Elsőáldozás

A Don Bosco Általános Iskolában múlt vasárnap, május 8-án tartották az elsőáldozást. Antal atya minden szülői felkészítés alkalmával kiemelte, hogy az elsőáldozás ugyanolyan jelentős, mint az első szent gyónás, így azt is írom, hogy május 7-én pedig első szent gyónáshoz járultak a harmadik osztályos gyerekek. Matyiéknak az idei hittan tananyag mind-mind erre a két szentségre készített fel. Igazából nem is tapasztaltam meg belőle túl sokat, mert Matyi nem az a fajta gyerek, aki a tananyaggal kapcsolatban kérdezne. Inkább csak közli, hogy épp ötös vagy csillagos ötös lett egy dolgozat, egy röpdoga, vagy bejutott valamilyen versenyen a döntőbe. Csak a legszükségesebbeket közli velünk és nekem így jó. De mivel annyit mondták a szülők felkészítésén, hogy beszéljünk a gyerekekkel főleg a gyónásról, így én is elővettem kicsi fiam és mondtam, hogy ha bármi kérdése volna, vagy valamit nem ért, akkor szóljon. Matyi nagyjából annyit válaszolt, hogy:
-Anya, egész évben annyit beszélgettünk az egészről a hittanórákon és a pappal, hogy egyszerűen már nincs mit kérdeznem.
Azért minden emlékezőtehetségemet elővéve elmeséltem, hogy milyen volt az én elsőáldozásom és a gyónásom és hogy készültem. Aztán mikor a bűneit kezdte összeírni (utolsó este természetesen) és közben a lelki tükröt olvasgatta, akkor jelent meg egy-egy kérdéssel, de inkább a segédanyag szavait nem tudta értelmezni, mint pl azt, hogy mit jelent az, hogy előzékeny stb.
Szombaton én is elmentem vele együtt gyónni. Tök jó volt látni az izguló gyerekeket, és furcsa volt végiggondolni, hogy ami nekünk felnőtteknek már-már rutin, az nekik micsoda feszültség. Bár én olyan ritkásan megyek gyónni, hogy rutinról annyira nem beszélhetünk. Még mindig nem tudok bárkihez menni olyankor, egyszerűen ha nem beszélgetnek gyónás alatt velem, akkor nem érzem azt, hogy gyóntam. Matyi erre rá is kérdezett, hogy én miért megyek olyan ritkán áldozni. Magyaráztam neki, hogy az áldozás feltétele, hogy tiszta legyen a lelkiismerete az embernek és ahhoz ugye gyónni is menni kell. Rögtön jött a kérdés, hogy akkor miért nem megyek gyónni. Erre nagyvonalakban elmondtam neki, hogy jópár féle pap van, én ahhoz szeretek gyónni menni, aki beszélget velem, nameg aki szimpatikus is. Antal atyához szeretek menni, sőt István atyához is. De érdekes módon majdnem három év telt el azóta, hogy itt laktunk, hogy először mentem el a Szent Mihály templomba gyónni. Addig mindig visszajártam a Szent Imre templomba a Villányi útra Előd atyához és egy másik atyához, aki minden vasárnap este bal oldalt leghátul gyóntatott. Na ez utóbbival annyira jól lehetett beszélgetni. Matyi kérdezte is, hogy mit tudok megbeszélni a gyóntatószékben, hiszen ott az ember felsorolja csak a bűneit:-DD Mondtam neki, hogy amikor kicsi voltam én is csak soroltam. Sőt, a mai napig tudom, hogy mit és hogyan soroltam;)
Végül abban maradtunk, hogy egy ideig együtt fogunk menni gyónni és áldozni. Kell is a gyakorlat, mert tegnap este olyan messze állt meg áldoztatásnál, hogy Antal atyának esélye sem volt elérni őt, én szuszakoltam szépen lassan előbbrébb Matyit:-DD Aztán utána mondta, hogy elfelejtette nagyra nyitni a száját:-DD Megegyeztünk, hogy ezt gyakorolni kell még és nem baj, ha eleinte jobban figyel belülre, később majd meglesz mindkettő egyszerre.
Szerencsére Matyi még nem feszegeti, hogy apa hogyan katolikus. Mi Viktorral abban állapodtunk meg, hogy ő "koca"katolikus, neki nagyon tetszett ez a kifejezés rá. Őszintén szólva nagyon izgultam, hogy Matyi majd rákérdez a dologra... és hogy mit mondok neki, vagy hogy apa mit mond majd neki...

Az elsőáldozás napján rém pocsék idővel indítottunk. Nagyjából a délelőtt folyamán végig szakadt, így az ünepélyes bevonulás helyett inkább vágtázva rohanás lett:-DD A gyerekek olyan szépek voltak, mindenkin minisztráns ruha volt, így nem habos ruhás hercegnők és öltönykék állták körül az oltárt. Le volt zárva az oltár körül kordonnal minden, mert különben a fényképező szülők nem ismertek volna határt. Antal atya ezt is ezerszer elmondta nekünk, így én nem is vittem fényképezőgépet. Már megrendeltem az iskolai képeket, ha kézhez kaptam őket, akkor Viktorral beszkenneltetem és update-telen ezt a bejegyzést. Addig apukám képeit lehet megnézni, amiket ő készített a vendéglőben.
A szertartás igazán szép volt, bár én elég sokat görcsöltem eleinte Marikával. Szerencsére egy db kőkemény babapiskóta még volt nálam a játszós túlélőcsomagból és a mise felén azt nyammogta. Karcsit nagyi hátravitte apósomnak, így ők végül a kapualjban töltötték az idő felét. Marikát egy idő után anyukám hátravitte és mint kiderült a rózsafűzérével játszott jó 30 percet. Miki egész jól bírta a gyűrődést, valamikor áldozás után jelnetette be nekem, hogy:
-Értsd már meg anya, én nem bírom már ezt tovább:-DD
Na akkor hátravittem őt is a kicsikhez.
Én baromira meg voltam hatódva attól, hogy Matyikám már elsőáldozó. Olyan hihetetlen, hogy már ilyen nagy! Mindig mondta, hogy szeret velem együtt templomba járni és örömmel látom rajta, hogy már rég tudja az imádságokat, együtt énekelünk, egyáltalán nem kell rendszabályozni a misén, mert nem idétlenkedik, nyugodtan csinálja azt, amit a felnőttek. És most már elsőáldozó is volt!!! Persze már Miki és Karcsi is mondta, hogy ők is akarnak elsőáldozók lenni:-DD
Az ünnepi szentmise után volt a gyerekeknek a suliban egy kis agape, mi felnőttek addig kinn várakoztunk, aztán családostul átvonultunk a jól bevált Vakvarjú vendéglőbe. Itt készültek apukám fotói. Csoportképet valahogy elfeljtettünk, nameg a klasszikus elsőáldozós képet is, ahol Matykó összetett kézzel állna a minisztránsruhában. Na most már késő. A kaja finom volt, Karcsi kivételével mindenki jót evett. Karcsi szerintem csak a késével vagdosott egész ebéd alatt, de azt nagyon élvezte, hogy mindent el tud vágni. Marika is példásan bírta a kiképzést, végül én rongyoltam vele haza úgy kettő körül, hogy letegyem aludni. Hazafele a babakocsiban egyszercsak bekábult, úgyhogy gyorsan félálomban megszoptattam és ágyba dugtam. A vendéglőben evett egy kis levest meg mindenből csipegetett. Legjobban a babakonyhát élvezte. Pont a gyereksarok mellet kaptunk helyet, ami eleinte tök jó volt, aztán mikor már vagy 10 gyerek taposta ott egymást, akkor kezdett kissé idegesíteni a dolog.
A vendégeink, vagyis a nagyszülők és Klári jól érezték magukat, a Varjúzás után otthon még tortát vágtunk, kávét főztünk, volt egy kis nasi és beszélgettünk is egy keveset. Klári egy nappal hamarabb érkezett hozzánk, így ő elég sokat dumált este Viktorral. Én annyira nem tudtam figyelni, mert konyhatündérkedtem, ugyanis az agapéra minden szülőnek egy tálca sütit kellett küldeni. Én az Évi-féle hamis marcipángolyót csináltam meg. Nagy sikere van mindig a gyerekeknél. Matyi büszkén jelentette, hogy minden tálcán erre vadásztak a gyerekek:-DD
A nap végére jól elfáradtunk, még este rendbetettem a lakást, kifényesítettem a mosogatóm és ágyba hullottam:-DD

Nagyon örülök Matyinak!