Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2017. február 27., hétfő

Horgoljunk takarót!

Azért jó, ha mindenféle hírlevélre feliratkozom, mert folyamatosan gyakorolhatom a lemondás művészetét. Egyébként egész jól szokott menni egészen addig, amíg a luk a lelkemen még nem túlméretezett. Ha már túl nagy, akkor egyszercsak rendelek valami olyat, amire nem biztos, hogy szükségem van (szinte biztos, hogy nincs), amit nem biztos, hogy később nem bánok meg (szinte mindig megbánom).
Nade erre a takaró horgolásos témára csak nem mondhattam nemet, hiszen már napok óta túrtam a pinterestet, ezer képet és leírást mentettem el horgolás témában, mert ugye én most épp gőzerővel horgolok. Már majdnem készen is van a mőbiusz stóla, szóval kell az új project! Belefutottam ebbe a hirdetésbe, és elvesztem. És ha a fonalak, amiket javasoltak hozzá nem is annyira drágák (az összes együtt már drága...), akkor Dóra szépen bepakolta virtuális kosarába a gombolyagokat, aztán két napig bűntudattal telve mélyen hallgatott. Akkor végül szépen bevallottam haszontalan költekezésem az uramnak, aki jót vigyorgott magában az új lehetetlen küldetésen: Takarót horgolni! Elment az asszony esze!
Na március 2-án indul az újabb kihívás, hogy képes vagyok-e kitartóan a magam eszméletlen csigatempójában elkészíteni egy takarót. Nagyon várom. Mutatom a fonalakat hozzá. Fehérből egy gurigával többet vettem, hátha kevés lesz. Szerintem csodaszép színekben álmodták meg az alkotók, maradtam az eredeti verziónál, mert nekem tetszik és elég uniszex színe lesz a takarónak (ha elkészül...)
 

