Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2011. április 29., péntek

Dimensions: Woodland Enchantress (3)

Amikor épp nem a Lizzie Kate SAL-t készítettem (vagy ezerrel olvastam), akkor ebbe a hímzésembe öltögettem. Úgy kb. 5 napnyi munkám van benne ismét, már kezd alakulni a tündér palástjának a széle. Az arany-barna színeket a bal sarokban szinte mindet beleöltöttem. Élőben sokkal erőteljesebbek a színei, de azért nem lett olyan vacak a fotó:-DD

Lizzie Kate SAL 2011 - Február

Elég "szép" csúszásban vagyok ezzel a SAL-lal, de jobb későn mint soha alapon mutatom a februárt. Most már azért készülget a március is, továbbra is nagyon szeretem a színeit és irtó jó erre a 28 ct-s belfastra hímezni.

2011. április 28., csütörtök

Raana Raas: Csodaidők III-IV.

Tegnap este tettem le az utolsó kötetét a Csodaidőknek. Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni a könyvet még párszor, mert nagyon tetszett. Végre egy olyan több kötetes sorozat, ami nem csak szórakoztató, hanem elgondolkodtató is. Eleve szeretem a jövőben játszódó történeteket, szeretem a sci-fit, az idegen kultúrákat, és a könyvben mindenből kaptam egy adagot!
A cím miértjére majdnem a könyv legvégén kapunk választ és nagyon találónak érzem. Összességében elmondhatom, hogy az első kötet tetszett a legjobban, aztán a harmadik és legkevésbé a negyedik. Megjegyzem azt is, hogy utálom mind a háborús könyveket, háborús filmeket, ez a könyv mégis lekötött, még a harci leírások is, sokat forgattam a kis csillagtérképet, próbáltam elképzelni a hajókat. Elég erőteljesen vizualizáltam a Csillagok háborújában valamint a Star Trek-ben látott csillaghajókat, rombolókat:-DD A könyv végére arcokat is elképzeltem a szereplőkhöz, talán csak Judyval nem jutottam dűlőre.
Elmondhatom, hogy lassú könyv a Csodaidők. Magam is meglepődtem, hogy nem tudom olyan gyorsan olvasni, mint az átlag könyveket. Néha ez a hármas felbontás: Judy-Giin-Yaan történetek egymásutánisága majd megőrjített, párszor így az is előfordult, hogy egy picit előrelapoztam, mert nem bírtam ki, hogy ne tudjam a történet folytatását. Tudom, tudom türelmetlen vagyok!
A harmadik kötetre eltűnt a zsidóság-kaveniek közötti párhuzam érzésem. Már nem kellett mindkettőn gondolkodnom, mert az első két kötetben ez zavart, hogy egyszerre nem csak a könyvön filóztam, hanem a második világháborún is. Szerettem volna csak a könyvben megírt történetet pergetni magamban.
Marikám egy dolgot sajnos idő előtt leleplezett. Grom Lichi személyét. Egy óvatlan pillanatban kislányom elmarta a könyvet és ahogy sikerült kiszednem tőle, pont ott nyílt ki az utolós oldalak magyarázat része. Megakadt a szemem a néven, aztán már olvastam is és utána meg már úgy bántam a dolgot...
Na jó, egy dolgot mindenképp meg kell írnom. Nekem sok volt a vége. Persze nagyon élveztem! Sírtam eleget, örültem eleget, átéltem az olvasó elképzelehtő összes érzését, de úgy voltam vele, hogy ha még a végén kiderül az is, hogy Judynak lehet gyereke, mert a niesiek meg tudják gyógyítani, akkor már nagyon túlzás a lezárás. Kár, hogy minden szál el lett varrva, kár, hogy semmit nem hagyott a fantáziámra, hogy legyen min filóznom, hogy piszkálja az én képzeletemet is, hogy mi lenne a továbbiakban.
És nem értek egyet Yaan történetének a végével. Talán kemény vagyok, de nem adtam volna neki még feloldozást. Ha az ember tényleg olyan, és mint a történelem mutatja tényleg olyan, hogy hajlamos bűnbakot keresni, csak a másság miatt elítélni, akkor egy ilyen volumenű katonai vezetőnek nem adott volna felmentést. Vagy ha a bíróság adott volna, akkor az átlagemberek nem adtak volna. Bár tény és való, hogy a könyv végére még csak a család bocsát meg neki és fogadja el hibáival és erényeivel együtt.

