Gyerkőceim életkora

2009. január 13., kedd

Egy csík, két csík? Egy csík.


Gondoltam leírom, hogy pár napig azon izgultam, hogy nem jön meg. Karesz születése óta nagyjából 32-35 naponként kopogtatnak a "piros" napjaim úgy fél éve. Ma 40 napja, hogy nem jött meg a menzeszem. Tegnap jutottam dűlőre, nameg Viktor is kért, hogy vegyek már egy tesztet, hogy mi a helyzet. Elég minimális lenne az esélye, hogy terhes legyek, dehát sosem lehet tudni;) Szóval reggel lepisiltem egy tesztet. Egy csíkos lett. Egyszerre voltam megkönnyebbült és csalódott. Furcsa.

Azt hiszem anyámnak van igaza, aki azt mondta, hogy a nőknek két alkotóeleme van, az ANYA és a DOLGOZÓ NŐ. Valamelyik a dominánsabb. Nálam egyértelműen az első a domináns. Egy teljes napig abban a megfoghatatlan örömben úsztam, hogy talán babát várok. Nem jókor jönne, nem terveztük, nem lenne még helye, nem tudom sok dolgot hogy oldanánk meg, de mindez részletkérdés. Ha jött volna, jó helyre jött volna. Végiggondolva mindegyik babánk felborította az életünket (Miki a nagy kivétel). Matyi mindent tarolt. Ketteske az én jövőbeli terveimet borította. Karcsi pedig azt, hogy legalább 1 évig nem leszek terhes, hogy kicsit bedolgozzam magam a kórházba.
Szóval azt hiszem ki kell mondanom, hogy én még szeretnék babát és valószínűleg azért örültem annyira a lehetőségnek, mert hacsak nem csúszik be, akkor nem lesz több gyerekünk. Tudom, néha a három gyerek is sok(k), tudom, fel is kell őket nevelni, tudom, véges az energiánk, a kapacitásunk. De Viktorral megbeszéltük, hogy minden megoldható. Összebb tudjuk húzni magunkat, kevesebbet költenénk haszontalan dolgokra, valahova csak beférne egy kiságy... Nameg ahol van helye háromnak, ott elfér egy negyedik is.

Tehát örültem. Elképzeltem, hogy Karcsi nem menne bölcsibe, hogy növesztem a pocakom, hogy elmegyek az első ultrahangra, hogy bejelentkeznék Judithoz, a szülésznőmhöz. Hogy újra igazán babaszag lenne, hogy ismét szoptatnék. Nekem ezek akkora örömöt jelentettek korábban is...

De a teszt egy csíkos lett. Nem lepődtem meg, nem voltam szomorú, csak egy lehetőség megszűnt létezni.

Most kibővítem a bejegyzést, mert csak az egyik feléről írtam, hogy miért örültem volna, ha két csíkom van. Gondoltam, hogy miért könnyebbültem meg, hogy csak egy csík van, nem olyan fontos, hisz tény, de le kell írnom, mert nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy én most egy babát szeretnék bármi áron.
Szóval megkönnyebbültem is, mert a lakásunk kicsi és így is szűkösen férünk el. Megkönnyebbültem, mert az autónk 5 személyes, nemrég vettük használtan, de király és nagyon szeretjük. Végre nőnek a gyerekek, könnyebb lesz hosszabb-rövidebb időre elszakadni. Várom is meg nem is, hogy jövőre visszamehessek dolgozni. Hosszútávú terveink között az szerepel, hogy innen elköltözzünk három gyerekkel valami élhetőbb környezetbe, nagyobb lakásba, esetleg házba stb. Csak pénzünk nincs hozzá, spórolni meg néha nagyon nehéz.
Ami nagy tény, hogy Viktor nem repesne egy negyedik gyerekért, így abban maradtunk, hogy úgy 35 éves korom táján, ha még mindig szeretnék nagyon babázni megvitatjuk a dolgot újra. Hátha belevágunk mégegyszer.

Na, akkor így már kerek a történet.

17 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Kibővítettem a bejegyzést, hogy ne csak a sorok között legyen, amiről te is beszélsz!
    Nem vártam, hogy azt írod, hogy ne a Gazsó Pistinek legyen inkább 6. tesója;)

