Gyerkőceim életkora

2009. május 25., hétfő

Hétvége második felvonás

Vasárnap kora reggel terveztük, hogy útnak indulunk. Viszont engem csak laza fél nyolc körül tudott apa kiverni az ágyból, így kis csúszással kezdtük hát a reggelt. Mivel a GPS-ben már nem találtam Csédóráék kecskeméti címét, így gyorsan küldtem egy sms-t neki a kérdéssel, hogy hova is kell akkor menni. Erre ébredt a Zentai család:-DDD

Viktor vezetett, hogy emberi időben odaérjünk. Én még mindig nem szeretek előzgetni, szóval úgy plussz fél órát rá kell számolni minden menetidőre, ha enyém a volán. Csédóráék már vártak minket. A srácaink hatalmasat nőttek az utolsó találkozásunk óta. A gyerekek jöttek, mentek, csak Matyi vergődött egy kicsit, mert nagyfiúknak való játék nem volt túl sok. A két kicsi általában együtt nyomult, Miki és Katika pedig folyamatosan együtt játszott. Persze volt bár bőgés, egy-két nagy esés, de hát ez belefér. Megjegyzem Andriska nagyon bátor kisfiú. Karesz igazán zselé hozzá képest, ő még szereti fogni a kezem ha lehet minden nehezebb mutatványnál. Nameg biztos agyon is féltem őt... Kati hihetetlen mennyiségűt beszél, szerintem Mikivel simán versenybe szállhat. Búcsúzás előtt a két középső (illetve csak nálunk középső) valamin összeveszett, mert Miki közölte, hogy ő most már mindenképp menni akar. Mire Budapestre értünk viszont már azon kesergett, hogy miért pont mi vagyunk a szülei, ő szívesebben maradt volna Kecskeméten Pistivel és Dórával. Megígértem neki, hogy legközelebb ott hagyom majd.

Na hogy ki ne hagyjam! A kaja finom volt, komolyan. Igaz kicsit későn ebédeltünk, de nekem símán belefért;) A kertet imádtam, ha nekünk ilyen lenne, tuti folyton kinn lógnék a fiúkkal. Ők csak játszanának én meg olvasnék, hímeznék, valszeg még napoznék is. Végignézegettük egymás hímzéseit. Bár Csédóra folyton szerénykedett, de szerintem tök szépen hímez és ötletesen "lopkod" mintát:-DDD A férfiak kicsit gitározgattak fenn az emeleten, ja a két kicsi meg kivételesen szinkronban aludt. Annyira jól éreztem magam!

Képek nem készültek, mivel mi nem vittünk gépet, nekik meg le volt merülve az aksi. Na majd legközelebb. Végülis csak 90 kilóméter. Berakom reggel a fiúkat a kocsiban és egy óra alatt ott is vagyunk...

3 megjegyzés:

  1. Úgy látszik a mi napunk kissé csúszásban van a tiétekhez képest. Mi hétköznap is negyed nyolckor kelünk. :D
    Mikit pedig örömmel adoptáljuk! :D Kati is beleegyezett. :D

    VálaszTörlés
  2. El is felejtettem írni: ma reggel egy gyenge próbálkozás után bedöglött a porszívónk... Ti voltatok? :D

    VálaszTörlés
  3. Mi ma vettünk újat.Végül csak simát és Júliának majd elmondom, hogy vizeset ne porszívózzon vele, csak ha van fölös 20 ezer pénze...

    VálaszTörlés