Gyerkőceim életkora

2009. március 5., csütörtök

Emlékszel az elsőre?

Olvasgattam Lau blogját. Érdekesnek találtam az 1000 szó bejegyzést, jó nagy betekintést engedett a gondoltaiba. Tetszett. Most vissza kéne menni hozzá és megnéznem, hogy hány éves is - megjegyzem én fiatalnak gondolom - mert általában úgy harmincon felül, közeledve a harmincöt felé az ember lánya már majd megbolondul egy gyerekért, egy stabil társért, mindazért, amitől korábban megfulladt volna. Csak azért mert ez az élet rendje? Nem tudom. Persze mindig van kivétel, de a rokonságban, a barátok között én így látom. Van olyan ismerősöm is, akit kora ellenére és a családi nyomás ellenére is kiráz a hideg, ha a gyerekre gondol. Ez egy olyan téma, amit a társaságában még megemlíteni sem szabad. Ha normálisan kezelné a dolgot, akkor elfogadnám, de ha ez azzal jár, hogy "ha a gyerek-témát feszegeted nálam, akkor örök harag és háború", azt már nemtudom elfogadni. Valahogy a Szex és New York Samanthája a számomra elfogadható. Nála tökéletesen megértem az egészet, meg értem Mirandát, hogy nem élvezi a gyerkőcöt eleinte. De totál megértem Charlotte-ot, hogy ő meg olyan görcsösen akar.
Azon gondolkodtam, hogy mi miért és hogyan alakult az én életemben. Miért élem az "elvárt" életet. Férj, gyerekek, munka stb.

Az első emlékem elég korai. Valamikor általános iskolában volt, hogy egy nyáron egy apácazárdában nyaraltunk a húgommal. Valamiféle lelkigyakorlat-jellegű dolog volt. Nem tudom, hogy az apácák mit gondoltak rólunk, de emlékszem, hogy az egyik odajött hozzám és megkérdezte, hogy miért szeretnék apáca lenni. Mondtam, hogy nem akarok az lenni, mert én anya leszek és sok gyerekem lesz. Csak nézett rám és mondta, hogy szép hivatás, nem lesz könnyű. Aztán persze feltette a sablon kérdést is, hogy milyen foglalkozást szeretnék magamnak. Asszem akkoriban varrónő akartam lenni, vagy légtornász vagy valami hasonló. Aztán teltek az évek, de a gyerekben, abban, hogy sokat szeretnék mindig biztos voltam. Nem azért, mert belémnevelték, hogy ez az élet rendje, egyszerűen csak akartam. Aztán megkaptam. Nem úgy, ahogy szerettem volna, nem akkor amikor szerettem volna, és azt hiszem elmondhatom, hogy nagyon-nagyon kevesen örültek neki, hogy gyerekem lesz. Nem tudom, hogy mi Viktorral mikor kezdtünk felszabadultan örülni neki. Még az esküvő után sem. Hát igen, Matykó nagyon hamar kopogtatott be. Alig fél éve jártunk Viktorral, mikor kiderült, hogy gyereket várok. Nem kis sokk volt a két csík a teszten. Akkoriban vezettem naplót:

2001. 01. 03.

"Tegnap megvettük Viktorral a tesztet. Gyerekünk lesz. Nagyon félek, és nagyon izgatott vagyok. Most kicsit úgy érzem, mintha nem is lenne ilyesmiről szó, mert ilyen dolgok csak a könyvekben történnek, de nagyon úgy tűnik, hogy tényleg igaz. Annyira tudnék neki örülni, ha tudnám, hogy a szüleim is tudnák pozitívan fogadni. De biztos vagyok benne, hogy ők úgy fogják ezt látni, hogy tönkretettem az életem, hogy először egy férj kell a gyerekhez stb. Na meg persze, hogy majd mit szólnak hozzá a rokonok.

Én úgy látom, hogy talán Viktort segít előmozdítani valamilyen irányba, hogy elég érett és felelősségteljes vagyok ahhoz, hogy vállaljam ennek a gyereknek a megszülését. Biztos vagyok abban, hogy Viktort szánta nekem a Jóisten, és hogy mellette kell élnem, és mellette is akarok. E mellett a törékeny, szórakozott, néha igen rosszkedvű, de aranyszívű ember mellett.

Még egy ideig mindenképp várni kellene azzal, hogy a hírt bejelentsük. Viktor szülei nagyon örülnének, az enyémek szerintem rosszul lennének. Ez az egyetlen, amitől nagyon félek. Nem attól, hogy mi lesz az állásommal, hogy mi lesz kettőnkkel, hogy mit gondolnak majd az emberek, a barátaim. Csak a szüleimen agonizálok. Sajnálom őket. Azt hiszem nagyon nem így képzelték el ezt az egészet. Hát én sem…, de ha már így alakult, akkor így kell boldognak lennünk."



