Házassági évforduló: 20!

Épp 20 éve volt az esküvőnk. Ilyenek voltunk. Fiatalok, nagyon-nagyon boldogok és optimisták! Még minden előttünk volt. Persze, ha előre elmondják a sok-sok nehézséget a sok-sok öröm mellett, akkor is Viktorra és erre az életre szavazok. Ahogy a gyerekeknek mondtam ma, életem egyik legjobb döntése Ő. Hálás vagyok az elmúlt 20 évért! Még sokat-sokat töltsünk együtt!!!

Megkésett jókívánság Mindenkinek!

Mivel karácsonyra sikeresen begyűjtöttem magamnak egy frankó taknyolós-köhögős vírust, ezért csak most tudok mindenkinek Isten áldásban gazdag ünnepeket kívánni!
És persze itt az elmaradhatatlan éves karácsonyi családi fotó mellékletként:-D

Lanarte: Terrace in Autumn Bloom (3)

Gondoltam mutatom, hogy mennyit sikerült haladnom vele mostanában. Aki figyelmesen szemléli a két képet, az felfedezhet közte némi eltérést. Na azt a mennyiséget hímeztem bele:-D Egyébként csak az érdekesség kedvéért írom, hogy 10 évvel ezelőtt kezdtem ezt a képet hímezni és valahogy nem nagyon haladtam vele. Pedig csodaszépek a színei és nagyon jó a Lanarte készletek vásznaira hímezni. Valahogy mégis kicsit hűtlen vagyok ehhez a képhez. Most mindenesetre jól esett hímeznem, pedig utoljára 2011-ben öltöttem bele pár x-et. A nyáron valszeg ez a képem marad a hímzős táskámban... amíg meg nem unom:-DD

Na itt tartottam 2011-ben:

Ilyen most:

Ez meg a grátisz kép az épp kávézgató legkisebbről:

Most találtam!

A plébániánk galériáján tallóztam a képeket, amikor ezt a szuper képet találtam a két legnagyobbról. Annyira jó a hangulata és olyan jó volt hirtelen rábukkanni erre a fotóra, hogy gondoltam ide is feltöltöm.

A 2017-es nyári hittantáborban készült a kép Matyiról és Mikiről. (jobb, hogy ezeket a cípőket én nem láttam:-DD)

Marikám 8 éves lett

Mostanában úgy tűnik már csak nagyobb ünnepekkor írok pár sort. Gondoltam most épp lefoglalja Lacikát a két kisebbik nagytesója, nameg már majdnem készen is van a hús leves. Mivel itt volt a mama nálam két napot, így a krumplis tésztát már csak melegíteni kell és hamarosan ebédelhetünk. Addig pont van időm egy picit írni magunkról.
Marika nagyon-nagyon sokat könyörgött, hogy szeretne egy nagy szülinapi bulit, amire sok-sok barátot meghívna. Sok helyet és programajánlatot végignéztem, de sajnos egyik sem a mi pénztárcánkra van szabva. És a meghívottakat legalább 10 főre gondolta a kisasszony.
Próbáltam puhítani, hogy mi lenne, ha itthon lenne a szülinap és valamiféle irányított akadályversennyel egybekötött kincskeresés lenne a lényege. Ezt a megoldást nemes egyszerűséggel nagyjából meghallgatni sem volt hajlandó a kisasszony. Így esett, hogy a buli elmaradt, helyette meglepetésként befizettük a családot a Pagony könyvesbolt Ruminis kalandszobájába az egyik pályára (sajnos a két pályát nem lehet egyszerre teljesíteni, pedig így sem olcsó mulatság a dolog!). Matyi bevállalta Lackó felügyeletét, így a család többi része elment egy kalandtúrára, amit nagyon-nagyon élvezett a 3 gyerek. Bevallom még én is, sőt, szerintem apa is párszor felvillanyozódott, hogy de jó! Kár, hogy közben nem készült rólunk fotó, csak a legvégén, ami meg nem lett a legjobb, de jelzem, hogy ez is már a sokadik próbálkozásunk volt:-DD

 

A játszótéren ajánlotta egy anyuka a Ruminis kalandszobát. Hihetetlen, hogy hány szülinapos helyet ismert, csak sasoltam. Az ő lánya folyamatosan megy bulikra, ezer helyen jártak már.
Nekem ez a verzió nagyon bejött, pláne, mert mostanában esténként a Ruminit olvassuk Marikának. Berg Judit zseniális gyerekkönyveket ír. Viktorral megbeszéljük néha, hogy mi volt a történetben, ha lemaradtunk róla, mert aznap épp a másikunk olvasott Marikának. Én még Karcsinak is szoktam olvasni, hogy érezze a törődést, Viktor nála már hajthatatlan: Olvasson a gyerek magának, elvégre negyedikes.