2017. február 23., csütörtök

Karcsi a cukrász

Ha az embernek ennyi gyereke van, mint nekünk, akkor sokszor keríti hatalmába az érzés, hogy ha épp minden oké, akkor valami el fog romlani. És tényleg. Mikor minden szépen, simán és gördülékenyen halad, akkor valami robban és már megint kezdhetek aggódni, idegeskedni és számotvetek, hogy valahol valamit már megint elrontottam, valamit megint szem elől tévesztettem, nem tartottam túl jelentősnek és úgy sétáltam el mellette, hogy az hiába üvöltött a fülembe, mégsem érzékeltem. Viktor is és én is igyekszünk nagyon figyelni a gyerekeinkre. Mégis van, hogy hiába minden figyelem, egyszerűen a legtöbb időt a legproblémásabbra kell fordítani, ha akarod, ha nem, és közben míg azt a gondot megoldod, a másikban törik el valami. Hiába igyekszel, egyszerűen kiküszöbölhetetlen. Persze ez még nem veszi el a kedvem a sok gyerektől, de néha azt hiszem sokkal könnyebb lenne, ha csak egy max két felé kéne figyelni.
Tehát amíg Lacussal voltam/voltunk elfoglalva és sasszemmel figyeltük a legkisebb nagyot, Marikát, valami Karcsiban omlott össze. Passzolom, hogy mikor, miért. Lényeg, hogy a januári nagy vírusos betegség után jöttek fura dolgok, amiket nem tudtunk mivel magyarázni. Először csak volt egy csúnya rémálma, aztán egyre gyakoribb volt a rossz álom, ami félálomban még folytatódott, néha egész valószerűnek tűnt. Aztán panaszkodott, hogy félálomban nagyon erősek a zajok, az is, ha a takaró a fülét súrolja, a tesója az emeleten horkol, a saját lélegzete stb. Sokszor kéreckedett át az én ágyamba, és hát nem is volt kérdés, hogy jöhetett mellém, mert az ijedt gyerkőcöt nehéz volt megnyugtatni. Sokszor számolt be arról, hogy valami üvölt benne, vagy tombol, a saját gondolatait hallja vissza a fejében stb. Elég rémisztő nekem is, azért írom le, hátha valaki már találkozott a gyerekénél ilyennel. Akinek ebben nincs tapasztalata, attól okos tanácsot, köszönöm de nem kérek, mert én is tisztában vagyok azzal, hogy nem jó, ha az ember gyereke hangokat hall a fejében. Mindenesetre túl vagyunk egy teljes fül-orr-gégészeti vizsgálaton, kapott steroidos orrcseppett, melegítettük a fülét egy csomót, a panaszok talán enyhültek, de az elalvás továbbra is műsoros, heti 3 alkalommal tuti, hogy mellettem köt ki Karcsikám az ágyban. És miért beszél csúnyán a hang az álmában és a fejében? Mesélte, hogy a suliban a fiúk már nagyon csúnyán beszélnek, ami katolikus iskola esetében szerintem nagyon nem megengedhető. Én nem tűröm itthon a trágárságot, mikor a múltkor hallottam, hogy Miki gépezés közben azt mondogatja, hogy b@szdki, meg is kopogtattam a fejét, hogy ezt nem akarom többet hallani. Mondta, hogy tőlem tanulta. Mondtam, hogy az kizárt, mert én a basszust használom és ha nagyon dühös vagyok, akkor a rohadt életbe a legjellemzőbb szófordulatom, amit elég fura visszahallani a 6 éves lányom szájából, úgyhogy igyekszem ez utóbbit hanyagolni. Nehéz!
Naszóval Karesz nem trendi a suliban, mert nem beszél csúnyán, talán valahol ez is lyuk a lelkén? Nem tudom.
Most voltunk kontrollon a budapesti fülészünknél. A fülét szipi-szupin helyrehoztuk, a hallása csúcs, pénteken mehet úszni. A diagnózisa hyperacusis. Mondta, hogy erre nincs igazából gyógymód. Most kapott Karesz mindenféle vitamint, hogy hátha valamennyit ez segít, kérjek időpontot a Klinikán audiológiára, 1 hónap múlva beszéljünk. A röhej az, hogy Mikivel ugyanezt csináltuk végig, amikor kicsi volt. Akkor voltunk a hallásébresztő terápián Pataki professzor úrnál. Most újra elővettem Mikit, hogy emlékei szerint milyen volt, érzett-e utána javulást stb. Megjegyzem, Miki akkor még ovis volt csak, nem sok mindent lehetett akkoriban vele megtárgyalni, mert picike volt. De nála voltak kézzel fogható tünetek. Nem lehetett vele felszállni az M1 földalattira, a csuklós buszokat gyűlölte, rengetegszer befogta a fülét, visszahúzódó kisfiú volt, sok segítséget igényelt mindenben. És nála nap közben voltak a gondok, nem éjszaka/este. Karesznál a gondok most januárban kezdődtek teljesen akutan.
Elmondása szerint nem csak estefele, vagy éjjel félálomban gerjed a füle, hanem pl. néptáncon és szolfézson is. Naszóval ez van, tehetetlenül állunk a dolog előtt, marad az ima, a gyerek megnyugtatása, aki talán kezdi megszokni a dolgot.
Aztán Miki most mondta, hogy neki ugyanez megvan, csak ő megtanulta kezelni, az időről-időre feltűnő rémálmot jóra fordítani stb. Magyarázta Karesznak, hogy mit és hogy csináljon, de Karesz persze masszívan ellenáll, ő nagyon bízik a vitaminokban:-D
És hogy a figyelmét eltereljük, elterelje, nekilátott sütni. Ez persze nem kis terhet ró rám és nagyon véges szabadidőmre, de ám legyen. Bár amikor napi szinten tortát akar sütni, akkor azért én is ellenállok. Persze a suliba viszi a fél tortát mindig, most nagyon népszerű a sütögetései miatt. Még tartozom neki egy karamellkrémes tortával, a héten mindenképp megcsináljuk.
Ez volt az első torta, sima piskótalap megkenve nutellával, a tetejére marcipánt nyújtottunk. (a fején a fülmelegítős sapi van)
Egyébként a sütésben is nehezen viseli a kudarcot. A múltkor a hőn áhított kinderbuenós tortában a hab nem állt össze, ezért majdnem zokogott. Végül a krém nem habos lett, de csúcs kis tortát állítottunk össze késő este. Én hullafáradtan estem az ágyba, de a gyerek boldog volt. Talán a képen is látszik, hogy a háttérben még egy pudingos banántorta is van. Azt Mikinek csináltam a szülinapjára utólag, mert ez volt a kívánsága.