Ajánlom mindenkinek a könyvet, aki szeretne egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból, elkalandozni egy másik világba, ahol a jó elnyeri jutalmát és a rossz pedig büntetését. Zseniális "mese" a Csodaidők! Köszi Mariann mégegyszer a könyvet! Már kölcsönadtam a húgomnak:-DD

2011. április 20., szerda

Raana Raas: Csodaidők I-II.


"A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség, mégsem csak álmélkodni fogsz, sok mindent ismerősnek is találsz. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen vörös levelű fák árnyékában, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát, s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerősök a családi erőterek is, ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája – vagy éppen a terrorizmus. A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával ez a világ sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével."

Íme eltűnésem oka. Olvasok amikor csak időm engedi. Nameg flyladyzek, de csak egy bizonyos szintig tudok benne elmélyedni, mert ez nem 4 gyerek mellett kivitelezhető (amiből kettőre még non-stop figyelni kell), hanem inkább akkor, amikor az ember szabadon gazdálkodik az idejével. Azért próbálkozom...
Nade a könyvről. Beszippantott. Az első pár oldalon döcögősen jutottam át, valahogy nem sikerült belerázódnom az egészbe. Nem értettem, többször is visszaolvastam, végül hagytam úgy, ahogy volt, gondoltam, majd csak megértem. És összeállt a kép, aztán meg nem bírtam letenni. Az első könyvet követte a második. Most egy kis szünetet szeretnék benne tartani, hogy egyrészt letisztuljon, nameg a nagyhéten inkább más dolgokon kéne gondolkodnom. Bár másik felemet meg most a LAKÁS foglalja le. De erről most még nem írok, nagyon friss a dolog.
Egyetlen egy kritikai megjegyzésem lenne a könyvvel kapcsolatban. Nagyon erős nekem a hasonlóság a kaveniek és a zsidóság között. Valahol egy kicsit mindig piszkál, de próbálom nem figyelni a dolgot, de újra és újra felmerül bennem a párhuzam gondolata, pláne, mikor már a kiváltságok megszüntetéséről, az autonómia megnyirbálásáról, nameg a komoly és mindent behálózó gazdasági kapcsolati hatalmukról és annak teljes szétzilálásáról, aztán deportálásokról van szó. Vagy lehet, hogy pont ez volt a célja az írónak? Nem tudom.
Tetszenek a késleltetett leírások a személyekről, a fontos helyszínekről. Mikor már nem lehet fokozni a kíváncsiságot, hogy az adott szereplő vajon hogy néz ki, és aztán na végre, azt is megtudhatjuk. A Raas családi házról szinte az első könyv felén túl kapunk képet, pedig nagyon sok esemény ott játszódik.
Imádom benne a nagycsaládot. Próbálok nem gondolni a magunk kis sejtszerű létezésére. Pici családunk a maga 6 tagjával, ami a kavenihez képest apró, itt pedig nagynak számít. Szóval élvezem, hogy "szépen" tudnak együtt élni és mennyi örömük (néha szomorúság) származik ebből. Érdekes, amit a hitről ír több helyen, hogy a formális rész mögött néha nagyon kevés a tartalom...
Na, a lényeg, hogy érdeklődve várom a további részeket és kíváncsi vagyok, hogy hogy fogja majd csűrni-csavarni a történetet;)
Egyébként más rájött, hogy miért Az ogfák vöröse az első kötet címe? Nekem olyan jelentéktelennek tűnik...

