amit kértem, semmi pluszt vagy kísérőmeglepit. Mint kiderült otthon Ajkán ugyanez a probléma merült fel, csak ott meg apukám teljesítette túl a tervet. Szóval tudom kitől örököltem ezt a szokást. Viktor egy egész délelőtt ezen depressziózott, hogy miért csináltam ezt, most akkor ő mehet még nekem valamit beszerezni. Végül csak kiszedtem belőle, hogy min mereng olyan gondterhelten, aztán közöltem vele, hogy ne legyen idióta, nekem tökéletesen megfelel, amit kapok és tudom, hogy én kapom a legnagyobb ajándékot. Tényleg az enyém volt a legnagyobb. Mutatom:

Még sajnos nem volt időm kipróbálni, mert olyankor akarom, amikor tényleg nyugi van itthon. Bár most két napra egyedül maradtam itthon Lacival, mégsincs időm, mert még a karácsonyi sk ajándékokat próbálom befejezni. Az egyik menni fog, a másik sajnos nem. Lacika mellett nagyon túlbecsültem szabad kapacitásom. Hát ez van:( Azért legalább nagyjából látszik, hogy milyen lesz, remélem nem lesz túl csalódott az ajándékozottunk.

Hoztam még néhány családi fotót!
 
 

És ezzel a képecskével kívánok mindenkinek Boldog Karácsonyt! Bár kissé megkéstem a jókívánsággal...

2016. december 20., kedd

Diszkréten széthullva

Ha már az ember gyereke úgy jön haza a bentlakásos suliból, hogy:
-Anya, egy csomószor néztem, hogy raktál-e fel képet Laciról a blogra, és nem írtál SEMMIT!
Na akkor eljött a perc, hogy valamit bevéssek ide az elmúlt napokról. Tehát Pannonhalmán szemmel követi a nagytesó Lacika fejlődését a blogon írtak szerint.
Aztán mint kiderült, Miklós fiam egy teljes számtech órát gondosan arra fordított, hogy a blogot végignézegesse. Mondta is, hogy egészen 2010-ig sikerült visszaolvasgatnia és jól szórakozott. Ezt a bejegyzést viszont én meséltem el neki, hatalmas sikere volt, az egész család dőlt a röhögéstől az asztalnál.

Szóval teljes két hónapra volt szükség ahhoz, hogy családunk diszkréten szétessen. Mi a hűtőn írjuk a mindennapokhoz szükséges infókat. A múlt hétfői ovis barkácsdélutánon viszont egy másik 4 gyerekes anyukával megbeszéltük, hogy néha irtó nehéz, hogy mindent tudjon mindkét szülő. Ha ez nincs így, akkor sok lényegi infó elsikkadhat. Naszóval, ők végülis azt csinálták, hogy vettek 2 okostelót apának és anyának és valami olyan alkalmazást letöltöttek rá, hogy ha valamelyikük valamit bejegyez a naptárjába, azt rögtön a másik is látja. Asszem egy hangyányit fejlettebb a módszerük, mint a mi hűtős megoldásunk. Én minden félfévben csinálok egy táblázatot. Egy nap 4 rubrikából áll. A feljéce a szülőké, az első sor ovis téma, második sulis, harmadik pannonhalmás. Ebbe a készítéskor az eseménynaptár szerint beírom az előre ismert programokat, aztán folyamatosan tollal írjuk bele azokat a dolgokat, amik menet közben kerülnek napirendre, mint pl. fogorvos, karácsonyi sütizés suliban, barkácsdélután oviban. Ezen kívül folyamatosan listák is vannak kis papíron a hűtőn. Egy-kettő Viktornak, egy meg nekem. Az enyémen most csak olyan teendők vannak, amik az én emaradásaim. Pl. íróasztal fiók rendrakás, milliónyi fonalam és cérnám elpakolása, az előszobafal lemosása (bár erre én már látok még 4 pár szorgos kezet "segítő kéz" gyanánt), mosogatógépszerelő hívása ismét, mert már megint csak így működik:

Lényeg a lényeg, a módszerünkbe hiba csúszott. Talán ott keresendő a bibi, hogy sok dolgot a gyerekek csak apának mondtak el, mert úgy látták, hogy anya nem ér rá semmire. Apa meg, hogy engem tehermentesítsen, nem mindent mondott el nekem. És ha neki meg beüt bármi munkahelyi egyéb, ami nagyon igénybe veszi a szabad kapacitását (ami már nincs is), akkor apa figyelme nem terjed ki mindenre. Így esett meg, hogy Karesz a hittan előtti napon közölte velem, hogy a Henrik atya által 1 hete feladott házit nem tudja megcsinálni. Kérdeztem tőle, hogy mi lett volna a házi.
-A héten 5 alkalommal egy pár másodpercre beugrani a templomba köszönni Istennek.
Mondtam is neki, hogy ha nem tudok róla, akkor hogy segítsek? Majdnem minden délután én hozom haza, beugorhattunk volna a templomba, hiszen a sulival szemközt van. Mint kiderült apának mondta, de ha apa reggelenként kioszt a fiúknak két puszit és leszáll egy megállóval előbb a leánnyal, hogy oviba menjenek, akkor ő ebben a feladatban nem tud segíteni. Mondtam srácaimnak, hogy akármennyire úgy tűnik, hogy Laci minden figyelmem leköti, ez nem így van, tessék mindent elmondani nekem is. De ha már egy hiba becsúszik, akkor persze a dolog kulminálódni kezd. Ezért volt az a baki is, hogy Miki a bécsi adventi kirándulásra nem ért oda. Egy órával későbbre tudta az indulási időpontot. Okos szülei meg nem érdeklődtek utána (a papír, amit a tanbá adott elveszett), hogy tényleg akkor van-e az indulás, amit a gyerek sziklaszilárdan állít... Na mindegy. Aznap Miki nem ment suliba, hagytam, hogy orrvérzésig számítógépezzen, nagyon maga alatt volt szegény. És hogy ezt még lehet-e tetézni? Naná, hogy lehet! Én síkideg voltam, remegtem, alig tudtam koncentrálni, mikor december 9-én egy véletlen telefonálás közben megtudtam a mamától, hogy aznap van a felvételi jelentkezés utolsó napja a központi írásbelire. Elolvastam én még októberben a pannonhalmi honlapon, hogy mik a teendők felvételi jelentkezés esetén, csak valahogy ezt nem véstem be a naptárunkba, nem emlékeztem rá eléggé, vagy a 3. pontig nem is néztem a jelentkezés menetét... Nem tudom. Mindenesetre Miki szeretné megpróbálni a 6 évfolyamos képzést ott, ahol a tesója. Ehhez itt Budapesten meg kell írnia a központi írásbeli felvételit matekból és nyelvtanból. Miután a mama mondta, hogy gondolt ránk, hogy na Miki akkor majd megy felvételizni, én feltúrtam a netet. Idegesen detektáltam, hogy való igaz, aznap van a jelentkezési határidő. Felhívtam hisztériásan Viktort, hogy ő is tudja a "jóhírt", necsak én idegeskedjek (szörnyű vagyok, utólag szégyenlem magam ezért). Aztán laza egy óra alatt lehiggadtam és elkezdtem megoldani a problémát. Jelentkezési lapot letöltöttem, a szomszédot (aki szerencsére épp otthon volt) megkértem, hogy nyomtassa ki (még szerencse, hogy a házban csak nekünk nincs nyomtatónk). Jelentem, a nyomtatója ezt a lapot tudta még éppkézláb módon kiadni, utána már nagyon csíkosan nyomta a többi oldalt, szóval hibalehetőség a kitöltésben nem lehetett. Felhívtam a legközelebbi sulit, ott mondták, hogy délután négyig személyesen kell behoznom az aláírt cuccot. Mák, hogy Mikiék épp aznap mentek lézerharcolni az osztállyal (normál esetben öt körül ért volna haza klarinét óra után) és bár fűztem a fejét, hogy a többiekkel együtt menjen át a suliból, ő amellett kardoskodott, hogy hazajön és bringával megy tovább. Így beugrott pár percre a suliból hazafele fél háromkor. Aláírattam vele a jelentkezési lapot és kocsiba vágtam magam, hogy leadjam a papírt. Még Lacit is otthon hagytam 20 percre egy 11 évessel... De a papírt sikerült leadnunk és nagyon-nagyon megjegyeztem, hogy pont Miki szülinapján lesz esedékes az írásbeli felvételi. Addig meg le kell adni az előjelentkezési lapot Pannonhalmára rögtön biziosztás után és mellékelni kell a plébánosi ajánlást és a hittantanári értékelést (na én csak erre emlékeztem) De ha már így belelendültem, akkor persze utánaolvastam Marika dolgának is, hogy nehogy a DonBoscós jelentkezésről lecsússzunk. Szerdán kérek is majd a suliban nyomtatványt a jelentkezéséhez (itt is kell előregisztráció) Szóval Miki jelentkezése megoldva, de én aznap egy évet öregedtem legalább.

Aztán mivel a suliba csak úgy villámgyorsan berongyolok, miközben Marika a kapuban vigyáz Lacikára, így nem sokat szoktam beszélgetni. Egy alkalommal Laci nélkül mentem, mert Erzsi néni vigyázott rá itthon. Akkor tudtam meg, hogy élelmes Karcsi fiam a legjobb haverjának 500 Forintért adott el otthoni gyártású gumikarkötőt. Én pedig csak azért elegyedtem szóba Barnus anyukájával, mert Barnus valami legókészlet elég fontos darabját ajándékozta Karcsinak és gondoltam, hogy azt inkább visszaadnánk. Na hát égett a pofám, mikor kiderült, hogy Karcsi miket boltolt. 500 Forintot visszaküldtem Barnusnak a legóval együtt... (csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy az 500 Ft-ot már Karesz elköltötte a karácsonyi vásárban)

Aztán Matyi elfelejtette megvenni a hazautazáshoz a jegyet Pannonhalmáról. Ez a jegy jogosít a visszaútra is a szünet után. Mindez miért? Mert én a megszokottak szerint nem kérdeztem rá. Így szombaton meg kellett oldani, hogy a gyerek valahogy hazakerüljön. Szerencsére talált fuvart Piliscsabáig, oda meg apa elgurult érte kocsival. A visszautat tegnapelőtt egyeztettem a nagypapával, hogy szívesen megoldja nekünk. Éljen!

Szóval asszem csak Marikánál nem volt mostanában semmi gikszer. Bár épp hétvégén jegyezte meg, hogy nincs időm vele foglalkozni. Kicsit meg is sértődtem, mert ez így nem igaz. Szoktam neki olvasni, együtt hímezni is szoktunk, készre is varrta múlt héten a rénszarvasát, amit a versenyen nyert, és még társasozni is leülök vele nem is egyszer. De hát neki ez jön le belőlem mostanában. Ez van sajnos. Igyekszem, hogy ne így érezze, ezért tegnap haza is hoztam már ebéd után, aztán a hétvégén begyúrt mézeskalács tésztát kinyújtottuk és kiszaggattuk. Karcsi kivételével mindenki résztvett a munkában:
 
 
 