A piskóta feléből és az elrontott krém egy részéből pohárkrémet is készítettünk.

És a hétvégi alkotásunk a habkarika volt, amivel eléggé megszenvedtem, macerásabb volt, mint gondoltam, de irtó fini lett. Vasárnap délután egy kishaverhoz volt hivatalos, vitte büszkén a habcsókjait, a vendéglátók meg nem győzték dícsérni.
Szóval ez van, agyalok a fiamon, sokat imádkozom érte és remélem, hogy tényleg összefüggésben van az egész a vírussal és emilyen hirtelen jött olyan hirtelen majd el is múlik. Addig meg esténként nem nézünk tévét és ezerrel fülelek, hogy mikor hallom meg a papucsa koppanását a lépcsőn és újra és újra gombócban van ettől a gyomrom.

2017. február 16., csütörtök

Lacika 4 hónapos

Ez a bejegyzés Matyi fiam kedvéért született, aki most épp betegen fekszik Pannonhalmán a betegszobán. Ha olvasol, akkor itt is jobbulást kívánok Öcsipók!
Szóval Lacikáról pár szót, bár az elmúlt egy hónapban túl sok dolog nem változott vele kapcsolatban. Persze látszik, hogy szépen fejlődik, de semmi látványos, értem ezalatt, hogy még mindig nem forog, még mindig nem szeret hason feküdni és úgy játszani, még mindig csak a cici kell neki stb. Bevallom, a mama javaslatára megpróbálkoztunk egy kanálnyi sárgarépapürével, mert annyit kakilt, hogy komolyan úgy éreztem, hogy mást sem csinálok, csak épp egy újabb adag kakából szedem ki a gyereket. Na azzal az egy mokkáskanálnyi sárgarépával sikerült mindent összekenni a környéken, gyermek lelkesen fújta, folyatta és hasonlók. Aztán pár nap múlva végre beállt a rendszer, most már csak 2 naponta jön az áldás, de az atomháború hangzavarral. Húgom egész meglepődött, mikor hallotta, hogy milyen rotyogás van olyankor a gumibugyiban Lacusnál.
Tegnapelőtt itt járt a védőnő, megnézte Lacit, mondta, hogy szép nagy gyerek. Hát igen, mostanában rendesen belehúzott, elég sokat lóg rajtam, valszeg olyan szopizási ugrása vagy mije van, mert a korábbi 4 órák helyett, most gyakrabban kell mellre tenni. Délelőtt alszik egy hatalmasat, délután már csak egy kicsit, néha alig 45 percet, aztán fenn van egészen estig. Ha nem sikerül bealudnia a babakocsiban amikor megyek a többi gyerekért, akkor estére már jócskán nyűgös, úgyhogy szinte mindig felváltva vacsizunk Viktorral, egyikünk fogja Lacit, amíg a másik eszik. Kipróbáltam, hogy lerakom a délutáni szundi után megint aludni kicsit később, és bírom is én a gyerekbőgést, de szabályosan egy kisírt szemű, rekedthangú, totál besértődött kiskölyök vár negyed órás ordítás után a gyerekszobában. Szóval ha valamit nem akar, akkor azt nem akarja és pont. Én meg nem vagyok az az álomba ringatós típus, mert inkább a derékleszakadós típusba tartozom, Lacika meg dögnehéz.
Villámgyorsan megszokta egyébként a rendszert, hogy mikor látszik rajta, hogy álmos, felviszem a szobánkba, lerakom, betakargatom, egyet még énekelek, kap egy puszit és kimegyek. Ő meg tök nyugiban elalszik. Nem kell altatni. Ez alkalmazható délelőtti alvásnál, délutáninál és az estinél is szerencsére. Egyébként teljesen véletlenül alakult ez így, nem kellett tudatosan rágyúrnom, mint több tesójánál. Egyszerűen egy csomó dolgom volt még esténként, mikor őt lefektettem, jöttem-mentem az emeletek között, rá-ránéztem Lacira, ha fenn volt visszavigyorgott, ha nyűgös volt, akkor fél percre felvettem, aztán vissza az ágyába és mentem is tovább. Ma már csak akkor sír olyankor, ha csikar a hasa, vagy nyomja egy böfi. Magától beállt a sokgyerekes üzemmódra.
Most már minden 62-es rugiját kinőtte, a legnagyobbakat is. Mindent szépen kimostam, kivasaltam és hazavittem Ajkára.
Na hoztam pár képet, amiket az elmúlt egy hónapban készítettem róla. Van egy közös szelfink is, ott még hosszú a hajam. Nekem az utolsó kép a kedvencem, amin olyan csodálkozós fejet vág:-D
 