A szülinapi torta természetesen tiramisu volt. Mindenki nagy örömére. Jutott még egy ajándék is a torta mellé, a csajszi boldog volt.

Egyébként még mindig féltékeny Lackóra. Szerinte az ő státusza nagyot romlott Lackó érkezésével. Sokat kell a kis lelkével foglalkozni, mert rengetegszer megsértődik, néha a zsarolásig megy a rosszkedvűsködés, nyűgösködés. Bevallom, nem egyszer ez már nekem is nagyon fárasztó... Elég sokáig bírom cérnával, de van, hogy felzavarom Marikát az emeletre, hogy ott depressziózzon, mert már nem bírom nézni a savanyú képét, mert valami nem úgy történt, ahogy ő szerette volna.
A két kicsi "gyűlölök és szeretek" kapcsolatát remekül jellemzi ez a két kép:

 

Na és Marikáról még annyit, hogy hatalmasat nőtt, de hízni nem hízott hozzá. Vért izzadok, de továbbra sem csajos csaj, inkább a vásott fajta. A suliban is csak líg-lóg a haja, nem vesz fel szoknyát, folyton kilóg a trikója a póló alól, kitérdesednek a nadrágjai, szeret focizni. Látszik, hogy 4 fiú testvére van. Ja, és most már mindkét felső metszője kiesett. Nagyon vicces. (Persze megsértődött azon, hogy a fogtündér nem hozott semmit! Fogtündér!!! Komolyan, ne fárasszuk már egymást ilyenekkel!)

 

Áldott karácsonyt kívánok mindenkinek!

Karcsi 10 éves lett

Ez is egy jócskán megkésett poszt, mivel Karesz november elején lett 10 éves. Szóval khm... mondanám, hogy időm mint a tenger, de sajnos ez nem igaz. Ezer tervem volt, hogy ha majd itthon leszek Lackóval, akkor mi mindent csinálok. Hát a közelében sem vagyok a terveimnek és a vágyaimnak. De igazából nem túlzottan zavar. Ha nem izgatom magam rajta különösebben, akkor egy idő után sikerül elengednem az olyan feszültségeim amik abból származnak, hogy valamivel nem úgy haladtam, ahogy terveztem, vagy egyáltalán nem sikerült megvalósítani stb. Ami fontos, az úgyis belefér az időmbe és mostanában a fontossági sorrendem legelején nem én állok, ami szerintem tök jó!

Naszóval Karcsi valamikor tavasszal zúgott bele újra a kockázásba. Addig is rakta a Rubik kockát, de onnantól már egyre komolyabban vette, egyre több kockát és egyéb hihetetlen formát kért, vagy rendelt magának. Érdekes módon nem a Rubik termékek a legjobbak, hanem főképp Kínában gyártanak olyan versenykockákat, amikkel egy versenyen, vagy komolyabb megmérettetésen érdemes indulni. Passzolom, hogy Karesznek hány kockája van, de úgy tűnik, hogy sosem elég. Úgyhogy a szülinapjára is kockákat, megamorpixeket, piraminxeket meg mindenféle számomra kimondhatatlan nevű kockadolgokat kért. Ja nem, az időzítőt, azt ki tudom mondani! Mivel azt is kért. Ez utóbbit azért, mert idén jelenkezett a Hungarian Open versenyre is. Sajnos épp lebetegedett, pedig már olyan szinten megszerveztük a dolgot, hogy a kishaver, aki drukkolni ment volna vele, az nálunk aludt előző este, merthogy a verseny több napos és az egyikre lehetett vinni bárkit, az utolsó napi döntőkre viszont már csak 1 fő kísérő mehetett. Apa regisztrált, nevezett, levelezett a szervezőkkel, de sajnos a betegség győzött. Karesz olyan cefetül volt, hogy épp csak beregisztrált, aztán onnantól kezdve végighányta a napot. A versenyt is csak akkor tudta elsiratni, amikor már jobban volt, vagyis csak két nappal később csapódott le benne, hogy erről lemaradt és teljes egy évet kell várnia a következőre. De ott látta, hogy milyen időmérővel mérik a kirakási időt, hát egy olyanra ő is szert akart tenni.

