Egy kis ez+az

Pocakos találkozó. Eddig vártam, hátha kapunk képeket az nlc-n, de hiába. Még a fotósunk nem ért gépközelbe, de hát így jár egy rakás várandós nő, aki bár Budapesten lakik nem képes magával fényképezőgépet vinni. Így csak annál az egynél volt, aki Dublinból érkezett:-DD De ha a társaság a zárt fórumon engedélyt ad rá, akkor mindenképp csatolok majd egy képet a 12 pocakról és a hozzájuk tartozó arcokról, akik megjelentek a találkozón.
Mivel szinte mindig mindenhonnan elkések, igyekeztem hamar odaérni, ennek eredményeképp én voltam az első a Nyugatiban az óra alatt. Úgy kb. negyed óra alatt összegyűlt a társaság és indultunk a Zöld Teknősbéka barlangjába, ami egy indiános beütésű teázó a Jókai utcában. Már túlvoltam a vérvétel kontrollon, így gondoltam, ha úgy adódik, akkor bűnözök is egy kicsit, de olyan hamar elrepült az idő, hogy épp csak egy teát volt időm megkósolni. Egyébként nagyon furcsa érzés volt találkozni egy csomó ismeretlen ismerőssel, akikkel nap mint nap összefutok az nlc-n. Azt szeretem a fórumozásban, hogy ha egy hétig nem írok, csak olvasgatok, az sem gond, mert sokan vagyunk. Megint volt jó pár olyan arc, akitől teljesen mást vártam kinézetre, de hamar hozzá lehetett szokni:-DD És volt, aki egy az egyben azt hozta, amit a fórumon. Én azok közé tartozom, aki rendszeresen rak fel képet a srácairól, magáról, szóval szerintem senkit sem ért nagy meglepetés;)
A teák irtó finomak voltak, a kiszolgálás előzékeny. Fogadóbizottságunk Kozsó volt, akit én persze nem ismertem fel, csak éreztem, hogy valahonnan ismerős. Mint kiderült, övé a hely, és tök odáig volt, hogy ennyi kismama téved be a teázójába egy találkozásra. Megnyugodva konstatáltam, hogy nincs gigahasam, sőt volt, aki nagyobb pocakkal érkezett. Kitárgyaltunk mindent, amit lehetett, lábvizesedéstől a parákon át az orvosi tiszteletdíjakig. Szerencsére senki nem hozott magával pasit, szóval nem volt téma, amit ejteni kellett volna. Nyáron összehozunk majd egy babás találkozót is, szeretnék rá mindenképp elmenni, de lehet, hogy én majd négy babát viszek:-DD

Lakás. Továbbra is csak azt az egy érdeklődőt tudjuk felmutatni, aki még régebben járt nálunk. Mint kiderült ő is inkább a tesójának nézegeti a lakásokat. Addig rágtam Viktor fülét, amíg végre felcsörögte az ingatlanosunkat, hogy ugyan már kérdezzen rá, hogy mi a gond a lakásunkkal, hiszen anno a szerződés megkötésekor mondta, hogy sok érdeklődő van a Kondorosi lakónegyed lakási után. Szóval állítólag komoly hiány, hogy nincs erkélyünk. Tehát ezt a dög nagy házat tekintve teljesen lényegtelen, hogy déli fekvésű, vagyis nagyon világos és meleg a lakásunk, hogy nem belső udvarra, nem a zajos-mocskos Fehérvári útra néz, hogy van előszobánk, hogy nettó 51 nm-ből kihozták a legtöbbet, hogy hagyunk egy komplett konyhabútort beépített gépekért. A lényeg, hogy nincs erkélyünk. Szívás! És hogy anno nekünk ez mennyire mindegy volt!!! Hihetetlen. Azért persze közben nézegetjük Kelenvölgyet, el akarunk menni megnézni még egy házat. De nem írok róla többet, mert sokszor érzem azt, hogy csak álmodozunk, úgyis elviszik a kinézett házakat sokkal korábban, minthogy a mi lakásunk elkelne. Azért remélem, hogy Marika az első lépéseit már nem itt fogja megtenni. Ha mégis, hát ez van, addigis spórolunk és nyitva tartjuk a szemünk, és sokat mondogatjuk, hogy kis helyen is elférnek azok, akik szeretik egymást:-DD

