Gyerkőceim életkora

2008. december 25., csütörtök

Játék


Mariann hívott egy játékba. Milyen volt régen a szenteste és milyen most? Érdekes a kérdés. Nekem elég éles volt az átmenet, hiszen az utolsó Karácsonyomat otthon Ajkán még mint gyerek töltöttem, rá egy évre pedig már a saját gyerekünkkel ünnepeltünk Viktorral Szegeden.

Ez a bejegyzés szóljon a múltról. Érdekes, de amolyan nagyon konkrétan egy Karácsonyra, Szentestére sem emlékszem (kivéve talán egyet, de az nagyon rendhagyó volt). Nekem a Szentesték összemosódnak a gyermekkoromból, de ez totál pozitív érzés. Hagyomány szerint zajlik a nap, mindig ugyanúgy. Szerettem volna én is mindezt átvinni a saját családomba, de Viktor is hozott magával otthonról szokásokat, így közös megegyezés szerint zajlik a mi esténk. Na de nem ez a lényeg.

A lakásretkelés természetesen régen is nagy szokás volt. Csak a nagy, 82nm-es panelre emlékszem. Apa takarította a nagyszobát, a hálót, Balázs a sajátját, mi a húgommal a lányszobát. Mindig szólt a zene, hol karácsonyi, hol komolyzene. A karácsonyt nem is tudom elképzelni zene nélkül, gyermekkorom zenéit mind-mind beszereztem magamnak és a fiaimnak. A konyha teljesen a mama terpe volt. Én lusta lány voltam, nagyon keveset segítettem kinn a konyhában. Inkább valami mással molyoltam. Hagyományosan én kötöttem a szaloncukrot. Apukám eszméletlen precizitással díszítette a fát. Ugyanazzal a díszkészlettel szereli fel a fát évek óta, nem követjük a trendet, hogy hol arany karácsonyfa, hol piros, hol fehér áll a szobában. A fa mindig hatalmas volt. Mama néha bepróbálkozott, hogy már elég nagyok vagyunk, legyen egy kicsi fenyőnk, de szerencsére mindig meggyőzhető volt. Így maradt a nagy fa, rajta mindenféle dísszel. Max. a szaloncukrokat raktuk mi fel, a többit apukám díszítette nagy-nagy gonddal és precizitással. Nade szaloncukor. Erről van egy jópofa emlékem. Asszem abban az évben valamiért piros volt a papírja a cukornak. Mivel nagy volt a fa, legalább egy 50-80 db (vagy még több?) szaloncukor volt rajta. Apukámnak nem tetszett a piros szín, így miközben kötöttem a cukrot, mindenk kifordítottam a papírját, így ezüst cukraink lettek a végén:-DDD Hihetetlen piszlicsáré meló volt, de megcsináltam.
Mama minden évben sok-sok sütit készített. Szinte minden évben befutott Jolán néni diótortája, Wágner Marciéktól a sok aprósüti, Gere Erzsi néni mákos beiglije stb. De a Zircike sütijét a mama is mindig megcsinálta, a beiglit is és még valami mást is mindig. Ha készült gyümölcssaláta, azt a húgommal ketten csináltuk.
Hagyományosan a menü este a hal. Nem emlékszem rá, hogy valaha volt-e más a szentesetei vacsora. Csodaszépen meg vol terítve, valahogy az egészben volt mindig valami szertartásosság.

Szóval minden kész volt, a fa zárt ajtók mögött rejtőzködött, apa kijött (vagy 5-6 órás dísztés után) a szobából. Még egy gyerekfejjel őrült hosszúnak tűnő zuhanyzást levágott apukám, mindenki ünneplőbe bújt és a szobánkban kellett várakozni. Csengőszóra mehettünk, benn szólt a csendes éj magnóról, amíg az utolsó hang is el nem csendült, addig némán álltuk körbe a fát. Imádtam azt a várakozást. Aztán imádkoztunk, énekeltünk, apa olvasott a Bibliából, egy-egy részt mi is felolvashattunk, mikor nagyobbak lettünk. Mindig gondoltunk a halottakra, fel is soroltuk őket név szerint. Aztán jöhetett az ajándékmustra. Mikor kicsik voltunk, akkor semmit sem csomagoltak a szüleim. Egyre alkalomra emlékszem, hogy amikor az első nagy hajas babámat kaptam, akkor nem bírtam ki és rögtön odamnetem érte a fa alá. Aztán persze vissza kellett tennem, de irtó boldog voltam, hogy milyen csodás babát kaptam. Mindig tele volt a fa alja ajándékokkal, szóval baromi szerencsés kislány voltam. A csomagolósdit akkor kezdtük, amikor már nagyobbak lettünk. Én csomagoltam mindenkiét, kivéve az enyémet. Így a karácsonyfa alatt a szörnyű murgli általában az én ajándékom volt, mert azt már csak az utolsó percben dobták össze a szüleim. Sőt volt olyan műhiba is, hogy mindenemen rajta volt az árcimke:-DDD Egyetlen egy alkalomra emlékszem, hogy csalódott voltam. Abban az évben valahogy nem tetszettek az ajándékok, amiket kaptam, arra konkrétan emlékszem, hogy én a Marilyn Monroe könyvet kaptam és én inkább a húgomét szerettem volna, az Audrey Hepburn-ről szóló kötetet.
Nem tudom mikor kezdtük írni a Jézuskának a kívánságlistát, de az is készült minden évben.

Hogy mikortól volt tiszta, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot? Őszintén szólva nem tudom, tehát nem okozott nagy törést. Mikor kisebbek voltunk, akkor apukámék a beépített szekrényben gyűjtötték a karácsonyi ajándékokat. A bátyám persze mindig kikutatta őket. Aztán mikor nagyobbak lettünk, akkor már ránk bízták, hogy lesz-e elég önuralmunk. Akkor apa íróasztala alatt gyűltek a csomagok. Egyetlen egyszer végignéztem őket. Szomorúan konstatáltam, hogy egy nagyon szép babát az unokatesóm kapott végül:-DDD Többet nem kutattam:-DD

Soha életemben nem voltam még éjféli misén. Valahogy nálunk ez nem szokás. Inkább másnap a tizes nagymisére szoktunk menni. Viszont amíg diák voltam otthon, addig szerepeltem a templomi betlehemezős játékban. Most mondjam, hogy többször kaptam meg a főszerepet? Maradjunk annyiban, hogy ha szerepeltem, akkor vagy Gábriel arkangyal, vagy Mária voltam. 24-e délutánját így nagyrészt templomban töltöttem, ahol a próba, aztán meg az előadás volt.

1 megjegyzés:

  1. Jól kihagytam az enyémből mindent.Mi nagyon sokszor mentünk éjféli misére, kivártuk az időt, és mentünk.

    Én is szerepeltem betlehemesben :-D Csak én nem kaptam főszerepet, mivel nem tudtam énekelni. Az volt a legszörnyebb, mikor egyszer aki betanított minket, mondta, hogy az angyalok közül valaki rettentet hamisan énekel, úgyhogy egyesével kért mindenkit az éneklésre. Átmentem a rostán, de marhára utáltam :-D Már csak azt nem tudom, hogy mit is kerestem én ott, mikor énekelni sem tudok :-D

    VálaszTörlés