Szóval szülinapra is kockákat kért mindenkitől, aki meg akarta őt ajándékozni. Meghívtuk Mariannékat hozzánk ünnepelni. Engedtem, hogy Marika legyen a fotós. Ennek most látható eredménye is van, ugyanis mindössze 2 kép készült Karcsiról, egy pár darab a fiúkról (kb. 1 használható - természetesen épp kockulnak), pár kép rólunk, de a nagy többségen épp hátulról fotózott minket.

Viszont legalább 20 kép készült Attiláról, vagy Attila zoknijáról, pulcsijáról, kezéről, hajáról, zsebéről, szeméről stb. Azért mutatom a legjobbat róla, ha már ilyen sok felvételt csinált Marika. A kép érdekessége, hogy Attila kivételével minden bemozdult rajta:

Mi felnőttek sokat beszélgettünk, a gyerekek meg elvonultak. Karesz kicsit azért megmutogatta a kockáit Mariannéknak, ezen a képen látszik is, hogy van külön táskája a gyűjteménynek (ami már nem fér bele teljesen).

Aztán persze mi is kockáztunk. Nekem nem megy. Képtelen vagyok átlátni, nem áll rá az agyam. 1 oldalt sem tudok kirakni. Viszont Karesz mindet villámgyorsan átlátja és ez valami hihetetlen számomra.

A legkisebb és a legnagyobb

Most csak ők ketten. Nagyon szeretik egymást. Nagyon jó látni! Én is nagyon szeretem őket!

 

Laci szülinapja Zsófiéknál

Azt hiszem ez a legrégebbi tartozásom, mert még októberi bejegyzés lett volna. Rohan az idő, én meg próbálom utolérni. Lóg a nyelvem, de egyszerűen nem megy, a blog a sokadik a listán, amivel foglalkozni szeretnék. De van sok-sok képem mindenről, hogy tudjak visszagondolni a történtekre és olyan jó ez!

Október 22-én jártunk Zsófinál és Mikinél Lackó szülinapja apropóján. Zsófi tök aranyos volt, már ezer éve meghívott minket, úgyhogy csak drukkolni kellett, hogy épp ne dőljön ki senki, tudjunk találkozni. Már őszi szünet volt, úgyhogy teljes létszámban tudtunk menni, mert Matyinak és Mikinek is szünete volt Pannonhalmán. Hát jó nagy lábasokkal és irtó fini ebéddel készült Zsófi, nekem olyan könnyű volt, hogy csak a tortát kellett összedobnom, nem kellett a vasárnapi ebédről gondoskodnom. Itt is hála érte!!!

Lackó nagyon klassz ajándékokat kapott a keresztszüleitől. Jelentem: a dömper napi használatban van. Sajnos az az ajándék, amit mi rendeltünk a neten, az nem érkezett meg akkorra, úgyhogy csak egy lasztit vittünk Öcsipóknak. De nem reklamált szerencsére.

Laci nehezen oldódott fel, nagyon rám volt akkoriban is már gyógyulva. De mire eljött az este, addigra már játszhatott vele Miki is és Zsófi is. Sajnos a kép, ahol Miki vezetgeti Lackót egyrészt homályos lett, másrészt meg Laci pont akkor tottyant le, de jó volt látni, hogy hagyta magát szeretgetni.

Zsófival készült több közös kép is, szerintem ez a legaranyosabb.

Nameg vannak itt csoportképek, amiknél a tüzijáték miatt egy-egy fej itt-ott hiányzik. De van rólunk végre teljes családi kép is.

