Gyerkőceim életkora

2011. február 21., hétfő

Lassan fogynak, kopnak a téli napok

Jövő héten naptár szerint már itt van a március. Nekem az még valahogy a hideg hónapok közé tartozik. Az utóbbi években egyre inkább a nagykabátos időszak befejezése volt a március, de emlékszem arra, hogy 15-én már csak zakóban feszítettek a férfiak, kardigánban, vékony harisnyában a nők. És az is milyen messzinek tűnik, mikor a nászutunkon Viktorral egy csomó ruhát vettünk neki, mert nagyon alulöltözött volt 1 szál pulcsival a hidegben:-DD
Csütörtökön Mátyás nap lesz. Matyi már várja, hiszen kikönyörögte névnapjára a Harry Potter 2. részét. Nagy nehezen áldásunkat adtuk rá, de a 3. részt még nem kapja meg jó ideig. Abban vannak a dementorok, szerintem az még nem való neki. Most újraolvassa az első részt, időről időre átjön hozzám és részleteket olvas fel a könyvből, mondván, hogy anya is olvasta még régen. Hihetetlen jókat tudok derülni a kiejtésén. A kedvencem mégis az, hogy miután elolvasta az egész Winettout, akkor jött, hogy: - Anya, mit jelent a Sir?
Annyira kellett röhögnöm, mert én meg kiskoromban úgy olvastam végig a 80 nap alatt a Föld körült, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent a gentleman. Úgy olvastam, ahogy írják. A bátyám majd két hétig ezzel cikizett, de el nem árulta, hogy mit jelent. Aztán anyukám felhomályosított, és úgy, hogy dzsentlmen rögtön értettem:-DD Nameg ott van az egyik kedvenc gyerekkori olvasmányom, a 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója. Az egy dolog, hogy én mindig Adriánt olvastam, de még soha életemben nem találkoztam olyannal, aki a Nigelt Nájdzselnek ejtette volna kiskorában. Vagy Barry Kentet, Berrinek.
Nekem az egyik kedvenc poénom az volt, mikor addig porolták Bert Baxter szőnyegét, amíg fél órai munka után egy eltaposott krémes nyomaira bukkantak. Tesómnak az, mikor Pandora rámosolyog az ebédlőben Adrianre, de az nem tud visszamosolyogni, mert éppen egy mócsingon rágódott. Vagy mikor a fogorvos beszólt Adriannek, mikor ment hozzá, hogy fáj a foga, hogy minden nap látja, ahogy Mars szeletet rágcsálva megy az utcájában haza a suliból. Utána persze másik irányba ment haza.

Nade visszatérve arra, hogy kopnak a téli napok. Nagyon várom a tavaszt. Meg azt, hogy többet ki tudjak menni a gyerekekkel az utcára. Kíváncsi vagyok, hogy fog majd tetszeni Marikának a hintázás. Jó lenne nagyokat sétálni, kimenni vonatokat nézni a töltéshez Karcsival.

Itt volt anyukám múlt héten. Hozott egy halom színt az életembe. Rengeteget dumáltunk, illetve inkább ő beszélt sokat én meg hallgattam. De nekem így pont jó, mert nem nagyon van mit mondanom, ha meg mégis belelendülök, akkor úgy kell lelőni. Mama vállalta a srácokat, úgyhogy sikerrel megejtettünk Mariannal egy keretezést. A kávézást sajnos nem volt időnk bepréselni az időbe, mert a keretezős csajszi vagy fél órán át írta a számlát, meg amíg mi próbálkoztunk megtalálni a legmegfelelőbb kereteket, addig betévedt egy rém idegesítő pasas, akit közben inkább kiszoltált az eladó. Engem nagyon idegesített a fazon, asszem nem tudnék hosszú távon eladó lenni, mert nem menne, hogy mindenkihez udvarias legyek, pláne ha az direktbe bunkó velem.