2011. április 12., kedd

Ha sütni kell!

Próbálom visszafogni a kajálásom. Sajnálattal jelentem, hogy a 90 napost egyszerűen nem tudtam csinálni, mert a gyomorégés, ami úgy általában a 4. héten szokott tetőzni ebben a diétában, most már a 4. napon felütötte a fejét. Tisztára úgy éreztem magam, mint amikor Marikával terhes voltam. Szóval a 4 napos diéta mindenesetre arra jó volt, hogy lássam, hogy irtó sokat "takarítok" a fiúk után. Itt egy kenyérvég, ott egy fél pohár kakaó stb. Ja, és csomót ettem késő este is:( Szóval most tudatosabban próbálok kajálni (nem könnyű). Nem vagyok egy nagy zöldségzabáló, de próbálom megreformálni a szénhidrátdús kajálást itthon. Ha Karcsi nem lenne mama fiacskája minden nap, akkor tudnánk hetente ötször főzeléket enni Marikával. Karcsi viszont tésztafogyasztó. Így aztán maradnak a palacsinták, gofrik, lángosok és pogácsák is napirenden. (Próbálok mértéket tartani, komolyan, sőt este már nem is eszem szénhidrátot!) Nagyon picit sikerült fogynom:-D

Na és ha már a pogácsánál tartunk, akkor nekem is ki kellett próbálnom a medvehagymás pogácsát. Itt most nekem a Lívia konyhasarkában talált recept tetszett. Karcsival összedobtuk ma délelőtt, ebédre már tömtük is. Este jön Bogi és Máté, nekik is fog jutni, sőt Karcsi indítványozta, hogy vigyünk Ági néninek is a suliba kóstolót:-DD

A mi pogink ilyen lett. Tettünk a tetejére kis sajtot is!
Valamelyik hétvégén pedig ezt a receptet próbáltam ki. Boci sütinek hívják:-DD Irtó fini lett, a fiúk csak úgy tömték. Egyedül Karcsinál nem nyert hangszórót. Nem kóstoltam, mert nagyböjtben nem eszem sütit. Majd húsvét után gyártok egy másik adagot;)

2011. április 11., hétfő

Mirabilia: Lady of the Mist (2)

Szépen lassan ezzel is elkészültem. Ezennel ott csücsül az anyagomon a 7. hölgy is. A fiúknak is egyre jobban tetszik, bár Karcsi sosem azt nézi, hogy hét már kész van, hanem azt, hogy kettő még hiányzik:-D Miki már mondta, hogy ő is szeretne gyöngyöset hímezni, sőt, ha olyan nagy "gyémántokat" is varrhatna valamire, akkor lenne igazán boldog! Hamarosan mutatom az ő hímzését is. Nagy kitartással öltögeti, az elefántos könyvjelzőjét, már csak a keretből van hátra egy kis sötétkék.

A hajában lesz ennek a hölgyeménynek két sor füstszínű gyöngy, valamint egy pici fülbevaló. Ha a mellette lévő Waiting for Ships sellőjét is kigyöngyöztem, akkor fogok csak erre visszatérni. Próbálkoztam, hogy a rámám hogy férne el, ha ezt előre felgyöngyözném. Nagyon necces lenne. Így inkább marad még egy ideig gyöngytelen, de nekem már így is tetszik. Szakítva a hagyományokkal, két szállal öltöttem a szempilláját. Nekem így ez most jobban tetszett!