Sütés-Főzés. Mivel lassanként már belebolondulok az idióta diétámba, néha-néha nekilátok a fiúkkal vagy nélkülük a sütögetésnek. Most nem érzem totális kudarcnak, ha valami nem úgy sikerül, mint a képeken. Mivel épp Miki van itthon extra napközi bentlakóként, így ő választott, hogy csokis muffint készítsünk. Mindent kipakoltam a pultra, mire a végére értem a rakodásnak, addigra jobbról-balról két széken állt Miki és Karcsi. Mindketten nagyon aktívan segítettek, így Miki mellémerte a lisztet, Karcsi kiöntötte az össze cukrot, amit a süti tésztájába kellett volna szórni:-DD Ügyesen kevertek, kavartak, használták a robotgépet, törték a csokit a sütihez. Egész jól bírtam cérnával, akkor küldtem el őket játszani, amikor Miki sikeresen leesett a székről, amin állt. Így aztán gyorsan belemertem a muffinpapírokba a tésztát és már sültek is a csodás csokis muffinok.Nade mivel ebből én nem ehettem, így elbandukoltam megint Limara blogjára valami jó kis sós cuccért. Kinéztem a kolbászos, sonkás csónakokat. Semmi nagy macera, gondoltam, ha hazérünk a suliból gyorsan elkészítem. Tegnap este ez lett a vacsi, de mivel a fiúk közben folyamatosan lopkodták a kolbászt, így két csónakba a kolbászt már virslivel kellett kevernem. Szerintem irtó jól sikerült, büszke voltam magamra. Mindegyik fiam evett tegnap este belőle egyet, Matyi és apa vitt belőle ma tízóraira is. Én is ehettem egy egészet vacsira, mert mindössze 31 ch-t számlál egy csónak. Jó lett volna utána egy nagy pohár tej, de az már sajna nem fért bele a keretbe.

Cukor és Baba. Egyébként a legutóbbi vérvétel eredményem már csak 6,08 lett. Még egy utolsó kontorollom lesz, aztán végre nem kell elszámolnom folyamatosan azzal, hogy mit eszem. Az uccsó diabetológiai randim másnapján lesz majd uh. Ha ott nem mérik giganagynak pocaklakóm, akkor kicsit lazítani fogok, mert néha már nagyon elegem van. Nem is a sütik meg a csokik hiányoznak, hanem az, hogy ehessek végre akkor, amikor szeretnék, hogy sültkrumplit ehessek és bármit, ami az étlapon megtetszik, hogy bevághassak egy nagy-nagy pizzát (illetve a felét), hogy forrócsokit ihassak, hogy reggel kávéval kezdhessem a napot, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásom, ha túllépem a szénhidrát keretet. Na nem panaszkodom, már csak 5-6 hét, attól függően, hogy az uh eredményeket, vagy az utolsó menzeszt veszem alapul. Lassan pakolnom kéne, mert eddig még csak a Tena betétet és a hálós bugyit szereztem be a kórházba. Na jó, vettem egy szép rózsaszín hálóinget is és összeírtam a kórházi csomagba valók listáját. Na majd húsvét után nekilátok pakolni. Ki kéne ürítenem a pelenkázószekrényt, hogy Marika cuccait belerakjam. Már csak azt kell megálmodnom, hogy Karcsi ruháit hova rakjam, ugyanis most azok vannak benne apelenkázóban. Ha valamit el akarok rakni, egy csomó más dolgot is át kéne pakolnom. Na ehhez nincs semmi kedvem, mert ez egy nagy dominójátszma lenne, amihez igenis komoly elhatározás kell, hogy elkezdjem, és van mellette egy vagy akár három hátráltató tényező (a fiaim), akkor jobb, ha neki sem látok, mert legalább egy napos programról lenne szó. Na majd egyszer úgyis kénytelen leszek nekilátni a legnagyobb káosz közepén is...