    VálaszTörlés
  3. Húúú negyedik baba?(ami késik,nem múlik)Én már így is irigy vagyok rád és a csajokra akiknek saját gyerekük van.Ráadásul nem is egy!
    3 hét múlva betöltöm a 35.évemet és úgy néz ki én soha nem fogom ezeket az érzéseket átélni!
    Így mindig boldog vagyok,ha a gyerekekről írtok akár jó,akár kellemetlenek azok az élmények,mert ilyenkor egy kicsit én is érzem,hogy nem egy kőszív dobog odabent.(Bár csak közelebb lennétek!)Szívesen mennék babyszitterkedni! :)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Mi Dórával nem akarjuk, hogy az aktuális gazdasági helyzet, ami amúgy is könnyen változik, irányítsa az életünket. Megszülettek a gyerekek, és ehhez igazítottuk az életünkat, nem pedig fordítva.
    Az ember életében van egy csomó megoldandó feladat, és ha vannak gyerekek, akkor minden több értelmet kap (a munka is). Történhet baj az életben: lehet munka nélkül maradni, lehet balesetet szenvedni, meg is lehet halni. De bízunk benne, hogy Isten vigyáz ránk, főleg a gyerekekre.
    A rokonok meg a barátok pedig segítenek, amennyi telik tőlük, több nem kell. Mi is segítünk majd a felnőtt gyerekeinknek, amennyit tudunk. A többit majd megoldják tudással, kitartással, szeretettel.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Viktor, olyan jó ember vagy! Asszem ezt a "pasi prototípust" keresi minden csaj! És minden lányos anyuka ilyet szeretne, tényleg!( az enyém is:-))
    Az meg külön biztatás egy -még-gyermektelen csajnak, mint én vagyok, hogy igenis vannak még olyan családok, ahol nem utálják, ha lógnak rajtuk a gyerekek és nem azt várják már lélekszakadva, hogy egyszer repüljenek ki végre!
    pussz nektek!
    Krisi

    VálaszTörlés
  8. Kriszta, na hát én meg pont ilyen vagyok. Alig várom, hogy egyetemisták legyenek, azt meg egyenesen utálom, hogy rajtam lógnak ;)
    De legalább nem csinálok úgy, mintha szeretném. Szerintem az is fontos, hogy kimondjam, hogy nekem ez nem jött be. De ettől még végigcsinálom, mert a felelősségtudatom ettől még megvan hozzá. Lehet hogy szar anya vagyok, de tőlem ennyire telt. De legalább nem járatom őket szandálba minuszban, megetetem őket, megszeretgetem azért őket. És elsősorban nem vállalok többet, mert tudom, hogy mi az ami nekem nem jó ;)

    VálaszTörlés
  9. Nézz be hozzám légyszíves, ha akarsz válaszolsz , ha akarsz nem. Ez csak egy játék.:-)
    http://katakrea.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  10. Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e ide, hisz ez ugye mindenkinél más érzéseket vált ki, mármint hogy kell-e, lehet-e, szeretnénk-e több, akár harmadik, akár negyedik babát. Én megmondom őszintén, szeretem a gyerekeimet, imádom, hogy 3 van, azt is, hogy külön neműekre sikerültek végülis harmadszorra, de mi már a terhességem előtt megállapodtunk, hogy negyedik semmiképp nem lesz. Ha a harmadik is lány lett volna, akkor sem. Most, hogy meg van a 3, most végképp úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy szeretem őket, megbolondulnék, ha nekem még egyszer pelenkázni, éjjelente kelnem kellene, vagy újra azon agonizálni, hogy miért nem szopik eleget, vagy most mi a baja. Imádom őket, alapban szerintem tök átlagos anya vagyok, aki szeretgeti őket, de néha bizony üvölt is velük, ha nagyon rosszak.
    Ennek ellenére, hogy én nem szeretnék negyediket, szerintem akkor is úgy kellene felfogni, hogy ha szeretne az ember, akkor ne a lakás mérete, meg az anyagiak legyenek a döntő dolgok. Persze nyilván kell valamilyen szinten mérlegelni, de én azt gondolom, hogy ahol 3 elfér, oda elfér a negyedik is, ahol 3 eszik, ott jut a negyediknek is, és ahol 3 ruházkodik, ott lesz a negyedikre is megfelelő ruha. Azok a szülők, akik elég dolgosak ahhoz, hogy 3-nak elő teremtsék a megfelelő szükségleteiket, mind anyagilag, mind türelemben, mind szeretetben, azoknak lesz elég energiájuk a negyedikre is minden téren.
    Később meg hogy mennyire lehet segíteni? Hát erről szintén sajátos véleményem van (bocsi HubbubDóri): nem biztos, hogy tök jó, ha egy gyereknek olyan háttere van, hogy minden a valaga alá van pakolva. Aki nagyon akar, az szerintem valamilyen szinten tud érvényesülni, mondom én a vidéki, akinek sem saját szobája, sem fürdőszobája nem volt gyerekként, kútból húztuk a vizet, és kinti wc-nk volt. És bátran, büszkén mondhatom, hogy bár sok munkával, de most mindenünk megvan a 3 gyerekünk mellett. A szüleimhez kb fél évente egyszer megyünk egy déli ebédre, anyósomékhoz szintén fél évente egy hétvégére, mert messze laknak, tehát senki segítségünk nincs. Szóval ezzel csak azt akartam írni, hogy ha jön a negyedik, és úgy érzitek, menni fog, akkor tuti, hogy menni fog. A későbbieket meg rá kell bízni a jövőre, meg ha kellően megkapják a gyerekek az alapokat lelki, szellemi téren, akkor kevesebb anyagi segítség kell majd, mert a maguk lábán is meg fognak állni, akár hárman lesznek, akár négyen. :):):)
    Hú, tutira nagyon hosszú lettem, bocsika.... :D:D:D:D:D