Ami épp eszembe jut

Rég nem írtam megint. Mostanában kisebb késztetést érzek arra, hogy írjak a hétköznapjainkról. Ráadásul még a kész hímzéseimet sem nagyon fotózom, vagy ha mégis, akkor napokkal később mutatom csak itt a blogon. Kb. két hete ledöntött a tavaszi fáradtság vagy évszakváltásnak nevezhető valami. Egyszerűen ki vltam teljesen pukkadva, lassan-lassan érkezett meg a tettvágy, hogy valami másba kezdjek. Végül csak úgy döntöttem, hogy kipróbálom én is ezt a flylady témát, annyi helyen olvastam már róla, nameg ez is csinálja, az is csinálja, hátha nálam is beválik. Szóval lelkesen látogatom Via blogját. Eddig minden stimmel, csak ez a nyamvadt kontrollfüzet vagy mi a fene esik baromi nehezemre. Közben szépen apránként kiderült számomra az is, hogy alapjában véve egész rendes, már-már szinte rendszerető ember vagyok, csak a lakás mérete nem tolerálja, hogy 6 fő lakjon itt. Húgom is mondta, hogy itt baromi nehéz rendet tartani, mert nem lehet csak úgy pofásan lerakni valamit, hanem vissza kell szuszakolni a helyére:-D Jelentem a kritikus pontokat felszámoltam. Már csak a két gyerekszoba maradt kritikus pontnak, de az úgy egy az egyben az maradt!:-DD A konyhámra alapban háklis voltam eddig is. Utálom, ha rendetlen, napjában egyszer mindig totál kiganyéztam, ráadásul csak teljesen üres pulttal vagyok képes főzni. Szóval csak azon kellett változtatni, hogy minden este rakjam rendbe a konyhámat. Na ez már nehezebb, mert bennem inkább reggel-délelőtt buzog a tettvágy. Este már hagyjanak békén, ne legyen semmi kötelező feladatom. Na most a konyhát átütemeztem estére és végülis nem is olyan rossz:-DD Ha figyelek a kritikus pontokra, akkor a nappaliban nem uralkodik el a káosz. Tartható! Komolyan! Már egy hete rend van ott is.
De nekem akkor is hiányzik az, hogy szép rend legyen a gyerekszobákban, szóval a héten mindenképp nekiesek annak a két szobának, mert már nagyon koszosak, de egyébként rend van már ott is. Májusban vidámság napja lesz a suliban. Szerintem idén egy zsáknyi játékot fogunk átvinni a tombolára.

Júliáékhoz múlt héten levittünk két nagy zsáknyi cuccot. Most régi ágyneműket, törölközőket, pár tavalyról ittmaradt ruhát adtunk és férfi cipőket. Én igazából ősszel vagy költözéskor akartam ezeket lomtalanításra kitenni, de Júlia mondta, hogy MINDENT, ami nem kell adjak oda, viszik haza Erdélybe. Így aztán igyekeztem pár csini cuccot is belerakni a csomagba. Fájó szívvel pakoltam be azokat a szép ruhákat, amiket soha többé nem fogok tudni felvenni, mert egyszerűen asszonyos az alakom a szülések után:-D Na jó, két nagy kedvencem elraktam Marikának, hátha szeretne majd vad málna színű mini kordruhában mászkálni, vagy tiszta virágos csini pántos ruhában.
Miközben pakoltam, rájöttem, hogy a ruhák terén is irtó komoly rendszerben vagyunk. Amolyan forgó üzemmódban. Hamarosan végleg elrakom a téli ruhákat, le a zsákokat, jöhetnek a nyáriak, átmenetiek. A zsákokban persze minden élére hajtva és kivasalva. Én így szeretem. Pillanatok alatt átlátható, hamar cserélhető a garnitúra.
Na és most hirtelen majd megesz a méreg, mert rápillantottam a naptárra és most ugrott be, hogy 9-én volt a bababörze, ahol Marikának terveztem beszerezni a nyári ruhatár nagy részét. A fenébe! Így jártam, ma került sorra a flylady-ben a naptár rész:-DD