És akkor Laciról is pár szót. Tegnap voltunk két hónapos oltáson. Ja, vele kétszer is megjártam ezt az utat. Múlt pénteken mentem tanácsadásra délre vele. Mint kiderült, ez amolyan grátisz tanácsadási idő, amit csak akkor tart meg a gyerekorvos, ha az ember előre bejelentkezik. Én meg csak odaállítottam Lacival, aztán csodálkoztam, hogy doktorbácsi meg sehol. Azért persze felhívtam, mert a remény hal meg utoljára, hátha ott van valahol a környéken, de sajnos nem volt szerencsém. Lényegében kirándultunk egyet Lacival, nagyjából egy laza Ajka-Veszprém távolságot vezettem le oda-vissza. Megbeszéltük doktorbácsival, hogy ezen a hétfőn újra próbálkozunk. Laci mellé bepakoltam a kocsiba Miklós fiam is, aki egy hete köhög, hőemelkedéses és nem érzi jól magát. Igaz, hogy egészséges rendelésre megyünk, de majd beosonunk, így két legyet üthetünk egy csapásra (dokibá javasolta ezt a megoldást!). Szóval Miki kinn levegőzött, amíg mi Lacikával a váróban sorbaálltunk, aztán együtt bementünk dokibához. Mikinek semmi extra baja nincs, tüdeje tiszta, torka kicsit piros. Köptetőváltást javasolt az orvos, aztán annyi (tegnap este Miki persze belázasodott). Lacikát meg beoltotta, én meg kértem egy grátisz súlymérést, mert utoljára egy hónaposan voltunk mázsáláson. Laci teljes 1 kilót hízott azóta!!! Most 5470 g!!! Azt hittem rosszul látok, mert közben én meg itthon azon paráztam, hogy biztos elég-e neki a tej, amit termelgetek neki. Szóval elég. Bőven, és ha így folytatja, akkor igazi Laci-felfújt lesz. Oltást túlélte, tegnap délután iszonyú nyűgös volt. Este kapott is egy fél kúpot a kis sejhajába, úgyhogy nyugis éjszakánk volt.
Mivel apa véglegesen visszaköltözött a hálónkba, Lacikával nem lustulhatunk a franciaágyban. Minden éjszakai szopi után visszakerül a kiságyába a helyére. Néha irtó fárasztó ez, de jobb szeretem, ha Viktor alszik mellettem, nem a gyerkőc:-DD Meg ennyi gyerek között rendnek kell lennie.
Lacus megtalálta az ujját. Cumizni utál, de a kisujját ezerrel szopizza. És persze hatalmas teli szájjal vigyorog, ha dumálunk neki. Minden foglalkozásért nagyon hálás. Mostanában sokkal többet van fenn, egyre gyakrabban hozom le a nappaliba, hogy ne ott fenn legyen a kisszobában egyedül. Pár fotó róla is jön:
 
 

A karácsonyra való készülődéssel teljesen jól állunk. Ajándékok kipipálva, mindent kanapéról gombnyomással intéztem, lakás nagyjából rendben van hála annak, hogy úrinő lettem, és Erzsi néni minden csütörtökön jön hozzánk takarítani. Porolgat és porszívóz, én meg közben mindent pakolok el a helyére és kipucolom a vizesblokkokat. Ketten egész jól karban tartjuk a lakást. Egyik alkalommal, mikor épp kifizettem ott volt Karesz, nézte, hogy mennyi pénzt adok, aztán megjegyezte:
-Erzsi néni, te aztán jól keresel nálunk! - ilyen megjegyzéseket mindig Matyi tett kiskorában. Miki sosem volt tapintatlan és Marikából is hiányzik ez a jellemvonás. Szóval Kareszra oda kell figyelnem, mert nagyon nem érzi, hogy mit illik és mit nem (lásd feljebb, a legjobb barát megkopasztása!)
Aztán péntekenként meg bejött a két kicsinek az úszás. December elején hívott az oktató, hogy bekerültünk a várólistáról, mennénk-e ekkora lemaradással. Naná, hogy megyünk! Az első alkalommal én mentem velük, addig Erzsi néni vigyázott Lacira (komolyan olyan nekünk, mint egy pótnagyi). Karcsi csont nélkül vett minden akadályt, de hát ő a suliból is jár az osztállyal úszni épp. Marika viszont édesen béna volt. Úgy mentünk, hogy annyit tud, hogy ha befogja az orrát, akkor le tud merülni a víz alá. Nagyon bátor volt, mindent kipróbált. Óra végén kis segítséggel tudott deszkával siklani vízbe dugott fejjel. Rém büszke voltam rá. Most pénteken sajnos beteg volt, így csak Karcsi ment órára. Januárban folyt. köv.

Közben alakul Lacika keresztelője is. Unokatesónék, Zsófiék lesznek a keresztszülők. Plébánián már voltam egyeztetni, ma be kell ugranom a Vakvarjúba asztalt foglalni. Remélem január 22-ére lesz még nagyobb üres asztaluk nekünk!

Frissítem ezt a bejegyzést Ági kérdése miatt. Van nekem egy csodás uram. Nem szereti, ha a blogon írok róla. Ritkán is szoktam írni arról, hogy ő milyen. Asszem nagyon passzolunk egymáshoz, a vallási kérdéseket kivéve nincs semmi vita, vagy nézetkülönbség közöttünk. Vállvetve toljuk a családi szekeret, mindenben maximálisan partner, nagyon segítőkész. Szerintem nagyon figyel rám, pláne az utóbbi időben, mert elég nehéz 2016-os év van mögöttem, mögöttünk. Én inkább azt kérdezném, hogy rá ki figyel, mert az én kapacitásom sokkal végesebb, mint az övé. Igyekszem odafigyelni, szerintem próbáljuk nagyjából kölcsönösen levenni egymás válláról a terheket. A gyerekek körül mindent megcsinál, amit kell, azon felül is, nem csak a KELL dolgokat. A melóban is helytáll, néha kicsit az önbizalmát kéne megtámogatni. Egyedül a fúrunk-faragunk, barkácsolunk dolgokban nem ügyes, de mindenkinek kell egy terület, amiben béna. Nade legalább itt is lehet fejlődni:-D
Szóval én bőven kapok szeretgetést, ölelést, fájó hátamra masszázst, szabadidőt, pihilehetőséget. Úgyhogy van miből töltekeznem.

