Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2010. június 2., szerda

"Malikás" hétköznapok

Nagyon nehezen jutottam el idáig, hogy végre egyáltalán belépjek a saját blogomra. Persze ha van öt percem, akkor nézgelődök a blogokon, csak a kommentekre már nincs sem időm, sem energiám. Minden percem leköti a család, főképp a két kicsi. Nem tudom, hogy mikor lesz végre időm visszakapcsolódni a hálóra, de azért próbálkozom.
Először is kezdeném azzal, hogy mióta itthon vagyok kétszer is járt nálunk a postás bácsi. Kaptam két csodaszép ajándékot, amire egyáltalán nem számítottam.
Köszönöm Brunyi-Juditnak ezt a csodás tündéres hímzést, igazán meglepett, hogy pocakosan még erre is volt kapacitása. Nagyon kis csajos lett, igazán bájos darab!Köszönöm Suzinak ezt a hihetetlen gigantikus táskát. Hát igen, mint néggyerekes másik mami, ő már tudja, hogy állati sok dolgot be kell pakolni ennyi gyereknek. A kivitelezése annyira szép precíz, és háta színeiért is odavagyok!Köszi lányok!

Szülés után a mama volt itt vagy 10 napot. Húú, nagyon kellett a segítség, mert állati döcögősek voltak a napjaim. Lényegében szoptattam, pelenkáztam, fejtem, aztán picit pihentem, majd kezdődött előlről az egész. Marika evett-aludt-kakált, igazi átlagos baba módjára. Aztán mikor jött ez a vacak esős idő, akkor úgy döntött, hogy kiereszti a hangját is. A hétfői napot non-stop végigordította. Számomra ez hihetetlen élmény volt, sosem voltak bőgős gyerekeim. A nap végére elég megviselt idegrendszerrel leledzettem a lakásban, így aztán fél kilenckor gyorsan megfürdettem a babát, megszoptattam és én is elmentem aludni, nem érdekelt a késő esti szopi, élveztem, hogy Marika ájultan és kábultan alszik végre. Bejött, vagy hat órát aludt egyhuzamban. Nem csoda, hiszen ő is holtfáradt volt. Ja, kifőztem a cumiját, de semmit nem ér, mert Karcsi folyton ellopja, kipróbálja. Napjában vagy 100x kifőzhetném. Úgyhogy marad a varázsujj, vagyis a kiujjam Marika szájába és ha épp nincs hasgörcse, akkor ezzel már kerek a világ a kisasszonynak. Mutatom is a képet, hogy működik a varázsujj:
Tejem van elég, sőt a kezdetekben irgalmatlan sokat le is tudtam fejni. Most már apránként beálltunk a kereslet-kínálat elvre. Amíg lesz tejem szoptatok, ha elfogy, elfogy. Nem akarok belőle presztizskérdést csinálni, bár biztos nem lesz könnyű. Azért néha belegondolok, hogy milyen más dolog, mikor csak egy gyerekkel kell foglalkozni, mikor ha a baba alszik én is lefekhetek stb. De élvezem a nagycsaládot, csak este fél kilencre legyenek ágyban a fiúk:-DD
Mama sokat főzött ránk, és megmutatta újra a babás fogásokat. Szeretem, hogy eleinte ő fürdet, hogy annyira magától értetődőek a mozdulatai. Azért még mindig kérdezek, mert hiába negyedik baba, sok dolog kopik a rutinomból. Jó volt dumálgatni anyukámmal. Mindenről beszélgettünk, lakásról, politikáról, fiatalkoráról, gyerekkorunkról, anyós témáról;)Már voltak látogatóink is. Természetesen csak családtagok. Először a keresztanyám, Hugi érkezett, majd múlt pénteken a bátyám és családja jött hozzánk. Csatolom is a fotókat.
És hogy hogy viselik a fiúk a kistesó érkezését? Hm... Matyi már egy nagyfiú komolyságával, őt különösebben nem hatja meg a dolog. Persze olyanokra még nem tud figyelni, hogy ne üvöltsön a gyerek mózese mellett és vegye már észre, hogy ha éppböfiztetek egy félig alvó Marikát, akkor hiába üvölt nekem valamit a lakás másik feléből, nem tudok vissza kiabálni.Múlt héten végig erdei táborban volt Matyi. Jól érezte magát, feltöltődve ért haza (minusz egy törölköző, két alsógatya és egy pár zokni). Gondolom tanító nénik kissé megtépázott idegekkel próbálták kipihenni a 4 napot, amit Kemencén töltöttek a 22 gyerekkel.
Miki is jól vette Marika érkezését. Ő amolyan gondoskodó típus. Viszont amint valaki úgy tűnik, hogy nem csinál épp "semmit", akkor rögtön jön az igényeivel, hogy szeretne sakkozni, társasozni stb. Most ő a bárcsak-gyerekünk. Mindig ezzel jön, hogy: Bárcsak valaki sakkozna velem. Bárcsak nézhetnék egy kis tv-t stb. A múltkor odajött hozzám és közölte, hogy neki szomorú az élete, mert egész nap esik az eső és nem mehet ki a játszótérre:-DDKaresz. Na ő már kemény dió. Gyűlölök és szeretek. Ez lehetne most legkisebb fiam mottója. Bántja Marikát is, engem is, apját is. Bármit kérünk tőle, semmit nem csinál meg, nem fogad szót. Most az új taktika, hogy pont az ellenkezőjét kérem, mint amit szeretnék, akkor csinálja a dolgot tutira. Egyébként ha nem Marikát fogom, akkor jön, ül az ölembe, megyünk játszani stb. Ha Marika a kezemben van, akkor rögtön rosszcsont fiúvá válik. Szóval neki kemény menet a kistesó, nagyot koppant a koronája.
Mikor hazajöttünk Marikával még itt volt apósom. A kórházi bentlétem alatt ő segített Viktornak kordában tartani a fiúkat. Készült fotó is a büszke nagypapáról:Ezen a héten meg jövő héten még Viktor itthon van, úgyhogy nap közben sokat foglalkozik Karcsival és viszi jobbra-balra. Mire egyedül leszek a fiúkkal, addigra vége lesz az ovinak és a sulinak, így talán a nagyok is többet tudnak majd segíteni ebben a témában. Nameg persze várjuk a jó időt, hogy mehessünk testületileg játszóra.Ja, Kareszt nem vették fel az oviba. Váró listás lett... Nem lepődtem meg, de kicsit csalódtam...
És még egy aranyos dolog Karcsitól. Marikát Malikának hívja. Annyira illik a kiscsajra:-DD Most Malika olyan, mint egy kiskamasz, tele van egy csomó kis kiütéssel az orra, a homloka. Úgyhogy következhet Viktor két aranyköpése:
1. Ha lehet addig ne mutassuk meg a barátoknak, amíg ilyen Marika arca. Így nem látszik, hogy milyen szép:-DD
2. Aztán most már vigyázni, kell, hogy egyik gyerek se monhassa azt, hogy a nővérem...
Viktor eszméletelenül jól tud gyereket altatni. Az esti műszak az utolsó szopi után mindig az övé. Nála nagyon gyorsan elalszik Marika és még varázsujjat sem használ!!!

Ja, és mivel kell egy kis statisztika is, ezt még megírom. Sokan megütődtek azon barátok, rokonok, hogy busszal mentem szülni. Szerintem az előzmények figyelembe vétele mellett ez nem olyan nagy cucc:-DD
1. Matyinál apukám vitt be a kórházba kocsival. Természetesen jött Viktor is;)
2. Mikinél egyedül mentem taxival a kórházba, mert éjszaka folyt el a magzatvíz.
3. Karesznál Viktorral kettesben buszoztunk be a kórházba.
4. Marikánál egyedül buszoztam be a kórházba.
5. Mivel nővére nem lesz egy gyerekünknek sem, így arra már nem lesz lehetőségem, hogy gyalog menjek és persze egyedül:-DDDD

ui: Nagyon hiányzik a hímzés:(

16 megjegyzés:

  1. Na jó volt olvasni, nézegetni, majd írok is. Igyekszem feljutni hozzátok, de ma Tamás közölte, csak vizsgák után (jún. 16 az utsó). És talán velem és Malikával is lesz egy közös fotó?

    VálaszTörlés
  2. Annyira édes Malika!!:-) Hát komolyan, csodaszép kislány!
    Örülök, hogy végre írtál, és hogy tetszik a "mindentelnyelő" táskám, én nagyon szeretem, gondolom hasznát veszed amikor útnak indul a nagycsalád!

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó volt újra olvasni téged :)
    Gratulálok, gyönyörűszép család vagytok együtt!! :))

    VálaszTörlés
  4. Suzi táskája nyomán kerültem a blogodra, és hát csodaszépek vagytok!!! Olyan édes ez a Marika baba, hogy én is babát akarok érzés kerít hatalmába. Isten éltesse a kis hercegnőt.

    VálaszTörlés
  5. tündéri ez a kislány:o) a fiúk is helyesek:o)
    majd lesz időd a hímzésre is;o) addig inkább pihenj ha van rá lehetőséged:o) csak jókat!

    VálaszTörlés
  6. Hu, milyen hosszú bejegyzést írtál :)
    És tök sok kép :)))))
    Nagyon jó kis ajándékokat kaptál!

    Hímzés meg majd lesz! :) Annál jobban fog esni, mikor sor kerül rá :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép kislány Malika a serdülőkori pöttyökkel is (nincs igaza Viktornak, látszik így is). Karesz majd megbékél, de ez érhető, eddig ő volt a kicsi. Nagyon szépek vagytok. Gratulálok.

    A hímzés meg megvár. ;o)

    VálaszTörlés
  8. Sokat gondoltam rátok, sejtettem is, hogy most minden perced be van osztva! Marika bőre miatt szükség lesz majd tejmentes diétára?
    Szépek a gyerekek, büszke lehetsz rájuk! :) Meg persze Viktorra is, mert tökéletes apuka!

    VálaszTörlés
  9. Jaj de jó, hogy írtál! Már annyira vártam! Örülök neki, hogy jól vagytok és minden flottul megy! Malika egyszerűen gyönyörű kislány! A fiúk meg nagyon ügyesek! Majd Karcsi is belejön, de hát tény és való, ő koppant a legnagyobbat! :DDD Cukrod rendbejött?

    VálaszTörlés
  10. Tusi! Várunk!!! Mindenképp lesz közös fotó;) Tamásnak egy kalappal a vizsgáihoz!

    Zsuzsi! Mindentelnyelő:-DD Ez a tökéletes kifejezés rá!

    Lányok! Köszönöm a gratulációt családom és Marilka nevében is!

    Csédóra! Remélem rendbejönnek a pöttyök. Szerintem már alakulnak. Kenemőket sudocremmel. Szerencsére nem terjedt tovább, csak az orra és a szeme körül vannak pöttyök. Ha tejérzékeny lenne, akkor talán jobban tele lenne. Azért a brutál csokizással leálltam, mert már bepótoltam az elmúlt hat hónapot:-DD

    Ági! Cukrot majd hat hetesen néznek. Addig nem foglalkozom vele;)
    Olvastam, hogy Nagy Hajni képei tetszenek. Ha sok pénzed van, ki ne hagyd, olyan szépek a képei. Viszont az ára... én ezért nem mentem, mert soknak találtam...
    Pocaklakóval minden oké? Már nincs sok időd hátra!

    Anna! Üdv itt! Köszi a gratulációt!

    VálaszTörlés
  11. Sokat gondoltam rátok a napokban. Marika gyönyörű baba!
    Ha van és lesz egy pici időd, akkor pihenj!
    Gyönyörű, egyben nehéz időszak ez.
    S majd a hímzésre is sor kerül majd.
    Puszi: Dorka

    VálaszTörlés
  12. nagyon jó volt olvasni a beszámolód!!! Marika baba gyönyörű kis csaj!Amikor tudsz pihenj a hímzés megvár, aztán olyan hamar elmennek ezek az első évek, hogy sok mindent betudsz majd pótolni!

    VálaszTörlés
  13. jo volt olvasni rolatok. meg kell, h mondjam en megertem a az egyeduli buszozast. az elso kettonel a ferjem vitt a korhazba, a harmadikkal egyedul vezettem 10perces fajasokkal.... :) szerencsere fajasom nem volt a vezetes alatt. ebbol latszik, a korhaz kozel van ;) :)
    orulok, h megjott a csomagocska... sajnos a fotot majd lopnom kell, mert elfelejtettem kepet kesziteni :)
    ha mindegyik gyerkoc otthon lesz, azert konnyebb lesz (szerintem), mert a reggeli ill du-i futas kimarad.... igy jobb tudsz majd szervezni... :)

    VálaszTörlés
  14. Jó volt olvasni és nézegetni a klassz képeket. Nagyon szépek vagytok, és Marika még mindig gyönyörű szép kislány!Próbálj sokat pihenni, ha lehet.

    VálaszTörlés
  15. Élveztem a beszámolót.
    S én innen is, onnan is gyönyörűnek látom a babát!
    Úgy hogy mutassátok csak nyugodtan, s büszkélkedjetek vele, s a csodaszép családotokkal!

    VálaszTörlés
  16. :-) Csak gyönyörködök Marikába!! Nagyon aranyos baba!

    VálaszTörlés