 

 

És persze egy bónusz kép az ünnepeltről, amit épp a tortáját habzsolja:-D

Rég írtam

Sok dologgal adós vagyok a blogomon is. Valahogy nagyon összesűrűsödtek a tennivalóim, nameg Lackó alvási szokása is eléggé megcsappantotta az időmet. Mostanában a fiatalúr hajnalok hajnalán kel. Legalábbis nekem a fél hat, hat, de még a fél hét is néha annak számít. De volt precedens háromnegyed ötös kelésre is, na akkor délután igazi zombi voltam. Szóval a Laci korán kel reggel és délután már csak egyet alszik. Ebben az alvásidőben próbálok tenni-venni, magamra is kis időt szakítani. Valahogy nem nagyon fér bele, hogy leüljek és írjak a blogra. Egyébként legapróbb gyermekem még azt sem szereti, ha akkor nézek meg valamit a neten, ha ő ébren van. Amint bekapcsolom a gépet, rögtön jön és a combomon rugózik, nemes egyszerűséggel megharap, hogy rá figyeljek, vagy bemászik a lábam között az asztal alá és a kábeleket akarja rágni. Hát ilyenkor tök mindegy milyen fontos, amit tenni szeretnék, fogom magam, gépet kikapcsolom és újabb órányi földönülvejátszás következik. Ez utóbbitól már teljesen kész vannak a térdeim. Mindig elfelejtem, hogy nemhuszonéves vagyok. Egy ideig Lackó úgy élt, hogy én törökülésben a földön, aztán ő meg az ölemben. Naná, hogy kicsinálta a térdem. Törökülést felcseréltem nyújtott ülésre. Ezt sem csípte túlzottan a térdem, de azért alakultam. Legtöbbet az segített, hogy a kanapé szélén ültem és csak néha-néha mentem le a földre Öcsi mellé. Aztán mikor már szépen alakult a gyógyulás, araszoltam egy röpke másfél órát a forgalomban a kemény kuplungos Fordunkkal. Na most megint szar a térdem, pedig 29-én indul a 66-os project Ágival. És én beneveztem, mert Viktor kapott egy kis prémiumot a túlóráiért. Ennyi pozitív hozadéka volt annak, hogy egy nagyon hajtós, túlórázós, idegkicsinálós projecten van. Nagyon lehúzza őt a munka, mi meg nagyon sokat vagyunk egyedül itthon négyesben. Bevallom, irtó jó volt, hogy most hétvégén itt voltak nálunk anyukámék és mi Viktorral kettesben mehettünk Pannonhalmára látogatni a nagyokat. Csak beszélgettünk és beszélgettünk. Hiányzik megint, hogy többet legyünk kettesben. Jók voltak a csütörtökjeink. Talán újra jöhetnének a kimenős csütörtökök. Lackót elválasztottam. Már alig volt tejem, este percekig kellett dolgoznia, hogy beinduljon a tej és már régóta nem is éreztem, hogy olyan igazán bizsergetne a tej beindulása. Úgyhogy ezért a kis mennyiségért már nem volt értelme szoptatni, így is 13 hónapig tartott, szóval fiatalurat elválasztottam. Egyébként zokszó nélkül vette tudomásul, szóval már neki is csak amolyan érzelmi töltődés volt a szopi. Persze volt bennem némi rezignáltság e témában, de nézem azt, hogy felszabadultam az esti műszak alól, ha netán valahova menni szeretnék:-D

Múlt hétvégén Viktorékat össznépileg berántották dolgozni szombat-vasárnap. Hát ez nagyon érzékenyen érintett mindenkit, most már a gyerekek is lázadtak. Karcsi sírt, hogy apát olyan keveset látják. Még szerencse, hogy reggelenként Viktorral mennek suliba, így legalább akkor volt egy kis idejük beszélgetni. De a gyerekeket kárpótlásul elvittük jobbra-balra. Karesz mint igazi férfi enni akart menni az apjával a KFC-be. Úgyhogy egy kedd este furulya után elmentek enni. Marika persze irigykedett, ezért be kellett neki ígérni egy gyrosozást. Érdekes módon ő velem akart menni, úgyhogy csütörtökön meg gyrosozni vettük az irányt. Előtte még beugrottunk a postára, hogy felszedjem a csomagot, amit Ninától rendeltem. Új projecthez anyagok. Megőrülök a macitól, amit csinálok, de szerencsére már a kontúrozásnál tartok. Következő áldozatom a két Mirabilia Nimfa lesz. Mutatom Mariann képét róluk, mert olyan csodásak:

Sajnos az anyag, amit kinéztem, és amire mindkettő ráfért volna már nem volt, csak véletlenül maradt fenn a webáruház oldalán. Így vettem 3 féle anyagot, de bizonytalan vagyok abban, hogy jól mutatna-e, ha az egyik ilyen, a másik olyan színű alapra készülne. És mostanában esténként olyan fáradt vagyok, hogy nem jutok el odáig, hogy kiteregessem az anyagokat a cérnákkal, gyöngyökkel a válogtáshoz, nézegetéshez. A neten azért kerestem példákat rá, nem sokat találtam, de ez a megoldás pl tetszik:

Innen van. Csodás Mirabiliákat hímez a hölgy, megérte benézni hozzá! Fel is vettem a bloglistámra, remélem nem bánja.

Naszóval a hosszú melós hétvégén a gyerekekkel elmentem sütizni, pedig elég vacakságos idő volt. De a Spiller cuki mindig olyan fini sütiket kínál (mondjuk ára is van, ahogy azt a képek mutatják, de tényleg cukrászati remekművek), hogy ezért gyalog képesek elindulni, pedig nem 2 perc oda az út. Karesz kitalálta, hogy viszünk fényképezőgépet és ő fotózni fog. Rengeteg kép készült, mutatom a legjobbakat. Irtó jó volt sötétben Budafok belvárosában mászkálni. Nagyon élvezték ők is. Persze vacsira már alig ettek valamit, de hát most ez nem számított. Sétáltunk, dumáltunk, futkároztak, felmásztak a piac előtti gyümikre, videót készítettek, ahogy sétálunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Laci 1 éves

Elröppent ez az egy év. Komolyan így érzem. Persze voltak benne nagyon nehéz időszakok is, de utólag már csak a szépre és a jóra emlékszem. A jó emlékezőtehetség néha nagy átok tud lenni:-D

Milyen is lett Lackó? Egy csodapofa kiskölyök. A család kabalája, de ugyanúgy szeretik a suliban is, sőt a nagytesók mint valami látványosságot hordják körbe az osztályukban Pannonhalmán. A legszorosabb testvéri kapcsolat szerintem Laci és Matyi között van. Ha Matyi hazajön, akkor fogja és azonnal viszi magával, babázik, sétál vele, szeretgeti. Őt izgatja leginkább, hogy miket tud már, mennyit fejlődött. Marika enyhe féltékenységgel néz rá. Mikinek tavaly szerintem túl sokat kellett vigyáznia a kisöccsére, így talán ő telítődött vele, de mindig szeretettel közelít hozzá, ahogy Karesz is. Önként egyik sem vigyáz még rá, csak parancsra (Matyit kivéve).

Na és mit tud már a baba? Szépen áll, kapaszkodás nélkül. A bútorok mentén oldalaz stabilan. Mindenre felmászik, amire tud, már megtanulta, hogy tolatva kell lemászni. Ebben nagyon következetes, a pelenkázószekrényről, az etetőszékről és minden magas dologról is szépen tolat lefele:-D Én meg nem győzök rohangálni utána.
Mindent megrág, mint egy kiskutya. Itt éppen a babakocsiját csócsálja.

Megjegyzem, hogy abból a klassz puha karfából már kiharapott darabokat. De már találtam mindenfélét a szájában. Ami belefér, azt bele is tömi. Szedtem ki a szájából fogpiszkálót, pókot, kavicsot, levelet, szétrágott matrioska babát, legót, dobozt. Ha talál egy filctollat és épp nem figyelek, akkor azt is szétrágja. Tegnap egy szerencsére már majdnem kifogyott zöld kihúzófilcet szopogatott fehérre. Hiába, nem tudok minden másodpercben ott lenni, ha meg a nagyok valamit széthagynak, azt ő tuti megtalálja. Egyébként a kihúzófilcet a hímzős cuccomból vadászta ki. Én épp örültem a fél perc nyuginak a konyhában, aztán megláttam a kis gengsztert, hogy mivel foglalatoskodik.
Már nagyjából mindent eszik. Mindent meg is akar kóstolni, hangosan kiabál, ha enni vagy inni akar. Inni pohárból szeret leginkább hatalmas kortyokban. Szétrágta a csőrös poharát, az újat meg nem szereti. Úgyhogy marad a rendes pohár, itthon én már csak abból itatom. Bébiételeket is szeret sokat, rendesen be is van tárazva vagy 10 üveg mindig a kamraszekrénybe. Nem túl válogatós szerencsére. Amitől viszont megőrülök, hogy nem szeret az etetőszékben enni. Nagyon hamar elunja, mászik kifelé, forog ezerrel. Akkor kiveszem, én leülök a földre, ő meg jön megy, aztán egy-egy falatért visszamászik hozzám. Nem a legjobb, de ez van. Remélem hamarosan rájön, hogy érdemes nyugodtan enni.

