Kettős keresztelő

Örömmel jelentem, hogy legkisebb fiunk, Karcsi sem pogány mától. Megkereszteltük végre:) Az albertfalvi plébános szerint a plébánia aktív tagja lesz majd belőle egyszer:) Na jó, ez csak amolyan poén, mert a keresztelő végén elég rendesen kieresztette a hangját, jelezve maximális részvételét a szertartáson. Talán hideg volt a szenteltvíz, vagy csak egyszerűen álmos volt? Mindenesetre a keresztszüleinek adott egy kis munkát, mi viszont egy áldott jól viselkedő Botond Andrást kaptunk, aki egy nyikk nélkül vett részt a keresztelőn.
Na jöjjön egy kicsit komolyabb összegzés a napról. Mégegyszer köszönöm itt is Péternek és Mariannak, hogy elvállalták Károly keresztszülőségét. Örülök, hogy sikerült egy szerintem harmonikusan élő párt találnunk a feladatra, akik barátaink és hát ugye nem utolsósorban vallásukat is gyakorolják, ami fontos, pláne a mai világban, bár lehet, hogy ez nagyon elcsépelten hangzik. Annak meg szintén nagyon örülök, hogy ők meg pont ránk gondoltak. Jó érzés, pláne, hogy ezek szerint nem vagyunk annyira gáz páros Viktorral. Úgyis mindig azzal idegesítem az uramat, hogy vajon mások mit gondolnak rólunk.
A keresztelés szép volt, Antal atya rövid, de annál komolyabb gondolatokat osztott meg velünk. Valahogy ebből a szempontból még sosem gondoltam a gyermekáldásra, bár Viktorral épp vitáztunk, hogy nekem más jött le az egészből, mint neki. Én úgy értelmeztem a beszédet, hogy a gyermekeket ajándékba kapjuk és miközben a gyermek ránk van utalva, kiszolgáltatott, de mi vagyunk a fogódzói, ezen keresztül láthatjuk magunkat is mint gyermekeket, akiknek az Isten a fogódzó. Csak Miki zökkentett ki egyszer, mikor odaállt elénk és éles kis hangján megkérdezte, hogy:
-Ez ki?- és közben Botondra bökött.
Szerencsére több attrakció nem volt. A mama vitt ajándékot Antal atyának, kis somlói bort és Ajka kristályt természetesen:) A mama már csak ilyen, mindig gondol az ilyesmire, imádom, hogy olyan tyúkanyó!

A vendéglőbe gyalog mentünk át. Tényleg bitang jó volt a kaja és a szocreál külső egy kedves kis vendéglőt takart. A gyerekek elég élénkek voltak, pláne a mi részünkön, asszem Viktor nem sokat ült vagy beszélgetett, de ezt már megszoktuk. Mindenki lelkesen igyekezett lekötni a srácokat, szerintem egész jól viselkedtek. Én egy dolgot hiányoltam, hogy nem volt koccintás, vagy valami kis tószt, de erre csak később jöttem rá, meg őszintén szólva ezt valamelyik férfinak kellett volna indítványoznia. Viktor erre csak annyit mondott, hogy sem ő, sem Péter nem egy nagybeszédű ember, ha tósztot akartam, miért nem szóltam pl. apunak.
Karcsi egyébként jelest kap magaviseletből. Estére iszonyatosan elfáradt, de minden új játékot kipróbált itthon, amit kapott. Nagy sikere volt a családban. Ma semmi más kaját nem kapott, csak szopit. Felavattuk Péterék Fordját is. Csak halkan jegyzem meg, hogy miközben benn szoptattam a kocsiban, egy gyanútlan bácsi mellettem egy méterre meg épp könnyített magán. Mostantól mindig megnézem, ha valami tiltottat csinálok, hogy a szomszédos kocsiban ül-e valaki:-D:-D

És itt kéne jönnie a sok-sok képnek, amit sajnos most nem tudok csatolni, mert a mi gépünk akuja lemerült a templomban az első gombnyomás után (fullra feltöltöttek voltak) Aztán az ünnepi ebéden meg a másik fullra feltöltött aksi pár képet bírt csak. Asszem el kéne mennünk akutúrára párat beszerezni! Úgyhogy itt most csak az itthon felszelt keresztelői tortáról dobok egy fotót. Látszik rajta a húgom Karcsival az ölében, a mama a torátval és Miklóska, aki majdnem a földre rántotta a tortát, nameg én is...
Mariann és apukája is megígérte, hogy kapunk majd a fotókból, ha lesznek. Szóval várjuk őket lelkesen, hamarosan úgyis egy nagy rakás képet szeretnék előhívatni.

Viktor úgy sommázta a mai napot, hogy örül, hogy komaságba kerültünk a Váczi családdal:)