Olvasok és hímzek. Csak a hímzést nem mutathatom, mert Viktornak lesz ajándék a házassági évfordulónkra. Candamar készlet, amolyan letisztult mintás. A szivek miatt vettem meg Judd25-től. Már majdnem kész, de elég nyögvenyelősen haladok vele. Maradjunk abban, hogy nem nekem való ez a letisztult minta téma. Unalmas hímezni na, de persze az eredménye nagyon szép lesz!
Egyébként biztos hülye dolog, de mostanában listákat írok. Két hete összeállítottam egy listát arról, hogy mit KELL meghímeznem, mit SZERETNÉK meghímezni, és mi LENNE JÓ, ha beleférne még az idei évbe. Tegnap meg sorrendbe vettem, hogy mit mikor fogok csinálni. Azt hiszem kezd agyamra menni a tél, meg a sok befejezetlen munkám. Viktor szerint megölöm a hobbim, ha folyton azt nézem, hogy mit is kéne csinálnom. De tényleg szeretném lefaragni a megkezdetteim számát, csak nem megy olyan ütemben, ahogy elterveztem:-DD Nameg asszem túl sok SAL-t bevállaltam, de asszem megoldható, hogy kicsit lassabban haladjak velük;)

Tegnap megnéztük A felolvasó-t. Nagyon felkavaró film. Nehezen aludtam el és még az éjszakai szoptatás ideje alatt (amikor félkómásan szoktam néha Marikára bukni) is ezen pörgött az agyam. Csak ajánlani tudom mindenkinek és Kate Winslett egyszerűen zseniális benne.

Még egy adalék a télhez. Híztam, pedig nem is aludtam téli álmot. Ennyit a fogyni vágyásomról. Hiába mozgom, tornázom, csak a súlyom nőtt. Próbálom azt képzelni, hogy a zsír átalakult izommá, hiszen az köztudottan nehezebb:-D

18 megjegyzés:

  1. Ismét mosolyogtam Adrian Mole Naplóján:))) Nekem is nagy kedvencem volt, bár a Zabhegyezőt nem lépte túl;) Egyetértek...a március még nekem sem tűnik tavasznak, de reménykedjünk azért.. A 30 napos előrejelzés is roppant vicces, esetleg nézd meg, ha van rá időd. Március 21-ig 6-7-8 fokok, aztán bevésték március 22-re a 15 fokot:D:D:D Hintázááás? Örülnék, ha a csajszim megajándékozna az első szülinapjára egy felüléssel:D:D:D

    VálaszTörlés
  2. Pedig én annyira de annyira reménykedek már a márciusban. Napot akarok, és kellemes időt.

    A csávó tényleg nagyon gáz volt a keretezőnél. Nem elég hogy az eladóval bunkó volt, de tulajdonképpen velünk is. Utálom az ilyen embereket, akik mindent ott és rögtön és azonnal akarnak kapni, és akkor sem köszönik meg csak belerúgnak a másikba. Mert egy köszi nem hagyta volna el a száját mondjuk, hogy elénk pofátlankodott. Vagy bocsi, vagy valami.
    Én sem bírnék eladó lenni, olyanokat szólnék vissza az ilyeneknek, hogy pikk-pakk ki lennék rúgva a munkahelyről :-D

    VálaszTörlés
  3. Ja, Adrian Mole nekem is nagy kedvencem volt, de nekem nem rémlik, hogy hogy ejtettem ki a neveket. Igaz én már 2. osztálytól tanultam angolt, szóval lehet, hogy kiejtettem őket rendesen?! Nem tudom. Úgy rémlik, hogy mindig próbáltam, de ki tudja...

    VálaszTörlés
  4. :)) én a kínai nevekkel vagyok így. megnézem a kiejtési táblázatban, aztán olvasom tovább, mintha mi sem történt volna :D

    Tavaly én is listákat írtam, és a párom ugyanazt mondta, mint a Viktor! Teljesen igazuk van, de akkor már én is sok voltam magamnak, úgyhogy muszály voltam erőt venni magamon. Kicsit tényleg más lesz az önfeledt hímezgetés hangulata, de az eredmény egyrészt kárpótól, másrészt engem néha a sodrás visz el- hogy ennyi minden szépet látunk egymásnál, úgyhogy a lista időnként figyelmeztet :))

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok Csajok!

    Nekem csak akkor nagy a pofám, ha más hobbijáról kell bölcset mondani. Én kb másfél éve nyomom a gitár tanulást, de még mindig csak a gyakorlatoknál tartok, zenét még nem játszok le. Az az elvem, hogy minden nap kell egy szinten tartó, fejlesztő technikai gyakorlás, csak után jöhet a zenetanulás. De persze sose "emelkedek" olyan szintre, amivel elkezdenék zenét tanulni. Olyan ez, mint amikor József Attila elkezdte a francia nyelvet tanulni szórátból, és eljutott a nem tudom milyen betűig. :)

    A tél meg azért csak szűnik. Én vasárnap délelőtt tök jót játszótereztem a kicsikkel. Nem kell azokat annyira félteni a hidegtől. Ki velük a szabadba, ha már egy kicsit süt a nap.

