Egy csík, két csík? Egy csík.

Gondoltam leírom, hogy pár napig azon izgultam, hogy nem jön meg. Karesz születése óta nagyjából 32-35 naponként kopogtatnak a "piros" napjaim úgy fél éve. Ma 40 napja, hogy nem jött meg a menzeszem. Tegnap jutottam dűlőre, nameg Viktor is kért, hogy vegyek már egy tesztet, hogy mi a helyzet. Elég minimális lenne az esélye, hogy terhes legyek, dehát sosem lehet tudni;) Szóval reggel lepisiltem egy tesztet. Egy csíkos lett. Egyszerre voltam megkönnyebbült és csalódott. Furcsa.

Azt hiszem anyámnak van igaza, aki azt mondta, hogy a nőknek két alkotóeleme van, az ANYA és a DOLGOZÓ NŐ. Valamelyik a dominánsabb. Nálam egyértelműen az első a domináns. Egy teljes napig abban a megfoghatatlan örömben úsztam, hogy talán babát várok. Nem jókor jönne, nem terveztük, nem lenne még helye, nem tudom sok dolgot hogy oldanánk meg, de mindez részletkérdés. Ha jött volna, jó helyre jött volna. Végiggondolva mindegyik babánk felborította az életünket (Miki a nagy kivétel). Matyi mindent tarolt. Ketteske az én jövőbeli terveimet borította. Karcsi pedig azt, hogy legalább 1 évig nem leszek terhes, hogy kicsit bedolgozzam magam a kórházba.
Szóval azt hiszem ki kell mondanom, hogy én még szeretnék babát és valószínűleg azért örültem annyira a lehetőségnek, mert hacsak nem csúszik be, akkor nem lesz több gyerekünk. Tudom, néha a három gyerek is sok(k), tudom, fel is kell őket nevelni, tudom, véges az energiánk, a kapacitásunk. De Viktorral megbeszéltük, hogy minden megoldható. Összebb tudjuk húzni magunkat, kevesebbet költenénk haszontalan dolgokra, valahova csak beférne egy kiságy... Nameg ahol van helye háromnak, ott elfér egy negyedik is.

Tehát örültem. Elképzeltem, hogy Karcsi nem menne bölcsibe, hogy növesztem a pocakom, hogy elmegyek az első ultrahangra, hogy bejelentkeznék Judithoz, a szülésznőmhöz. Hogy újra igazán babaszag lenne, hogy ismét szoptatnék. Nekem ezek akkora örömöt jelentettek korábban is...

De a teszt egy csíkos lett. Nem lepődtem meg, nem voltam szomorú, csak egy lehetőség megszűnt létezni.

Most kibővítem a bejegyzést, mert csak az egyik feléről írtam, hogy miért örültem volna, ha két csíkom van. Gondoltam, hogy miért könnyebbültem meg, hogy csak egy csík van, nem olyan fontos, hisz tény, de le kell írnom, mert nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy én most egy babát szeretnék bármi áron.
Szóval megkönnyebbültem is, mert a lakásunk kicsi és így is szűkösen férünk el. Megkönnyebbültem, mert az autónk 5 személyes, nemrég vettük használtan, de király és nagyon szeretjük. Végre nőnek a gyerekek, könnyebb lesz hosszabb-rövidebb időre elszakadni. Várom is meg nem is, hogy jövőre visszamehessek dolgozni. Hosszútávú terveink között az szerepel, hogy innen elköltözzünk három gyerekkel valami élhetőbb környezetbe, nagyobb lakásba, esetleg házba stb. Csak pénzünk nincs hozzá, spórolni meg néha nagyon nehéz.
Ami nagy tény, hogy Viktor nem repesne egy negyedik gyerekért, így abban maradtunk, hogy úgy 35 éves korom táján, ha még mindig szeretnék nagyon babázni megvitatjuk a dolgot újra. Hátha belevágunk mégegyszer.

Na, akkor így már kerek a történet.