Erre a szorongásra a mai napig tisztán emlékszem. Nem tudom, hogy a szüleim mikortól nem nehezteltek ránk, de végül már ők is nagyon várták a szülést. Aztán hogy örült végül mindenki mikor Matyi megszületett. Az első unoka, az első fiú, s nekünk az első gyerek.

Aztán persze gondolkodtam azon is sokat, hogy milyen volt rövidke együttjárásunk. Milyen volt az első találkozás, milyen volt az első tánc, az első csók Viktorral. Na az első csókról írt naplóbejegyzést nem teszem közzé:) Túlontúl személyes. De nagyon élénken él bennem az emléke a mai napig. Szerintem még a fát is tudom, ahol a szegedi ligetben először csókot kaptam az uramtól. A naplóm szerint laza másfél óra alatt sikerült átsétálnunk ezen az estén a parkon:-DDD

Vajon mindenki emlékszik élete első csókjára? Egy film megmaradt az emlékezetemben. Kicsit homályosan, de tudom, hogy akkoriban sokat moziztam vele. Talán úgy 6-7 osztályos lehettem. Már túl azon a koron, amikor az ember kissé zavartan nézi a csókolózó párokat mind az utcán, mind a tv-ben. Egy fiatal csaj vergődéseiről szólt, aki még sosem csókolózott és nagyon fél az első csóktól. Emlékszem, hogy ált. suliban mindig voltak a menő csajok és a bénák. Na, én a bénák közé tartoztam, akiknek sohasem udvaroltak, akiknél sohasem próbálkoztak be a srácok, akit még csak véletlenül sem akartak megcsókolni. (vagy ha mégis, akkor általában a padlógáz srácokat vonzottam) Osztálykiránduláson szájtátva hallgattam a menő csajok elbeszélsét arról, hogy milyen csókolózni, és közben próbáltam úgy tenni, mintha persze mindent tudnék. Passzolom, hogy ez mennyire sikerült.
Aztán középsuliban valami változott. Nem hiszem, hogy szebb lettem volna, vagy érdekesebb. Végülis bevallhatom, hogy az első barátommal csak azért jártam, hogy valakivel már én is járjak. Teljesen tisztán emlékszem az első csókra, amit 14 évesen kaptam. Nemtom mennyire voltam béna:-DDD Biztosan;)
És emlékszem az első igazi csókra is. Lukács Zsolttól kaptam. Nem hinném, hogy valaha is a blogomra téved, úgyhogy leírhatom a nevét. Emlékszem, hogy eszméletlenül sok érzés volt a csókjában. Csak járt az agyam, hogy hát ha így kell csókolni, ha ilyen a Csók, akkor én eddig mit csináltam? Bár nem nagy dicsőség, ha az ember több sráccal járt, azért egy biztos. Tanulságos tud lenni.:-DD
Az egyetemen Marával és Krisivel listát vezettünk. Megvan még valahol a lista, Krisi? Három oszlopban szerepeltek a fiúk. Értelemszerűen egy oszlop Maráé, egy Krisié, egy az enyém. Itt szereptek azon fiatalemberek, akikkel együtt jártunk, nameg azok is, akikkel csak csókot váltottunk. Aztán voltak még a nevek mellett egyéb jelek is, mindnek megvolt a jelentése:-DDDD Tök jó erre visszagondolni, mikor frissítettük a listát mennyit röhögtünk. A tuti neveken, hogy presszós, meg zokniszájú srác stb.

Egyébként sosem éreztem azt, hogy könnyen adtam csókot. Talán ebből az írásomból pont nem így tűnik, de tényleg így van. Egyetlen egy dolog bánt, ha visszagondolok. Képes voltam egy fiúba jól belegyalogolni, mert megsértette a büszkeségem. Úgy tett lapátra, hogy amolyan angolosan távozott, semmi:
-Figyelj, Dóra, te nálam jobbat érdemelsz - szöveg, vagy valami hasonló.
Ezek után megmondtam neki, hogy rémesen csókol. Mert tényleg úgy csókolt, remélem mára már jobban megy neki. Elég csinos, kigyúrt szépfiú lett belőle, láttam az iwiwen. Valószínűleg ő is gyarapodott nem kevés tapasztalattal:)

Kíváncsi lennék, hogy Viktor emlékszik-e élete első csókjára. Régebben szívesen faggatam az előttem lévő barátnőiről. Nem volt az uram túl közlékeny e téren;)
Kíváncsi lennék, hogy Viktor hogy emlékszik vissza az első csókunkra... Kár, hogy nem ír blogot. Na majd este kifaggatom:-DDD

16 megjegyzés:

  1. Jaj, nagyon jó volt olvasni ezt a bejegyzést! :) Jókat mosolyogtam rajta! :) Nameg eszembe jutott az én első csókom. :)

    VálaszTörlés
  2. Én is emlékszem az első csókra :) Nyálas volt :DDDD
    Érdekes viszont, hogy arra nem emlékszem, mikor kaptam a férjemtől az elsőt.... Csak arra, hogy mikor megláttam, mintha megállt volna az idő....utólag jöttem rá, hogy ez volt az a bizonyos első látásra...

    VálaszTörlés
  3. Naná, hogy emlékszem az első csókra :) Péterére is!

    VálaszTörlés
  4. Ja, még az kimaradt, hogy egyetem alatt én úgy gondoltam, hogy majd sok gyerekem lesz, legalább 4. Ma meg már nem igy gondolom. Még ikreket is szerettem volna. Nagy eszem volt akkoriban ;)
    Mondjuk nekem meg arról nem volt semmi elképzelésem akkoriban, hogy milyen foglalkozást szeretnék magamnak.

    VálaszTörlés
  5. Jól van,századik megjegyzést irom. Szóval nem egyetem alatt nem volt fogalmam, hogy mi szeretnék lenni, hanem általános iskolában, vagy gimiben.

    VálaszTörlés
  6. De jó, hogy írtál erről..olyan jó volt emlékezni is...az elsőre, meg a "zurammal" az elsőre...és az én párocskámból is harapófogóval lehet az előttem lévő nőcikről bmit is kiszedni :)) Szóval köszi!

    VálaszTörlés
  7. OK, túl fiatal vagyok és éretlen, tudom én azt. Csak a környezetem szerint nem. Egyébként 27:) És későn kezdtem, szóval válaszolva a kiinduló kérdésre, még bőven jól emlékszem az elsőre:) Hosszú és idióta történet, mint nálam az már lenni szokott.
    Köszönöm a bejegyzést, szép tavaszira sikeredett!!!:)

    VálaszTörlés
  8. :-) Engem is kirázott a hideg, amikor azt kérdezték tőlem, hogy mikor lesz gyerekem! ;-) Mindig azt mondtam, hogy nem nőttem fel még hozzá. Egyszer csak azt éreztem, hogy igen, most már kell gyerek. A házasságunk 7. évében teherbe estem! :-) Most már el sem tudom képzelni az életünket Macus nélkül.

    Nagyon jó volt olvasni a bejegyzésedet! Köszi!

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy jó érzéseket keltett mindenkiben a bejegyzés.
    Egyébként érdekes, de nem minden barátom első csókjára emlékszem. És asszem csak L.Zs.-nál nőttem fel eléggé, hogy hímnemű egyeddel bármilyen kapcsolatom legyen:)

    És akkor még lehet gondolkodni a többi Elsőn is:-DDD Nade ez már nem nyilvános blog-téma;)

    VálaszTörlés
  10. Dóra jó hogy most(is) benéztem hozzád :D Feldobtad a napomat így a végére.
    Én az első csókra csak halványan emlékszem, de azt tudom kitől kaptam. A zuraméra viszont nagyon tisztán emlékszem, pedig van már több mint 13 éve hogy kaptam. De még az emlékébe is beleborzongok ha eszembe jut :DD Köszi hogy megosztottad velünk az emlékeidet!!!

    VálaszTörlés
  11. Én is elgondolkodtam az elsőkön...De szégyen-nem szégyen, nem a zuramtól kapott első csókom a legemlékezetesebb, hanem az, ami első és egyben egyetlen is volt, mástól....

    VálaszTörlés
  12. természetesen megvan a lista. Bővült is azóta. Ami újdonság: már -szinte- mindnek tudtam a nevét! (eltérően az egyetem presszós, Ybl-ös, pincér, diszkós,nyáláas, nyálas maci stb. elődöktől)
    De kié volt a zokniszájú?!?
    krisi

    VálaszTörlés
  13. Nagyon jó volt olvasni, ez már tényleg igazi tavaszi bejegyzés:)

    VálaszTörlés
  14. Szia! Nagyon jó volt olvasni ezt a bejegyzést! Eszembe jutott,hogy milyen volt mikor megtudtam,hogy babám lesz. Első perctől akartam őt és azóta egy percre sem bántam meg.A szüleimmel kapcsolatban hasonló érzéseim voltak ,mint neked,de így már a második terhességem alatt is a párom mellett ők a legnagyobb támaszaim,a szüleim

    VálaszTörlés
  15. Jó volt olvasni amit írtál,hisz az elmúlt napokban én is egy kissé a múltba jártam. :)
    Az első csókra már nem emlékszem,arra sem,hogy kivel történt,de a legjobbra igen és az nem a párommal volt.

    VálaszTörlés