Lanarte: Terrace in Autumn Bloom (8)

 Mivel készen lettem a takaróval, otthonra erre az 5 napos síszünetre valami megkezdettet szerettem volna vinni. Végül a hímzős táskám pakoltam be, függetlenül attól, hogy a szemem még mindig nem jó. Bár rettentően hideg volt, gyönyörűen sütött be a nap apukémák hálószobájába. Pont az ablak előtt van egy támlás heverő. Oda bevackoltam maga, odavettem magam mellé egy állólámpát is, felvettem az olvasószemüvegem és nekiláttam öltögetni ismét ezt a képet. Nem tudom mikor lesz időm ismét elővenni, így az új telómmal lőttem róla egy fázisfotót. 

Ilyen teljes napfényben:

Ilyen félárnyékban:

Öröm volt újra hímezni. Szeretem nézni, ahogy alakul a kép, gyűlnek az x-ek. Marika is leült mellém egy kis Riolis képet hímezni. Egy rózsaszín-sárga, kék tortácskát. Egész kitartó volt.

Horgoljunk takarót (11)!

Hát elkészült. Május óta horgoltam újra ezt a takarót (valamikor a hőskorban kezdtem). Lényegében ez volt most a legnagyobb munkám hosszú ideje. Szerettem csinálni, még akkor is, ha ez a vastag fonalat és a 4,5-es tűt annyira nem szerette a kezem. Hamar begörcsölt tőle, igénybe vette az izületeim na! De az eredmény álomszép. Viszont akkor sem tartom meg magamnak. Folyamatosan változott, hogy kinek szeretném adni, végül úgy ősz óta tudom, hogy Zsuzsinál fog landolni. Ő vigyázott régen a gyerekeimre, amíg még Magyarországon élt. Utána meg az anyukája. Nemrég hazajött a kisfiával és azóta úgy érzem, hogy ajándékozni szeretnék valamit neki. Igaz, ez a takaró sem nem csajos, sem nem fiús, valahol a kettő között van, de hátha lesz majd a kisfia után még kislánya is.

Természetesen már kiválasztottam a következő munkát, amit horgolni szeretnék. Ebbe a közös horgolásba csatlakozom be (persze már rég lefutott, de engem nem zavar):

https://www.garnstudio.com/dropsalong.php?id=4&cid=22

Ehhez kértem karácsonyra a fonalakat. Nem azt a durván dárga verziót, amit a leírás ajánl, hanem egy olcsóbbat. Így is komoly ára lett, szóval szép karácsonyi ajándék lett belőle. A fonalakat a dobozban már fotózta nekem Viktor, de az egy másik gépen van, szóval majd az első fázisfotónál csatolom.

Ezt a takarót, amit most itt Karesz tart, csak nem engedte, hogy a feje is szerepeljen a képeken, viszont már én fotóztam. Beadtam a derekam, kértem és kaptam egy okostelefont a családomtól. Leginkább az idegesített, hogy sosincs szabad gép, hogy beszálljak a zoom-os beszélgetésekbe. Még egy kedves barátnőm is beleszállt, hogy ne a legolcsóbbat vegyem meg magamnak. Itt is köszi, Zsuzsa! Ilyet kaptam, a család választotta ki nekem. 

Egyébként este fotóztam a takarót és így is ilyen szép képek lettek. Tudom, ki kellett volna tennem egy havas faágra, vagy körülötte szép környezetet teremteni és odavetni hanyagul a kész művet, hogy jól mutasson, de ez nekem nem megy. Viszont vagy százszor megsimogattam és sok-sok szeretetet horgoltam bele:-D

A SZAG

 Csak így írhatom le, nagy betűvel. Ma reggel hangyányit elfáradtam tőle.

Az úgy volt, hogy szeptember végén voltunk koronásak családilag. Összejött a család Marika elsőáldozására és bekoronásodtunk. Mi is, szüleim is, apósomék is, valszeg sógornőm is, én a mai napig nem tartom kizártnak, hogy húgomék is, bár decemberben a tesztje azt mutatta ki, hogy nem volt még koronás. Na mindegy. Lényeg a lényeg, hogy nekem laza két hétre elment totálisan a szaglásom és az ízérzékelésem. Meglepően zavaró az érzés úgy a 10. nap körül már. Azon filóztam, hogy mit bánnék jobban: ha az ízek nem jönnének vissza, vagy a szagok? Hát inkább ízek nélkül tudnék élni, mint szagok nélkül asszem, de végülis nem kellett választanom, mindkettő szépen apránként visszatért. Nem 100%-osan, de ugye ne legyenek nagy elvárásaim!

