Gyerkőceim életkora

2010. szeptember 20., hétfő

Elmaradt keresztelő

Filóztam rajta eleget, hogy írjak-e erről bármit vagy inkább hallgassak? Ha írok, akkor írjak-e véleményt is, vagy csak a száraz tényeket? Lehetek-e kendőzetlenül őszinte a saját blogomon, avagy sem? Véleményem és tapasztalatom szerint az őszinteség sokszor egyáltalán nem kifizetődő. Ma már gyakran azt nézem, hogy mit akar hallani a velem szemben álló, nem azt, hogy én mit gondolok az adott helyzetről, dologról. Ha véleményt mondtam, ami esetleg nem volt kellemes a másik fél számára, neadjisten teljesen őszinte voltam, kivétel nélkül szinte mindig csak sértődöttség volt a válasz. Aztán esetleg utána idővel enyhülés és nagy ritkán még az igazad volt mondat is elhangzik. Na nem azt mondom, hogy minden helyzetben igazam van, ha tévedek tudok bocsánatot kérni, ami nagyjából ugyanolyan idegbeteg hangulatú helyzetet eredményez, mint az őszinteséggel együtt járó "megbántás". És csak remélem, hogy velem is szoktak őszintén beszélni mások, nagyjából tudom, hgy ki az, akire számíthatok... Nade nem erről akartam írni, elkalandoztam.

Szeptember 19-ére tűztük ki Marika keresztelésének időpontját. Mindenkivel leegyeztettük ezt a hétvégét, többeket meghívtunk, a szülőket mindkét részről, a testvéreket mindkét részről valamint Viktor és én is meghívtuk plusszba a saját keresztszülőnket. Mindkettőnknek már csak a keresztanyja él, így aztán Hugival és Zsókával bővült a végleges létszám.Marika keresztszülőinek a bátyámat és feleségét, Orsit kértük fel. Balázs már keresztszülője Matyi fiunknak, de Orsi akkor még nem volt a bátyám felesége, így anno Klári lett Matykó keresztmamája.

Készültünk a keresztelőre, tettben és lélekben egyaránt. Még az sem tántorított el, hogy Marika csütörtök estére jól betaknyosodott, pénteken még láza is volt. Biztos voltam benne, hogy ügyesen kikúrálom a takonykórból és minden simán zajlik majd vasárnap. Szívtam az orrát, fújtam neki Stérimar babyt, cseppentettem Nasivint, szoptattam gyakrabban és kisebbeket. Közben megrendeltem a tortát, bevásároltunk mindent a hajtoványhoz, hogy ha a vendégek a keresztelői ebéd után feljönnek, akkor tudjam mivel kínálni őket.
Aztán jött szombaton a telefon bátyámtól, hogy Dávid fiúk (kisebbik) kórházban van. Őszintén szólva már akkor éreztem, hogy ebből a keresztelőből nem lesz semmi, amikor a tesóm mondta, hogy van egy kis gond. Aztán jöttek-mentek a telefonok, az sms-ek. Én bevallom a végére lelkileg nagyon elfáradtam és jól kibőgtem magam Viktor vállán. Az ünnepi ebédet a vendéglőben lemondtuk, a plébánián is járt Viktor, hogy stornózza a keresztelőt. A tortát hazahoztuk, ettünk belőle egy-egy szeletet, a többit pedig az uram ma bevitte a melóhelyre, hogy a haverok felfalják. Ilyen volt a dobos torta. A feliratból egy d betű hiányzik, mert én Keresztelődre feliratot kértem. Na mindegy:Véleményem szerint lett volna pár megoldás arra, hogy ezt a keresztelőt megtarthassuk, de hát ez csak az én véleményem. Őszintén szólva én már arra sem nagyon tudok gombot varrni, hogy hogy lehetséges az, hogy én a négy gyerekemmel a szüléseket is beleszámítva feleannyit sem voltam kórházban, mint a bátyámék akár egy gyerekükkel. De mindez azt hiszem lényegtelen. Talán nagyobb nekünk a lélekjelenlétünk, talán ügyesebben ápolunk beteget Viktorral vállvetve, talán ha az egyikünk pánikba esik (erre én vagyok a hajlamosabb) a másik okosabban csitítja. Még soha nem jártunk az ügyeleten és soha nem is hívtuk ki egy gyerekünkhöz sem. (ezt most lekopogom) Ha nagyon nagy volt a gond, akkor hívtam hozzánk el anyukámat, mert nekem elegendő az ő sok-sok éves tapasztalata és segítsége. Bízom benne és bízom a saját ösztöneimben is. Eddig bejött. Minden nagyobb betegségnél várok három napot, ha még akkor is van láz, amit addig megfelelően csillapítok, akkor hívom s.o.s-ben a doktorbácsit. Ő megnézi a beteget, és ha indokoltnak tartja az antibiotikumot, akkor felírja, ha mondja, hogy várjak vele még pár napot, akkor max kiváltom és hűtőbe teszem. Karesz eddig a három év alatt 2 alkalommal kapott antibiotikumot és a nagyok adagját is meg tudom számolni két kezemen.

