Nyaraltunk (IV. felvonás)

Most már tényleg kezdhetném úgy, hogy: Az úgy volt, hogy...
Ebben bejegyzésben leginkább arról akarok írni, hogy Irénke néninél voltunk Decsen és hogy milyen jó volt, de ha kronológiai sorrendben szeretnék haladni, akkor ott kell kezdenem, hogy Viktorom másnaposan ébredt, miután Mariannékat meglátogattuk. Nem Péterrel rúgott be, mert én ugye nem vállaltam még a vezetést hazafele, így ő is maradt az üdítőnél. Talán legközelebb már összeszedem magam és a volán mögé ülök, hogy Viktor is sörözhessen az ismerősöknél, mert úgy tűnik, Marika jól bírja az utazás viszontagságait, csak néha-néha kell a cicit a szájába dugni autózás közben, egyébként simán elvan az ölemben.

Szóval Mariannéktól hazajöttünk, srácokat ágyba dugtuk és Viktor lement Hajdú Zolihoz baráti jobbot nyújtani, mivel sajnos betörtek hozzájuk. A kár nem elhanyagolható, az meg, hogy mennyire viseli meg az embert, hát na az meg maradandó. Jól eldiskuráltak kettesben az élet nagy dolgairól, vagyis a vadászatról, a melóról, pénzről, az asszonynépről, aztán valamikor hajnaltájt haza is keveredett az Uram és a fél ötös szoptatáskor tapasztaltam, hogy fejtől lábig alszunk, ugyanis utálom, ha piaszagúan fekszik mellém:-DD Háklis vagyok, na!

Másnap Viktor enyhén kiütve feküdgetett az ágyban délelőtt, én meg terelgettem a csipet-csapatot, főztem stb. Délután pedig én aludtam be, így a beígért szülinapi tortámat csak nem sütöttem meg. Az ajándékomat azért megkaptam és letettem a nagyesküt, hogy ha megjöttünk Decsről elkészítem a tortát is, pláne, ha már mindent megvettem hozzá:-DD Aztán persze ez az időpont is csúszott, mert a nagy melegekben nem volt kedvem beizzítani a sütőt.
Ez volt az ajándékom:
Ilyen volt a torta. A belsejében irtó fini tojásos-mandulás töltelék volt. A barackok a tetejére Csédóráktól származtak:
És egy kis ünneplés a 33-on:
Irénke nénihez három napra mentünk Decsre. Irtó jó három nap volt. Nagyon rég nemjártam Decsen. Irénke néni egyébként apukám nővére, és még valamikor az őszben hívott meg minket magához. Mikor meg Marika megszületett, felhívott gratulálni és megerősítette a meghívást. Na én meg komolyan vettem és bejelentkeztünk hozzá július végére. Mindent tisztáztunk, főképp a fiúk kajálási szokásait, aztán kocsiba vágtuk magunkat és az M6-oson levágtáztunk Szekszárdig, onnan meg már tényleg csak 10 perc volt az út.
Fiúk miután kiszálltak a kocsiból, máris békát fogtak a kertben, mindent bebarangoltak, megnéztek, nagyon otthonosan mozogtak. Hamar összehaverkodtak a kutyával, Borzassal is.
Lakóhelyül megkaptuk Timi rezidenciáját (Irénke néni menye). Hamar megszoktuk az öreg bútorok szagát. Timinek mindenféle réges-régi bútora van, olyan igazán szép faragott szekrények, tálalók. Minden annyira össze van válogatva a lakásába, hogy nem győztem csodálni.
A napok villámgyorsan teltek, Irénke néni főzött nekünk, Timi egy csomót játszott a fiúkkal, mi meg olvasgattunk, pihengettünk, sétáltunk, rengeteget beszélgettünk. Sajnos az unokatesóméket, Ipóékat nem sikerült meglátogatni, pedig az ő lányainak készültek a táskák. Otthagytuk őket Decsen.
Esténként a téli kertben söröztünk, boroztunk, beszélgettünk. Irénke néninek jó beszélőkéje van, élvezet volt hallgatni. Megbeszéltük, hogy milyen kár, hogy a nagy család már csak esküvőkor, de főleg temetéseken jön össze. Sajnos!
Élvezet volt a decsi utazás, remélem jövőre meg tudjuk ismételni!
Ja, és ami még nagy szám volt: a zongora! A fiúk sokat verték vagy próbáltak játszani rajta. És még azt is megtudtam, hogy ugyanaz a Chopin keringő a kedvence Irénke néninek, mint nekem. Csak én lusta voltam és csak az elejét tanultam meg anno...