De ugyanilyen frankón ideg voltam, mikor tegnap szembesültem Matyi üzenőjében a beírással, hogy március 29-én volt szülői. Erről a gyerek egy szót sem szólt, ha kérdeztem, hogy van-e az üzenőben valami, akkor a kategorikus NEM volt a válasz. Matyira lényegében semmit sem lehet bízni. Ma nem megy focira. Ezerszer mondtam neki, hogy nem tudok érte menni, hogy elhozzam foci után, sőt egyedül sem jöhet haza, mert nem lesz itthon senki. Végül a tökéletes módszert választottam: nem vitt tornafelszerelést, így tuti nem fog focira menni. De még mindig ott tartunk, hogy ha nem szólok akkor nem pakol be, nem ágyaz be, nem rakja be az úszás cuccát.
A múltkoriban kipakolták az eltűnt cuccokat szépen rendben a bejárathoz a suliba. Jelentem meglett egy ünnepi pulcsink, egy pár téli bélelt orkánkesztyű! Cserébe aznap elhagytuk Marika kocsicipőjét;) (A régi pirosat, nem az újat)

Mostanában voltam kétszer elsőáldozás felkészítőn, amit a szülőknek tartanak. Annyira jó volt ott ülni és hallgatni Antal atyát. Számomra ő mindig olyan jókat mond, igyekszem a misékből is arra menni, amikor ő mondja a szentbeszédet. Attila atyát egyrészt nem hallani a kóruson, másrészt olyan összeszedetlen a beszéde sokszor. Próbálok egy kicsit lelkileg is töltekezni a nagyböjtben, de elég nehéz. Túl sok gondolatunkat foglalja le a ház/lakásvásárlás. Egyáltalán nem könnyű a dolog. Valahogy azt hittem, hogy ez a rész sokkal-sokkal élvezetesebb lesz, de akármit nézünk meg, amit a pénzünkért itt a körnéyken kapni lehet, az nagyon gáz. Még azért keresgélünk, de én egyre gyakrabban azon veszem észre magam, hogy már a XXII kerületet gondolom elérhető lehetőségnek. Ja, és a Verbéna utcai kis házikót képetelenek vagyunk kiverni a fejünkből. Az legaláb alapjaiban jó, első körben méretben is jó. Csak ott a bővítéssel lenne komoly gondunk. Ma reggel is voltunk házat nézni. a Péterhegyi úton. Légvonalban tök közel van, de a tömegelés onnan be Albertfalvára nem egy leányálom!

Autót megcsinálták, egy vagyon volt! Többet asszem nem fogunk koccanni, inkább tartsanak mindkettőnket nyúl-sofőrnek!

Múlt hétvégén itt járt nálunk a húgom. Elmesélése alapján jól érezte magát. A gyerekek szabályosan ellepték és mi hagytuk. Amint látjuk, hogy valaki foglalkozik velük, diszkréten háttérbe húzódunk:-D Játszóztunk, főztünk, beszélgettünk sokat. Kellene még pár ilyen nap, legalábbis nekem mindenképp! Olyan ritkán tudunk a Tusival ennyit beszélgetni, mert az, amikor átugrunk hozzájuk Veszprémbe, mikor épp a naygszülőknél járunk, az rövid is, meg valahogy mikor a bemelegítésen túlvagyunk, addigra menni kell. Nameg a gyerekek is folyamatosan zsizsikelnek, beszélnek, alig tudunk pár értelmes mondatot váltani.

Ja, és elcsábultam. Egy ideje annyit nézegetem a horgolós blogokat. Asszem előveszem megint a horgolótűimet. Igazából most nem terítőkre vágyom, mert hajdanában leginkább azokat készítettem. Most főképp ágytakarókat és ruhácskákat szeretnék készíteni. Így aztán rászakadtam Barkáék oldalára és próbaképp vettem pár gombolyag fonalat. Ha bejön a dolog, akkor megint horgolni fogok egy kicsit. És hogy mi adta meg az utolsó lökést? Ilyet szeretnék én is Marikának csinálni majd, ha megint szépen és egyenletesen megy a horgolás. Korábban Piroska fonalból készültek a terítőim 1-es, 1,5-es tűvel. Nem voltak túl haladósak (keresztszemezéshez képest azért nagyon!), de a végeredmény általában mutatós volt:-DD Szinte mindent elajándékoztam.

