Gyerkőceim életkora

2010. január 7., csütörtök

Newton's Law - Miki babaköszöntője (2)

Na legyen ma egy hímzés is. Nemrég készültem el vele, még friss és meleg, mert gyorsan átöblítettem és kikeményítettem. Rajta volt vagy két napig a ráma, szépen megnyomta az anyagot, így nem akartam készen fotózni.
Eredetileg úgy volt, hogy még 2009-ben készen lesz, de én hímzés terén még mindig alulbecsülöm az időt. Őszintén szólva a kék krix-kraxokat nem akartam ráhímezni, de Mikinek azok annyira tetszettek, hogy mindenképp oda kellett őket öltenem. Még valamit be szeretnék fejezni, aztán a két kész képpel elcsattogok majd a keretezőhöz.
Egyébként az utolsó egy szálhoz két napig gyűjtögettem a lelkierőt. Ma délután megfogalmazódott bennem, hogy azért nem akartam befejezni, mert nem tudom, hogy mit akarok legközelebb hímezgetni. Azért majd igyekszem holnapig kitalálni, vagy esetleg estig, hátha tűt ragadok ismét a kezembe (bár talán inkább Karesz kesztyűjét kéne megöltenem). Most RR-t egyszerűen nem akarok csinálni:(

Felajánlás: Ez szóljon bárkinek, aki erre téved és olvassa ezeket a sorokat. Ingyen és bérmentve elküldöm a készlet összes maradékát postai úton bárkinek, bárhova (Magyarországon). A cérnáknak szerintem a harmada sem fogyott el, szóval bőven meg lehet még hímezni velük ezt a babaköszöntőt. Szóval aki szeretné, hagyjon itt egy megjegyzést az e-mail címével és a továbbiakat megbeszéljük.
És még egy kép. Itt már az összes x és félx készen van, csak a kontúr hiányzik. Hát hihetetlen a változás!!!

9 megjegyzés:

  1. Dóri én szeretném a készletet, ha lehet! ;-)

    VálaszTörlés
  2. Gyorsan lecsaptam rá! ;-) Annyira szép lett! Szeretem a Newton macis mintákat, van egy magasságmérőm készen vele.
    (a címemet meg tudod ;-) )

    VálaszTörlés
  3. Anna! Akkor ha legközelebb posta közelben leszek reptetem feléd a készletet. Legkésőbb az RR következő postázási határidejénél január 15 körül tuti járok postán;)

    Melinda! Köszi!

    VálaszTörlés
  4. Na erről már lecsúsztam, de nekem ugye még nincs is picim... na majd egyszer. :)

    Azt meg ne felejtsem nekem nagyon tetszik, szép lett! Jó, hogy Miki rábeszélt a kékre, azért anélkül nem az igazi.
    Kíváncsian várom a következő "áldozatot".

    VálaszTörlés
  5. Örülök, s nagyon szépen köszönöm! :-)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett, egyszer én is elkészítettem ajándékba ezt a babaköszöntőt.
    Most már csak Karcsinak és a babócának nincs babaköszöntője?
    Miért nem hímzed azokat? ;o)

    VálaszTörlés
  7. Nóri! Karcsiét elvittem haza Ajkára, hogy ha ezzel elkészültem, akkor majd azt hímzem. Csak valahogy olyan ritkán kerültem otthon tűközelbe, meg majd megvakultam, annyira vacak fényviszonok vannak otthon este.

    Most arra a döntésre jutottam, hogy befejezem a SárkánySal tündérét, amit kreinikezni és gyöngyözni kéne. Elvinném kereteztetni ezzel a babaköszöntővel együtt. Lenyomok egy kötelező RR-t. Csinálok egy Mira Nőcit a Sal-bólés utána jöhet Karesz babaköszöntője. De ezt most gondolom:-DDD Közben folyton változik a terv:-DD Másnál nincs ez így?

    VálaszTörlés
  8. Igazából az lenne a tökéletes, ha tudnék több dolgot hímezni egyszerre, de én oly minimálisat öltögetek egy nap, hogy ez nagyjából kivitelezhetetlen:(

    VálaszTörlés