A hétvégéről

Mozgalmas hétvégém volt, nem sokat voltam otthon. Pár mondatban megpróbálom összefoglalni a lényeget. Ha túl hosszú lennék, akkor bocsi;)

Szombaton kora délelőtt a fiúk hivatalosak voltak egy ovis zsúrra. Kilencre kellett érkeznünk a budaörsi McDonald's-ba. Fél óra késéssel meg is érkeztünk, de szerencsére láthattam, hogy nem csak mi késtünk. Én ott hagytam a két nagyot azzal a kikötéssel, hogy Matykó azért figyeljen Mikire, de nyugodt szívvel mentem el, mert csak ovis társak voltak ott, úgyhogy olyan volt, mint egy ovis nap, csak épp más helyszínen. Szóval ha már úgyis Budaörsön voltunk, akkor úgy döntöttük, hogy megvesszük végre a görgős széket az íróasztalhoz, hisz a konyhaszék nem a legmegfelelőbb, nameg a kezemnek sem tesz jót, ha rossz szögben áll a géphez viszonyítva (ezt megaszontam). Már nagyon aktuális volt, bár időről-időre elloptam Matykó székét a mi asztalunkhoz. Nekem jó magas szék kell, mert hát maga az asztal sem alacsony, nameg ugye én is elég mélynövésű vagyok. Hosszas válogatás után megtaláltam a legmegfelelőbbet. Kisebb-nagyobb rábeszélés után Viktor is belement, hogy megvegyük:-DD Mentünk a srácokért. Miki krokodilkönnyek között fogadtott, hogy nem tudja, hol van a Matyi. Mint kiderült, a nagyobbak nem igazán voltak oda az ugrálóvárért (hát igen, ez a sulisoknak már kicsit gagyi!), így ők a gyerek játékteremben voltak játszani. Matyi viszont elfelejtett szólni Mikinek (valszeg azért, mert nem akarta, hogy Miki is menjen vele). Gyorsan összeszedtük a bandát és irány haza ebédelni, aztán kimenőm volt Marával egész délutánra.

Mara hallotta segélykiáltásom ruha-ügyben, úgyhogy a hóna alá csapott és elvitt a Westendbe shoppingolni. Nem hiszem, hogy könnyű eset lettem volna. Végignéztük a kedvenc boltját. Volt sok-sok tényleg klassz ruha, de egyrészt soknak az árától dobtam egy hátast, nameg nem teljesen ilyen stílusban képzeltem el magam. Végül találtunk egy klassz ruhát laza 17 ezerért, egy nagy gond volt vele az árán kívül. Sötétkék volt a színe és Viktornak az volt a legnagyobb kikötése, hogy sötét ruhával haza ne merjek jönni! Szóval térdig jártuk lábaink, benéztünk sok-sok boltba, volt, ahol lepakoltam a fogasokról, aztán rátévedt a pillantásom az árakra és visszapakoltam. Igen, tényleg nagyon ritkán vásárolok magamnak, sőt lényegében nem igazán emlékszem arra, hogy mikor vettem magamnak csak úgy ruhát a célból, hogy szép legyek... De valahogy az árakon nem igazán tudtam elmenni, szóval nagyon kellett Mara győzködése, hogy megérdemlem, meg hogy a lényeg, hogy igazán csinos legyek. Kiderült, hogy szinte alig hordok magas sarkú cipőt, de ezzel is úgy vagyok, hogy mikor, minek... Végülis időm 99%-ában csak a lakás, az ovi, a suli, a bolt és a játszótér között ingázom. Ehhez meg kifejezetten nem jó a magas sarkú cipő. Nem is igen látni olyan tipp-topp cipőben anyukát a játszókon. Végül azért megtaláltam a magas sarkú drapp cipőmet a szekrény mélyén és azt vettem fel. Úgy miután 5 órája a lábamon volt, emlegettem Marát rendesen:-DD
Lényeg a lényeg, sikerült vennünk nagyon csini ruhát, színes is volt, drága is volt, az eladó (nagy örömömre) megmutatta a katalógusban, hogy hogy kell mutatnia egy anorexiás 180 centis modell csajon. Mondta, hogy milyen fura, hogy annak a csajnak mini, nekem meg térd alá ér... Nem gond, legalább a béna lábaim takarta;) Na és ha már lúd, akkor legyen kövér. Irány a fehérnemű bolt. Csak Marának árultam el, hogy mikor jártam ilyen szaküzletben utoljára, ha nem számítjuk a szopis melltartókat... Beújítottam egy csodás fekete melltartót a ruhához. Mint kiderült (és ezt sem tudtam), alkalmi ruhához úgy kell melltartót venni, hogy fel is kell próbálni a ruhát. Hát így végül egy enyhén felturbózott push up melltartót vettünk, hogy mutassak is valahogy e téren:-DDD És jöhet egy frankó alsó is, lehetőleg ne tanga, mert abban meghalok. Istenem, más is figyel olyanra, hogy ne látszódjon meg a bugyi vonala a nadrágon át? Szóval Mara, sokat tanultam egy délután alatt a divatról:-DD Remélem nem rettentettelek el attól, hogy mennyire el tud igénytelenedni egy nő, ha folyton otthon van, hogy tud görcsölni azon, hogy több pénzt szánjon magára, mint amennyit gondolt, hogy talán elkölt, és itt a talánon van a hangsúly. Szabályosan lelkiismeretfurdalásom volt, hogy mennyi pénzt elvertem és semmit nem vettem a gyerekeknek. Ez gáz?;)

