Gyerkőceim életkora

2010. október 22., péntek

Marika és a hozzátáplálás

Nem gondoltam volna, hogy Marika még 5 hónaposan is tisztán anyatejes baba lesz. Őszintén szólva szinte biztos voltam benne, hogy ekkorra már rendesen meg fog csappanni a tejállomány, de úgy tűnik a plussz 5 kilóm csodákra képes. Na ja, eszek is rendesen, iszok is rendesen, szóval fenn áll még a kereslet-kínálat egyensúly. Nameg a csajom is igénybe vesz rendesen, még mindig napi 7 szopi van, ebből általában 1 csak gyors kis szopi mielőtt kifutnánk délelőtt sétálni, 1 meg éjszaka van (néha kettő).
Úgy 4,5 hónaposan már úgy gondoltam ki kéne pár dolgot próbálni. Vettem almát, lereszeltem és kipróbáltuk. Mintha citromot nyomtam volna Marika szájába, Tolta el a kanalat, szinte fuldoklott, folyatta, köpte. Két nap próbálkozás után úgy döntöttem, hogy Marika még nem érett meg az új ízekre. Vártam egy hetet, újabb próba, újabb kudarc. Megint egy hét, doktorbácsi javaslatára kis őszibarackkal próbálkoztam: eredmény ugyanaz:( Most megint akcióztunk, kapott banánt, hátha az almát csak símán szimplán utálja. Irtó édes volt a gyümölcs, habosra leturmixoltam. Mintha valami iszonyú ízű vackot próbáltam volna vele megkóstoltatni. Viszont a gofri, a kenyér, a puszedli és társai jöhetnének, mint azt a lenti videó is tanusítja. Érdemes figyelni azt a hihetetlen nyelvmunkát:-DD
Ha evés közben lát, majd kiesik a szemén. Ha neadjisten közben a kezemben van, szinte kitépi a falatot a kezemből, lenyúlná a poharamat, elhúzná a tányérom. Éljen, éljen persze a tény, hogy tudom csak szoptatni ilyen sokáig, de most már nagyon kéne egy kis úszás, meg egy kis kikapcsolódás. Mondjuk egy mozi, vagy egy bevásárlás egyedül, esetleg barátnőkkel, neadjisten az urammal kettesben.

Egyébként ha valamit, hát a hozzátpálálásos időszakot utálom a legjobban a kisgyerekezésben. Engem nem zavar (annyira) az éjszakázás, szeretek szoptatni, tudok kúszni-mászni mellette, ringatni, ha fáj a pocakja stb. De a hozzátáplálás kudarca anno Matyival olyan meghatározó volt, hogy rühellem ezt az egész pepecselést. Szóval igazán megkönnyíthetné egy kicsit nekem Marika. Nade ne akarjak ugye mindent;) Holnap teszek egy próbát megint, aztán ha újabb elutasítás, akkor legközelebb az őszi szünet után veszek elő megint gyümölcsöt. Egyébként ilyen masszív ellenállást még Matyi sem mutatott anno. Miki ilyenkor már cuppogta az almát, Karcsi meg már több gyümölccsel is megbarátkozott.
video

5 megjegyzés:

  1. A videót 3-szor megnéztem gyönyörködve ebben a csodálatos babában.Nem látok olyan undort,visszautasítást,amit Te érzékelsz.Még csak a szemét sem húzza össze.Más kötötte le a figyelmét. Neked kényelmes még szoptatni és ez nem baj.Nagyon fontos a Te harmóniád,mert ettől függ a család békéje.Csináld ahogy jól esik,mert ennek soká,de vége lesz.Tiniktől csak kritikát fogsz kapni és ez sok könny forrása.Rendkívül fájdalmas kritikussá válnak kb. 10 év múlva kezdődően.

    VálaszTörlés
  2. szerintem örülj neki, hogy csak anyatejes, hamar eltelik ez az időszak, aztán mehetsz, moziba vagy vásárolgatni.;o)
    Nekem 6hónapos koruk elött eszem ágában sem volt hozzátáplálni. Bence 7hónapig, Balázs 8hónapig csak anyatejet kapott, utána kezdtük csak az almát, barackot, stb. Elötte hiába is kínáltam.:o) Ráadásul Bence ezekből is inkább csak a Hipp-eset szerette, amit én reszeltem, pürésítettem azt nem.:/ Sokáig is szopizott mindkettő(16, 18hó), remélem ez így lesz majd a mostani babócánkkal is.:o)
    Drukkolok, hogy Marika kegyes legyen hozzád hozzátápi ügyben, de csak egy kicsit késöbb.;o) Az hogy a kenyér és egyéb kaja kéne neki, az nálunk is így volt, Balázs 1évesen már kolbászt evett:D, a szomszéd fűje mindig zöldebb.:o)))

    VálaszTörlés
  3. Beáta! Undor és visszautasítás a gyümölccsel szemben van. A gofrit és a mi kajánkat imádja!

    Timici! Leginkább úsznom kéne menni, de azt ennyi szopi mellett nem lehet. És tényleg jó, hogy eddig csak anyatejes, de én nem vagyok az a mindenhol szoptató anyuka, így aztán 5 fő alkalmazkodik sokszor az egyhez. Azért remélem 8 hónapos korig nem várakoztat meg a kiscsaj, nálam a mx határ a 6 hós kor.

    VálaszTörlés
  4. akkor már csak 2 hetet kell várnod;o)

    VálaszTörlés
  5. Hát ez nekem nagyon vidám tény.Nevetek,hogy a Ti kajátokat imádja,másrészt most értettem meg aggodalmadat.Szóval a fontos vitaminforrásokat visszautasítja.Ülök,mint az iszap és hosszan gondolkodom.Nevetek Marika szempontjából:piszok jó fej,nem enged abból amit szeret,helyes,kiáll a maga igazáért.De értelek most már Téged is.Azt hiszem nem lehet kívülállóként tanácsot adni,már csak azért sem,mert Te is bizton tudod,hogy szoptatni nagyon egészséges,de ez nem mehet örökké.A tigris is erőszakkal hagyja el kölykeit,itt Neked is erőszakos,konkrét döntést kell hoznod.Ez nehéz.Józan ésszel is és érzelmileg is.Hagyatkozz az ösztöneidre,ha eleged van belőle,légy következetes!

    VálaszTörlés