Törpike házak és egyebek

Jó napunk volt. Úgy döntöttünk, hogy egy meglehetősen fárasztó, betegeskedéssel teli, lakástúristákkal megspékelt hét után valami nagy-nagy lazítást kéne csapnunk szombaton. Szóval későn keltünk (ha a fél nyolc annak mondható), délelőtt volt egy nagy össznépi hajvágás a fiúseregnek. Természetesen apa sem maradt ki. Laza reggelizgetés, vagyis amíg egynek a haját vágta apa, a másikakat én etettem, úgyhogy kb. tízre mindenkinek volt valami a gyomrában. Aztán felöltöztünk és kimentünk az összes fiú ellenkezésének dacára a játszótérre. Naná, hogy amikor jönni kellett volna haza, akkor egyiknek sem volt ehhez sem kedve. Vettünk ebédre pizzát, a sarki zöldségesnél gyümölcsöt és zöldséget, aztán útba ejtettük a kiscukit, hogy a pizza után legyen valami édes is;) Kissé későn megebédeltünk, aztán lazultunk. Gyerekeknek megmondtuk, hogy most mi is lazítani szeretnénk, játszanak együtt, nem lesz sem társas, sem sakk, sem más egyéb. Karesz persze nem aludt, mikor harmadjára jött ki a szobából, Viktor megszánta és kiengedte végleg. Ahogy a doktorbácsi is mondja:
-Nem hülye, csak gyerek!:-DD
Hallja, hogy a tesói egy ajtóval beljebb ökörködnek, hát naná, hogy ő sem akar kimaradni belőle.
Én Marikát altatgattam. Örömmel jelenthetem, hogy átszoktattam a kiságyába. Ott alszik délután és éjszaka is. A mózest végleg kinőtte, úgyhogy jövő héten vissza is gurítom Anikóéknak, mert úgy tűnik, aktuális is lesz náluk is "hamarosan". Húúúú, de izgulok és szorítok nekik!

Délután megint felöltöztettük a bandát és elmentünk lefoglalni a vendéglőben a keresztelőre ismét az asztalokat. Utána meg sétálni idultunk a törpike házak közé. Ide szeretnénk költözni, Albertfalva tisztviselői telepére. Ez csak a neve, ami régről maradt, nemtom hány tisztviselő lakik itt manapság. Épp csak befordultunk az Abádi utcára, mikor Matyi beszélgetni kezdett az egyik kapuban. Bogiék pont ebben az utcában laknak, és a kislány kinn volt az előkertben játszani. Na hamarosan kapun belül voltunk mi is. Fura érzés volt, hogy csak úgy behívnak, mert ez már olyan ritka dolog, de én nagyon élveztem. Csak egy fél órát maradtunk, Bogi anyukája körbemutogatta nekem a házat, a gyerekek játszottak (ott három kislány van), a férfiak a nappaliban beszélgettek pasis témákról. Jaj, olyan jó volt az a ház! Annyira szeretnék én is egy ilyet! Az övék persze két szintes, de még Bogi anyukája itt nőtt fel, tehát nekik ezer éve megvan. Manapság egy ilyen kétszintes ház a telepen 40 milla körül mozog és az is olyan, mint egy rom, tehát irtó sok pénzt kéne még plusszba beleölni. Ilyenről még csak nem is álmodozhatunk (na jó, én álmodozom, csak közben bilibe ér a kezem!)... Maradjunk az egy szintesnél és a tetőtérbeépítésnél. Mivel láttam belülről egyet, már biztosan tudom, hogy ilyet szeretnék. Nagy szobák a földszinten, hálók az emeleten. Kis terasz hátul kis kerttel:-DDD
Őszintén szólva azon is sokat filóztam, hogy nem csak mi, hanem Anikóék is árulják a lakásukat. Szerintem akkor fog valamelyikőnk megbolydulni, ha a másik eladja a sajátját. Irtóra sajnálom, hogy Anikóék nem szeretnének helyben maradni, hanem inkább Budakalász felé kacsingatnak. Annyira örülök annak, hogy van egy ilyen barátnőm, mint ő. Ráadásul náluk is sok gyerek van és szeret babázni, szeret ebben az élethelyzetben lenni. Tök örülök, mikor reggel a mobilomra befut az üzenet, hogy mit csináljuk aznap és hiányzik, ha egy hétig nem futunk össze. Nem tudom mikor lesz megint egy ilyen barátom, ha ők tényleg elköltöznek a környékről. Én persze azért mindig mondom, hogy itt is lehetne lakni tovább:-DDD

Még valamit akartam, de már nem tudom mit. Sül a sütőben a banánkenyér, megyek, kicsit hímzek még ma este.