    VálaszTörlés
  6. Ja, igen, engem kicsit sem zavar a megkezdett hímzéseim száma. 44 van, de legalább tizenX van készen is, és vár a keretezésre. Csak sosem lesz rá ennyi pénzem. Szóval innentől kezdve én úgy érzem, hogy az a jó, ha azt hímzem amihez kedvem van. Mondjuk ettől független szokott rám is rám jönni, hogy be kéne fejezni ezt azt, és akkor nekiesek. De hol így hol úgy csinálom, és nincs lelkiismeret furdalásom, ha megváltoztatom.

    VálaszTörlés
  7. Szia Viktor!:)én hat évet tanultam zongorázni, és a boci-boci tarka, meg a kis szamár-induló bűvkörében ragadtam le, mert a tanárnőm mindig azt mondta, hogy Bartókhoz, Kodályhoz, Liszthez fel kell nőni :D Persze, ha most újrakezdem(30év után)lehet, hogy lesz némi foganatja, de szerintem, hagyd a módszeres fejlesztést és vágj bele... Akarom mondani, csapj a húrok közé :D

    ööö..izé... tényleg könnyebb másnak mondani!!!:DD

    VálaszTörlés
  8. Adrian Mole....én is olvastam, de én már szinte semmire nem emlékszem belőle. :-) Neked milyen jó a memóriád! :-O

    A tavaszt én is nagyon- nagyon várom! A meleget és a napsütést is, de azzal is kiegyeznék, ha már sokkal világosabbak lennének a nappalok, még mindig reggel fél hétkor szürkeség van. :-(

    Keretezés: na, én nem mostanában jutok el oda. :-( Munkahelyre még semmi kilátás és már a Norbertem állása is veszélyben. :-(
    Viszont majd feltétlen mutasd a keretezett képet!!! :-)))

    Viktor, szerintem is ki a gyerekekkel a szabadba...az apukájukkal, én pedig hadd maradjak otthon és hímezhessek! :-DDDD

    VálaszTörlés
  9. A tavasz jön!!! :D Legalábbis nekem ebben kell bízni, mert elegem van a télből!!!

    VálaszTörlés
  10. Én is utálom a telet, a hideget, a sötétet, a ködöt, és a téllel járó tunyaságot és hízást is. Tavasszal napsütésben még a fogyókúrának is tudunk örülni, igaz?

    VálaszTörlés
  11. Adri! Hihetetlen, de a Zabhegyezőt még sosem olvastam. Vagy ezerszer terveztem már, de nem jutottam el odáig. Apukáméknak megvan, majd ha otthon járok, lenyúlom.

    Mariann! Biztos rém szar kereteket találtunk volna, ha az a pasi végig azt sasolja, hogy mikor végzünk:-DD
    Irigylem, hogy nincs lelkiismeretfurdalásod. Én valahogy úgy vagyok ezzel, hogy a Vermeer kép biztos haragszik rám, mert hozzá sem nyúlok. De idénre egyértelműen túlterveztem magam.

    Hesztia! Éljenek a listák! Örülök, hogy nem csak én csinálok ilyet!;) Figyi! Arra még nem gondoltál, hogy felírod a vágyhímzéseid címét, kalapba dobod és húzol?

    Viktor! Bármikor kiviheted a srácokat! Marikát is:-DD Én is szívesen megyek.

    Viki! Majd mutatom a keretezetteket. Munkahelygond:( Sajnálom és drukkolok, hogy az uradnak maradjon.

    Amilgade! Legyen igazad! Nekem a szívemben igazi tavaszt hozott a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság! Nálad olvastam róla. Köszi az ötletet!

    Magdi! Hát én is reménykedem, hogy a tavasz a fogyiban is segít majd!

    VálaszTörlés
  12. Dóra, ez még nem fordult meg a fejemben...deee ki kéne próbálnom! :)

    Bár én ritkán ajánlgatok másoknak, de a Zabhegyezőt tényleg érdemes elolvasni.Gimis koromban többször is olvastam, kíváncsi lennék, hogy most mit gondolok róla :)

    Mariann,tulajdonképpen engem sem maga a szám zavar, nem is tartom őket nyilván. Inkább onnan szokott indulni a dolog, hogy mondjuk június van és "hogy nincs kész még semmi idén"? Relatív kevés időm van rá, de azért folyton molyolok valamin, és akkor miért nincs újabb képem a falon? vagy, hogy minek kellett sátrat vernem a bejárat mellé, hogy várjam a postást a készlettel, ha már 4 éve ott áll, és még bele sem kezdtem :D

