Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2015. november 26., csütörtök

Karesz

Asszem 4 gyermekem közül ő a legnagyobb kihívás, akit kaptam. Újra és újra újabb és újabb kulcsot kell találni hozzá. Még mindig hihetetlen hangulatember, továbbra is vagy teljes erőbedobással csinál mindent, vagy az ellenkezője. Inkább neki sem áll, és nincs semmi rábeszélésnek ereje, ha valamit nem akar. Kollégáim a róla szóló sztorikat hallgatják a legszívesebben, tény és való, hogy azok a legszórakoztatóbbak. Karesz nagyjából úgy kel fel már reggel is, mint egy átlag felnőtt. Morgolódva, durcin, látszik, hogy minden nehezére esik. Ebből kell kihozni a legjobbat neki és nekünk egyaránt:-DDD

Tanárnénik szerint jól tanul, kevés hibával dolgozik, de néha annyira janinak érzi magát, hogy a kapkodás és nemtörődömség miatt ejt iszonyat szarvashibákat. Kissé lepadlóztam az alig 60%-os környezetdolgozat miatt, de mondták, hogy egyszerű feladatelnemolvasás miatti értelmezési hibái voltak. Matekból továbbra is csúcs a srác. Ha valamit nem ért, addig golyózik rajta, amíg minden a helyére kerül. Lényegében értelmi szinten (ezt most lehet hülyén foglamaztam) mindent 100%-osra csinál. A gyakorlatban imádja a félig megoldott dolgokat. Kéne mögé egy inas, aki becsukja utána az ajtót, lekapcsolja a villanyt, helyére teszi a cipőjét, felhozza az iskolatáskáját, kihegyezi a ceruzáit. Mikor már ezredjére szólok ugyanazokért a dolgokért, az annyira fárasztó. Kollegám Pisti szerint (szintén skorpió) fogadjam el, hogy ilyen és hagyjam élni:-D

Naszóval Karesz idén sokkal de sokkal nyitottabb személyiség lett. Sok új barátja van, a suliban is egyre több gyerek felé nyit, bár könnyen váltogatja a legjobb barátokat. Ebben Miki is és Matyi is más volt, ők a ragaszkodó típusok. Karesz általában összebalhézik a többiekkel, benyomja a durcit, aztán irtó nehéz kiengesztelni.
De lelkesen jár ministrálni is. Néha az az érzésem, hogy ő húzza maga után a Mikit.
Ősszel még pap akart lenni, mostanra farmer. Nemtom Mara szüleinél szóljak-e az érdekében, mert még nem túl komoly a dolog. Mindenesetre részletesen kifejtette, hogy ő nagyon kemény és erős csávó lesz, mert még a házát is egyedül fogja felépíteni.

Még mindig rubik kocka függő. Megtanulta kirakni a kockát, tök mindegy, hogy 2x2, vagy 3x3, vagy 4x4 vagy 5x5... Én csak sasolok, mikor forgatja, rakja. Második lett a sulis rubik versenyen, ahol felsősök is indultak szép számban. Karesz volt az egyetlen első osztályos.

Épp a fogszabályzós project elején vagyunk. Hihetetlen, hogy milyen kuszák lettek a fogai. Ráadásul rosszak is. Vele annyit voltam már fogorvosnál, mint az összes többivel együtt kétszer. Jövő héten megkapja élete első fogsziját. Vele leültem megbeszélni, hogy akarja-e vagy sem, mert nem olcsó mulatság, ha nem teszi be a szájába és nem akarja hordani, akkor én nem költök rá egy fillért sem. Megbeszéltük, jöhet a szabályzás. Kivehető készüléke lesz. Lényegében a feladata most csak annyi, hogy legyen helye a kibújó fogaknak, kicsit tágítani kell a felső ívet, az alsót, meg előrébb hozni.
Egyébként a fogorvosnál is mindig van egy 5 perces zokogási időnk. Anélkül nincs semmilyen attrakció ott. Tök mindegy mit csinálnak, Karesz bőg vagy 5 percet, utána lehet húzni, tömni, lenyomatot venni, fogkövet leszedni. De csak így működik:-D

Mit akartam még mondani? Mostanában inkább Marikához húz. Miki felvette a nagytestvér figurát, hagyja a kicsiket kibonatkozni, ritkábban áll be a szerepjátékaikba.

Na pár fotót a 8 évesről is hoztam. Versenykockát kért, 3x3-ast.
 Őt igazán nehéz fényképezni. Vagy oda sem néz, vagy ilyen jó arcokat vág:-D


  
 De mutatják a képek, hogy a csapatért bármit. Szeret együttjátszani a többiekkel, szeret irányítani is, de nem olyan vészes:
És mostanában kifejezetten jól kijön a tesókkal is, különösen Marikával. Miután sulis lett, volt kettejük között egy diskrét mosolyszünet. 
Karesz: A kedvenc nyári képem róla.





2 megjegyzés:

  1. Nézem: minden nagyon rendben.
    Ugyanis azon gondolkodtam, talán pszichiáter kell ide...
    Én két ilyen beteggel élek együtt, nálam nem probléma. De azt állíthatom, hogy mielőbb szembesül vele annál könnyebben kezeli életében.

    VálaszTörlés
  2. Boldog születésnapot Karesznak!
    Szerintem marha jófej kissrác, nekem ő a kedvencem a gyerekeid közül :)

    VálaszTörlés