Gyerkőceim életkora

2009. április 9., csütörtök

Tavaszi szünet és nagyhét

Ma már hivatalosan is a tavaszi szünet második napja van. Hétfőn kezdődött Matyiéknak a tavaszi szünet a suliban, Mikinek az oviban csak csütörtökön. Mivel az utóbbi időben nagyon keveset járt oviba, úgy gondoltam, hogy ezt a fél hetet simán lehúzhatja ott, mint itthon. Még szerencse, hogy mentünk, így legalább időben megkaptuk a meghívót Zsombi szülinapi zsúrjára. Mindkét nagyfiam meghívták, nagyon örültem neki.
Hát az ez idei tavaszi szünet nem túl hagyományos nálunk. Egyedül vagyok itthon az egész szünetben. Viktor eredetileg ki akarta venni szünetnek, de hát Miki halláskezelésére, ami 10 napot vesz majd igénybe kell tartogatni a szabadnapokat. Viszont hihetetlen változás az előző évekhez képest, hogy idén senki sem beteg. Hosszú évek óta nálunk a húsvét volt a vízválasztó, mert olyankor szabályosan kidőlt az egész család. De ezt szó szerint kell érteni, egymás után, vagy egyszerre, de mindenki beteg volt ilyenkor. Volt már krumplipüre az ünnepi menü, és mivel az egész család hányt, Viktor a sütiket felgyógyulása után bevitte a melóhelyre, hogy elfogyjon.
Viszont ünnep ide vagy oda, idén nem fogom túlspirázni kaja szempontjából. Idén a lényeg azon lesz, hogy azon a három napon, amikor Viktor itthon lesz, akkor együtt legyünk. Jó, azért az biztos, hogy a menü szombaton hal lesz, és fogok főzni sonkát is, de nagyjából ennyi lesz a nagy-nagy konyhai eresztésem:-DDD
Hétfőre meghívott minket keresztanyám egész napra hozzájuk Rákoskeresztúrra. Úgyhogy a fiúk majd lelkesen locsolhatnak!!!

Egyébként elég ritkán szoktak itthon lenni a fiúk úgy, hogy csak én vagyok velük. Matyi ugye folyton suliba jár, általában csak Miki és Karesz nyomul itthon. Hát mit mondjak, most már nagyon kijön az, hogy nagy a korkülönbség a sárcaim között. Ugyanez volt anno nekem is a gondom, amikor kicsi voltam. Pont ezekért nem akartam ekkora korkülönbséget, de hát most már nem lehet mit tenni. Matyi lerázza a Mikit azon címszó alatt, hogy még túl kicsi. Karcsival türelmetlen, nem bír vele foglalkozni, max annyit kérhetek, hogy kicsit figyeljen rá, hogy ne csináljon semmi bajt, amíg én nem érek rá. Miki folyton Matyival játszana, általában sértődés és bőgés a vége a próbálkozásainak. Szörnyű, de csak akkor játszik együtt a két nagy, ha rájuk parancsolok. Igazából mindhárom fiam velem szeretne játszani, de nekem ehhez nincs elég szabad kapacitásom és őszintén szólva kedvem sem. Valahogy luxusnak érzem, hogy ott vannak egymásnak és mindenki engem nyektet. Na mindegy! Karcsival azért mindenképp játszanom kell, mert ő még kicsi, de tegnap ő is szörnyen viselkedett. Egész nap bőgött, folyton a nyomomban volt, semmi nem volt jó neki, se az autózás, se a könyvnézegetés. Délután aludt szerencsére egy hatalmasat (velem együtt) és miután végre esett egy kicsit az eső, akkor lenyugodott. Estére megint normális volt.
Igazából az a stratégiám, hogy délelőtt nem játszom a nagyokkal, ha valamelyik itthon van. Most, hogy itt a szép idő, délelőtt egyszer még kimegyünk a játszóra, így gyorsabban tellik a nap. Aztán ha Karcsit leraktam akkor foglalkozom a nagyokkal. Mikivel társasozunk Metrot, vagy Beszélő monopolit, vagy Csapkodóst vagy Szakácsost, vagy Hegymászóst. Matyival általában nem tudok zöld ágra vergődni, mert folyton olyat játszana, amihez nem elegendő az az idő, amíg Karcsi alszik. Szóval nagyrészt hímzünk közösen és egy kicsit számítógépezhet, ha elfáradt.
Alvás után megint összeszedem a bandát és irány a játszótér. Estig maradunk. Játszótérnek mindössze egyetlen hátránya van. Karcsi folyton tilosban mászkál. Sokat kell felvennem, elvinnem, véletlenül sem arra megy, amerre a helyes irány lenne. Szóval a kezeim megint jól kivannak. Rohadtul fájnak, nem is hímzek, remélem hamarosan hozzászoknak a túlterheléshez és megint tűt ragadhatok. Azért mutatommajd a Vermeert, hogy milyen rengeteget haladtam:-DD

Amit viszont nagyon szeretek a tavaszi szünetben, az a nagyhét. Emlékszem, hogy kicsi koromban hogy szenvedtem az ünnepi miséken, most meg nagyon várom nap nap után. A nagycsütörtöki misén tegnap este Matyival voltam. A gyerekekkel mindig a kórusra megyek, ott nem zavarják a többieket, ha mászkálni, vagy sugdolózni van kedvük. Matyi elég sokat kérdezett, igyekeztem tőlem telhetőleg a legjobban válaszolni. Érdekes, de most már én is elérzékenyülök akkor, amikor a "Harangok Rómába mennek". Emlékszem, a mama is mindig sírt olyankor... Kezdek szentimentális lenni? Zengett a templom, hihetetlen volt ahogy mögöttem harsogott az orgona. Aztán utána a CSÖND... Azt sajnálom, hogy családilag még nem tudunk részt venni ezeken a szertartásokon. Valakinek itthon kell maradni a kicsikkel, mert tuti nem bírnák ki. Viktor persze minden további nélkül elvállalja ezt, de néha irigy vagyok azokra a házaspárokra, akik egymás mellett töltik a templomban ezeket az órákat. Évek óta egyedül megyek ilyenkor misére. Örülök, hogy most már legalább Matykó csatlakozik hozzám.

Na futok tovább és főzök, mert most még hagynak;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése