Gyerkőceim életkora

2013. február 26., kedd

Beszámoló

Ezer éve nem írtam semmi összefoglalt a mindennapokról. Tervbe volt véve egy 2012 évi visszatekintés, hogy milyen évet is zártunk. Most már csak tömören annyit, hogy irtó nehéz év van a hátunk mögött, de valahogy minden megoldódott. Sok változás ért bennünket, főképp az én munkába állásomnak köszönhetően. Bár a szabadidő mennyiségem nagyon lecsökkent, azt hiszem kifejezetten jót tett, hogy nem folyton otthon leledzem. Minden reggel, mikor átlépem a kórház kapuját, valami hihetetlen nyugalom tölt el. Tényleg jól érzem itt magam. Biztos van valami kavarc a fejemben, de nekem minden kórház otthonos, szeretem a szagát, azt a miliőt, ami ott van. A legtöbb nyugtalanságot az otthoni dolgaim okozzák. Mindig izgulok, hogy épp mikor kinek lesz valami sulis, ovis, bölcsis plusz, amit nem szabad elfelejtenem. Izgulok azon, hogy épp ki lesz beteg és mennyire lesz beteg. Lekopogom, hogy bár sokat voltak betegek a gyerekek, amolyan igazán komoly, masszív betegség még nem döntött le a lábáról senkit. Így aztán nyugodt szívvel hagytam a csapatot apósomra és Erzsi nénire. Apósom rengeteget segített, ezért külön hálás vagyok neki. Ha egyik nap hívjuk, akkor akár már aznap este ott is van nálunk. Erzsi néni meg szerintem jól keres a Selmeci családnál:-DD

Marika eszméletlenül sokat fejlődött a bölcsiben. Már délután is pelus nélkül alszik, bár az utóbbi időben inkább csak fekszik, mert minden második napon tud csak aludni. Úgy látszik ő is echte Selmeci, vagyis kis alvásigényű gyerek lesz. Nálunk csak Miki aludt egészen középső végéig, a többiek már kiscsoportban a plafont bámulták. Ezek szerint Marika sem lesz kivétel.
Szerintem egyre csajszisabb, tényleg annyira más, mint a fiúk. A játéka még mindig inkább a fiúkéra hasonlít, de azért sokat tesz-vesz a kiskonyhában, imád boltosozni (főleg apával), ja és nála nagyon nem mindegy, hogy milyen ruhát akarok ráadni. Alig három évesen kerek-perec közli, ha valamit nem hajlandó felvenni.

Leginkább Karcsi adja fel mostanában a leckét. Néha tényleg olyan, mint egy mániákus depressziós alkat. Egyszer totál hepi és ömleng, máskor minden sz@r és utálja az egész családot. Néha nagyon nehéz megszelídíteni, van, hogy olyan szintig elmegy, hogy már nincs is kedvem hozzá. A múltkor is valamin megsértődött, apának már nem volt hozzá türelme, hiszen beteg volt. Én kérdezgettem Karcsit, hogy mi a hézag, mondja már el, de csak rugdalt felém, kiabált, hogy hagyjam békén, neki még esti mese sem kell soha többé. Egy ideig próbálkoztam, aztán mikor láttam, hogy semmi eredmény, végül fogtam magam, felálltam és mondtam, hogy akkor szép álmokat, szóljon, ha képes emberi módon viselkedni. Mikor ki akartam menni a szobából, utánam rohant, belém csimpaszkodott és zokogott úgy, hogy rázkódott az egész kis teste. Kérdeztem, hogy miért sír, azt mondta, hogy azért, mert ő olyan rossz fiú. Végül volt mese és beszélgetés és sok-sok puszi és másnap reggel ismét egy hepi Karcsival találkoztam. Mostanában a gyerek bibliából kell neki olvasni, amit a keresztelőjére kapott, és nagyon élvezi.

