Gyerkőceim életkora

2012. augusztus 22., szerda

Ismét Decsen

Lassanként mondhatnám, hogy már-már szinte hagyomány, hogy megyünk nyáron pár napra, általában hosszúhétvégére Decsre, a nagynénémékhez. Én őszintén megvallom, hogy számomra ez a pár nap a totális pihi gyerekekkel megspékelve. Állatira ki tudok lazítani Decsen, nem tudom, hogy miért. Dolgunk nincs szinte semmi, csak terelgetjük a srácokat, boltba megyünk. Idén viszont olyan sokat volt ott Timi is, hogy még szinte a gyerekekre sem volt gondunk (illetve gondom, mert Viktor azért jobban tüsténkedett). Hihetetlen kánikulát fogtunk ki, így aztán volt pancsolás, kertezés bőven, kirándulás a Gemenci erdőben, és sok-sok alvás (nekem abból sosem elég).Decsen a nyári szárazság miatt totál kisült a fű, a virágok kókadoztak, iszony mennyiséget locsoltak el idén Irénkéék, hogy a kertet életben tartsák. Pedig micsoda vadregényes kert az övék! Nekem nagyon tetszik! Ime róla pár fotó, nameg a kis kertészeimről is, akik késő délután már lelkesen locsoltak.A kedvenc képem a kertből ez a pad, ami olyan, mint egy mesebeli kertben:
Persze idén is voltak maratoni beszélgetések. Még vitázások is, amikből én igyekszem kimaradni. Egyrészt volt már olyan, hogy annyi bort vagy sört ittam, hogy nekem már nem forogtak elég gyorsan a kerekek odabenn, egyszercsak azt vettem észre, hogy bizonyos részek kimaradtak, vagy nem fogom az adást:-D Most meg egyszerűen két nyakas ember egymásnak feszült és egyik sem adott alább a véleményéből. Engem nem zavart, de mint kiderült a két vitapartnert igen:-D

Néztük az olimpiát, örültünk minden helyezésnek, minden éremnek! És nagyon örülök, hogy Irénke nénivel annyit lehet beszélni a családról. Annyi mindent tud, annyi mindenre emlékszik. Nekem meg sokszor hiányzik a nagy család, a Szalay család. Idén sem tudtunk találkozni Ipóékkal sajnos. Mint kiderült Bence pont ugyanarra a hétvégére hívott rengeteg szállóvendéget hozzájuk, így még csak telefont sem ragadtam. Nagyon gondolkodom azon, hogy meghivatom magunkat egy hétvégére Szederkénybe. Jó lenne menni! Jó lenne találkozni!

Remélem jövőre is ellephetjük Irénke nénit és Timit (akit Karesz eszméletlenül szeret, már-már szinte szerelmes belé):-DD

Ja, és egy újabb benyögés Mikitől, aki aggódott a gazdag kert látványa miatt:
-Timike, ugye ebben a kertben nincsenek nimfák?
-Nimfák?!?! Itt biztos nincsenek, de miért Miki?
-Hát csak azért, mert apa nagyon allergiás a nimfákra!

A nimfák alatt nyírfát kell érteni, amire apa tényleg allergiás. Egyébként minden fiamon és apán is kijött a sok zöld miatt az allergia. Fújják az orrukat, tüsszögnek ezerrel.

3 megjegyzés:

  1. Látom a gyerkőcök nagyon komolyan vették a locsolást! ;-)

    VálaszTörlés
  2. Állatira élvezték, már alig várták, hogy kicsit enyhüljön a meleg, rögtön rohantak locsolni!

    VálaszTörlés
  3. Hu, ez a kert tényleg mesés! Én is szívesen időznék ott, nem csodálom, hogy élveztétek! És örülök, hogy van egy ilyen hely, ahol ennyire ki tudsz kapcsolni, és lazítani. Kell az ilyen!

    VálaszTörlés