Gyerkőceim életkora

2010. április 18., vasárnap

36. hét


Ezt is betöltöttem. Hihetetlen! Ez a hét abból a szempontból vízválasztó, hogy csak betöltött 36. héttől lehet szülni a Szent Imrében, különben koraszüléssel átirányítják az ember lányát a SOTE-ra. Múlt héten végleg elengedtek a diabetológiáról. Nem lett túl fényes az eredményem, paráztam is egy kört miatta, de az új irányelvek szerint diéta mellett 7-es alatti cukorral már nem kell kontrollokra járni.

Holnap találkozom utoljára a nőgyógyászommal. Kíváncsi vagyok, hogy a méhszájam hogy áll. Elég sokat keményedik a hasam és irtóra tud fájni a derekam, medencém. Néha alig állok a lábamon, úgy elnyom Marika egy ideget odabenn. A 4D-s felvétel is igen kurtára sikeredett, mert nem bírtam a hátamon feküdni. Egy idő után szabályosan rosszul voltam, hányingerem lett. Mondtam is az ultrahangos bácsinak, hogy pózt kéne váltanom, különben bajok lesznek:-DD
Továbbra is mindent leejtek és egyre ügyetlenebb vagyok. Családom még tolerál, pedig asszem a legterhesebb terhességem utolsó heteit töltöm. Szegény srácaim biztos idegbetegnek gondolnak, mert mindenre képes vagyok pattanni az egyik percben, a másikban meg tök normális vagyok. Örülnék, ha babácska egy kicsit korábban érkezne. Mondjuk úgy a 38. héten. Nehéz a pocak, nehéz az elalvás, éjszaka non-stop pisilni járok.

Tegnap elmentem bevásárolni kisruhákat. Azt hittem egy csomó cuccom van a fiúktól, amik otthon pihennek Ajkán a szekrény tetején. Hát nem. Mama és Tusi csináltak egy nagyobb selejtezést és mondták, hogy alig maradt pár kisruha Marikának. Nameg szerintük túl sok volt köztük a fiús darab. Hát elvertem a Kenguru Goldban pár ezer Forintot. Reméltem, hogy Viktorral együtt vásárolunk, de Miki beteg lett, így ő otthon tartotta a frontot. Nem mondom, hogy nem volt jó érzés a lányos ruhák között tobzódni. Egyébként érdekes, de alig találtam fehér cuccokat, viszont rózsaszín dögivel volt. Igyekeztem halványabbakat választani, nekem inkább az tetszik. Aztán ha megszületik a baba és mégsem lány, akkor kenhetem a hajamra az új cuccokat:-DDD

Holnap este randizom először a szülésznőmmel. Már nagyon várom. Előtte sulis fogadóóra, azt annyira nem várom;)

10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép kismama vagy!:) Nem tudom, hogy látlak-e vajon még pocakosan... :( Szétnézek, hogy mi maradt Katesz babaruháiból, egy csomót szétosztogattam, mikor megtudtam, hogy fiam lesz. Puszi és kitartás, már tényleg nincs sok hátra!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon csini vagy ebben a piros felsőben! Ha így fájsz akkor légyszi ne emelgesd azt a nagylegényt! Tudom nehéz megállni, én is felvettem a nagyot rögtön a szülés másnapján!:)

    VálaszTörlés
  3. Hú!Mennyire szalad az idő.Milyen nagy szép pocid van már

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is nagyon csinos vagy és gratulálok a kitartásodért a diéta miatt!:-)

    VálaszTörlés
  5. Jaj, de édesek vagytok ezen a képen :)
    Mondanám, hogy te jó ég, így eltelt az idő?!- bár gondolom, neked nem telt ilyen hirtelen, viszont le a kalappal a kitartásod előtt, ez a diétázás nem volt semmi!
    Gratula a 36. héthez is, nagyon jól nézel ki!!! :D

    VálaszTörlés
  6. Csini vagy ebebn a felsőben a pocakkal! :) A hajad is milyen gyorsan megnőtt!
    A ruhák kiválasztása most még könnyű...de majd, amikor a lányod fogja megmondani, hogy mit akar felvenni...a Fanni most kezdte el és már a hajam égnek áll a kívánságaitól. :))) A Flóra pedig mindig ugyanazt és ugyanolyat szeretne felvenni mint a nővére. :)))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép vagy így nagy pocakosan! ;-)

    VálaszTörlés
  8. sajnálom, hogy most hétvégén sem tudtunk találkozni. Megnéztelek volna így egyben. Jól nézel ki!!

    VálaszTörlés
  9. Ez már a finis, olyan furcsa mennyire rohan az idő.
    Gyönyörű kismama vagy!

    VálaszTörlés
  10. Köszi lányok! Azért bevallom a fénykép kedvéért igyekeztem a jobbik formám hozni:-DDD

    Ma voltam nőgyógyásznál, megkaptam a 3000 besorolást, vagyis totál zárt a méhszáj, Marika még atombiztosan benn fog csücsülni egy ideig.

    VálaszTörlés