Gyerkőceim életkora

2012. szeptember 20., csütörtök

Régi adósságom - kereteztettem

Na most aztán már tényleg elkerülhetetlen az új blogfelület használata. Ma automatice átállított engem is a rendszer a régiről, pedig azt már kentem vágtam, itt meg majd megint bénázhatok.

Lényeg, hogy itt voltak a szüleim három napig. Egyrészt azért hívtam őket, mert hiányoztak és én nem tudok menni Ajkára a sulis srácaim miatt. Másrészt hamarosan minden gyerekem "intézményfüggő" lesz és én meg megyek dolgozni. Ősziszünetem nem lesz, legközelebb talán karácsonykor mehetünk hosszabban valahova. Aztán a húgom novemberben fog szülni, így anyukám nagyrészt ott lesz lekötve, ami érthető és teljesen normális. Gondoltam ez az utolsó alkalom arra, hogy hozzám jöjjenek. Szóval felszerelkeztek ezer puszedlivel és megérkeztek hétfőn ebédre. Tegnap délután mentek el. Én párszor dobbantottam itthonról. Pl. kedd délelőtt voltam fogszabályzáson, ahol szép zöld színű gumikat kértem. Volt már piros, bordó, rózsaszín, lila és kék is:-DD Az egyik hatos fogam, amelyiken a gyűrű van, szerintem nem stimmelt, állatira mozgott, doktornő húzott is a fogszabályzón, hogy stabilan tartsa azt a fogat. Most meg olyan fura. Nem emlékszem ilyen érzésre a korábbi emlékeimből. Bár lehet, hogy akkor a középsulival és egyéb dolgaimmal úgy el voltam foglalva, hogy nem tudtam folyton figyelgetni a fogazatom:-DD Na mindegy, most végre épp csak mozog, csak hülye érzésem van tőle. Gondolom épp helyzetet változtat. A luk, amit eltűntetni hivatott a fogszabályzó, hát az valami hangyalépésben akar tünedezni. Lényegében nem nagyon látszik változás a 2 hónappal ezelőtti látványhoz képest. Doktornő szerint nagyon erős a fogágyam, nehéz mozgatni a fogakat. Vagy csak alacsony a fájdalomküszöböm, mert minden igazításnál úgy meghúzza a fogszim, hogy reklamálok, hogy ez sok, így általában enged rajta. Na lassanként haladunk, engem nem zavarnak a vasaim, majd kész lesz, ha kész lesz.
Fogszabályzás után elfutottam a keretezett képeimért. Nem lettek kész. Úgyhogy azokat majd egy másik bejegyzésben mutatom.
Amíg én elvoltam a magam kis ügyeivel, addig anyukám főzött és lekötötte a gyerekeket, apukám meg járt-kelt a lakásban a fúróval és a kalapáccsal. Egy év elteltével ugyanis vettem karnisokat és apukám lelkesen felfúrta őket. Csak a nappalira és a fiúk szobájára lesz majd sötétítő függöny. Csipkefüggöny nem lesz, mert egy csodaszép diófára néznek az ablakok, amire jó kikukucskálni. Szóval karnisok a helyükön, ha sikerül, akkor októberben veszek függönyt is. Aztán apa nekilátott felfúrni az ezer képemet. Kiürült egy hatalmas doboz, végre a falon vannak a tündérek, a gyerekhímzések, az ajándékok. Apukám pl. nagyon sokáig nézegette a Katától (Gobiboszka) kapott Marikás hardangeres babaköszöntőt, mert szerinte csodaszép és erre nem is emlékezett. Anyukám meg nézegette a Bluebell-t és mondta, hogy ő nagyon szeretne egy tündért ajándékba. Hímezzek neki egyet, aminek sárga, rózsaszín és piros árnyalatban pompázik a ruhája, olyan legyen, mintha virágszirmok lennének rajta és legyen légiesen kecses. Lényegében leírta a Mirabilia Petal Fairy-jét:-D

Szóval a falon vannak a legutóbbi képeim is. Mind megtalálta a helyét. Mutatom is őket, mert egyiket sem fotóztam még. Persze a fotók nem a legsikerültebbek, de nekem csak ilyet sikerült:-DD


Nagy büszkeségem e két kép együtt a nappali falán. (ennyire nem kontrasztos a sárga fallal, csak hát a fotó:():
Mirabilia SAL:
Az orosz hölgy:

Gyógynövényes SAL:

8 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek ezek a képek. Nagyon szépen hímzel. Nekem az orosz hölgy kerete a legjobb, nagyon harmonizál a képpel. De a töbi sem semmi :-)

    VálaszTörlés
  2. Végre felkerültek!!! :)
    A Mira képben, ha jól látom az a diófa tükröződik!
    Milyen hangulatos lesz az a kilátás télen is! :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű munkák...Igaz mindig megcsodálom... Szépen dolgozol... A keret adja meg a végső formát.....Gratulálok és várom a következő munkádat!

    VálaszTörlés
  4. Nemcsak keretezni, de kereteztetni is tudni kell. Van hozzá ízlésed, az már biztos. Nekem mindig óriási problémát okoz, ezért gyakran nem is úgy sikerül, ahogy igazán tetszene.
    A tieid gyönyörűek! :)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem a keretezős csajszi nagyon jó. Nem mindig van konkrét elképzelésem, hogy milyen keretet is szeretnék hozzá. Nameg általában nem egyedül megyek (konkrétan Mariannal - Hubbub-Dóra), szóval egyedül én is nehezen döntök.
    A mira csajszik keretével pl. nem vagyok 100%-ig megelégedve. Egy frankó erős rózsaszín márványos paszit választottunk hozzá eredetileg. Közben aztán kiderült, hogy azt már sajnos nem gyártják. Így lett ez a halványabb, sűrűbben márványozott. Nem is illik annyira az összképbe. Meg kellett barátkoznom a képpel. Húgomnál is lóg a falon egy MP kép, amit szívesen újrakereteztetnék. Na az már a keretezőnél sem tetszett, de ott a kiszolgálás is nagyon gáz volt.
    Szóval a legjobb, ha maga a keretező is ad új ötletet, vesz le olyan keretet, amire te nem is gondolnál:-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így igaz. Mostanában ugyan nem kereteztettem, de volt egy jó hely, ahová szívesen vittem a képeimet. Aztán ott is személycsere volt, és már nem segített a nő, csak elfogadta, amit kértem. Ez nem volt jó, mert tudom magamról, hogy nincs hozzá érzékem. Rengeteg képecském van, amelyeket kereteztetni kellene, de így elvinni sincs kedvem.
      Van egy másik keretező, benne talán van némi érzék, majd nála próbálkozom.

      Törlés
  6. Jaj de jó, hogy vannak olyan falaid ahová kitehetted ezeket a szépségeket!! Én állandóan keretező problémákkal küszködök, konkrétan nálunk nincs senki normális, így maradnak a fiókban az elkészült dolgaim.

    VálaszTörlés