Gyerkőceim életkora

2012. február 21., kedd

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Komoly elmaradásom van könyves élménybeszámolók terén. Kezdem a legrégebbivel. Lehet rövid leszek, mert Marika bármikor rázendíthet. Csodálom, hogy még alszik én meg nyugiban itt netezgethetek.
A könyvet Viktor kapta tőlem karácsonyra. Főképp a hatalmas hírverésnek köszönhetően, a benne található eszméletlen képek miatt és persze azért vettem meg, mert szeretjük az X-men-t és a hozzá hasonló agyament történeteket.

A történet összefoglalása:

"Egy rejtélyes sziget …
egy elhagyott árvaház …
izgalmas, megindító és csodálatos történet.

Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.

Volt egy fiú, akit egyáltalán nem lehetett látni, ha nem viselt ruhát, aztán egy lány, aki a csupasz kezében hordozta a tüzet. Volt két nővér, akik úgy beszélgettek egymással, hogy egyetlen szót sem szóltak és egy lány, aki úgy járt, hogy a lába nem érintette a földet. Olyan könnyű volt, hogy madzagot kellett kötni a derekára, hogy el ne repüljön.

És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár.

Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különös gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek."

Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.
Különleges, misztikus történet, X-men és Harry Potter a negyvenes évekből... A fiatal szerző első könyvét az amazon.com máris beválasztotta 2011 legjobb könyvei közé.

"Izgalmas, különös, megindító első kötet. A fényképek és a szöveg pompás összhangja felejthetetlen történetet teremt."
John Green, az Alaska nyomában és a Paper Towns New York Times Bestseller-írója

„Ez a könyv messze több, mint különleges”. Riggs izgalmas, meglepetésekkel teli bámulatos regénye megtette az első lépést a mozi felé.”
People

„Akik a következő Harry Potter könyvet keresik, valószínűleg ezt a regényt fogják olvasni.”
CNN.com

„David Lyncet idéző képzelőerő, gazdag és hátborzongató részletesség jellemzi a filmrendező és forgatókönyvíró Ransom Riggs első regényét.”
Entertainment Weekly

„Rendkívül fordulatos, sajátos hangulatú regény, tele meglepetésekkel és furcsa régi fényképekkel. Nem csak a fiataloknak élvezetes és szórakoztató.”
amazon.com

„A szerző elképesztően ügyesen használja fel a régi fényképeket, hogy az olvasó képzeletével játsszon, miközben folyamatosan feszesen tartja a történetet! Riggs kezében a vizuális művészet elegáns eszköz, amely erősíti a könyv üzenetét.”
The Globe and Mail

„Ransom Riggs első regénye egyedülálló könyv. Különleges, mert izgalmasan társítja a furcsa régi fényképeket (amelyek közül csak néhányon végeztek apróbb módosításokat) az izgalmas történettel. A szerző remek írói vénája és egyéni látásmódja teszi igazán figyelemre méltóvá a könyvet. Újra bebizonyítja azt, amit az olvasók tudnak: a könyv az álmon túli kalandok kapuja.”
Stainless Steel Droppings

„Ez az Év Könyve díj jelöltje!”
Shelf Unbound

Ennyi dicshimnusz után számomra valahol szinte érthetetlen volt, hogy miért nem vagyok elájulva, hiszen nagyon szeretem az elkattant történeteket. Nem volt rossz az alapsztori, sok jópofa szereplő volt benne, érdekesen szőtte a szerző a sztorit. Nekem viszont nagyon elnagyoltnak tűntek a szereplők jellemükben. Olyan kevés személyeset kaptunk róluk. Hiányzott. Csak zakatolt a cselekmény, nem volt benne egy kis pihenő, ahol valami a lelket is megmelengeti. Vagy ha volt, túl rövidre szabta a szerző.

Az időhurkos megoldás tagadhatatlanul zseniális. Nagyon folytatás szaga van!

Szerintem maga az X-men sztori érdekesebb és lenyűgözőbb. Nem lenne hiányérzetem, ha ezt a könyvet kihagytam volna a sorból.

4 megjegyzés:

  1. Én is nemrég olvastam el. Az elején még élveztem, de a vége kifejezettem nem tetszett. Összecsapottnak és kidolgozatlannak találtam.

    VálaszTörlés
  2. Nekem meg a listám elején volt, de akkor előreveszek valami mást. :)

    VálaszTörlés
  3. Marcsi, totál egyetértek!

    Judit! Érdemes mást előre venni, de azért ne hagyd ki, egy napos könyv:-D

    VálaszTörlés
  4. You could be qualified for a complimentary $1,000 Amazon Gift Card.

    VálaszTörlés