Miki fura. Lehet, hogy teljesen normális másnak, hogy egy gyerek ennyire nem olvas és szinte alig érdekli valami, de nekünk ez komoly aggodalomra ad okot. Miki lényegében csak a fociskártyáival foglalkozik. A suliban az egyik legjobb tanuló, szépen olvas, nagyon szépen ír. Csak egyszerűen semmit nem csinál azon kívül, ami kötelező, és folyton unatkozik. Még Karcsinál is van olyan, hogy rákattan egy témára és azt szó szerint kivesézi. Pl. hogy ki merre járt már külföldön. Minden ismerősét végigkérdezgette, nézegette a földgömböt, a térképeket. Miki meg csak úgy van. Egyszer elővett egy könyvet, aztán a 20. oldal körül lerakta. Nekilát valami nagyobb alkotásnak, de alig a negyedénél már rémesen unja. Talán még hímzésben volt eddig a legkitartóbb, bár mostanában már nagyon azt sem csinálja. Azért azt örömmel konstatálta, mikor tegnap közölte velem, hogy egyre több barátja van a suliban. Mostanában Balázs haverjának sem ír Tunéziába, gondolom ez lehet az oka. Szerencsére egész jókedvű, így legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy lehangolt és semmi sem érdekli:-D

Matyi meg hozza a szokásos formáját. Őszintén szólva eszméletlen könnyebbség, hogy nem kell rá folyton figyelni, vagy együtt tanulni, mert a kicsik tényleg szinte minden vegyértékem lekötik. Matyi mindenféle versenyekre megy: matek, szolfézs, klarinét. Sokszor emlékeztet a gyerekkori magamra, de ő azt hiszem sok szempontból jobb, mint én voltam. Annyit mulatok azon, hogy míg a többiek mesét néznek, vagy épp unatkoznak, akkor Matyi épp olvas. Ugyanezt csináltam anno én is, amitől a bátyám majd hülyét kapott. Csak még két oldal, csak még egy fejezet… Még ma is képes vagyok főzés közben is akár pár sort olvasni, ha nagyon izgat a könyv. Matyi ki is készítette nekem az egyik mostani nagy könyvélményét. Hamarosan el is kezdem, az tuti.

Sokat panaszkodik amiatt, hogy engem nem talál vidámnak. Apa és Matyi szerint is sokkal vidámabb és jobb fej voltam a régi lakásban. Biztos igazuk van. Sokszor érzem magam olyan fáradtnak, hogy kemény erőfeszítés kell ahhoz, hogy tegyem a dolgom. Én is szeretnék többet nevetni, de Marika és Karesz mindent megtesznek azért, hogy néha kínkeservesen haladjon a délután, az este. És igen, ha már addigra felhúznak, mire hazaérünk, akkor a nagyok is megisszák a levét. És igen, sokat ront a hangulatomon, ha épp ezerrel fáj a hátam, vagy iszonyúan szar a térdem (utóbbi asszem megjavult végre, gyorsan lekopogom), vagy érzem, hogy egy betegség húz és csak a túlélésre játszom és még egy apró irracionálisan viselkedő gyerek is keresztbetesz, vagy cipelteti magát ordítva az utcán. Ilyenkor elég még egy kis adalék, ami még nehezebbé teszi a napot és az már tényleg beteszi a kiskaput.

