Még mindig eladó a lakásunk...

Gondoltam írok erről is pár szót. Mert megérdemli csöppnyi kis kérónk, hogy néhány mondat erejéig megörökítsem:-DD
Komolyan szeretem ezt a lakást. Annyira a helyén van benne minden. Szeretem, hogy olyan világos, hogy nem hallatszanak át a szomszédból a zajok, hogy minden tök praktikus benne. Jó, hogy a folyósó végén van, így kinn tarthatom a babakocsit. Szeretem az amerikai konyhát, mert egyszerre tudok főzni és figyelni a srácokra. Olyan jó, hogy télen tök meleg, na jó, nyáron hőgutát lehet kapni, de szerencsére már feltalálták a légkondit. Irtó jó volt itt lakni két gyerekkel. Még hárommal is megvoltunk, nem merült fel bennünk, hogy lépni kéne tovább, hanem inkább majd csak pár éves gyűjtögetés után. Nameg Albertfalva... Olyan nehéz bárhol gyökeret ereszteni. Ajkán persze mindig Otthon vagyok. Szegedet egyszerűen imádtam, nem örültem, hogy felköltözünk a fővárosba. Az albérletet a Lágymányosi utcán amolyan átmeneti időszaknak tekintettem. Aztán Miki születése után felmerült, hogy költözzünk saját lakásba. Én ki akartam költözni valami kisebb településre, ahonnan majd bejárunk dolgozni, de Viktor maradni akart. Így aztán jött a közös megegyezés, maradunk kerületen belül, mert ehhez ragaszkodtam. Szeretem a megszokott dolgaim, tényleg félek újítani, járatlan utakra bemerészkedni. A XI. kerületet, illetve hát annak is inkább egy kis részét ismerem és szeretem. Ha már ki nem költözünk a fővárosból, akkor ebből a helyből nem engedtem. Így jöttünk Albertfalvára. Eleinte annyira messzire éreztem magam a Móricztól, hogy az csak na. Aztán megszoktam, hogy itt nem ugorhatok le gyrosért meg a kínaiba, hogy nincsenek kirakatok. Átváltottunk egyébként is a többgyerekes életmódra, vagyis többet ért az, hogy gyorsan letudom a bevásárlást, közel van az ovi, van elég zöldterület és frankó játszótér. Lett aztán itt is pizzázó, kínai is (ahova érdekes, de nem járok), sőt a kiscukiban már gyrost is lehet kapni. Kirakat még mindig nincs. Ma már meggondolom, hogy miért is bkv-zzak be a Móriczra:-DD Szeretek itt lakni, szeretem, hogy ismerős arcokat látok. Lettek barátok, ismerősök, és hogy is mondjam... tudom, hogy hülyén hangzik, de itt gördülékenyen mennek már a mindennapjaim.
Aztán jött Marika és kicsi lett a lakás. Még elvagyunk itt, de most már engem is zavar ez a "tömegnyomor". Valamikor 2009 decemberében lelkesedtem be egy lakásért. Megnéztük és akkor lélekben eldőlt, hogy innen hamarosan el fogunk költözni. Mennyit vajúdtunk azon, hogy lefoglalózzuk-e azt a lakást. Azt hiszem leginkább azért nem tettük, mert egyikőnk sem bízott abban, hogy a lakásunkat hamar el fogjuk adni. És igazunk is lett sajnos. Kerek fél évig árulta az Otthon Centrum eredménytelenül. Most már mi áruljuk. Meghirdettük a házban is, nameg az ingatlan.com-on is. Meg lehet nézni:

http://ingatlan.com/elado/tegla_epitesu_lakas/Budapest/XI._kerulet/Fehervari_ut/5097243

Ez a fél év arra volt jó, hogy letisztuljon bennünk, hogy mit is várunk el a következő lakásunktól.
-Külön fürdő és wc, vagy két külön fürdő, amiben lehet wc is:-DD
-Legyen spájz.
-Legyen külön hálószobánk.
-Legalább két élhető méretű gyerekszoba legyen, vagyis félszobáról már nem akarunk hallani, kivéve, ha három gyerekszoba lenne.
-Legyen kert, vagy kertkapcsolat. Szóval asszem elmondhatom, hogy egyre inkább házban gondolkodunk, nem lakásban.
-A környéken legyen, hogy akár gyalog vagy 1 tömegközlekedési eszközzel össze tudjam szedni a srácokat ovi és suli után.
-Ne szakadjunk bele a törlesztőrészletbe.

Milyen engedményeket tettünk?
-Szükség esetén eladjuk a kocsit. De akkor tényleg a közelben kell lennie az új háznak.
-Beérnénk egy kis ház alsó szintjével, még ha nagyon kicsi akkor is, remélve, hogy később a tetőterét beépíthetjük.
-Hajlandóak vagyunk felújítani is, csak tényleg ház legyen.
-Még ha eleinte kényelmetlen is, azért, hogy Albertfalván maradhassunk, képesek lennénk enyhén nomád körülmények között is ellenni.

Így most a cél, hogy a "tisztviselői telepen" tudjunk szerezni egy sorházat. Valszeg valami totál ratyit, ami még olyan állapotban van, mint amikor felhúzták 1930-ban. Ami szépen fel van újítva, már 34 milla körül van. Aminek tetőtere is van (neadjisten két szintes), az már 40 fölött jár...
Még mikor ideköltöztünk beleszerettem ezekbe a házakba. Viktor eleinte hallani sem akart róluk, mert kicsik és olyan vacak az előkertjük. De miután annyit nézegettük a lakáshirdetéseket és számba vettük anyagi lehetőségeinket, rá kellett jönnünk, hogy annyira nem ugrálhatunk. Ami igazán jó lenne, az árban itt elérhetetlen... Vagy valahol teljesen másutt kéne megint berendezni az életünket, új ovi, új suli, új bolt, újabb ismeretségek kötése. Más háziorvos, más gyerekorvos, más templom. Talán nekem más munkahely... Amikor erre gondolok, mindig van bennem egy kis félsz. Úgy tűnik totál röghöz kötött vagyok, mert nem akarok másutt élni ebben az idióta városban, csak itt, mert ezt szeretem és megszoktam.