Gyerkőceim életkora

2009. augusztus 19., szerda

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Azt hiszem, ez a könyv egyike azoknak, amit szinte mindenki életében egyszer legalább elolvasott. Úgy általános iskola végén, középiskola elején olvastam el először a könyvet, utána körbejárt a fél osztályban, mindenki Elfújta a szél lázban égett hónapokig. Most jött el az idő arra, hogy újra kézbe vegyem. Egyrészt túl sokszor emlegette Krisi a könyvet, másrészt valami kellemesen romantikusra vágytam. Szóval épp otthon voltam Ajkán a fiúkkal és apuéknak ez a könyv is megtalálható a polcukon. Anyukám mikor meglátta, összecsapta a kezét:
-Nem elég ennek a túlfűtött érzelmű nőnek a történetét egyszer elolvasni?
Hát nem elég. Ismertem a sztorit, láttam filmen is, mégis szabályosan faltam az oldalakat. Két dologra voltam kíváncsi nagyon. Egyrészt emlékeim szerint Scarlett finoman szólva is, de szart a gyerekeire (milyen jól emlékeztem!), másrészt gyerekfejjel nem igazán fogtam, hogy hol siklott ki végérvényesen a kapcsolata Rhett-tel. Ez volt a másik legfontosabb kérdés nekem, mikor kézbe vettem a történetet.

Végigbőgtem az utolsó oldalakat. Nem Scarlett miatt - őt borzasztóan utáltam amíg olvastam a könyvet - hanem egyszerűen azért, mert annyira szerencsétlenül jött ki végül minden. Biztos részrehajló vagyok, de nagyon sajnáltam Rhettet. És sajnáltam persze Scarlettet is, de túl sok mindenért őt hibáztatom. Ha akkor és ott éltem volna Atlantában, garantáltan rühelltem volna Mrs. Butlert... Sok tettének megértem az okát. Érthető a pénzéhsége, hogy folyton biztonságra törekszik, ezerszer bebiztosított biztonságra, csak az aljas eszközöket nem értem és azt, hogy az önvizsgálat miért olyan későn jön el nála. Néha szabályosan fájt, hogy ha egyszer, egyetlen egyszer jót szólt volna jókor, akkor nem megy tönkre egy csomó társadalmi kapcsolata, és ha egyszer csak annyit mond a férjének, hogy szereti, minden rendbe jöhetett volna, de nem teszi meg büszkeség és makacsság miatt. Szerintem szánalmas. És az a balfék Ashley... Akkora a kontraszt a két férfi között és annyira Rhett felé billen a mérleg (legalábbis az én mérlegem)...

Végül úgy döntöttem, hogy elolvasom a Scarlettet. Gondolom itt az ős Elfújta a szél rajongók felsikoltanak. Olvastam már azt is és tudom, hogy happ end lesz a vége, de egyszerűen tudnom kell, hogy Rhett boldog lesz. A saját két szememmel kell elolvasnom, hogy e mellett a liba mellett lesz és lehet csak boldog. Persze közben Scarlett "felnő" és végre magáévá tesz valami olyan értékrendet, ami nem elsősorban a pénzen és a saját maga előtérbe helyezésén alapul. Na még van belőle pár oldal, úgyhogy az erről szóló beszámolót majd később.

Meg kéne néznem a filmet is! Megint!

3 megjegyzés:

  1. Nekem meg már kezdett bűntudatom lenni, hogy én utálom ezt a nőt! És az az Ashley sem egy igazi férfi. Igaz, még a 3. rész visszavan - gondolom a legizgibb, de eddig engem is idegesített, hogy azzal a szerencsétlen Wade mennyire háttérbe van szorítva.
    Van folytatása a könyvnek Scarlett címmel?
    Köszönöm a véleményed! Érdekes, de én is Anyuéknál voltam Füreden, mikor a polcukon megláttam a könyvet. Onnan kölcsönöztem:o)

    VálaszTörlés
  2. Én valamikor 11 éves koromban láttam a filmet, és óriási hatással volt rám. A gyönyörű ruhák, Scarlett kacérsága. Sokkal később olvastam a könyvet, amitől ledöbbentem, mennyire más mint a film. Rhett eszméletlen jó pasi! ;-) És a filmben Clark Gable (remélem jól írtam a nevét) igazán jó választás volt.

    A Scarlett könyvben én csalódtam, és halálra idegesített. A Scarlett gyermekeivel már nem is próbálkoztam sokáig, pár oldal után feladtam.

    VálaszTörlés
  3. Hát a Scarlettel most nagyon nyögvenyelősen haladok. Scarlett gyermekeiről meg még csak nem is hallottam.

    És igen, Rhett eszméletlen jó pasi a filmben is!

    VálaszTörlés