Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2010. november 12., péntek

Karcsi 3 éves lett

Sok dologról írhatnék, de valahogy nincs túlzottan kedvem hozzá. Fejben szerintem legalább 10 bejegyzést készítettem a blogba, de valahogy nem íródtak meg. Ezt viszont mindenképp gondoltam hogy megörökítem, mert legkisebb fiunk múlt héten, konkrétan november 4-én Károly napján 3 éves lett. Épp Ajkán voltunk, ahogy tavaly is. Karesz kapott egy tiramisu tortát marcipánnal (az utolsó falatig megette a marcipánt és egyik tesójának sem adott, hiába kérték) tőlünk egy Anna, Peti és Gergő könyvet, amiben a normális sztorik vannak, tehát veszekedés, mérgelődés, roszcsontkodás, időhúzás, amik nálunk is vannak. Lényeg a lényeg, nem csak a rózsaszín jön át, így aztán a gyerekek nagyon élvezik hallgatni, én meg asszem elég meggyőzően tudom olvasni a nyűgös vagy mérges vagy kiabálós anyukát:-DD És kapott Karcsi még egy Bogyó és Babócás memória játékot. Nagypapáéktól pedig egy Transformerst kapott, hogy végre ő is becsatlakozhasson a nagyok játékába. Ő ugyanis általában vagy kiszorult, vagy az egy szem törött transformers dinóval játszhatott. Mivel nemrég volt a Transformers film a tv-ben én is nagyon kiművelt lettem. Karcsi I. Optimus nagyvezért kapott, ami automatice átváltozik, tehát nem kell attól félni, hogy valamijét letöri, vagy rosszul hajtja.
A szülinapi tortázás jól sikerült. A gyertyákat másodjára el is fújta az ünnepelt, a játékokat felavatta, aztán másnap együtt elmentünk még két transformerst venni, mert Miklóska nem bírta megemészteni, hogy ő semmit sem kapott és hogy neki már ezer éve volt a szülinapja és még olyan messze van a névnapja (szomorkodós kép mellékelve). És ha már Miki kap egy ajándékot, akkor már Matyi sem maradhatott ki. Szóval Blekbörddel és Acélfejjel bővült a csapat.Ajkáról most nem írok bővebben. Jó volt, rövid volt és nagyon-nagyon kellett, hogy kicsit kiszakadjak Budapestről. A mélypontok mélypontján voltam lelkileg és mivel folyton beteg volt valaki fizikailag is. Már elindultam felfelé az emelkedőn és most már nem fáradok ki mindentől, nem akadok ki mindenen. Két hete még egy kő átlépése is sziklamászásnak tűnt. A fáradtság sajna megmaradt, Marika valszeg fogat növeszt, mert borzasztó éjszakák vannak, nem vagyok 3-4 ébresztéshez szokva. Remélem fog kijön és rendeződik a dolog. Hozzátáplálás folyamatban, kiscsaj kapott tőlem 1 hónap haladékot és aztán úszni megyek orvosi kötelező javaslatra. Kell, nincs mese!Hajam levágattam. Csomókban hullott. Fodrászom szerint a strapa az oka, mert a vérképem tuti.
Ja, a héten próbáltam barátkozni. Talán írok erről is pár szót. Vegyes volt az egész, de elmegyek a legközelebbi alkalommal is a beszélgetésre, mert kíváncsi vagyok, hogy mi lehet belőle. Kell az élőszó, mert abból nekem elég kevés jut.

És igen, keresztszemeztem az utóbbi időben, de nem olyan sokat. Majd fotózom és mutatom, de a gépben lemerült megint az elem és venni kéne. Hiába ígérte az uram, hogy vesz aksikat, valahogy csak nem akarnak megérkezni. Így aztán elemekkel szennyezem a környezetet és próbálok nem gondolni a fentartható fejlődésre. Ha lesz házunk lesz komposztálónk! Tuti! Tusinak üzenem, hogy komolyan szelektívezek! Miből lesz a cserebogár!

Legyen egy kis poén is a bejegyzés végén. Aki nézte a Született feleségeket, az tuti képben lesz. Miklóskáék az oviban vulkánt készítettek só liszt gyurmából, a közepén az az üvegizé az, amibe a "lávát" kell önteni. Végignéztem az elkészült műveket. Mindössze annyit tudok mondani, hogy ez bizony PUMA!:-DDD Íme:

8 megjegyzés:

  1. Boldog Szülinapot Karcsinak!
    Rohan az idő,mintha tegnap írtál volna a születéséről!
    A vulkán pedig nagyon király! :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog szülinapot Karcsinak! :-)

    VálaszTörlés
  3. Isten éltesse sokáig Karcsit ! Nagyon szeretem a srácokról a képeket, olyan szépek! Baba-mama kör nincs katolikuséknál, ahova járni tudnál?

    VálaszTörlés
  4. Köszi lányok!

    Csédóra! Ez amolyan baba-mama kör volt, félig kötetlen, félig irányított beszélgetéssel.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon sok boldog szülinapot Karcsinak!

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot Karcsinak!!! Az Isten éltesse sokáig!

    VálaszTörlés
  7. Boldog szülinapot Karcsinak!

    VálaszTörlés