Az élet folyamatos szervezés

Már nagyon várom a holnapot. Persze az sem lesz amolyan szabályos, sima kis péntek, mert ... Nade kezdem az elején. Ez a hetem amolyan szervezős, odaérős, folyton útonlevősre sikeredett.

Hétfőn délután ötkor egy fergeteges szülői értekezletre voltam hivatalos. Ezért aztán kora reggel én is keltem, tettem a dolgom, hogy Miklóskával időben beérjek az oviba. Ennek volt egy nagyon klassz része, hogy mi voltunk Karesszel az ovis Miki lepasszolása után az elsők a játszótéren. Este szülői, de előtte beugrott apukám, és bocsi apa, de ezt le kell írnom, mert én nagyon megdöbbentem rajta. Idestova négy éve hordjuk Matyit aztán Mikit ugyanabba az oviba és apukám még egyszer sem járt ott. Bemutattam az óvónéninek, másnap Margit néni meg is jegyezte, hogy még sosem látta a nagypapát és kérdezte, hogy meddig marad nálunk. Hát sajnos csak átutazóban volt megint.

Kedden elvileg logopédussal indítottunk volna, de Enikő néni előbb szerdára aztán csütörtökre tetette át az időpontot. Szóval így mégis ment Miki oviba, én meg egy nyugis délelőttöt töltöttem itthon és gyűjtöttem az energiát arra, hogy Viktor jó későn jön haza. És mit csinál ilyenkor este egy idióta mami? Naná, hogy hurkát kolbászt süt a gyerekeknek, nameg tökfőzeléket főz másnapra:-DD Így mikor Viktor hazaért még csak ott tartottam, hogy a három gyerek benn viháncolt a kádban. Pizsiben vacsiztak, aztán esti szeánsz, Mikinek fülmelegítés (most már sapiban), orrszívás, ilyen-olyan cseppek, logopédusozás, esti mese olvasás. Végül már csak arra voltam alkalmas, hogy bámuljam a Született feleségeket.

Szerdán délelőtt bementem a kórházba Karcsival. Egyrészt munka miatt, nameg Anita kolleganőm 4 éves kisfiának vittem be ünneplő ruhákat, hogy legyen miben vinnie a kisfiát valami nagy ovis bulira. A meló lassan halad, mármint a kivitelezés. Még ott tart csak a dolog, hogy egy gépet beállítanak nekem a kórházban (Illetve osztozni fogok rajt egy részmunkaidős kolleganővel), aminek ikonos felülete lesz és itthonról majd arra a gépre tudok becsatlakozni. Ne kérdezzétek, hogy ez miről szól, én csak okosan bólogattam:) Meglátogattam Annamarit is, volt közvetlen főnököm (tőle mentem megint szülni). Végre sikerült elcsípnem egy olyan időszakot, hogy épp nem volt nála senki. Karcsi kézen fogta, vitte jobbra-balra az irodában. Hát nem egy félős srác a fiam, nagyon haverkodott a csajokkal. Móninak a karpereceit is lenyúlta volna. Dícsértek, hogy csinos vagyok és vékony. Bevallom nagyon jól esett, pláne, hogy mostanában egyre nehezebb tartanom a 90 napost. Ma pl. belenyaltam Miki fagyijába, mentségemül szolgáljon, hogy nagyon lassan haladt vele és nekem időre kellett mennem Matykóval.
Nade szerda délután még mennem kellett Mikivel proetz kezelésre is. Srácokat felszedtem az oviban, suliban, bekötöttem őket a kocsiba és irány a Lurdy ház. Miki most már nagyon rutinos volt, nem is sírt. Ha már ott voltunk egy bevásárlóközpontban és a jó idő miatt nap mint nap szembesülök a csemetéim kicsi szandáljaival, fogtam a csipet cspatot, becsörtettünk a Shoemanic-be és nekiálltam szandit vadászni, lehetőleg nem műanyagot. Közben Viktor is befutott, így sikerült Matyit lerángatni a cipőbolt tévéjéről és kapott egy 31-es szandit, Miki egy 28-ast. Mindketten kaptak papucsot is. Ott hagytunk jó sok pénzt, el sem mondom mennyit, de hát erre tényleg szükség volt. Matyiról már minden ruha, cipő úgy jön le, hogy szabályosan alig hordható, Miki alig örököl meg fontosabb ruhadarabokat. Cipőt meg egyáltalán nem. Szerda este ismét zombi voltam, semmihez sem volt kedvem.

