Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2009. március 12., csütörtök

Virtuális világ

Múltkor apukám viccelődött azzal, hogy mi lenne velem a net nélkül. Őszintén szólva nem is tudom elképzelni, hogy legalább annyi ne legyen, hogy le-leülök a gép elé, néha csak futva, néha épp csak odakönyökölve. Általában be sem lépek a blogspotra, csak kattingatok és gyűjtöm fejben, hogy na ide kéne írni, na oda kéne egy bejegyzés. Aztán eljön annak az ideje, hogy alszanak a srácok délután, vagy este és már sokszor nincs is kedvem a bejegyzéshez, már egy csomó más ember írt és én már csak max. ismételhetném őket.

Asszem Miki születése óta élek teljes virtuális életet. Tavaly óta öntöm át magamból a dolgokat a netre, hímzést, gondolatokat, néha kínlódásokat. Egy szeletet belőlem és nézegetem a többi ember szeleteit. Néha elégedett vagyok ezzel, néha kitölti az életem, aztán rájövök, hogy mindez rohadt kevés. Igenis hús vér emberekre lenne szükségem a hét minden napján, hogy kicsit máshogy is beszélgethessek, mint egy 7, rosszabb esetben egy 4 éves szintjén. Örülnék, ha nem kéne mindent kétszer elismételni (Miki megint nem hall rendesen) és ha este még lenne kedvem tartalmas beszélgetésekhez az urammal. De sokszor van, hogy mindketten már csak azt élvezzük, hogy csend van, a legfontosabbakat megbeszéljük, aztán olvasunk, hímzek, Viktor számítógépezik, vagy tévézünk (bár ezt egyre ritkábban)
Nem szeretek belegondolni, hogy mikor és kivel találkoztam utoljára. Néha hetek telnek el, hogy Viktoron kívül más nem kopog be az ajtón. Nagyon várom Júliát, kávézunk, dumálunk, olyan más mint én, annyira máshogy nézi a dolgokat, mint én. Mindig jókedvű leszek tőle. Ő legalább jön, bár tény és való, hogy azért mert kérem és mert fizetek is érte;)

Ha elmegy a kedvem a virtuális életemtől, akkor napokig semmit nem csinálok, csak kattingatok. Olyankor már azon sem gondokodom, hogy hova kéne írnom és immunis vagyok mindenre. Nem írok leveleket, vagy ha mégis jön egy komolyabb levél, annak a megválaszolásához is nehezen ülök le. Mert szívesebben mondanám annak az embernek, hogy üljünk be egy teára ide vagy oda, menjünk el ide vagy oda. Bárhova, csak élőszóban halljam a dolgot. Egyrészt az írásban egy csomó dolog elsikkad, egy csomó dolognál kéne, hogy érezze a másik a hangsúlyt, vagy a poént, vagy mittudoménmit, amit a levél nem ad át. De élőszó baromi ritkán jut nekem. Marad a net, marad a klaviatúra, marad egy szeletke belőlem, belőled, belőlünk. Kevés...

Magam vagyok. Nagyon.
Kicsordul a könnyem. Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Farigcsálok lomhán egy dalon.
Vézna, szánalmas figura, én. Én, én.
S magam vagyok e föld kerekén.
(Tóth Árpád)

6 megjegyzés:

  1. Gyönyörű ez az idézet!
    Én is így vagyok, az elmúlt blogolós hónapomban jöttem rá az igényeimre.Szeretnék könyvet olvasni, zenét hallgatni, beszélgetni. A legérdekesebb beszélgetéseket hónapok óta a kétésféléves fiammal folytatom. Ő még mindent máshogy lát, és ezt imádom benne. A "felnőttekkel" csak a kötelezőkről megy az eszmecser: mi kell a boltból, mit főzzünk, ki halt meg és ki született? A nap legérdekesebb pillanatai amikor lopva megosztunk egy új szót, vagy érdekes mondatot, de Józsikám tudta nélkül mert mindig zavarba jön ha róla beszélünk.

    Értelmes beszélgetésre itt van nekem a net és Ti:)
    Bár az értelmes beszélgetést még gyakorolnom kell;)

    Jó hosszú lettem, bocs, de talán ezt is le kellett írnom valahova.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a posztot akár én is írhattam volna. Annyival könnyebb nekem, hogy anyuék itt laknak, bármikor kérhetek tőlük segítséget, heti 1-3 alkalommal szoktunk találkozni. A két gyerekere azért ritkán szoktak vigyázni, karácsony előtt voltunk P-vel kettesben kimenőn.
    Nekem is nagyobb igényem lenne a személyes beszélgetésekre, találkozásokra, de sok barátnőm messze él és a legegyszerűbben a neten tudunk kommunikálni.
    Igazad van abban is, hogy ez sem az igazi, de legalább van. Enélkül meg is hülyülnék.

    VálaszTörlés
  3. Nekem ugyan még nincs csöppségem, de a társasági életem nagy részét én is a neten élem, és hát nem mondom, hogy mindig boldogít, de van amikor beérem ezzel is. Most például olyan korszakot élek, hogy nem és rettenetesen vágyom a társaságba. Szóval nem csak egy/két/három/sokgyermekes anyukák sorsa ez, szerintem egyre több emberé a világon, nem jó ez így, de errefelé tart a világ...

    VálaszTörlés
  4. Csatlakozom az előttem szólóhoz, Anita pontosan azt írta, amit én akartam.

    VálaszTörlés
  5. Dóri,
    mozdulj ki! Nem igaz, hogy csak ez az anyukák sorsa! Kollegáim mind mozognak! Beszéljük át, hogyan !
    Holnap egy jó kávé velem?
    krisi

    VálaszTörlés