2016. december 6., kedd

Képek kereteztetve

Még szülés előtt lettem készen a Dimensions Női portré készlettel. Ez is Mónikánál landolt, a dupla pasziban voltam biztos és abban, hogy vagy arany, vagy ekrü keretet kérek hozzá. Ajándékba készült, a keresztanyám kapta szülinapi-névnapi meglepetésként. Még egyszer az őskorban kérte, hogy ha van időm, akkor hímezzek neki egyet. Mindegy mit. Ilyen lett:

Ezzel a Helene Tran képpel meg már ezer éve adós vagyok. Szerintem nagyon jó kis keretet kapott, egyszerre lilás és ezüstös. A fotómasinánk viszont egyre rosszabb, mindenről vagy 5-6 képet kell csinálnom, hogy legalább 1 normális készüljön.
 

De ha már itt vagyok, akkor mutatom a hímzett képeim sarkát. Nálunk ilyen a nappali fele. A másik felét Gaál Zsiga bácsi képei díszítik.


2016. december 3., szombat

Ajándék a szülészemnek

Ezt a kis mintácskát öltögettem az elmúlt időszakban. Másnak ez csak egy egy-két estés ujjgyakorlat, nekem Lacika mellett teljes 6 hetet vett igénybe ez a két színnel elkészített képecske. Van benne hiba is, a kereténél forgattam az anyagot és már csak későn vettem észre, hogy az x-ek nem szabályosan állnak egy-egy helyen. De úgy döntöttem, hogy ki nem bontom, csak gyakorlott szem veszi észre a hibát.
Viktor elfutott vele a keretezőhöz. Mónika először kiakadt, hogy miért nem az viszi, aki készítette, mert nekem ötletem sem volt, hogy milyen legyen a keret, csak küldtem az urammal, hogy Mónikára és az ízlésére bízom, garantált lesz a siker úgyis. Aztán uram elregélte, hogy otthon ülök az ötödik gyerekkel és kivitelezhetetlen, hogy elmenjek kereteztetni. Mónika megenyhült és ezt a keretet választotta. Szerintem nagyon jó lett, kifejezetten tetszik, hogy ő fehérben gondolta, én biztos valami barnát választottam volna.
 

Remélem dokibának is tetszik majd és nem süllyeszti egy fiók mélyére.
Egyébként a minta innen van. Nekem csak egy dolog zavaró benne, de Mariann szerint nagyon "rááll" már a szemem. Szóval pont úgy tartja magát a várandós alak, ahogy nem kéne. Ez a tipikus rossz tartás. Próbálom a képet úgy értelmezni, hogy épp a pocaklakójához beszél...

