Fiaim

Pár szó, amolyan helyzetjelentésként a fiúkról. Haladjunk visszafele:

Károly. A hét legnagyobb mutatványa, hogy megtanult végre ülni. Nagyon ügyesen csinálja, szépen hátratolat és már csücsül is. Rém büszke magára, csak én parázok folyton, hogy mikor eldől baromira beveri magát. Szeretnék én is ilyen hajlékony lenni, Karesznek még simán megy az angolspárga.
Szerintem látványosan hízik. Két hete abbahagytuk a szopit, mikoris úgy belémharapott, hogy tiszta vér lett a hálóingem. Három napig éreztem, hogy baromira nem stimmel a cicim, szép kis sebet ejtett rajta. Szóval a szopival itt leálltunk. Kijött két foga még fenn, azóta ha valami a szájába kerül, azt rögtön harapja. Egyre többet próbálkozom vele a darabos kajákkal, elég minimális a lelkesedés, őfelsége a "nyeli, mint kacsa a nokedlit" témát értékeli leginkább. A kölesgolyót ezerrel ropogtatja, ha kiflit adok a kezébe, nagyjából a negyedét letolja a torkán és szerintem úgy valahol a garat tájékán szopogatja. Általában úgy tépem ki a kezéből, mert rossz nézni, amit csinál. Öregszem úgy tűnik, az ilyen félrenyelős, darabkát kihányós dolgokat egyre kevésbé tolerálom. Leizzadok, elsápadok, a túlélés után meg remegek és megfogadom, hogy soha többet. Nade suliba csak nem mehet úgy a gyerek, hogy leturmixolom neki a kaját...
Egyre erőszakosabb Karesz. Most már mindent akar, folyton vele kéne lennem (legalábbis ezt ő várj el), ha leülök a gép mellé, azonnal jön és rángatja a lábam, hogy vegyem fel. Csak azt hajlandó elfogadni, ha a konyhában teszek-veszek, de még azt sem mindig. Egyre több gyümit megeszik, nem csak üvegest. Banántól még mindig hasgörcse van, az almával viszont teljesen megbarátkozott.
Rém csiklandós és imádja, ha énekelek neki. Sokat nevet, jókedvű, kiegyensúlyozott.
Miklós. Még beteg, de már lábadozóban van. Kis lüke, nem érti, hogy diétáznia kell. Zokog, hogy enni akar, de ha többet eszik, az rögtön visszaköszön. Egyébként nagyon kedves és mostanában igen jóban vagyunk. Állati dolgokat tud mondani, ha valamit kinyilatkoztat, azt mindig úgy kezdi:
-Hát anya, szerintem ...
Tegnap mellettem aludt. Csodaszép hatalmas szempillái vannak. Néztem és nagyon elérzékenyültem, vajon fogja-e majd valaki nálam sokkal-sokkal jobban szeretni. Remélem, hogy egyszer majd valakit nagyon boldoggá tud majd tenni a gondoskodó, kedves kis természetével. Persze vannak kis tüskéi is, könnyű megsérteni, nehezen lehet kiengesztelni. Elég egy rossz szó ésmár sírva is fakad.
Logopédus megnézte, a héten kéne vele találkoznom, hogy megbeszéljük, mia szakvélemény Mikicéről. Nagyon kíváncsi vagyok. Igazából csodálom, hogy sikerült szóra bírnia Mikit.
Továbbra is nagyon féltékeny a Karcsira, most, hogy itthon van, folyton azt várja, hogy mikor tesszük le Kareszt aludni. Olyankor csak vele foglalkozom egy kicsit. Ma kiraktunk egy csomó kirakót. Nagyon ügyes, még csak bele sem nyúlhatok!
A gombos cuccokat továbbra sem hajlandó felvenni.
Mátyás. Vele mostanság több gondom van. Asszem túl magasak az elvárásaim vele szemben. Valahol baromira bosszant a trehánysága, szétszórtsága, a nemtörődömsége. Három hét után minusz két pulcsink van, minusz egy baseball sapkánk. Na jó, túloztam, ma az utóbbi kettő megkerült, mert a tanár néni megtalálta.
Asszem az alapgond az, hogy folyton én pakolok a család férfitagjai után, vagyis a suliban Matyi nem pakol el rendesen én meg ugye nem tehetem meg helyette. Reggel csak a kapuig lehet őket kísérni, délután meg Karesszel és Mikivel érkezem, ráadásul a kicsi végig a kezemben van és hát nem egy pehelysúlyú versenyző. Fél kézzel meg nem tudok rendet vágni az iskolapadban. Tanító nénik szerint Matykó okos, de kicsit szószátyár és fegyelmezetlen, van, hogy rá kell szólni, hogy nem ő tartja az órát. Enikő néni jobban tolerálja, Zsuzsa nénit szerintem enyhén idegesíti. Velem is sokszor olyan fura. Nem várok széles mosolyt, kedves odafigyelést, de legalább nézzen rám, ha hozzá beszélek.
Egyébként fura, de Matyi minden nap valami sérelemmel jön haza. Sokkal aggresszívebbek a gyerekek, mint én azt gondoltam. Komolyan mondom, mint egy állatkertben. Fura nekem, hogy Matyit egyik nap hasba rúgják, másik nap az egyik lekaratézza, beleharap a lábába, a másik meg üti a lábát. Mi ez? Miért nem avatkoznak bele a tanítók? Matyi nem az a típus, akit verni szoktak. Általában a gyerekek szeretik a táraságát... Nem értem...
Itthon sosem jut eszébe a házi feladat. Folyton rohangál, mint pók a falon, de a feladatait félbehagyja, ezerszer kell szólni mindenért.
Közben meg olyan zabálnivaló. Olyan okos dolgokat tud mondani és jól lehet vele dumcsizni. Most egyébként nekiállt a dínós tablót kihímezni. Levágtam neki egy darab rusztikus aidat. Két szálat beleöltött, szóval azért nem töretlen a lelkesedés:-DDD