Gyerkőceim életkora

2009. április 5., vasárnap

Civildemonstráció a Hősök terén

Sajnos nem volt nálam fényképezőgép, így csak a neten talált fotót tudtam csatolni. Apukám és a húgom direkt a demonstráció miatt jött fel Budapestre, én gyorsan csatlakoztam hozzájuk és hármasban kimentünk a Hősök terére. Bitang jó volt látni a tömeget, a sok arcot, akik szintén úgy gondolják, hogy nem a megfelelő irányba megy az ország. Egyszerűen jó volt ott lenni, látni, hogy mások (és mennyien!) is eljöttek, és végre az ember nem csak otthon morgolódott, hanem hangot adhatott az elégedetlenségének.
Sok felszólaló volt. Sokakat meg is hallgattunk. Sokakkal egyet is értettem, de minden gondolattal azért nem tudtam azonosulni.
Remélem a Köztársasági Elnök reagál valamit a feliratra, amit eljuttattak hozzá! Fritz Tamás azt mondta, hogy addig nem mennek el a térről, amíg választ nem kapnak tőle. Két kérést intéztek a Köztársasági Elnökhöz, aminek megvalósítását ő kezdeményezhetné:
1. Az országgyűlés feloszlatását.
2. Előrehozott választások kiírását.

Itthon belenéztem a híradóba. Természetesen leginkább a Gárda jelenlétére élezték ki a közszolgálati tv-n a híreket. A lényeg megint elsikkadt... Ennyit a médiáról... Aztán láttam, hogy az SZDSZ megszavazta Bajnait. Hihetetlen!!! A hatalomért bármire képesek? Bárkit képesek megszavazni, elfogadni?!?! Olyan felháborító! És szörnyű, hogy az emberek bármit csinálnak, egy szavazógéppé degradálódott országgyűlés mindent lenyom a torkunkon!

Én elfogadom, hogy áldozatot kell hozni a Hazámért. Hajlandó vagyok odaadni az utolsó Forintomat is, ha ez segít. De ne az kérje, aki mindent tönkretett, aki szétszórta és eltüntette holdudvarában a milliárdokat. Tőlem ne az kérjen, aki csak zsírosodott az elmúlt időszakban, mert nála volt a hatalom. Szeretném látni, hogy a politikai elit is hoz komoly áldozatot azért, hogy Magyarország előrébb jusson!!!
Azért én nem akarok áldozatot hozni, hogy megint elfolyjon a pénzünk a lefolyóban... Kérjen tőlem más, de ne ezek!!!

Komolyan, most miért ne lehetnének előrehozott választások az EP választásokkal együtt? Már annyi mindent eltoltak, az a két hónap vesztegelés nem hiszem hogy olyan sokat jelentene. Kampányra már nincs szükség. Szerintem a többség már tudja, hogy hova adná le a voksát. Hazugságokra meg már úgysem vagyunk kíváncsiak!!!

2 megjegyzés:

  1. Nem szeretek politizálni, de ezekkel a gondolatokkal egyet értek.

    VálaszTörlés
  2. Nos, halott valaki arról, hogy a politikusok hogyan csatlakoztak a megszorításokho?
    Értem ez alatt, hogy lemondanak dolgokról, esetleg számla alapján minimális költségeket számoltatnak el. Na inkább megyek én is hímezni és varrni.

    VálaszTörlés