Most hétvégén itt voltak Mariannék családilag. Mi felnőttek asszem rémesen punnyadtak voltunk. Viktorral egyértelműen frontérzékenyek vagyunk. Délután aludtunk, mikor Mariann sms-e megjött, hogy elindulnak, akkor kezdtem rohamléptekben rendet rakni a konyhában:-DD Gyerekek játszottak, néha örjöngtek. Igazi gyöngyszem volt, hogy a két kicsi fiú már beszélget, sőt bohóckodik egymással. Na, hátha Mariann majd többet ír a dologról, bár mostanában már ő is ritkásan ír a blogjára.

2011. április 8., péntek

Paulo Coelho: Tizenegy perc


Évekkel ezelőtt kaptam a könyvet a húgoméktól egy születésnapomra. Most keveredett a kezembe.

"A szerző új regényében, mely szinte egy időben 33 nyelven jelenik meg, egy fiatal brazil lány életét meséli el. Maria egy gyerekkori csalódás után úgy érzi, soha életében nem fogja megtalálni az igaz szerelmet. Egy váratlan találkozás révén eljut álmai városába, Genfbe, ahol mesés gazdagságot és hírnevet remélve kezd táncosnőként dolgozni. Hamar ráeszmél, hogy a hírnevet nem adják ingyen, és nemsokára az utcán találja magát, ahol prostituáltként kell megélnie. Az igaz érzelmekről rég letett ugyan, de a szexualitás új és új utakra csábítja mindaddig, amíg egy fiatal festő fel nem lobbantja benne a szerelem tüzét. Választás elé kényszerül: vagy végleg feloldódik a testiségben, vagy megtalálja saját "belső fényét", és a szent szerelemben keresi meg a szex helyét. Coelho újabb világsikerű művében a szerelem szentségéről és a benne rejlő szexualitásról ír, tabuk nélkül, szenvedéllyel, a tőle megszokott spirituális emelkedettséggel."

Coelho maga azt írta, hogy ez nem az a szokványos "álmodni viszlek" történet. Néha bennem is fel-felmerült az az érzés (prűdség?), hogy már-már túl nyíltan ír a szexről. Lehet ilyet írni, hogy néha szinte zavarban voltam? Nem mondom, hogy nem olvastam már ilyen témájú könyvet, de ennyire nyersen, valósan még a témát nem vesézte ki egy ír sem az eddigi olvasmányaimban. Mindezek ellenére mégsem volt közönséges vagy durva.
Sokat izgultam az olvasása közben, hogy melyik utat választja Maria. Vajon ki tud-e győztesként keveredni az egész genfi kalandból. Milyen jövő vár rá.
Nagyon tetszett, hogy egyszerre olvassuk a történetet az író elbeszélése alapján E/3 személyben. Aztán ugyanannak az eseménynek a szummázását elolvashatjuk Maria naplójából is.
Nagyon élveztem a könvet, igyekeztem kicsit nyújtani az olvasását, nem azonnal felfalni:-DD

Schaffer Erzsébet: A temesvári lány - Anyuval az élet


Ezt a könyvet karácsonyra kaptam. Ugyanezt a kötetet megkapta a húgom is a szüleinktől, szintén karácsonyra. A vicces benne az, hogy mi meg anyukámnak adtuk karácsonyra:-DD Így aztán mindenkinek lett belőle egy saját példánya. Először a mama olvasta el, aztán a Tusi, legvégül én. Mindketten nagyon javasolták, hogy mihamarabb olvassuk el. Húgom véleménye itt olvasható.

"A megrázó őszinteségű, személyes hangú, leginkább egyfajta sajátos naplóra emlékeztető könyv - anya és lánya "párbeszéde" az élet utolsó szakaszába érve - nem mindennapi kapaszkodót nyújt felderítetlen emberi kapcsolataink kibogozásához, megfejtéséhez. A történetek minden pillanatában ott a dráma, és ott a feloldozás, ott vannak a fogódzók, a megélt tapasztalások, hogy az élet olykor kikerülhetetlennek látszó buktatóin is át lehet evickélni. Az utolsó öt percben is. Nehéz pakkal megrakodva is. Nem biztos, hogy száraz lábbal, de partot érünk."

