Gyerkőceim életkora

2014. március 31., hétfő

Adtam még egy esélyt az embereknek:-D

A tavaszban az a legjobb, hogy teljesen rá vagyok kattanva a virágokra. A Társasház kertje természetesen senki földje, így engedélyt kértem a virágágyásokra. Saját költségen azt ültethetek, amit csak akarok. Első körben a ház előtti is ágyást ültettem be, mert tele volt a tavaly nyári virágaim szégyenteljes látványt nyújtó csonkjaival. Kihuzigáltuk a gyerekekkel az egynyári maradványokat, aztán szépen felkapálgattuk, Karcsi és Marika bőszen segítettek. Én elmentem és vettem bele árvácskát, százszorszépet, miniszegfűt (illatosat), aztán a két kicsivel egyik hétköznap délután beültettük. Nagyon szép lett, irtó büszkék voltunk mind a hárman. Már terveztük, hogy kerítésen belül hova készüljenek az újabb ágyások és még azt is, hogy talán a szomszéddal határos kerítés mellett egy ici-pici ágyást akár paradicsomnak is lehetne csinálni. Még Viktor is belelkesült, valamelyik hétvégén neki is esünk majd az ezer éve ásót nem látott földnek.

A virágaink szépen pompáztak a járda ész úttest között 3 napig. Aztán "remélem tényleg rászoruló" valaki szépen kilopta az árvácskák felét, konkrétan 8 db-ot. Nem is az ára bánt, mert nem vészes tétel, inkább az, hogy a munkánkat, a mindenkinek szépséges virágainkat elviszi. Le voltam törve, de úgy döntöttem, hogy még egy próbát teszek. Pótoltuk tegnap Mikivel és Marikával a virágokat. Jól belocsoltuk és most reméljük, hogy megmaradnak. Most kéne ide egy fotó az ágyásról, de nincs:-D

Ja, mivel annyira kínlódtam hogy mit kéne hímeznem egy csomó ideig nem is hímeztem. Általában ez jön be leginkább ez esetben. Viszont majdnem befejeztem Szabó Magda: Szemlélők című kötetét.

7 megjegyzés:

  1. Nem csodálkozom, hogy a kerítésen kívüli virágoknak lába kelt:-( Azt sem hiszem, hogy rászoruló vitte el.
    Nálunk a gyöngyvirágot tarolták le amikor virágzott, hogy a lakásában az illetőnek jó illat legyen.
    De tavasszal gazolni már nem, és locsolni se , csak élvezni más munkájának a gyümölcsét az igazi ?

    VálaszTörlés
  2. Kerítésen kívülre, mióta elvitték az álló muskátlimat, csak évelő talajtakarókat ültetek. Liliom ami tavasszal nyílik, plusz törökszegfű ami nyáron is virágzik és magról kelő őszirózsát. Mutatnák képet az utcai kertemről de, nálunk az ősszel csatornáztak így eléggé lehangoló a látvány, nem akarlak elijeszteni, viszont szinte tavasztól, őszig van virág a házunk előtt még kevés krizantén talán jól mutatna késő ősszel és egy, két egynyári.
    Talán te is ezekkel próbálkozz.
    Hímzés meg kialakul hamarosan ....hidd el :)

    VálaszTörlés
  3. Hát ez van lányok. Látom nektek is jók a tapasztalataitok. Csak azt nem értem, hogy körben a panelek körül csudaszép kertek vannak, bár lehet, hogy a sokból ha néhány hiányzik, az nem látszik annyira.
    Mindenesetre tegnap estére kilopták a szegfűt. Ha jövő héten marad még virágom, akkor azokat beköltöztetem a ház mellé.

    VálaszTörlés
  4. Az a szomorú, hogy ez nem egyedi eset :-(

    VálaszTörlés
  5. Oh, kár. Mármint ez a rossz szokás, mert sajnos ez veszi el az ember kedvét. Na de a pozitív oldala, hogy a gyerekek is megismerhették a kerti foglalkozás örömét. Igen, én is elgondolkodtam azon, hogy sok közös helyen bántatlanul virágzik a kiültetett virág. Ejnye, pont nálatok van egy megrögzött tolvaj!

    VálaszTörlés
  6. Anyukám ugyanígy kűzd évről évre a panelük környékén. Idén, ahogy kinyílt a tuli, valaki "leszüretelte", mire Anyu legalább lefényképezhette volna...

    VálaszTörlés
  7. Nagyon durva, hogy ilyen világot élünk.... Sajnálom, hogy így jártatok. Reméljük, hogy ezúttal tovább tudtok majd gyönyörködni a virágokban!

    VálaszTörlés