2016. november 28., hétfő

A mi adventi koszorúnk

Sok blogon láttam csodaszépen megkomponált, igazi adventi koszorú remekműveket. Nálunk mindig a gyerekek csinálják, legalábbis azóta, hogy a Don Bosco suliba járnak. Idén elmaradt a koszorúkészítés, mert ütközött a jótékonysági esttel. Ez utóbbira okos-Dóra vállalta, hogy csinál sütit, mert más dolga nincs. Igazából a legviccesebb az, hogy szeptemberben kellett kitölteni a táblázatot a kisebbik fiaméknál, hogy a tisztelt szülő az osztály életében milyen munkát vállal. Lehet ez sütisütés alkalmakra, rorátéra agapé készítés kora hajnalban, mikulás ajándék vásárlás, karácsonyfa díszítés stb. Na amint megcsinálták a táblát én belevéstem magam agyatlanul két helyre is. Szerintem a 9. hónapban terhesen már nem sok eszem volt, mert hogy én miként terveztem egy alig 2 hónapos csecsemővel a hajnali agapé készítést úgy fél hét tájban, azt nem tudom. Mikor szembesültem azzal, hogy többek között erre írtam be magam, töredelmesen bocsánatot kértem, hogy ez nekem most kivitelezhetetlen. De akkor legalább a másikat nem mondtam le, szóval a jótékonysági estre sütöm az 1 tálca sütit. Hiszen az bármikor megy, csuklóból akár. Pláne, ha a nagyobb fiam osztályában a szülői aktivitás nagyjából nullával egyenlő. Komolyan, ha én már valahol nagyon aktív szülőnek számítok, ott tényleg baj van. És az osztályfőnök, férfi lévén nem sok energiát pazarol a szervezésre, vagyis ír egy körmailt, hogy kéne 5 tálca süti, várja a lelkes jelentkezőket. Aztán annyi. Ketten lelkesen jelentkeztek privátba az osztályfőnöknél, szóval én csak azt láttam, hogy eltelt egy teljes hét és senki semmit nem írt. Másnak ilyenkor nincs lelkiismeretfurdalása? Mármint, hogy mégiscsak a mi osztályunk, mégiscsak segítség kéne, nem olyan nagy kaland 1 tálca sütit megsütni. Szóval ha már egyet sütök, akkor menni fog a kettő is. Ez volt egyébként tényleg a könnyebbik része a dolognak. A nehezebb az volt, hogy összepakoljam a fellépőim felét (Mikit csak, mert Karesz szállítását megoldották iskola szinten), betuszkoljam Lacikát, a hordozót, a babakocsit és egy lelkes Marikát a kocsiba és koppra ötre ott legyünk a művházban. Minden klappolt, még a péntek délutáni forgalmat is túléltem (amivel persze nem számoltam), sütit leadtam, Mikinek sikeres szereplést kívántam és elrobogtunk Marikával. Jelzem, hogy Karcsi szerint mindenkinek ott voltak a szülei, kivéve az övéi. Én babával nem vállaltam a nézőtéri bulit, Viktor meg dolgozott hatig és különben sem kaptunk jegyet, mert a gyerekek nem szóltak időben, hogy kéne vinni a pénzt. (Egyébként Karcsi fa volt a darabban, tehát egy sornyi szövege sem volt.)
Naszóval Marikával és Lacikával berongyoltunk egy virágboltba és csak kapkodtam a fejem, hogy 5e Ft alatt nincs adventi koszorú. Nekem pedig alapban olyan kell, ami nem hullatja a levelét. Még Viktorral tettünk egy próbát egy másik virágboltban is. Ott még szörnyűbb árak voltak, szóval vettem inkább egy alapot és négy pici színes gombát, hogy majd mi megcsináljuk. Terveztem, hogy szárítunk almát, narancsot stb. Odáig jutottam, hogy vetettem egy pillantást az almákra és a narancsokra. Szóval vasárnap délután már eléggé a körmünkre égett az adventi koszorú téma, úgyhogy kicsit feltúrtam a pinterestet és találtam egy pompomos ajtódíszt. Megszületett az ötlet, hogy ilyen lesz a koszorúnk. Gyertyánk van, én mindig elteszem a régit, újra és újra azt használjuk, fonalam van kismillió, előszedtem egy pár gombolyag anno sapkának vásárolt Barkás Mosó Masa fonalat, meg valamilyen szintén barkás rózsaszínt (ebből tényleg készült sapi). Találtam egy jó kis videót a neten: konkrétan ezt. Aztán összetrombitáltam vergődő srácaim, akik amiatt unatkoznak, hogy vasárnap le vannak tiltva a gépekről. Mondtam, hogy most pompomokat csinálunk. Minimális lelkesedéssel vetették bele magukat a dologba. Nem szóltam bele a színválasztásba, így vannak fehér, fekete, sötétkék, rózsaszín pompomok is (naná, hogy Karesz választotta a feketét), amik sehogy sem illenek a rózsaszín és lila gyertyákhoz, de ugye kicsire nem adunk. Végül egymást lekörözve gyártották a pompomokat, mert mint kiderült nem is olyan rossz mulatság. Végül Lacika bőgése vetett véget az alkotásnak. Miközben szoptattam, már jött is Marika, hogy Karesz hasba rúgta, mert el merte venni a tesója kis gördeszkáját, amivel ő a trükköket tanulja. Mondtam, hogy inkább játszanak valamit értelmesen, én most nem tudok igazságot tenni. Addig volt nyugalom, amíg foglalkoztam velük. Szörnyű!

Nade ilyen lett a koszorúnk, apa szerint szigorúan felnőtt jelenlétében lehet csak használni, mert vészesen gyúlékony:-DD A srácoknak nagyon tetszett, Miki szerint igazán egyedi. A 4 gombát azért rátűztem, ha már megvettem, bár baromira nem illenek oda. Meggyújtottuk este a gyertyát, énekeltünk, imádkoztunk és mindenki vállalt valami lemondást a hétre. Cukik voltak a srácok, hogy ki mit választott. Miki volt a legkeményebb!

Hoztam képeket is Laciról. Most ugye főképp őt fotózzuk.
Marikával (tényleg fésülködött):

Itt épp az öklét szopogatja, most már nagyon közel van ahhoz, hogy megtalálja az ujját végre. A cumit nem nagyon szereti.

Itt mindjárt sírni fog:

Ezen meg édes fogatlan vigyorral mosolyog. Matyi csinálta róla, hihetetlen, hogy mennyit fotózta a kisöccsét: 

2016. november 24., csütörtök

Játék Jucusnál!

Játék Jucusnál! Csodaszép dolgokat alkot, érdemes benézni hozzá!
http://judd25-keresztszemes.blogspot.hu/2016/11/jatek-giveaway.html#comment-form

2016. november 22., kedd

Nagyikendő újratöltve

Nálam minden horgolt darab irtó lassan készül el. Konkrétan úgy szokott alakulni a dolog, hogy meglátom a fonalat, szerelembe esek vele, megveszem, nekilátok a "szerintem ebből a fonalból ez biztos jó lesz" munkadarabnak, aztán bekrepál a kezem, ha túl sokat horgolok, leteszem a munkát és utána valahogy elfelejtődik. Igazából épp elég volt számot vetnem a megkezdett hímzéseimmel, szám szerint kilenc darabbal, a megkezdett horgolmányaimra inkább rácsuktam a fiókot. Aztán most, hogy közeleg a karácsony, gondoltam leporolok pár félbehagyott munkát. Kezdjük azzal, amit már tavaly is ajándékba szántam, csak persze nem készült el. Na ez egy "apró" darab, hamar kész lesz:-D Hogy a kezem is bírja, beosztottam a munkát: reggeli szopi után 10 nagyiblokk, ebéd után 10 nagyiblokk, vacsi után 10 nagyiblokk. Így talán elkészül az egész kendő karácsonyra. Szépen haladtam, már épp kezdtem vállon veregetni magam, hogy jaj, de ügyesen elterveztem, mikor beütött minden kézimunkázó rémálma. Elfogyott a fonalam, ráadásul nem csak itthon, hanem már a fonalboltban sem lehet kapni. Azt hittem megüt a guta, hiszen előtte pár nappal meg azzal szembesültem, hogy a boltban az egymás mellett tökéletesen mutató fonalgombócok a kész kendőben nem olyan jók. A bordó színűt már tavaly is leszavaztam. Maradt az alap sötétbarna, és tervek szerint 3 szép őszi szín törte volna meg az egyhangúságot. Mára már csak kettő maradt, a sárga annyira világított, hogy inkább kibontottam. Pedig a rozsda, a halványbarna és a sötétbarna mellé az őszies aranysárgát megfelelőnek éreztem. Na mindegy. Kendőt átterveztem, de így a barna fonal már egyértelműen kevésnek bizonyult. Mivel a Drops Merinos Extra Morbindone fonala már nem beszerezhető, Big Merinoval folytatom. A barnája majdnem ugyanaz az árnyalat, de csak majdnem sajnos. Én nagyon látom a különbséget, remélem azért nem lesz túl rossz. Hát ez van. Kicsit letörtem, de be szeretném fejezni ezt az ajándékot mindenképp karácsonyra. Egy pici részletet mutatok belőle azért:

Csak nagyon utóíratként jegyzem meg, hogy ha már fonalat rendeltem, akkor persze új projecthez is becsusszant pár gombóc fonal még a kosárba (mert ugye megkezdett munkám nincs egy szál sem), nameg Annás könyve, amit a szülésznőmnek szeretnék adni, mert mint kiderült ős is horgol, köt, varr, alkot. Csak nem blogol:-DD

2016. november 19., szombat

Mit találtam!

Csak hátha másnak is nagyon tetszik. Gondolom a tervezőt nem kell írnom, a kép magáért beszél. Már nem is tudom melyik blogon kalandoztam, mikor ebbe belefutottam. Jééé, én még ezt nem is láttam, de persze nagyon-nagyon tetszik. Hát nektek? Tegyük a soha el nem készülő, de bármikor nekilátnék lista végére. Vagy elejére...

2016. november 15., kedd

A tesók és Laci

Mindenkinek meg kell szokni, hogy újabb fővel bővült a család. Van, akinek ez nehezen megy, van akinek csuklóból.
Én leginkább Matyi fiamtól tartottam, hiszen ő volt az, aki a legkisebb lelkesedéssel, sőt némi nehezeteléssel és ellenségeskedéssel fogadta, hogy újabb gyermek érkezik a családba. Ehhez képest teljesen váratlanul, sőt szinte meglepetésként ért, hogy mennyire szereti a legkisebb tesót. Mindig jött, mindig érdeklődött, hogy mi van, nagyon hamar fel is vette, én meg idegesen néztem, hogy hogy tartja, de hamar sikerült megjegyeznie, hogy a kicsi fejét mindig fogni kell, mert Lacika nyaka még nem olyan erős. Jött, csinált képeket Matyi egy csomót, szelfizett vele nem keveset.
Aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy ha sok dolgom közepette nem volt időm az üvöltő gyerekre, akkor egyszercsak beütött a csend. Felmentem a szobájába és Matyi fiam ott ringatta Lacikát csendben, igazi gondos szeretettel. Mindig kérte, hogy mosolyogjon neki, de Laci még csak el-elvétve mosolygott akkoriban, most már néha igazi széles szájú béka. Na ilyenek ők kettecskén:

Miki kicsit kevésbé érdeklődő. Ő is be-bejön a szobába, de inkább csak lecsekkol minket. Róla valahogy még nem készült közös kép, csak sok-sok mobilos kép, amiket a facebook-ra is felpakolt természetesen. Kedvenc benyögése nekem az volt, mikor a napokban Marika kifakadt:
-Anya, miért kell ezzel a kicsivel ennyit foglalkoznod?
Miki és Karcsi elkezdtek röhögni (tényleg röhögni)
-Kezdő vagy Marika! Mi Karcsival már tudjuk, hogy ez így megy!
Most egyébként ezerrel olvas Miki. Az őszi szünetben apa bekeményített, mert agyára ment a sok gépező gyerek. Letiltotta őket a kütyükről és láss csodát, Miki és Karcsi is könyvet ragadott. Miki rohamtempóban falja az Eragont, már a 3. kötetnél tart. Karesz kicsit csaponva hol ennek, hol annak áll neki, most a Profi Noki kalandjai jön be neki, abból az első kötetet már el is olvasta.
Egyébként Miki is Pannonhalmára készül. Apja teljes lelki nyugalommal vette tudomásul, nem volt az a nagy ellenállás, mint anno Matyinál. Szóval idén nekifut a gyerek a felvételinek, aztán meglátjuk. Ha nem sikerül, akkor marad a Don Boscoban még két évet. De miért ne sikerülne? Remélem nem a legkisebb űzi el itthonról, habár tényleg szűkösen vagyunk itthon, pláne, hogy négyen laknak a gyerekszobában. De csak nem Laci az oka, hiszen már mondogatja egy ideje, hogy menni akar, nameg Karesz is oda pályázik, neki csak az a fontos, hogy ő akkor járjon oda, amikor Matyi már nem (na ők ketten nehezen tolerálják egymást!), és persze Marika is Pannonhalmán akar tanulni:-D Laci még nem nyilatkozott. Ilyen Miki Lacival:
 

Karesz minimális érdeklődést mutat Laci felé. Eleinte szinte egyáltalán nem mutatott semmi kíváncsiságot. Nem is nagyon akarta felvenni, míg Marika folyton ezzel nyúzott. Be-benézett hozzánk, de inkább csak az izgatta, hogy ráérek-e vele valamit megnézni, megbeszélni. De a suliban és másoknak csak a kistesóról beszél és kifejezetten pozitívan. Hát igen, ő az a agyerekünk, aki a saját heves érzelmein nehezen lép túl. Biztos ezerrel féltékeny, hiszen az egyetlen státuszát, a "legkisebb fiú a családban" szerepet is elvették tőle. Ráadásul most már ő az abszolut szendvicsünk. Ami nagy változás nála, hogy most, hogy kicsit halkabban kéne lenni, ő folyton üvölt, hangoskodik, furuláyzik, szinte kiprovokálja, hogy az ember rászóljon.
Azért most hétvégén végre kézbe vette Lacit egy fotó erejéig:

Most volt Karcsi 9 éves. Amíg Matyi is itthon volt, gyorsan csináltam egy tiramisut és felköszöntöttük családilag. Készült pár kép, mutatom. Most hétvégére várjuk Mariannékat egy közös szülinapozásra, rendes tortával és ajándékkal. Csak reméljük, hogy addigra befut a hőn áhított 3D-s toll, amit apa Kínából rendelt. Most egyébként a kártyatrükkökre van ráállva Karesz. Mindig van valami hóbortja, amit a végsőkig kimerít. Na a szülinapi pár képet mutatom. Viktorról is készült egy jó, bár kicsit olyan megfáradt rajta.
 

És hát Marika. Ő most a legféltékenyebb, aki elég nehezen találja meg a helyét és találja fel magát. Már megvolt a szerepjáték, ahol a család minden tagja jól viselkedett, úgyhogy mindenkit megdícsért, csak Anya és Laci kaptak ki, mert rendetlenek voltak. Hozta Julika babáját, átnevezte Kislacinak és nekilátott ő is mindent csinálni utánam. Kislaci kapott egy pelust (frankón pelenkázta Marika, teljesen jól!), egy bodyt Laci ruhatárából. Volt szoptatás, böfiztetés, fürdetés, altatás, minden. Mellesleg még a melltartóba rakható betétekből is kért Marika és kicsit hordta. Azért a szoptatást elég bizar dolognak tartja, de irtón érdekli, hogy ettől a tejtől nő meg a Laci. Marika volt, aki javasolta, hogy nézzük végig az összes kiskori fotót, irtó sokat kellett mesélnem arról, hogy ő milyen baba volt, hogy ki volt a legcukibb, ki volt a legjobb, ki evett a legtöbbet, ki sírt a legtöbbet, kire voltam mérges és persze a lényeg, hogy kit szerettem a legjobban. Ez utóbbi kérdésre a soproni Nagyikám tanította meg a legtökéletesebb választ, mert én is folyton ezzel a kérdéssel nyúztam:
-Az összes Marika lányom közül téged szeretlek a legjobban.
A fiúk ezen persze mind vigyorognak, de Marikát teljesen kielégíti a válasz.
Ilyen Marika és Laci együtt:
Azért hoztam még képet apájával együtt a legkisebbről és egy családi fotót is.
 

Laci egyébként most épp alszik, azért vagyok ilyen bőbeszédű. Nameg talán közlékenyebb is lettem az utóbbi időben. Nem szív le teljes gőzzel a munka-család-háztartás kombó. Laci délelőttönként alszik hatalmasat, délután szinte alig, én ha ebéd után lefeküdnék, szinte kivétel nélkül mindig megébred. Csak hozzáér a fenekem az ágyhoz és már neki is áll nyekeregni. Ha olyankor felveszem, akkor kakil, böfizik, mindent csinál és utána már nem alszik vissza, néz rám nagy szemekkel. Egyébként ő az a gyerekem, akinél a böfizés teljesen új értelmet nyert. Mivel irtó furán szopizik, így közben sok-sok levegőt nyel. Bekapja a cicit, aztán folyton a szája sarkán vesz kisebb levegőket, egyre kisebb fogással harap a cicire. Nameg általában mint egy vércse veti magát rám akkor is, ha 2 órája szopott, akkor is, ha 4 óra is eltelt már. Teljes erővel szív és amikor beindul a brutál tejleadó reflex, akkor alig bír levegőt venni, van, hogy félre is nyel, szóval néha még szoptatás közben is böfiztetni kell a fiatalembert. Sokszor kell nyugtatgatni szopi közben, mert olyan vehemensen csinálja. Nekem ez fura. Aztán szopi után meg akkorákat böfög, hogy még egy felnőtt is kisebbet szokott:-D Persze mivel sok levegőt nyel, így sokat kínlódik a puffadó kis hasával. És a Laktoherb teát nem bírja. Eddig egyik gyerekemet sem ütötte ki, de Laci szabályosan visítva sír tőle, ha azt iszom. Szóval leálltam vele, most húslevessel szaporítom a tejet. Na róla is hoztam pár képet:

2016. november 10., csütörtök

Laci 1 hónapos

Szóval ott tartottam, hogy szépen hazaindultunk a kórházból. A szüleim jöttek értem, nézték a legkisebbet, aztán anyukám megjegyezte:
-Ezek indigóval készülnek? Egy pont ilyet már egyszer hazavittünk.:-DDD
Hát komolyan annyira hasonlítanak egymásra! Elővettük itthon a többiek kiskori fotóit. Ha Matyit néztük, akkor totál rá hasonlít Laci, ha Mikit, akkor persze inkább rá, Kareszra meg nagyon-nagyon. Szóval jól összegyúrtuk a 3 fiút és kijött belőlük egy negyedik. Az orra és a hosszú nyaka Matyié, a szeme és a széles homlok, kerek fej Mikié, a pici száj és apró áll meg totál Karesz.
És igen, sajnos az apró áll nem kedvezett a szoptatásnak és ő sem volt túl ügyes nameg persze én sem. Szóval itthon már igazi tejjel-vérrel folyó kánaán volt az élet. Laci egyik este hányt egy nagy véreset, ami tele volt alvadékkal. Hát én totál leizzadtam tőle, mert a rózsaszín bukás még belefér a dologba, de a véres hányás kész horrornak tűnt. Szerencsére a mama megnyugtatott, hogy ez csak a szopás közben kiszívott vér, inkább az a gond, hogy valszeg jó mélyen kirágta mindkét mellem. Szóval megindult a kontrollált szopi, vagyis nincs éjjel-nappal lógunk anyán, hanem várunk legalább 2, de inkább 3 órát. Védőnéni kölcsönadta a bioptron lámpáját, én sutba dobtam a szopis melltartókat, mama vállalta, hogy mossa a tejtől elázott hálóingeim. 1 hét alatt teljesen rendbejöttek a cicik, de egy ideig állva szoptattam a pelenkázó fölé hajolva, amin Laci feküdt, aztán a szomszédtól kölcsönkaptam egy kerek lyukas párnát, ami kifejezetten szülés utáni gát és aranyér problémák esetén jó. Lassan már ülni is tudtam és lehetett ülve szoptatni. Tényleg igaza van a mamának. Minden nap egy picit jobb, mindig keresni kell, hogy mi volt a könnyebb az épp aktuális napban és akkor látod, hogy haladsz a felépülés útján. Néha elkeseredtem ugyanis, hogy valahogy olyan lassan megy minden, mint a korábbi szüléseimnél.
Nekem az a legmegnyugtatóbb, ha szülés után a mama van nálunk. Annyira természetesen csinál mindent, annyira magától értetődő, hogy minek mi a menete. Úgy szeretem nézni, ahogy fürdet, ahogy öltöztet, ahogy dumál a gyerekeknek. Jött persze apukám is, de szegény a női dolgok miatt eléggé kiszorult a hálónkból, pár nap el is telt, mire Lacust kézbe vette először. De készült vele pár sztárfotó. Mutatom.
Mamáról fürdetős fotók készültek, de sajnos szinte mind bemozdult, úgyhogy a nagyis sztárfotókat még pótolni kell!
Szóval a mama ellátott minket, apa meg karban tartotta a lakást, pakolt, törölgetett. Úgy volt, hogy hamarabb hazamegy, de szegénynek pont kiújult a lumbágója, így kénytelen volt maradni.

Aztán a szüleim elmentek egy hét múlva, és felváltotta őket Viktor, aki kivette az apa napokat és még egy hét szabit, ami pont a gyerekek őszi szünetére esett. Én meg levettem a hálóinget és kimásztam az ágyból. Egyébként irtó jó volt az a pár nap az ágyban heverve. Egyrészt élveztem, hogy háton fekszem végre (irgalmatlan hátfájásom volt eleinte, a szülés után meg igazi izomláz a lábamban és a derekamban), hogy ott van Lacika mellettem, hogy csak vagyok és nézegetem őt. Napokig semmit sem csináltam, csak feküdtem. Nem olvastam, nem tévéztem, nem hímeztem, csak voltam és néztem ki az ablakon, sokat imádkoztam, és figyelgettem a fiamat, ismerkedtem vele és persze aludtam.

Legjobban úgy aludt Laci eleinte (és én is), ha mellettem volt. Megkapta a fél takarómat, a kispárnámat és minden szopi után bekómált. Egyre ügyesebben szopizott, bár a száját a mai napig nem nyitja ki túl nagyra, általában nekem kell trükköznöm. Ma már egyre többet altatom az ágyában, csak az éjszaka felétől szokott az ágyamban kikötni, mert fáradt vagyok ahhoz, hogy a kiságyban altassam vissza. Elég hasfájós baba, sokat kínlódik, ha két fing keresztben áll. Ma délután hasra tettem az ágyában, hátha az jön be neki. Egész nap kínlódott,vergődött, most végre csend van és nyugalom, alszik. Bár lehet, hogy csak a kimerültségtől. Szerintem egyébként az Espumisan placebo...

Ma voltunk mázsáláson a védőnőnél. Nem egy díjbírkózó Laci, 4460 g volt a súlya, és persze összement, most csak 54 centinek mérték:-D Ügyesen emelgeti hason a fejét, hihetetlen ereje van, őt TARTANI kell, így nagy betűkkel. Folyton ficereg az ember kezében, folyton máshogy akar lenni, olyan erővel veri magát, hogy 1 hónap után kikészült a kezem és a csuklóm. (ehhez kellett egy klassz hétvégi kelt tészta nyújtás) Számítottam persze erre, csak nem ilyen hamar. Ma reggel jobb kézzel a hajam sem tudtam begumizni. Frankó:( Úgyhogy én nem bánom, hogy még nem 5 kilós öcsipók.
Szoktunk már nagyokat sétálni, szeret a babakocsiban lenni, de a hepehupás utakat nem komálja, inkább az enyhe ringatózás jön be neki. Sajnos elkezdett kikopni a kis haja, szépen lassan felcsúszik a homloka:-D Elmúltak az anyatejes pöttyei is teljesen. Irtón tele volt a kis pofija hatalmas, csúnya sárga közepű kiütésekkel. Olyan volt, mint egy kiskamasz, Marika mondta is, hogy most inkább senkinek ne mutogassuk. Ilyen brutálisan eddig egyik srácom sem pöttyösödött ki. 1 hétig tartott a kamaszkor, aztán elkezdett kitisztulni az arca szerencsére. Féltem, hogy huzamosabb ideig így marad, mondta a védőnő, hogy akár fél éves korig is eltarthat. Mindenesetre akkor leálltam a tejjel, tojással, sajttal. Azóta tejet már ittam megint, de olyan érzésem van, mintha én és utána Laci is ezerrel puffadna tőle.

Na kielemeztem a legkisebbet, legközelebb írok a többiekről, hogy hogyan fogadták a kistesót.