 
 
 

2017. február 10., péntek

Egy névnap margójára

Szeretek ünnepelni. Nagyon. Örömmel tölt el, ha jól kiválasztott ajándékommal az ünnepelt arcára mosolyt csalhatok. De fordítva is jó nagyon, szeretek ajándékot is kapni. Egy névnap nem nagy cucc, de idén hatalmas ajándékokat kaptam, pedig egy szép nagy sütivel is beértem volna:-D
Felteszem ide a képet, amit Viktor tegnap este fotózott rólam, mert a mama nem is látta az ajándékom.
Remek a kép, a papucs sokat emel a színvonalon!

Szóval névnapom alkalmából én egy szemüveget kértem, ami manapság baromira nem olcsó mulatság. De egyszerűen szükség volt rá, mert az előzőn már alig lehetett átlátni, olyan kopott volt. Nameg voltak szemészeti gondjaim is, így hát egy szép csütörtöki napon elballagtam az optikába, ahol megállapította a szemész szakorvos, hogy a jobb oldali szememre tehetne egy negyeddel erősebb lencsét, de szerinte nem érdemes, és igen, bár még nem vagyok negyven (már csak fél év!) de kezdek sajnos rosszabbul látni közelre. Arra is kéne egy fél dioptria. Mivel viszont a napjaim itthon telnek és azért túl sokat nem ülök gép és papírhegyek felett, így azt javasolta a dokinéni, hogy amíg nem dolgozom aktívan, addig ezt a kombinált lencsét jegeljük. Diszkréten fogalmazta meg korábbi szemüvegem leharcoltságát: ha jól emlékszem a megviselt szót használta rá. Naszóval csináltattam egy szemüveget, az árát fedje homály. Gondoltam, hogy aki névnap szinten köszönteni szeretne, az inkább ebbe szálljon bele. Ezt én gondoltam.

