Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2018. április 25., szerda

Mirabilia: Day Nymph (2)

Valahol elvileg kéne lennie egy második fázisfotónak is erről a hímzésről, de sehol sem találtam. Így mutatom a legfrissebbet, már ha az április 8-án készült fotót lehet frissnek nevezni. Csigalassan haladok vele, egyszerűen nagyon ritkán tudok csak eljutni a hímzőtűmig. Talán majd most a 4 napos ünnep alatt, bár most meg itthon lesznek a nagyok, akiknek folyton-folyvást főzök és sütök. Nincs maradék, minden elfogy, amit aznap az asztalra teszek ebéd gyanánt. Mi lesz itt, ha majd már 5 éhes nagy méretű gyerek üli körül az asztalt. Legalább lefogyok majd? Már megint 67 kiló vagyok. Utálom. Hiába tornázgatok hetente legalább háromszor. De a tornát is irgalmatlan nehéz beleszuszakolnom a napjaimba. Ha ebéd előtt nem szakítok rá időt, miután Lackót letettem aludni, akkor már veszett fejsze nyele. Pedig kell, mert tényleg karban tart. Bár azért örömmel jelentem, hogy napi szinten esik le a játszótéren az anyukák álla, ha benyögöm, hogy 41 leszek a nyáron. Általában fiatal első gyerekes anyukának néznek. És az is olyan jó, hogy most valahogy nagyon jó fej anyukákkal kerültem össze a játszótéren, beszélgetünk, hasonló korúak a gyerekeink, van akinek 2 van, van akinek 4 és sem számítok ufónak az 5 srácommal. Minden nap megyünk 2x Lacikával ki a szabadba, gyorsabban telik a nap, nameg jobban elfárad a fiatalúr.
Miki dolga rendeződött, leszálltak róla. Most már más gyerek van napirenden szivatás téren, de szerencsére nem durván, ugyanis a csúfolódós, szemétkedő srácokat elkapták és kaptak igazgatói figyelmeztetést. Mindenki visszavett az arcából. Most Miki különösen jó boxba került a hálóban, kiegyensúlyozott és mosolygós újra! Várom haza a két nagyot, megnézzük a Bosszúállók új részét. Hiába no, gyengém a szuperhősös mozi.

Nade itt a kép, ami lassanként alakul. Most már kész a bal alsó szárny is, sőt a testét öltögetem.

Mindenkinek szép napot!
Ja, meg készülget a pipacs kendőm csupa-csupa színesben. Már majdnem benne van két egész gombóc Sachenmayr Tahiti fonal. A fonalfesztiválon akartam venni még egy gurigát belőle. Naná, hogy pont az a színárnyalat sehol sem volt...

