Sárkánytalálkozó (3)

Szombaton megtartottuk esedékes sárkánytalálkozónkat Sopronban, Klaudiánál. Nagyon készültem, eleinte úgy tűnt, hogy én leszek az egyik, aki nem fog ott aludni. Nem tudom, hogy mi mindennel próbálkoztam, de Viktor eleinte hajthatatlan volt a téren, hogy egyedül legyen a gyerekekkel hétvégén. Aztán (és itt megköszönöm Szűcs Attilának a közbenjárást, bár nem is tudott róla, hogy ő indította Viktorom könyörületre) egyszercsak előállt azzal, hogy ha még szeretnék ott aludni én is a többiekkel, akkor menjek nyugodtan és maradjak. Közben bejelentkezett a mama is hétvégére, mert otthon laza 18 fokok vannak, apukám úgyis ügyel, szívesen eljön. Szóval úgy mentem el, hogy szerencsére ketten voltak a fiúkkal én nyugodtan és önfeledten élvezhettem a hétvégét.
Péntek este fél tizenkettőig sütöttem a sütit (majd felteszem a sárkánykonyhánkba a receptet), közben csomagoltam a kis megkésett karácsonyi ajándékokat. Tudom, úgy lett volna az igazi, ha hímeztem volna valamit ajándékba, de hát az én tempómmal ez valahogy számomra kivitelezhetetlen... Még gyorsan összepakoltam egy diszkrét kis pakkot, ami a többiek bőröndje mellett elég röhejesen mutatott. Naja, meg kellett tanulnom az évek során azt, hogy kevés cuccból öltözzek, hogy a többieké is beférjen a kocsiba. A gyerekeknek egyébként én is annyi biztonsági tartalékot bepakolok, hogy néha Viktor haja égnek áll. Beraktam az aktuális hímzéseim, sajna nem túl sokat és bedőltem az ágyba.
Másnap reggel alig bírtam életet lehelni magamba. Hezitáltam, hogy mossak-e hajat vagy sem. Végül a csajok jelezték sms-ben, hogy elindultak. Nekünk laza fél óra szokott lenni Mariannéktól az út, úgyhogy nem álltam be a zuhany alá. Köd is volt, kocsit is kellett tisztogatni, úgy 1 óra alatt futottak csak be. Aztán átvettem a volánt Sopronig. Mariann szerintem örült, hogy megszabadult a kötelezettségtől. Rohadt jó a Fordjuk, hihetetlen, hogy milyen gyorsan gyorsul, hogy mennyire könnyedén megy még 130-nál is. Az Opelünk nem szoktam ennyire hajtani, de itt észre sem vettem, mert nem jelzett a szokásos enyhén erőlködő motorhang, mint a mienknél. Egyébként tényleg óvatosan vezetek, de ennek legfőbb oka, hogy általában három kismókusért felelek a hátsó ülésen:) Szeretek vezetni, élveztem az utat Sopronig. Hazafelé azért kipróbálhattam én is az autóban hímzést. Nem olyan könnyű.
Szóval megérkeztünk Klaudiáékhoz Sopronba. A városnak azon a részén laknak, ahol még sosem jártam. Kicsit sajnáltam, hogy a belvárosból nem láttunk semmit, de majd legközelebb biztos belefér egy kis séta is majd, ha szép időben megyünk. Évi már ott volt, gyors istenhozott után már asztalhoz is ültünk. Állati jó volt a kaja, én 5 pontot adok. Repetáztam is rendesen!!! Volt megint ezer süti, éljenek a kilók!
Klaudiáék lakása méretekben asszem a miénkhez közelít. Tetszett, minden annyira a helyén volt. Igaz, hogy én ennyire nem szeretem a sárgát, de minden olyan vidám. Évi ezerrel fotózott, én sasoltam a gyerekszobát, hisz Klaudiáéknak is csak fiaik vannak. Azért bevallom ezt a nintendó-számítógép őrületet már előre félem. Majd írok erről is egy bejegyzést, csak legyen rá idő!
Jött a legjobb rész, végignézni mindenki hímzését, végigsimizni a kötéseket. Azokra úgy rácsodálkoztam, hogy nem is fotóztam Draconiss cuccait, csak egy kupacban. Nem merek kötésbe fogni, pedig régebben szerettem volna. Félek, hogy hasonló reakciót váltana ki Viktorból, mint Mariann urából:
-Már kötsz is?!?!
Túlzottan elapróznám magam:)
Mutogatás után felvonultunk a szobánkba. Tök jó, hogy Klaudia mamájának van egy panziója, így kényelmesen elfértünk, senkit nem zavartunk. Ettünk sütiket, ittunk mindenfélét, megvártuk a háziasszonyt, aki a csatateret eltakarította utánunk. (megjegyzem nagyon rendes kis háziasszony, én tuti hagytam volna mindent a fenébe, hogy majd holnap...) Aztán hímeztünk, kötöttünk, kinek mihez volt kedve, beszélgettünk éjfélig. Sajna én csak alig két szálat hímeztem el, mert a kezem megint szar, kicsit irigykedtem is a többiekre. Remélem nem volt túl szájmenésem és nem röhögtem szörnyen... Én imádom a többiek sztorijait. Olyan jó, hogy tényleg tök másak vagyunk mégis hasonlítunk. Valamikor becsatlakozott Klaudia férje is. Jó fejnek tűnt, állat magas pasi, király hangja van. Ha esetleg mint szakács nem boldogul, mint szinkronszínész tuti befuthatna;) Megnézte a hímzéseket. Másnap megpedzette, hogy legközelebb ő is vendégeskedne valahol. Hát azért kapott ukázt: saját hímzés mutatása a feltétele a csatlakozásnak:-DDD
Valamikor éjfél körül feküdtünk le. Én remekül aludtam, párszor megébredtem, de ez már szokásom a srácaim miatt. Reggel Mariann kólájának a szisszenésére ébredtem. A csajok pizsiben hímezni kezdtek. BESZARÁS!!!! Én ennyire még nem vagyok fanatikus. Legyek?
Gyors reggeli úgy tízkor, aztán lassanként szedelődzködni kezdtünk. Hazafele én már nem akartam vezetni. Bevallom fáradt voltam, meg szerettem volna jobban részt venni a beszélgetésben. Így Anita ragadta magához a kormányt. Én csak egy előzésnél voltam beszarva, de annyira, hogy bennem rekedt a szó. Ha Viktor vezet, valszeg kiabáltam volna, hogy fék és vissza, mert nem fogunk beférni. Egyébként két szálat még belehímeztem az úton a téli Pixiekébe. Hamar hazaértünk.
Itthon gyorsan feltöltöttem a képeket. Mama kicsit nézegette őket, és mondta, hogy ő is beszállna egy ilyen önképző körbe. Tényleg olyan jó, hogy összejárunk, hogy van egy csodás közös hobbink!!! A következő találkozó akkor nálunk lesz majd márciusban. Inkább a végén, mert az eleje nekünk tele van ünnepekkel.
Klaudia, köszönöm a csodás vendéglátást!

A képek itt vannak.