Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2010. április 3., szombat

Húsvéti készülődés

Általában minden évben egy alapos nagytakarítás is együttjárt a húsvétra való felkészüléssel. Na idén ez most kimaradt. Csak egy nagyjából pakolást csináltunk, mert egyrészt kevés időnk volt rá, másrészt egy csomó más dologgal kellett foglalkozni, nameg nekem is elég rendesen véges a kapacitásom.Próbáltam lelkileg ráhangolódni a húsvétra, ezért aztán múlt héten csütörtök-pénteken lelkigyakorlatra mentem a templomba. Egy meghívott atya tartotta a szentbeszédeket, volt pár figyelemre méltó gondolata, de valahogy kicsit többet vártam. De legalább sikeresen eljutottam gyónni Antal atyához. Elég sokat magyarázott nekem, bűnös léleknek, kicsit le is szidott, de rászolgáltam. Azért sok próbatétel elé állítja az embert a négy gyerek (három és fél is) és nem mondom, hogy minden szempontból csak jót hozott volna ki belőlem. Fontos az IMA! Szükséges!
Idén Matyi mondta, hogy szeretne velem jönni a nagyheti szertartásokra. Nagycsütörtökön ott is ültünk mindketten. Emlékszem, hogy kiskoromban mindig zavart, hogy a Mama bizonyos részeknél sír. Érdekes, de most már én sem bírom ki könnyes szem nélkül azt, amikor a harangok Rómába mennek. Szeretem a nagyhét miséit, szertartásait, énekeit, pedig hosszúak. Sajnos nagypénteken nem tudtam eljutni a templomba. Feküdtem az ágyon, irtóra keményedett a hasam, fájt a derekam hosszú órákon keresztül. Ma reggelre múlt csak el a dolog. Nem tudom, hogy front volt-e, vagy egyszerűen csak ilyenje volt a pocimnak, de nem mertem megkockáztatni a kényelmetlen padokat... Sajnáltam, úgy éreztem, hogy valami nagyon fontosról lemaradtam. Ma is így futunk neki Matykóval a Feltámadási szentmisének, hogy maradunk, amíg én bírom. Remélem azért ülőhelyünk lesz, bár most már csak rám kell nézni és egyre több helyen átadják nekem a helyet;)

Aztán persze készültem mindenféle finomsággal. Komolyan mondom napjában vagy 10x ellátogatok Limara blogjára. Jól érthető és megcsinálható receptjei vannak és rengeteg a sós péksüti, amiket én most ehetek, igaz csak alaposan kiszámolt mennyiségben. Így aztán ma ebédre megsütöttem a Lala kiflit. Ilyen volt sütés előtt, ...és sütés után. Csak fél adagot készítettem, bár eredetileg egy teljes adag volt betervezve, hogy majd ezt viszem Mariannékhoz. Csak aztán végülis le lett fújva a találkozó, nehogy vigyünk friss vírust Kolosnak a mandulaműtét utáni lábadozásban. Jelentem, alig 5 órával az ebéd után egy darab sem maradt. A fiúk falták.

Aztán készítettem a szokásos háromszínű kuglófot, amit tervek szerint viszünk holnap Szolnokra apósomékhoz, hogy ne üres kézzel állítsunk be.
És végül, de nem utolsó sorban elkészítettem a nyuszi kalácsot. Hm... Sütés előtt így néztek ki:
Sütés után elég szexista formát öltöttek. Irtó nagyra megdagadtak és hát... izé, egyik nyuszi farka a másik szájába ér:-DD Nameg párnak lepotyogott a szeme és egy teljesen fejre is állt:-DD De az íze finom. Ez lesz a holnapi reggeli az ünnepre. Életem első kalácsa.
Miközben készült a kalács filmet néztem. Hogy mit? Tegnap hozott a postás egy tértivevényes levelet. Csak néztem-néztem a feladót, de nem tudtam mire vélni. De tényleg az én címemre jött a levél!;) Norcsella küldte el nekem húsvéti meglepetésként a Julie & Julia című filmet Meryl Streep-pel a főszerepben. Nagyon-nagyon köszönöm!!!! Annyira kedves meglepetés volt, és hát a film... Talán jól érzékeltetem, milyen klassz, ha azt mondom, hogy Viktor gitározni akart délután, de persze ő is leragadt mellettem tévézni. Nagyon tetszett és pont jó volt, hogy közben én is sütöttem-főztem. Még a fiúk is nézték néha és reklamáltak, ha megállítottam a filmet, mert épp ellenőriztem a kalácsot a sütőben;)

Holnap indulunk Szolnokra. Ott leszünk vasárnap és hétfőn. Viszekmagammal egy RR kendőt. Ja, a MillHill készletet 4 napja gyöngyözöm!!! Még mindig hátra van kb. 150 gyöngy. Szép súlya van!

6 megjegyzés:

  1. Micsoda gusztaságok!
    A Julie és Julia az egyik kedvenc filmem mostanság! :))

    VálaszTörlés
  2. Hát izé, ezek a nyuszik tényleg furik lettek végül :-DDDDD

    A Julie és Juliet nekem is nagyon nagy kedvencem! Imádom azt a filmet! Legutóbb sajnos csak részletekben láttam, mert otthon voltunk a szüleimnél, és ezer más dolgot csináltunk közben... de jó nagyon!

    A kifliket meg sajnálom, hogy kihagytuk :((((((((

    VálaszTörlés
  3. Hát, tudod! Le a kalappal előtted! Nagy pocakkal ennyi finomságot készíteni! Én nem várok babát, mégis a nagylányom sütötte meg a Húsvéti sütit:o)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon örülök, hogy megérkezett a film és már meg is tudtad nézni. :o)

    VálaszTörlés
  5. Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk Nektek!

    VálaszTörlés
  6. Ügyes hímző-sütő anyuka vagy!!
    A J and J filmet a múlt héten láttam és nagyon tetszett a belőle áradó optimizmus, persze az ételek is.

    VálaszTörlés