Gyerkőceim életkora

2010. január 23., szombat

24 hét

Ennyi már eltelt a terhességből. Néha fura belegondolni, hogy nemrég teszteltem csak két csíkosat. Hihetetlen tempóban repül az idő és közeledik Marika születése. Néha rémesen beparázom ettől, máskor meg egyáltalán nem izgat. A túlélés kulcsa, hogy mindig csak a következő megoldandó problémára koncentrálok:-DD Akkor általában lemegy rólam minden para és megnyugszom, hogy majd csak lesz valahogy, hiszen mindig volt valahogy.
Hoztam két képet. Nem a legjobb az oldalfotó, de azért mutatja, hogy mekkora a pocakom most. Hajamat kéretik nem megkritizálni, tudom, hogy béna, de épp lenövesztem. Szülésre mindenképp hosszú hajjal szeretnék érkezni, hogy össze tudjam kötni. Csak egyszer szültem rövid hajjal, szerencsére Miklóska nem szenvedett semmiféle törést, hogy az anyját piramisfejjel, jobb oldalt totál ellapult hajjal, bal oldalon kifele álló tincsekkel ismerhette meg. Én viszont utáltam akkor a fejem, de még ahhoz is kevés volt az erőm, hogy pisilni kilibbenjek, nemhogy belőjjem hajzuhatagom. Szóval marad a jól bevált lófarok szüléshez, még a legzsírosabb, legszörnyűbb hajat is kordában tarjta annyira, hogy normálisan nézzek ki.

Mellesleg most abban is más a helyzet, hogy nincs "kinyílik a méhszáj" parám. Egyszerűen olyan gyorsan tellik az idő, hogy nincs időm ilyeneken agyalni. De jó!

Közben azért hímezgetek, gyönygözöm a Trick or Treat Fairy-t. Rémes. Most már kissé utálom a dolgot, nagyon várom, hogy végre a végére érjek, de egyre lasabban halad. Közben nézegetem az RR-eket és leginkább azt várom, hogy akövetkező Mira csajszimat öltögethessem. Na mentem, mindenkinek szép hétvégét!

13 megjegyzés:

  1. Hű, de szép nagy már ez a poci!
    A nagyfiúnak pedig utólag boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  2. Képen nekem sosem néz ki nagynak a pocakod :) Élőben annál inkább :)
    Én nem érzem gáznak a hajadat, majdnem írtam is, mielőtt olvastam, hogy szerintem tök jó.

    VálaszTörlés
  3. Csini a pocid!:) A hajad meg szerintem is tök jó!
    Te jó ég Karesz is mekkora már!

    VálaszTörlés
  4. Pont olyan a pocakod, mint a filmeken a kismamáké - tehát épp olyan csinos, hogy most kell elmenni fotódzkodni a csajhoz, akihez akartál. Ugye mész?

    VálaszTörlés
  5. Szerintem nagyon csinos vagy a hajad is jó, meg a pocakod is!:-)
    Nagyon helyesek vagytok együtt!:-)
    Szép dolog, hogy már a nagyediket várod, engem annyira meghat.:-))

    VálaszTörlés
  6. Köszi csajok! Próbálkozom csinosan kinézni, néha elég nehéz:-DD
    Mőlt héten irgalmatlan nagy volt a hasam, most egy kicsit kisebb, viszont ezrrel feszül, tehát tuti nőni fog egy méretet;)

    Jaja, Karesz már olyan nagy,néha én is csak sasolok. De hátmár elmúlt két éves és totál bölcsiérett. Néha cincáljuk is egymás idegeit.

    Krisi! Az uram aszonta, ha lakást veszünk, nincs fotózás. Végülis érthető. Kicsit sajnálom azért, mert már kezdtem rá készülődni.

    VálaszTörlés
  7. "Az uram aszonta, ha lakást veszünk, nincs fotózás." - hallotta valaki más is, hogy ilyet mondtam?

    VálaszTörlés
  8. Én kristálytisztán hallottam, de rámcáfolhatsz. Valszeg inkább így hangzott, hogy, "akkor nem fog beleférni a dolog".

    Max. 3 kiskorú fültanunk van. Ők számítanak?

    VálaszTörlés
  9. Szerintem sem gáz a hajad, pocak meg pont akkora,amekkora kell :)
    Olyan édesek vagytok a "zuraddal" hogy így irogattok egymásnak :)))) Az enyém szerintem azt sem tudja, mi az a blog és nekem van-e :(((
    Látszik milyen jól megvagytok egymással! Gratulálok és remélem még nagyon sok évig így lesz!

    VálaszTörlés
  10. nagyon csinos a pocid, es nem is nagy, h mar a 4. jon. :)
    en pont rovidrefogom vagatni a szules elott ;) :)

    VálaszTörlés
  11. Pont akkora a pocid, mint kell! :-)És semmi baja a hajadnak. Csinos anyuka vagy!!! :-)

    VálaszTörlés
  12. Köszi mindenkinek! Általában annyit azért mondanak, hogy nem látszik rajtam, hogy a negyediket hordom. De az uramon sem látszik, hogy négy gyereke lesz hamarosan, csak ha a fényképeket látjuk. Az elsőnél még husis volt, kisimult arccal, most meg vékony és karikás szemű:-DD Szóval eléggé elhasználjuk apát;)

    VálaszTörlés
  13. Szerintem is jól nézel ki! A hajad is szupi, szerintem jobban áll, mint a rövidebb fazon! :)
    Tehát, hajrá a növesztéshez! :D Az enyém olyan lassan nő, hogy én ilyet nem mondhatnék a terhesség elején, hogy szülésre megnő....min. 1 év kellene a látványos hajnövekedéshez. ;)
    A pocakos képeid is nagyon jók! Már az előző bejegyzésnél is akartam írni.

    VálaszTörlés