Nagyon szeret fürdeni, nem tud annyi ideig ázni, mint szeretné. A pelenkázás, fürdés utáni törölgetés rémálom. Forgolódik, üvölt, veri magát. Már be vannak készítve a nagy ritkán megkapható játékok a pelenkázó szekrény fölé. Ha jön a szenvedés, akkor egyet-egyet megkap pár percre. Úgy tudok csak haladni.

Tud pápázni, tapsolni. Utánozza a köhögést, tüsszentést és a kutyaugatást.
Mostanában megszerette a hintázást is. Ha az utcán játszótér mellett megyünk el, akkor már kiabál és kilóg szinte a babakocsiból, hogy menni akar.

Elevenségért nem kell a szomszédba mennie. Lényegében valakinek mindig figyelni kell rá, fél másodpercig sem marad egy helyen. A Dévény tornás csaj is mondta, hogy hihetetlen energiája van és nagyon erős. Na ja, egy mise alatt teljesen kicsinálja a csuklóm, a derekam, mert ő mászna fel az oltárhoz ezerrel. Mondták is, hogy pap lesz belőle:-DD

Biztos még egy csomó minden van, amit írhatnék, de most ennyire futotta az időmből. Védőnőhöz holnap megyünk mázsálásra. Az 1 éves oltást hétfőn már megkapta, volt egy napig kis nyüszögés, túléltük. Ja, még szopizik éjszaka, este és néha reggel is, nameg ha valami nagy trauma érte:-D
8 foga van és folyton nyálzik...

És egy közös kép, amit én csináltam. Ennél jobb nincs, mert minket nem fotóz senki:

Nyár vége és évkezdés

A sűrűjén már szerencsésen túl vagyunk. Gondoltam ideje valami életjelet adnom.
Hát mit ne mondjak, elég kemény, hosszú nyaram volt. Bevallom számoltam a heteket és a napokat. Több dolog is hozzáadta a magáét ahhoz, hogy az egyik legnehezebb nyaramat tudhatom a magam háta mögött. Egyrészt nehéz volt az öt gyerek itthon. Igyekeztünk minél több táborba, ide-oda, nagyszülőkhöz küldeni őket, hogy ne legyen mind egyszerre itthon. Aztán Lacika hihetetlenül kemény dió, tehát nagyon nehéz mellette bármit csinálni. Szerencsére a két nagyfiam derekasan kivette a részét Lackó pesztrálásából. Viktor idén 1 hetet töltött velünk a nyár alatt. Nagyon kevés volt. A melója meg irtóra leszívja és elszívja minden idejét, erejét. Nagyon keveset láttam/láttuk. Nem igazán volt olyan időszak a nyárban, amikor kicsit én is kikapcsolhattam volna. Ráadásul valahogy az anyagi helyzetünk is úgy alakult, hogy iszonyúan ki voltunk számolva, nem fért bele semmi extra, hogy felpakolom a gyerekeket és csapunk egy görbe napot, vagy nagy hamburgerezést, vagy elmegyünk Tropicáriumba mind, vagy kicsit lazábban költekezünk. Ültünk otthon és tervezett menü szerint ment a kajálás. Úgyhogy teljesen érthető asszem, hogy a nyári vírusok mellett, amit hol az egyik, hol a másik gyerek kapott el, végül én is megfertőződtem és addig húztam vontam magam a víruskámmal vagy 10 napig, míg végül egy frankó tüszősmandula gyulladásba csúszott át a betegség. Szerencsére a mamával még nyár közepén megbeszéltem, hogy utolsó héten jöjjön el hozzánk, segítsen, mert egyedül nem tudom összekészíteni a két nagyot Pannonhalmára. Az utolsó hetet lázas betegen kezdtem. Tuti benne volt az is, hogy tudtam, jön a mama, vagyis a felmentő sereg és kicsit leszakad rólam pár teher. Már napok óta azt álmodtam, hogy ott kéne lenni Pannonhalmán és a fiúknak még nincsen összepakolva. Végül szerencsére minden jól alakult, szép lassan én is összeszedtem magam, a mama rengeteget segített, nélküle nem ment volna az évkezdés. Lackóval nagyon összebarátkoztak, ezek a sztárfotók készültek róluk:

