Számvetés

A héten hétfőn és kedden a nagyok nélkül voltam. Matyit és Mikit a szüleimnél hagytuk megőrzésre. Sok-sok vajúdás után hívtam fel a mamát, hogy megkérdezzem, vállalja-e a fiúkat, de már nagyon tele volt mindennel a puttonyom, úgyhogy akármennyire nehezemre esik bárkitől bármit kérni, mindenképp megléptem. A szüleim szívesen vállalták a fiúkat, bár mama mondta, hogy kicsit aggódott, hogy vajon a Miki hogy veszi majd a dolgot, nem fog-e sírni, vagy hisztizni stb. Őt még soha nem hagytuk ott sehol. Max. olyan volt, hogy itthon maradt nagyival, nagypapával Budapesten és mi mentünk esküvőre Viktorral, de másnap már jöttünk is haza.

Szóval kerek két napom volt otthon csak Karcsival. Komolyan mondom, hogy villámgyorsan elrepült ez a két nap. A fiúk, bevallom őszintén, nem hiányoztak. Valahogy mindig azt érzem, hogy ez gáz, hogy talán éreznem kéne a lukat, hogy jaj, de kár, hogy nincsenek itt... de nem éreztem. Nagyokat sétáltam Karcsival, voltam vele gyógytornásznál, főztem olyat, amit én imádok, aludtam, hímeztem, tervezgettem, agyaltam, semmit sem házimunkáztam, este korán leraktam Karcsit. Furcsa volt, hogy Viktorral este egy csomó dolgot meg tudtunk csinálni, minden belefért a programba, mert Karcsi nyolckor már az igazak álmát aludta. Máskor néha két zombi ül és mered maga elé, most meg beszélgettünk egy csomót, néztünk egész filmet (!), új bútorokat válogattunk a lakásba, jégkrémeztünk este tízkor stb. Néztem olimpiát anélkül, hogy nem kellett átkapcsolnom a tv-t minimaxra.
Persze jó volt két nap után a viszontlátás, de minden hiányérzetem (ami esetleg felmerült bennem) lelohadt, mikor Miki végighisztizte a tegnap estét, hogy ő vissza akar menni a nagypapához. Ma már minden oké. Nem mondom, hogy jobb lábbal kelt a srác, de már várja, hogy menjünk ki bringával a játszira és nudli legyen az ebéd. Hát igen a kis öröm is öröm;)

Pár dolog történt a napokban, amiről nem írtam. Húgomék költöznek két-három hét múlva. Viszik a bútorainkat. Kicsit váratlanul ért minket, mert minden új lakás átadása általában csúszik. Na ez nem, hanem korábban lett kész. Az egészben az a gáz, hogy Tusiék viszik a kezdőbútorokat, vagyis azokat, amikkel a szüleim engem dobtak meg, mikor kezdtük a közös életünket Viktorral. Így kell majd nagyszoba bútor, meg pár bútor a gyerekszobába is. Megterveztük a dolgot, elég borsos ára lesz, de tettünk rá félre, csak nem ennyit. Úgyhogy kis pezót kölcsönkértem a szüleimtől, de nem adjuk lejjebb, mert amit kinéztünk, szerintem csodaszép és az maradhatna akkor is, ha továbbmegyünk egy másik lakásba, ugyanis elemes bútor, tehát bővíthető. Majd ha itt áll a szobában, akkor csatolok róla képeket. Aztán a fiúk szobájába is kell új bútor, meg Matyinak íróasztal, szék. Szóval csak halmozódik a kiadás. Aztán ha már félig átrámoljuk az egész lakást, tök jó lenne szépen kifesteni, feltenni valami kedves bordűrt a gyerekszobába, végre sötétítőfüggönyöket keríteni. A festésről már beszélgettem Mariannal. Odaígérte Péterét nekünk, mert ő már szaki a festésben. Csak melyik hétvégén lesz rá időnk??? Folyt köv. később.