Gyerkőceim életkora

2012. augusztus 23., csütörtök

Matyi 11 éves!

Rohan az idő! Legnagyobb fiamm 11 éves lett a mai napon! Igazi kiskamasz már. Még szeret átölelni és puszit adni, kicsit félek, hogy mindez mikor lesz már ciki. Továbbra is művészúr, vagyis szülői útmutatás, könyörgés és ordítás nélkül kevés dolog megy zökkenőmentesen. De már megszoktam, asszem el is fogadtam. Igazából folyton szapulhatnám minden hülyeségért, ami talán annyira nem is lényeges. Nekem sem jó, neki sem jó. Most már csak azzal nyaggatom, ami tényleg fontos, ami nélkül szerintünk gáz emberke lenne.
Na ilyen tortát sütöttem neki. Csúnya, de finom. Ő rendelte, banános-szőlős joghurttorta. Sajnos az első piros zselatint még sikerült akkor ráöntenem, mikor a torta közepe nem teljesen szilárdult meg, így az a réteg félig lesüppedt a piskóta tetejére. Tettem rá újabb tortazselét, de az már csak színtelen volt:-D

Itt jött rá, hogy újra gyulladós varázsgyertyái vannak:Itt a röhögéstől már nem nagyon tudott fújni:Egy csapágyas jojót kapott tőlünk.

9 megjegyzés:

  1. A torta egyáltalán nem csúnya. Boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  2. Isten éltesse a Fiatalembert!!!

    VálaszTörlés
  3. Isten éltesse a születésnapost!

    Milyen a csapágyas jojó????

    Dorka

    VálaszTörlés
  4. Isten éltesse Matyit! :)
    A torta csodásan néz ki, nem is értem, mi volt a gond vele...

    VálaszTörlés
  5. Isten éltesse a kiskamaszt! A torta pedig irtó jól néz ki;)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm mindenkinek Macifül nevében!!

    A család szerint nem volt szép a torta. Mondjuk úgy, hoyg szokott szebb is lenni:-DD

    VálaszTörlés
  7. Isten éltesse Matyit sokáig!!!

    VálaszTörlés