 

Igyekeztem az évkezdés pillanatait is megörökíteni. Mutatom a képeket, amiket suttyomban csináltam:

Marika és Karcsi az első nap. Évnyitóra mentek, utána csak 3 órát tartottak nekik.

Kis Miki a nagy Pannonhalmán. Egy pont ugyanilyen beállítású kép van Matyiról is, de az a telefonomon.

És itt búcsúzik a legkisebb és a legnagyobb. Utána Matyit is kocsiba tettük és elköltöztettük.

Azóta volt már minden. Szülői értekezletek, szülői látogatás, renegeteg beszerzendő, elintézendő dolog, de lassanként a végére érek. Még Matyi x-naplójával vergődök, meg a Szent Imre-pályázattal. Remélem ez utóbbiról nem csúszunk le, holnap van a postázási határidő. Marika jól érzi magát a suliban, néha szeretne itthon maradni, aludni egy nagyot. Tegnap kellett először beszélnem a tanító nénivel, hogy Marika kérése az, hogy ne Máriának hívják, mert azt nem szereti. Karesz készül a Kockaversenyre, ami októberben lesz. Apja már regisztrált a neten, több számban is indul a gyerek, teljesen komolyan veszi. Miki remekül érzi magát Pannonhalmán, hamar lettek barátai, alig telefonál. Matyi is visszarázódott a kupacos életbe.

De van még más képem is. Itt Matyi fiam betöltötte a 16. évét. Hihetetlen, hogy ilyen nagy már. Természetesen tiramisut rendelt. Mután mondtam, hogy képtelen vagyok megcsinálni, mert ezer dolgom van és Laci ott lógott rajtam, megfogta a legkisebbet, babakocsiba rakta és elvitte sétálni 1 órára. Azalatt én vígan megcsináltam a tiramisut és összepakoltam a konyhát, beraktam egy mosást és még leülni is volt időm 5 percre! Így este, pont a napján tudtunk ünnepelni. Borotválkozó szettet kért Matyi, mert már szüksége van rá:-DD

 

 

És még hoztam pár képet a legkisebbről, aki nagyon ügyes, hihetetlen örökmozgó, kis akaratgombóc. Feladja a leckét, nagyon sok türelmet kell tanulnom mellette ismét. Egyébként csoda édes, tud tapsolni, direkt köhögni, hogy mondjam, hogy kuc-kuc, direkt tüsszögni, hogy mondjam, hogy tüszke-prüszke. Tud már pá-pát inteni. Este szopi után legördül a párnáról, amin szoptatom és mondja, hogy pá-pá, vagyis menni kell integetni a nagyoknak. Így búcsúzik minden este. Két napja tudja, hogy tolatva kell lemászni az ágyról. Felmászni még szerencsére nem tud. Van járókája, amiben üvölt. És végre van rács a lépcsőnél, mert folyton ott kutyálkodott. Szeret enni, de időt nagyon nehezen szakít rá:-D

 

Ja, és belevágtam és sikeresen végigcsináltam a Simonfi Ági féle 30 napos bikiniforma-kihívást. Szebbnek, fittebbnek érzem magam. Rendbejött a térdem, jobb klasszisokkal a hátam. Kicsit vékonyodtam pár helyen (bár kajálással asszem bőven ellensúlyozom), de leginkább szebbnek érzem magam és ruganyosabbnak. Most folytatom. Egy héten legalább 5-6 alkalommal tornáztam, nagyon megszerettem.

Persze hímzek is, néha-néha. Nem sok időm van rá. Kész a MillHill Latte-ja. Mjd mutatom legközelebb, már fotóztam (jó bénán). Elkezdtem egy újabb képet, Viktor választotta a tervek közül, hogy most az jöjjön. Horgolni most nem horgolok, áll a takaróm sajnos. Be kéne fejezni...