Egy hétfői napon kezdtem el a könyvet. Hétfőnként Matyira várok egyedül a suliban. Imádom azt a negyed órát, amit a kispadon kuporogva egy-egy új könyvvel a térdemen tölthetek. Valahogy szinte már szokásnak is nevezhetem, hogy az újabb olvasmányom ott kezdem el. Ennél a könyvnél hamar rájöttem, hogy nyilvános helyen nem olvasható. Már az első pár oldalnál potyogtak a könnyeim és emlékeim szerint rég olvastam olyan könyvet, amit ennyire végigsírtam. Annyira komoly igazságokat mond ki, olyan megrázó, annyi fájdalom és szeretet van benne. Szeretem a visszaemlékezéseket, a sztorikat, nagyanyáink korának elmesélését. Mennyi dolog jutott eszembe, mikor a könyvet olvastam: Nagyikám, Erzsi néni, Nagypapa, a velük kapcsolatos emlékeim.
És az örök igazság, amit Schaffer Erzsébet is leír, hogy az öreg, magányos ember nem fogad el segítséget, mert ha a segítség már nem lesz kéznél, neki akkor is boldogulni kell.
Viktornak pár szót mondtam a könyvről. Neki a mai napig meghatározó élmény volt Erzsi nénivel kapcsolatban, akinek házában, de annak külön bejáratú lakásában ingyen laktunk a házasságunk elején a következő történet. Karácsonykor áthívtuk hozzánk. Bejött, tök kényszeredetten leült, vett egy szem sütit, aztán felállt és mondta:
-Az a vénasszony, aki egész évben egyedül van, annak karácsonykor is egyedül kell lennie.
Szinte kiviharzott tőlünk. Sosem vásárolhattam be neki, sosem tehettem szívességet. Csak a kuka kivitelét várta Viktortól, de képtelen volt megvárni, hogy reggel az uram gurítsa ki a kukát, hanem egyedül kibikázta az utcára, aztán közölte epésen, hogy nekünk már nem kell. Előtte este meg nem szabadott kitenni a kukát, mert felborítják, ellopják.
Csak anyámat láttam beteget ápolni huzamosabban. Anyai nagyapám idős korára tolokocsiba került. Még így is sokáig lakott egyedül Zircen. Minden második héten mentünk hozzá és mint Timúr és csapata gatyába ráztuk a házat. Anyukám non-stop mosott és vasalt, mi meg takarítottunk. Bevallom, én néha iszonyúan rühelltem az egészet és sosem értettem, hogy a Balázs miért kapott felmentést az egész alól és nekünk lányoknak miért kellett mennünk. Nagypapa sokat volt nálunk Ajkán. Időről-időre be is feküdt a kórházba, ahol saját ágya volt a II. Belen, ahol korábban apukám dolgozott. Mikor nálunk lakott, akkor a bátyám szobájában volt a "helye". Sokszor szeretett volna az étkezőben, vagy valami központi helyen feküdni, nem szerette az első szobát. Bírtam nagyapámat, de nem szerettem bemenni hozzá, mert akkor nagyon nehezen keveredtem ki tőle, én meg sajnáltam a "drága" időmet tizenévesként. Nem tudom, hogy a mama milyen érzésekkel ápolta a nagypapát. Én csak a kötelességet láttam gyerekfejjel az egészben, hogy megteszi, mert ez a dolga.
Sokat gondoltam Tusira is, miközben a könyvet olvastam. A búcsúzást ő is megéli folyamatosan Misivel kapcsolatban, a mindennapos ápolással járó szeretet, lemondást, fáradtságot.

Ajánlom mindenkinek a könyvet!