2018. április 3., kedd

Miki 13 éves lett

Persze lassanként ez is a régmúlt, de mivel vele történtek a leginkább említésre méltó dolgok, így gondoltam ne repüljön már el megemlékezés nélkül a születésnapja másodszülött gyermekünknek. Nálunk úgy tűnik mindig januárban üt be valami olyan, ami aggodalomra ad okot, vagy felforgatja életünket. Két éve januárban fedeztem fel, hogy várandós vagyok. Azóta megszületett Lackó, aki igazi energiagombóc. Egy éve Karcsi jelentette be a szörnyet. Közel háromnegyed éves küzdelem után a szörny először elvesztette az alakját, aztán egyre halkult és 2017 őszén sikerült végleg eltűnnie. Idén januárban Miki jelentette be, hogy haza akar jönni Pannonhalmáról. Igazi derült égből villámcsapásként ért minket a dolog, hiszen addig úgy kommunikálta felénk a dolgot, hogy jól érzi magát, beilleszkedett, vannak haverok stb. Mint kiderült, akkor már majdnem egy hónapja (ha nem több) piszkálták a többiek azt a gyerekem, aki a leginkább alkalmazkodó, aki a legempatikusabb, akiről elég nehéz egyáltalán rosszat mondani. A Mikulás is azt tudta felhozni rossz tulajdonságaként, hogy elalvás előtt zavaróan szörcsög. A fogszabályzója miatt. Persze a Mikulás nem tudhatta, hogy ezzel azt érte el, hogy az egész osztály minden szörcsögés után egy emberként felüvöltött, hogy: MIKI! Így aztán Miki már nem hordja a fogszabályzóját. Hurrá! Kösz Mikulás! Nem mondom mennyi pénzt és erőfeszítést dobott ki nekünk egy mondattal az ablakon...
Nade okos osztálytársak valamiért nekiláttak Mikin gyakorlatozni, aki pajzs és vértezet nélkül értetlenül állt a csúfolódás, gúnyolódás, piszkálódás előtt, mert ezzel még nemigen találkozott. Vagy ha igen, akkor miután hazajött az általános suliból, akkor az egészet maga mögött hagyhatta, nem kellett vele folyamatosan szembesülnie. Pannonhalmán viszont nem lehetett hova menekülni. És mivel ingerült lett és valszeg kiabált is, néha még oda-oda is csapott, így egyre jobban belejöttek a cikizésbe, piszkálásba a többiek. Kértük a tanárait, hogy segítsenek, beszéljenek Mikivel, erősítsék, vegyék elejét a gúnyolódásnak, aminek alapja a Selmecigány gúnynév volt. (Módfelett elmés!) Aztán a Selmo becenévből csináltak Fingmó-t, ami szintén hihetetlen fantáziára vall... De ezzel már legalább a Matyit is lehet idegesíteni, ha betévedt a hetedikesek hálójába...
Nem mesélem el, mennyi beszélgetés, lelkizés, csitítgatás és ima van mögöttünk, de végül valami szinte csodával határos módon változott. Volt olyan alkalom, hogy Miklós szabályosan kiborult azért, hogy nem vesszük ki a suliból, nem értjük, hogy ez neki mennyire nehéz és csak annyit teszünk, hogy türelemre intjük. Nekünk sem volt könnyű, hát még neki, aki az egészet elszenvedte! Már minden megjegyzésébe belekötöttek, bármit mondott lehurrogták, elegük volt belőle, ha Lacikáról mesélt, ha valamilyen könyvélményét akarta megosztani, ha telefonos játékról mondott véleményt. SNITT!

Na eddig jutottam március 14-éig ezzel a bejegyzéssel. És itt abbamaradt. Már tavaszi szünet van, elmúlt a szent három nap is, sőt már a húsvét hétfő is múltidő. Viktor mától dolgozik megint, ma töltik itthon a kicsik az utolsó szüneti napot, a nagyok még pár napig itthon vannak, aztán utaznak vissza Pannonhalmára. Nem túl boldogan, de legalább nem úgy, hogy utálják az egészet. Nincs időm a blogra. Igazából kicsit a sokadik helyre került, nameg a nagyböjtben igyekeztem nem annyit csücsülni a gép előtt, mint korábban.
Most is csak azért tudom ezt a bejegyzést lezárni, mert a gyerekek elmentek a boltba (listával) és kiviszik Lacikát a játszótérre, hogy én addig a megcsináljam a rakott krumplit ebédre. Már rotyog minden a tűzhelyen, mindjárt leülök és megpucolom, aztán szeletelem a kolbászt. Hatalmas adagot készítek, mert a két kupacos diákom folyton eszik itthon. Felváltva nyitogatják a hűtőt, az édességes zugokat, lesik mi marad Laci finomságaiból, hátha csurran-cseppen belőle nekik is. Mindig éhesek. A kicsik csak mértékkel esznek, Laci meg agyramenően néha, máskor meg jó étvággyal.

Hoztam pár képet az ünnepeltről, aki már olyan nagyfiú, hogy alig hiszem el, hogy csak 13 éves lett!
 
 

 És egy grátisz a legkisebbről, mert itt olyan cuki: