Jelentkezem

Nem nagyon van kedvem írni. Mostanában nem vagyunk túl jó passzban, sem én, sem Viktor és úgy tűnik a gyerekek sem. Úgy nagy általánosságban mindenki taknyol és torokfáj. Én vasárnap kezdtem érezni, hogy nem minden oké a torkomban. Nagyjából minden szabadidőmet alvásra fordítottam, szóval a Mira nénim semmit nem haladt, a Tildás készítendő dolgaim állnak, a kórházi melóval lasabban haladok, de azért haladok. A kötelezővel megvagyok, vagyis Matyi varázslójelmeze elkészült, ma már abban fog délután szerepelni.
Miki is debütált tegnap az oroszlánjelmezben. Viktor elfelejtette kitenni a logopédiai foglalkozáshoz a füzeteket a táskájából, így visszament az oviba. Mikit zokogva lelte a teremben, mert a többi gyerek letépte a farkát. Szerencsére Erzsi néni tűt-cérnát ragadott és felvarrta a farkat (aznap még egyszer megtehette ugyanezt), így Miki lelkivilága helyrebillent. Oroszlánként ment Eszter nénihez logopédusozni és engem is így fogadott délután. Mellesleg bepillantottam a terembe és az összes kislány rózsaszín habos tündér volt... Miért?

Karcsival itthon küzdünk. Játszuk a "melyikőnk az erősebb akaratú és kitartóbb" játékot. Hát mit ne mondjak, mostanában elég sokat álldigál gondolkodva a kuka mellett a gyerekszobában. De már ő is tudja, hogy akkor garantáltan veszít, ha gondolkodásra kerül sor, mert ha rosszalkodik, már mondja is, hogy: Nem kell kuka!!! Mostanában nagyon sokat olvasok neki, meg éneklünk ezerrel. Kedvence a Barátságos harapófogó Marék Veronikától. A napi x elolvasáson kívül az esti mese is ez kell, hogy legyen. Karesz megint nem eszik, van, hogy bele sem szagol az ebédbe, csak közli, hogy csicsikálni megy. Nekem ehhez már nincs cérnám, olyankor megbontok egy babajoghurtot és mehet aludni. Egyébként alapban mindenre nemet mond, néha rémesen fárasztó. Közben azért jelzem, hogy zabálnivaló kiskölyök és irtó sokat dumál, ja és tegnap az első pisi belecsorgott a bilibe. Eddig két fiam lett szobatiszta, mindegyik rém büszke volt az első alkalomra. Kareszt baromira nem hatotta meg a dolog,még az sem, hogy én mennyire örültem.

Miki tornáját nagyjából feladtuk Viktorral. Úgy érzem, hogy mindketten kellőképp fáradtak és motiválatlanok vagyunk az utóbbi időben. Miki mondta is, hogy be fog minket árulni Julianna néninek, hogy nem csináljuk rendesen a tornát. Szerencsére a gyerek ügyes, így a kontrollon jól szerepelt a héten. Julianna néni megint nyomta, hogy csoportos torna kéne Mikinek. Hetente 1x kéne délután háromra vinni ki az Árpád híd lábához. Ha feltalálnák a teleportot, komolyan vevő lennék rá, de számomra ez kivitelezhetetlen. Egyrészt Karesz alvásidejében van totál, másrészt Matykóért négyre kéne mennem a suliba, harmadrészt lassan már be sem férnék a volán mögé és amilyen szétszórt vagyok az utóbbi időben, nem is szívesen vezetnék a budapesti frankó kis forgalomban. Javasoltam, hogy ősszel térjünk vissza a témára, nemtom, hogy Viktor tolmácsolta-e ezt az üzenetemet. Megbeszélni szinte semmit nem tudunk, egyrészt azért, mert mikor hazajön lerohanják a gyerekek a csip-csup dolgaikkal, épp csak a legszükségesebbeket beszéljük meg, aztán vacsi, fürdetés, és utána sokszor csak nézünk, vagy én elmegyek aludni. Emlékszem, hogy anno Lídia nénivel volt egy napunk, a kedd este, amikor mindig jött. Én bementem Viktor melóhelyére és beültünk valahova kávézni, teázni, közben mindent megbeszéltünk, amit kellett. Most ugyanerre lenne szükség, mert túl sok dolog elsikkad és sok dolgot nem tudunk kibeszélni magunkból.

A héten voltam diabetológián. Jó lett a cukrom, hat alatti. Pedig múlt hétvégén már zabálási rohamom volt. Egy idő után szabályosan fáj, a cukorhiány. Így aztán nekiláttam péntek este, amikor már a puttonyom csordultig tele volt mindenki nyűgjével csoki után kutatni. Semmi sem volt itthon!!! Csak két tábla diabetikus csoki, de az meg nem kellett, hisz a lényeg, a cukor hiányzott belőle. Végül a fiúk m&m's csokigolyóit zabáltam és gumicukrot, meg banánt és amit a hűtőben szimpatikusnak találtam. Szabályosan, mint menzesz előtt. A srácok is hamar rájöttek, hogy jobb, ha békén hagynak, mert mindenre csattantam. El is mentem hamar lefeküdni, mert éreztem, hogy káros hatással vagyok családomra. A zabálhatnékom már elmúlt, de a rossz kedv megmaradtés a torokfájás sem segít a helyrerázódáson. Fáradt vagyok, eszméletlen hosszú ez a tél, rühellem a havat. És gyűlölöm, hogy mindenhonnan az folyik, hogy hogyan ünnepeljük párunkkal a Valentin napot. Nem adok sokat erre az ünnepre, mert nekünk nem ünnepünk, de akkor is vérlázítónak tartom, hogy írják, hogy: "Ha nemrég voltatok moziban és tavaly is vendéglőbe mentetek, akkor itt van pár tipp az ünnephez..."
Három filmet szerettem volna mostanában megnézni. Szerintem egyiket sem fogom. Az első helyen az Avatar állt a fantázia- és látványvilága miatt. És volt még két Meryl Streep film, az egyikben egy amerikai háziasszonyt alakít, aki nagy áttörést hoz a konyhaművészetben, a másikban meg Alec Baldwin a párja és egy filmvígjáték. Már meg sem nézem a neten, hogy mikor és hol vetítik a filmeket. Nincs értelme. Ja, mert telhetetlen vagyok és Viktorral szeretném megnézni a dolgot, nem egyedül.

Hétfőn elblicceltem egy szülőit. Egyrészt algopyrinnel felszerelkezve mentem a fiúkért, hogy bírjam a kiképzést, másrészt mert nem tudtam hova lepasszolni őket. Sok hasznos dologról volt szó, már utánaérdeklődtem Zoli anyukájánál. Másrészt kicsit elfacsarodtam azon, hogy minden sok-sok pénzbe kerül. Lesz kötelező erdei iskola áprilisban Matyiéknak. Hát igen, az ilyesmi csak Ajkán ingyenes (ahol kéznél van az erdő), mert itt a négy nap három éjszaka laza 16 ezret kóstol. Aztán suli befejezése után közvetlenül lesz majd az osztálytábor, ami szintén fizetős, úgy 20 ezer körül lesz. És itt még csak egy gyerekről beszélünk! Még szerencse, hogy a többinek nincs se tábor, se semmi, mert akkor ez a majd negyvenezres összeg felszorzódik majd még párral. De nem panaszkodom, mi akartunk sok gyereket és amíg bírjuk, addig igyekszünk is megadni nekik, amit tudunk. És hát nagy szerencse, de ezt még bírjuk, de rossz volt látni Zoli anyukáján, hogy ő a nyári tábort komolyan fontolgatja, hogy sajnos nem engedi a fiának.

Aztán tegnap volt még egy frankó beszélgetésem Enikő nénivel legidősebb fiunk iskolai magaviseletéről és szorgalmáról. De ez majd egy másik bejegyzés témája lesz. Annyit előljáróban, hogy rém szarul éreztem magam miatta, lényegében be akartak hivatni a suliba, mert gondok vannak Matykóval.

Lakásunkat egy hete hirdettük meg. Még nincs érdeklődő. Engem nem lep meg, szerintem Viktort sem. Minden nap kétszer nézem, hogy Váliéknál még eladó-e az a lakás, amit mi szeretnénk.