A szüleim viszont úgy gondolták, hogy ruha kéne ennek a lyánynak. Mert az egyetlen farmerom már olyan szépen elszakadt az ülepénél, hogy amikor végre valahára eljutottam masszőrhöz (annyira de annyira jó volt, szabályosan fellélegzett a hátam!), a két lábam szorosan összeszoírtottam, hogy ne látszódjon a hasadás. Nadehát mikor van időm nekem ruhát venni? Elfutottam én egyik csütörtökön, mikor Erzsi néni vigyázott a Lacikára. Vettem Viktornak névnapi pizsit (fél év csúszással), Marikának egy pizsit, alsógatyókat Matyinak és beugrottam egy nadrágboltba is, ahol kerek 5 perc alatt megvettem magamnak egy bársony nadrágot (egyet próbáltam fel). Otthon Viktor nemes egyszerűséggel közölte, hogy nem túl igényes, kicsit válogathattam volna többet... De ha egyszer ennyire futja az időmből két szopi között. Ja, skerült vennem egy szerelemgyilkos hálóinget is, ami szoptatás szempontjából irtó klassz, mert elől gombos, de nagyjából terepszínű és hát izé, tényleg nagyon nem szexi. Miután ilyen frankón sikerült magamnak "megannyi" cuccot vásárolni, apukám úgy döntött, hogy majd inkább ők:-D Ajkán végül nem sikerült eljutnunk a boltokba, így aztán egy szombati napon villámgyorsan elfutottunk kettesben a Camponába. Szerintem nem lehet rám panasz, mert mindössze 2 boltba mentünk be, ahol az egyikben semmit nem próbáltam, a másikban meg az 5 darab közül, amit bevittem a fülkébe, hármat meg is vettünk. Ruhavásárlás kipipálva, vállon veregethetem magam. Most egy ideig semmit nem kell vennem, talán csak egy farmer kéne a szakadt helyett:-D A képen látható blúzt kaptam a szüleimtől, a nadrágot végül Viktor vállalta, az édes pöttyös kis kardigánt meg nem mutatom. Az az én bűnöm, mert nagyon tetszett és megvettem magamnak.

Ja, és levágattam a hajam. Olyan brutálisan hullott, hogy szabályosan fájt látni. Már Lacika pelusában is az én hajam volt... Viktort eléggé letörte a dolog, mert neki úgy tetszem, ha hosszú a hajam, de egyszerűen nem volt mit tenni. Most én is pomelót eszem és vitamint, hogy a szopi által leharcolt szerevezetembe visszakerüljenek a vitaminok. Lehet, hogy vasat is kéne... És növesztem a hajam. Nem tudom más hogy van vele, de én úgy megyek fodrászhoz, hogy sosincs elképzelésem. Két kérésem van: 1. ne kelljen beszárítgatni, úgy általában ne legyen vele sok macera 2. ha hosszabb a fazon, akkor össze lehessen kötni. Elég szánalmas. De még mindig az eredeti hajszínem van, sokszor kérdezik, hogy festem-e, mert olyan sötét! Nem! Viszont minden ősz hajszál masszívan világít benne:-D

Ezt a kis csomagot meg ma hozta a postás. A karácsony előtt vásárolt kecsketejes szappanokat szétajándékoztam a rokonságban. Az itthon maradt egy darab már elég picike, gondoltam feltöltöm a készletet Katbo boltjából. Persze ha már ott jártam, akkor egy pamut fonalguriga és egy hozzá való horgolótű is a kosárba került. Olyan szívmelengető a kis pakk, nem?
Egyébként teljes gőzzel horgolom az ezer éve megkezdett mőbiusz stólát. Már a harmadik guriga kék Gilice fonalnál tartok. Nagyon szeretem készíteni, pláne azért, mert hamar elő tudom kapni és belehorgolgatok párat, aztán futok tovább. Ma nem tudom, hogy mennyi időm lesz kézimunkázni, mert a mai tervem az volt, hogy lekönyveltem a 2016-os évet a társasházunknak. Most épp blogot írok, aztán hamarosan Lacika felébred és indulhatok a suliba-oviba a srácokért, Mikit meg el kell szállítanom egy szülinapi buliba is. Igazából asszem semmi időm nincs unatkozni.

2017. február 7., kedd

Luca-S: A nyár íze keretezve

Bekaptunk egy frankó vírust, aztán síszünet jött és hazamentünk immáron gyógyultan Ajkára. Most újra itthon Budapesten. Gondoltam gyorsan mutatom, milyen lett keretezve a pillangós kép. Szerintem irtó jó lett, az uram szerint kissé erőtlennek tűnik a keret. Ez van, mindenkinek más az ízlése:-D