Szóval remélem a tavasz majd sokat segít a helyzeten. Tervezem a virágokat, amiket még egyik évben sem ültettem el, nade majd idén. A hímzés tervem is asszem épp ezért lett ennyire túlzott és romantikus, mert vágyódok sok-sok szépre. Néha a lakást is szeretném szépíteni, de mindent próbálok tologatni, mert anyagilag tényleg meg kéne izmosodnunk ( a függöny is csak terv maradt, de legalább karnis már van!). Még egy utolsó részlet és kipipálhatjuk a szülőktől kapott kölcsönt. Szüleimnek (ezer hála ezért) nem volt fontos, hogy ennyire siessünk, Viktornak viszont igen, és ha neki az, akkor nekem is az. Utána meg nekilátunk a horribilis összegű hitelünk szép apránkénti lefarigcsálásának. Már nem szorongok miatta, megszoktam. Gáz. De jobban örülnék, ha kijönne az éves tájékoztató, és csak 7 számjegyű lenne. Szóval spórolni kéne. És minden hónap végén Viktorral nézzük, hogy már megint mire ment el ennyi pénz, pedig nem vettünk meg egy csomó dolgot, ami jó lenne. Egész télen terveztem magamnak egy szép pulcsit, egy szép felsőt (egy fehér nagyon kéne), egy csini nadrágot. Semmit nem vettem. Pedig sok szép dolgot láttam. Viszont a gyerekek mindig kapnak új ruhát, mert Karcsi szegénykém csak a nagyoktól levetetteket hordja, Miki iszonyúan hirtelen nőtt, Matyi meg csak simán nő és már mindene bokalengetős, csukló felett érő. Alig veszem le róla a ruhát, már Miki is szinte azonnal kinövi. Marikánál meg nem nagyon van utánpótlás ruhában, neki vennem kell. Még szerencse, hogy Csédóra anno hozott egy nagy zsáknyi csini rucit. Egyre több ruhácskába belenőtt Marika, de a bölcsiben akkor is nagy a ruhafogyás, így kellett vennem neki ezt-azt. Jön a tavaszi cipő időszak… Khm… De akkor sem veszek kínait, vagy szart, mert a jó cipő jó a lábnak is. És most kéne megvenni Viktornak a jövő évi téli bakancsát. 5 évig kihúzta a mostanival, idén kezdett el beázni, meg szörnyen rondán kinézni. Ezt mindenképp meg akarom venni! Asszem a csini átmeneti kabátot megint kihagyom, a nagykabát után rögtön jöhet a vékony nagyon tavaszi.

Melóról annyit, hogy március 12-én visszakerülök a kontrollingra. Várom. Meg nem is várom. Megszerettem a mostani főnökeim, de a munkát annyira nem szeretem. Arra jó volt, hogy egy csomó embert megismertem a kórházban, és arra is jó volt, hogy újra szoros barátságot kötöttem a telefonnal, ami éjjel-nappal csörög és néha egyszerre három mellet strázsálok. Jó volt orvosok közelében dolgozni, figyelni a sürgés-forgást, az emberekkel való bánásmódot. Bár ez egy kicsit másabb verzió, mert a fizetős osztály mellett csücsülök napi 7 órában. Agyilag nagyon nem használnak ki, a meló nem terhel meg, néha van egy-egy incidens, de a legtöbb problémám abból adódott, hogy a munkakört és a feladatokat nem adták át rendesen. Hát igen, senki sem számított arra, hogy a kolleganő, akit helyettesítenem kellett, a kényszerszabadság után utcára kerül. Sajnáltam nagyon és csak a helyi pletykákból tudom, hogy mit csinált. Kár volt…

Főnökeim ikrek. Ez egyrészt szórakoztató, másrészt rémes. Nehéz úgy magáznom őket, hogy amikor egyikről mondok valamit a másiknak, akkor mégis keresztnéven mondom. De mindkettő nagyon emberséges és rendes ember. Keveset beszélgetünk, keveset tudnak rólam és én is róluk, legtöbb benyomást inkább a közös munkakapcsolat adja. A legtöbb témát meg a sok gyerek, mert az egyik főnökömnek szintén 4 van. És annyira jó hallani, amikor ugyanazokon a dolgokon vekeng, mint én. Pl. ő is utálja a farsangot:-DD, és ő is aggódik azon, hogy 4 gyereknek hogy adja meg majd az inuló tőkét a nagybetűs életbe. Egyébként bár ikrek, sok dologban annyira másak. Egyszer poénból írok egy listát, hogy miben másak. A legkardinálisabb eltérés, a humorérzék, ami döbbenetes, hogy az egyik mennyire vicces, a másiknak meg nulla szinte. Sok dolog van, amit a közvetlen főnököm nem jól csinál. Szerintem engem, mint orvosigazgatói titkárnőt sokkal jobban igénybe kéne vennie. Majd talán elmondom neki, ha visszamegyek a kontrollingra, hiszen az utódomnál teljesen új lapot nyitnak majd.

Ja, és közben volt egy rendkívül előnyös állásajánlatom, amire nemet mondtam. Igent mondtam volna, de helyileg olyan messze van, hogy nemet mondtam. Most nem vállalhatom azt be, hogy napi 1-1 órát utazzam oda-vissza. Még túl kicsik a gyerekek. Megtisztelő volt régi főnököm megkeresése, nagyon jól esett, nagyon sokat filóztam rajta. De mindig az volt a vége, hogy nem tudnék mindkét helyen, vagyis melóban és otthon is helytállni. És nekem még mindig az otthon a fontosabb.

5 megjegyzés:

  1. Szörnyen nehéz az egyensúlyt megtalálni a család és a munka között. A gyerekek is jól feladják a leckét. Ami fontos: mindig szánj magadra is időt! Nem könnyű egy ekkora családban, de szükséges. Különben te fogod megsínyleni. Nekem a gyógytornász mondogatja az utóbbi időben, hogy egy nő mennyi terhet cipel a családban. Ezért beteg a gerincünk, egyebünk.
    Alkoss! Mert az kikapcsol! :)

    VálaszTörlés
  2. Egy óra utazás sok??? Én minimum annyit megyek, de sűrűbben többet.
    Kolleganőt rúgtak ki mert jöttél? Törvény szerint mikor áll munkába a köv. gyeses? Mert akkor menned kell.
    Abban a gondolkozásban ragadtál, ami a kezdetekkor volt. Hiba. Mármint a munkakezdésed idejében. Ennél sokkal keményebb világban vagyunk.
    Talán meg lehet találni az egyensúlyt a munka és a gyerekek között. Én nem tudtam! Ahhoz az szükséges, hogy a munkahelyen el kell feledkezni Róluk. Ah!
    Gyerekek: nagy gond. De az összegzés segít világosan látni. Nincs tökéletes család.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Phan! Hát igen, ezt már nekem is mondták, hogy család nem mindig tesz jót az egészségnek:-DD Alkotok, mert anélkül hiányérzetem van. Vagy olvasok. És próbálnám emelni az úszásaim számát, de nem megy, mert a gyerekeket nem tudom hova rakni... Majd ha kicsit nagyobbak lesznek. Folyton ezt mondjuk!

    Beáta! Ki nevelné a gyerekeim, ha napi 10 órában lennék távol???? Nekem még kicsik, a legapróbb még bölcsis. A legstabilabb segítségem a fizetős néni!!!
    Nem érzem, hogy hiba lenne a gondolatmenetemben, ha a család áll első helyen, nem a karrier.
    Nekem azért kellett jönnöm azonnal, mert a másikat kirúgták. Márciusban mehetek vissza az eredeti helyemre.
    És tényleg nincs tökéletes család. Csak remélem, hogy legalább nem rontunk azon, amilyen.

    Tusi! Hát ez van!

    VálaszTörlés
  5. Szia Dóra!

    Nagyon szeretem olvasni a soraidat, jót nevettem, én is rühellem a farsangot. Megúsztuk idén, pont úgy mentek ki a kölykök NL-be. Tudom, Nekik fontos, bár szerintem nálunk nem dívik a pózolás és a szereplés egyik gyerkőcnél sem :D jó lenne talizni, bár azt hiszem ez majd csak vénségünkre sikerülhet... Azért ne adjuk már fel, na!;)

    VálaszTörlés