    VálaszTörlés
  13. Hát lehet, hogy az a különbség, hogy nekem ugye azért ez az elkészül a sok megkezdett ellenére :-D Nekem napi 1 szál elvarrás is szükségeltetik, különben elvonási tüneteim vannak :-DDDD
    A night nymph-et is azért gyöngyöztem meg ilyen hamar, mert szombaton gyerekzsúr volt nálunk, és ugye ez elvitte az egész napot, estét, nem hímeztem semmit. Úgyhogy vasárnap gőzerővel pótolnom kellett a hiányt:)
    Meg hát nekem is van csomó olyan készletem, amit még az ősidőkben rendeltem :-D és még bele sem fogtam. Nem tudom, nem zavar, én szeretem időnként kibontani őket, megsimogatni a fonalakat, megnézni a mintát, hogy hol kezdeném, merre haladnék. Nem baj ha nem jutok oda, hogy hímezzem is :-D

    De ez nem azt jelenti, hogy nem írok listát én is időnként! Néha rám jön, hogy kell lista, és befejezni akarok, néha meg nem :) És amikor befejező szakaszban vagyok, akkor azt is élvezem épp, és nem kényszerből csinálom.

    VálaszTörlés
  14. hát végül én is meglepődtem, mert Holdújévkor akartam egy montázst csinálni és kiderült, hogy nincs mindenem itthon, mert 15 képet vittem a keretezőhöz, elhozni meg egyenként fogom...:D
    És akkor megint nem a készleteim zavartak, hanem magamra mérgelődtem, hogy ha így is lehet, akkor mi a szöszért nem így csinálom...miért kell nekem eljutni a kiakadásig, majd a listaírásig? :DD

    A válasz szerintem pedig az,amit te is írsz: néha ilyen idők vannak, néha meg másak. Ennyi. Na, de ezt az egy szál elvarrást, ezt be kéne vezetnem ... Irtóra tetszik :)))

    VálaszTörlés
  15. Szió, Dóra!
    Én a Harry Potter második részétől sokkal jobban pánikoltam...a felirat a falon, a suttogás a csövekből, a Hargid körüli rejtély, a kővé dermedt diákok... szerintem ez jóval rémisztőbb a harmadik kötetnél. Jó persze, abban vannak dementorok, de ott van Harrynek Lupin és végül Sirius is... A másodikban annyira magára van utalva.

    VálaszTörlés
  16. Hesztia! Ez a nincs még kész semmi engem is egy csomószor zavart, mert akármennyit hímeztem valahogy olyan kevéskét fejeztem be. Vagy csak kicsiket. Semmi komolyat!
    Szóval ebben Mariann a nyerő, mert ő mindenbe belekezd mégis csinál kicsiket nagyokat és be is fejez jópárat egy év alatt...

    Mariann! Akkor asszem nekilátok egy DIM készletnek, üsse kavics. Kényszeres vagyok, érzem én:-D

    Csenge! A könyvet már beszereztük, és ha jól tudom Matyi az osztálytársaival már végigbeszélte a második részt részletesen. Én mindegyik köteten izgultam és kíváncsi voltam. Max. majd ha Matyi mégis fél, akkor alszik a zsufi gyerekszobában a kicsik között:-D

    VálaszTörlés
  17. akkor ezzel sem vagyok egyedül,már azt hittem, csak én vagyok ilyen teljesítmény-kényszeres :)) Miközben persze, megint a bejárat környékén táborozom! Bár ezt most a párom rendelte...szóval én teljesen ártatlan vagyok... Na,jó! Én mutattam meg neki a készletet:D
    Majd mindenképp fotózd,Dóra,ha elkezded! ki ne hagyjál már bennünket ebből a kollektív kényszerességi buliból :D

    VálaszTörlés
  18. Itt vagyok én is a harmincvalahány elkezdett hímzésemmel:-D S idén még nem csináltam semmit, szinte csak RR-kendőket. HubbubDóri, irigylem a napi egy szál hímzést:-) Én most úgy vagyok, hogy minden nap kötök, az nem marad ki sosem. Most sok minden kell egyszerre ajándéknak:-) Aztán majd újból jöhetnek a hímzések.
    Dóri, nemcsak a Vermeer-lány haragszik, szerintem az én Pink Rose-om is:-DDD

    VálaszTörlés