Szóval pár dolog utána sem stimmelt, de ezekkel simán eléldegélhettem. Olyan íze lett a kávénak, mint amit odaégettek, de lényegében mindent tudtam enni-inni. Aztán valamikor december elején ültem a buszon. Valami iszonyat tömény vegyszer szagot éreztem amikor felszálltam a buszra. Emlékszem, hogy még nézegettem is, hogy kinek folyt ki valami a táskájából. Alig bírtam ki az utat a Ferenciek tere és Albertfalva között. Végre leszálltam, kint már minden oké volt. El is felejtettem a bűzt. Aztán másnap random megint éreztem és egyszercsak rájöttem, hogy egy csomó dolognak ilyen szagát érzem. Mindig ugyanazt a fura zavaró vegyszer szagot a megfelelő illat helyett. Aztán jött, hogy az ételeknek is rossz lett az íze. Ugyanaz a szag, csak ízben. Kezdett egyre rosszabb íze lenni a kávénak, végül pár nap múlva a reggeli kávézásom öklendezésbe fulladt. Szóval december 7 óta nem iszom kávét. Aztán ehetetlenné vált a kenyér és minden péksüti. Volt, hogy alig bírtam a péksütis pult előtt elmenni a Lidl-ben annyira intenzíven árasztotta a vegyszer szagot. Elromlott sok-sok dolog íze. Gyümölcsleveké, a túróé, egy-egy kolbász, joghurtok, kakaó, zabkása, déli gyümölcsök, dió, és hát a csokik jó részének szintén ilyen íze van. Röhejes, de mindent megszagolok, amit a számba veszek. Mint egy kutya:-DD De tény és való, aminek rossz a szaga, annak rossz az íze is. A fogkrémnek mellékíze lett, a szappanok, dezodorok, háztartási tisztítószerek, a mosószer mind-mind azt az egy szem vacak vegyszerszagot árasztja. A kézfertőtlenítők iszonyúak, azok töményen ugyanezt produkálják. Ha kinn az utcán tudom, hogy füst szag van, na akkor körülleng a szokásos vegyszer szag. Lassanként megszoktam. Rezignáltan, vagy közönyösen konstatálom, hogy már megint...

A csokifogyasztásom próbáltam egyébként is háttérbe szorítani. Az After Eight enyhén mentolos íze most a legfinomabb. Vesz nekem Viktor egy dobozzal, mostanában egy hónapig is kitart (ha nem csak én eszem, úgy vettem észre, hogy a nagyok közül valaki rájár). Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy abonettet, hungarocellt tudok enni. Már hányok tőle, annyira semmilyen és mindig éhes maradok tőle akárhogy pakolom meg felvágottal és sajttal. A kenyér pirítva is iszonyatos szagú, de ha melegszendvicsnek megsütöm, akkor elviselhető. Mára már nem is a kávé hiányzik (helyette 1 pohár Colát iszom, aminek elhanyagolható a mellékíze), hanem az, hogy a frissen sült puha kenyérbe beleharapjak. Ma reggel kicsit szétcsúszott otthon a reggelünk. Nem volt idő reggelizni. Leszállítottam Marikát a suliba, aztán bementem a Lidl-be reggelit venni. Hát bakker, ott álltam a sorok között, hogy mit tudnék megenni. Végül egy körtét vettem egy gluténmentes cerbonaszelettel. Hiába a sok péksüti, joghurt, képtelen vagyok megenni őket! Cseppet megsajnáltam magam, de tartja bennem a lelket, hogy ez el fog múlni. A háziorvosom azt mondta, miután utánaérdeklődött, hogy minimum fél év kell a rendeződéséhez. Komolyan mondom, ha végre elmúlik, akkor felhívom, hogy vége és pezsgőt bontok, ja mert az alkoholos innivalóknak is szörnyű íze van. A majdnem teli üveg Baileys ott vár a hűtőben, szilveszterkor csak kölyökpezsit ittam (enyhe mellékízzel). Egyszer Zoli atya is belém diktálta a méregdrága Portói borát. Mondtam neki, hogy kár belém, de ragaszkodott hozzá. Tényleg kár volt! Legyűrtem. Szó szerint.

Jó lenne, ha mellékhatása az lenne a SZAG-nak, hogy fogyok, de nem. Valszeg azért, mert rászoktam az aszalt gyümölcsökre. Már csökkentettem a mennyiséget és egy tálca datolya és füge kitart egy hétig, de eleinte sokat csipegettem belőle. Tegnap este 70,7 kilót lengetett a mérleg. Talán 1 kiló, ha lement.

Egyébként a tornázásban sem vagyok még látványosan sikeres, hiszen tegnap rákérdeztek, hogy: Csak nem? Mondom: csak nem. Elhagytam magam és boldog női napjaim élem épp, azért nagy a hasam. Pedig tornázok. Ez a harmadik hét, eddig három napot hagytam ki, de azokat is főleg azért, mert nem tudtam hova beleszuszakolni a napi programomba a tornát. Vagy ha időm volt, akkor gép nem volt hozzá...

Na ennyit a SZAG-ról, futok tovább!