    még valami: jó szórakozást hétvégére!!! :D:D:DD:D

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Heni, annyira a szívemből szóltál:o)
    Én inkább ANYA vagyok, ha kategórizálni kell.:o)
    Idén leszek 35éves és szeretnék még egy babát, mert úgy érzem 3gyerekkel lenne teljes az életem és kész, a többit megoldjuk tudom. Nem hiszem,hogy tiszte a szülőnek bármennyi pénzt is adni,ha felnevelte,etette,iskolázta,ruházta a gyerekét,pláne nem lakást vagy mást. Természetes,hogyha van,akkor ad az ember,de ha nincs elvárni szerintem nem lehet.
    Dóra, nagyon megértem, amit a teszttel kapcsolatban írtál és szerintem ez tök normális,hogy így érzed. Hiszen míg termékeny vagyok,mindig fennáll a lehetősége annak hogy anya legyek,és ha úgy alakulna,hogy esetleg 3aska(remélem ő lassan tényleg becsúszik:o)) után is becsúszna egy baba,biztos hogy vegyes érzelmekkel fogadnám bármikor is légyen az és vívódnék hogy mit tegyek. Már csak azért is mert 5 gyereket szerettem volna mindig is és mert hiszem, hogy az életem értelme a gyerekeim.:o)
    Barátnőm most várja a 4.gyerekét, akit terveztek és van olyan ismerősöm ahol 5gyerek van és köszönik jól vannak.
    Szóval nekem nagyon emberi volt amit írtál, és örülök, hogy a férjed is támogat.

    VálaszTörlés
  13. Dóri, szerintem Te nem érted, hogy mit akartam burkoltan, és szépen megfogalmazni... akkor kérdezek inkább: szerinted mi a fontosabb egy gyereknek? Hogy 200 m2-en éljenek, mindegyiknek bazi nagy külön szoba nagy tér, márkás, szép ruhák, meg minden egyéb, vagy szerényebb körülmények, akár még úgy is, hogy egy szobában több gyerek, meg a szülők szobájában is gyerek, de egy igazán türelmes, szerető, gondoskodó anya, akinek tényleg nem okoz lelki gondot, ha le kell ülni játszani a gyerekkel, és a gyerek is érzi, hogy igen, valóban igazi háttér van mögötte, nem csak anyagi háttér... Óriási különbség a kettő. Ez a tényleg anya típus, vagy nem anya típus kérdés. Aki anya típus, az bármekkora négyzetméteren is fel tud nevelni több gyereket is óriási szeretetben, függetlenül attól, hogy később mennyire fog tudni segíteni, vagy mennyire nem. Lehet, hogy lesznek emiatt álmatlan éjszakái 20-30 év múlva, de ez nem a gyerek gondja, hanem a szülőé, vagyis a miénk. A gyerek attól még fel tud nőni szeretetben, és meg merem kockáztatni, hogy talán boldogabb is lesz, mint azok a gyerekek, akiknek nagyrészt "csak" anyagi hátterük volt. (a csak óriási idézőjelben van, félre ne értsétek, de családon belül tudok olyan példát, ahol a 3 gyerekkel nem volt foglalkozva eleget, viszont anyagilag mindig a topon voltak, nagy emeletes ház, külön szoba (ennek megfelelően útálják egymást a terstvérek).... hát ne tudjátok meg, milyen önző disznók lettek a gyerekekből... sokra nem mentek a márkás ruháikkal az életben... és mellesleg most a tesóm feleségéről beszélek, a tesóm is küzd vele annak ellenére, hogy imádja). Szóval ezért próbáltam írni, hogy nem minden a nagy lakás, és a pénz...

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Na jó, én tovább nem vitázom, alapban csak annyit akartam kihozni, hogy ha ők úgy érzik, hogy jöhet, akkor jöhet, és kész...

    Amúgy meg most tökre úgy érzem (persze tudom, hogy erre is azt fogod írni, hogy nem így gondolod), hogy lenézed azokat, akiknek kevesebb jut, vagy van, és elképzelhetetlen számodra, hogy ők is lehetnek boldogok...
    Bár most könnyen vadgalkozok, hisz egyikőtöket sem ismerem személyesen, csak az írásaitok alapján (amit ugye mindkettőtöknél rendszeresen olvasok jó régóta).
    És a 200 m-t meg képletesen írtam... Befejeztem, és XDóri, bocsi, hogy itt Nálad alakult ki egy kisebb vita...

    VálaszTörlés
  16. Édes Istenem Heni! Sajnálom, hogy ilyennek gondolsz.
    Asszem törlöm a bejegyzéseimet.

    VálaszTörlés
  17. Köszi mindenkinek a megjegyzést. Sajnálom, hogy ilyen indulatok kavarognak, remélem azért levélben tisztázzátok a nyitva maradt kérdéseket.

    Nekem a leglényegesebb Viktorom hozzászólása volt. Határtalanul boldog voltam tőle, kicsit meg is sirattam. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy együtt hegyeket tudunk megmozgatni.

    VálaszTörlés