A mai nap is remek volt. Délelőtt Mikivel és Karcsival mentem logopédushoz. Szeretem a kihívást, így a babakocsi mellett Miki jöhetett kismotorral. Így gyorsabban haladunk az utcán, de a fel- és leszállás a villamoson szabályos rémálom. Nem tudom mennyire nézek ki szánalmasan a srácokkal, de ma mindig volt valaki, aki segített, így gördülékenyen haladt a dolog. Most már csak azon van vita a villamoson, hogy melyik srácom üljön az ablak mellé.
Délután aludtam, mert a halálomon voltam. Két órát pihentem álomtalanul, nyálcsorgatva. Miki közben a másik szobában vergődött, de nem aludt, Karesz nyomta a szokásos délutáni három órácskáját. Kipihenten és frissen érkeztem Matyiért a suliba, ahol szerencsére összefutottam Laci anyukájával (Matyi osztálytársa Laci). Kérdezte, hogy jövünk-e holnap. Kérdem, miért, nem lesz suli? Vagy esetleg a szombattal keveri, mert igen, a Vidámság napra megyünk persze mi is. Hát mint kiderült, Laci szülinapi bulija van holnap, amire Matyi is kapott meghívót, csak eddig nem jeleztem vissza. Mondtam, hogy Matyi még csak meg sem említette a bulit, meghívót meg eddig nem láttam, na majd előszedem a fiam, de persze megyünk. Ennyiben maradtunk. Már csak egy bibi van. Matyi nem tudja hol a meghívó, ahol a buli időpontja és a helyszine is fel van tüntetve, nekem meg senki telszáma nincs meg. Frankó! Így csak abban bízhatom, hogy a szita agyú gyerekem (aki mellesleg már azt is tudja, hogy mi a köbgyök) holnap ne felejtse el felvésni egy papírra az adatokat. Holnap délelőtt mehetek majd játékot venni Lacinak, bár ez hálás feladat, imádom a játékboltokat... gyerek kísérő nélkül... Csak hát megint nem egy nyugis, játszóterezős, galambkergetős délelőttre kell kondícionálnom magam.
Szóval suliból eljöttünk és mivel Júlia a héten beteg (nem tudta vállalni Mikit és Kareszt), így elindultam a három gyerekkel az Üllői útra, hogy apa ott átvegye a két kicsit én meg Matyival mentem tovább fogorvoshoz. Ez még jobbik verzió, megúsztam egy átszállással a dolgot, fiúk rendesek voltak. Kombínóztunk, ettől Miki teljesen felpörgött. Nem kis feladat volt lekászálódni a zsúfolt villamosról, elmondhatom, hogy rutinosan vettem az akadályt, pár lábon és táskán átrángattam a babakocsit és törtem magamnak az utat. Az embereknek előbb az a gondja, hogy miért állom el az utat a járgánnyal, ha meg beállok a babakocsis helyre (ami jelzem nem épp az ajtó mellett van), akkor nehezen fogják fel, hogy talán egy kis hely kéne, hogy az ajtóig elvergődjek leszálláskor.
Nade a mai nap öröme, hogy se Matyinak, se nekem nincs lyukas fogam. Basszus, Karesz születése előtt voltam utoljára a doktornőnél, féltem, hogy legalább két-három lyukacskát fog találni. Mondta, hogy van egy avitt tömésem, szívesen kicserélne. Megbeszéltük, hogy részemről oké, csak inkább olyankor ejtsük meg a dolgot, ha nincs velem gyerek. Majd júniusban bejelentkezem hozzá. Kértem Viktornak egy időpontot jövő hét kedd estére. Matyival hazavillamosoztunk. Először a 2-sel, aztán egy kicsit 47-sel, végül 18-sal. Közben dumáltunk, beültünk a törökbe vacsizni, mert aki ennyire bátor volt, annak kellett egy kis jutalom (Pláne, hogy Miki a proetz kezelés után kifestő könyvet kapott előző nap). Szeretek Matykóval kettesben lenni. Lényegében mindegyik gyerekemmel a legjobb akkor, ha csak kettesben vagyunk. Mindig az ölemben akarnak ülni, olyankor sok-sok titkot elmondanak és rengeteg puszit kapok (még Matyitól is).