Vasárnap hivatalosak voltunk apósom és Erzsike esküvőjére Szolnokra. Erre az alkalomra vettem a szép ruhát. Délelőtt indultunk, egykor kezdődött az esküvő az evangelikus templomban. Az előzményekről csak annyit, hogy reggel belőttem a hajam, és kifestettem magam. A következő kérdést Miklóska tette fel, miután egy kicsit tanulmányozott:
-Anya, mit csináltál az arcoddal?!?!
Asszem nem sminkelem magam túl sűrűn:-DDD
A szertartásról semmit sem tudok mondani, csak hogy hosszú volt. Karcsival a templom előtt virágot szedtem és galambot kergettem (magas sarkú cipőben). Az esküvő után szeretetvendégség volt az adventista imaházban. Hát túl sokat senkivel sem beszéltem, mert általában egy gyerek után futottam, vagy pisilni vittem egy másikat, vagy Karcsit altattam babakocsiban az utcán kilométereket sétálva (magas sarkúban). Jó volt találkozni a Selmeci rokonsággal, szinte mindegyik fiú eljött a feleségével, páran hozták lányaikat is.
Szerdán indítom újra a 90 napos rövidített változatát, ugyanis kedvesen gratuláltak az érkező negyedik babához, pedig csak simán a saját hasam növesztem gyerek nélkül...:-DD
Apósom ragyogott, Erziske nagyon szép volt, ízléses kiskosztümben, csodaklassz frizurával. Sok boldogságot kívántunk nekik. Itt egy kép a párról:


Anyukámék is eljöttek az esküvőre Ajkáról. Velük sem nagyon tudtam beszélni. Mama megdícsért, hogy nagyon csinos vagyok, egész rámcsodálkozott. Baromi jól esett! És hihetelen, de a pasik megnéztek az utcán még úgy is, hogy Karcsival kepesztettem fel-alá, és hogy ugye nagy a hasam.
Totál fáradtan értünk haza fél hétre. Végülis Karesz döntötte el, hogy indulunk haza, mert egyszerűen kidőlt, elvesztette a türelmét és mindenen bőgött. Érthető, hisz a szokásos délutáni 3 órája helyett mindössze negyed órát aludt a babakocsiban valamikor négy óra körül. Szóval felpakoltuk a csipet csapatot, elbúcsúztunk és hazajöttünk. Összességében jól éreztem magam, mindenki kedves volt, pár szót sikerült a rokonokkal is váltani szerencsére. A tánc hiányzott, nameg a délutáni kávé, dehát ez utóbbi igazán részletkérdés.

A magas sarkú cipőmet egy ideig nem veszem elő...