Amiért lelkiismeretfurdalásom van, hogy az első kérdés Dávid kórházba kerülésével kapcsolatban bennem az volt, hogy: - Vajon most indokolt volt-e!
Erre a mindig higgadt és objektív apám válasza az Igen volt. Persze a felvételi diagnózisban már megint nem egyezik a felek véleménye, de akkor ettől tekintsünk el. A lényeg, hogy van egy beteg gyerek, akinek meg kell gyógyulnia. És pont.
Fordított helyzetben én mozgósítottam volna apósom, hogy menjen be a kórházba a gyerek mellé, én meg egy délutánra elmentem volna, hogy keresztvíz alá tartsam a leendő keresztgyereket. Közben persze izgultam volna, hogy minden simán megy-e otthon, de pár telefonnal biztos meg tudtam volna magam nyugtatni. Nameg ott van Viktor, aki ilyen helyzetben tartja bennem a lelket és biztosítja a nyugodt hátteret, hogy a mosolyom őszinte legyen és figyelmes, ne egy idegbeteg, fél tudatával folyton otthon lebegő anya legyek.
De nem én voltam, aki a döntést hozta. Mindenki más vérmérsékletű, mindenki másképp tud alkalmazkodni. Így hát végül mi alkalmazkodtunk mind a tizenketten egy ember akaratához. A döntés helyes volt, mert így legközelebb nem lesz rossz szájíze a dolognak, mert megtehettem, hogy valaki kérésnek engedek, mert ki tudunk tűzni egy újabb időpontot. De közben mindig bennem bújkál a gondolat, hogy ha...
És őszintén remélem, hogy legközelebb mindenki el fog tudni jönni. Mert most szerencsére Misi mellől is el tudott volna szakadni a húgom egy délután erejéig. Nekem fontos, hogy ő itt legyen, még akkor is, ha tudom, hogy a mosolya legbelül kicsit vérzik. De tudom, hogy tartja magát és miattam, miattunk, Marika miatt képes eljönni, és velünk ünnepelni.
El tudott szabadulni Zsóka is a fia mellől, aki szintén meglehetősen komoly gondokkal küzd és ritkán engedi el az anyját bárhova.

Szóval vasárnap délelőtt felengedtem harminc deka darált húst a frigóból és csináltam egy húsgombóc levest, aztán elkészítettem életem eddig legjobban sikerült hajtoványát. Íme:

És közben kicsit azon is elmerengtem, hogy bár 12 főt és több gyereket is vártunk a keresztelőre és mindenki szabaddá tette magát a hétvégére, miután lemondtuk a keresztelőt, senki sem mondta, hogy ő azért mégis eljön hozzánk, ha már úgyis egyébként ez volt a program.

Na zárszóként itt egy kép a kis pogányról és apukájáról. Olyan édesek együtt:-DD

5 megjegyzés:

  1. Drága Dóri, fő a békesség! Ezt hajtogatja a férjem mindig. És nekünk meg masoknak is meg szerintem mindenkinek kisebb-nagyobb (neked most nagyobb) áldozattal jár a családi béke fenntartása.
    Kívánok neked békességet a szívedben. Jó azonban ha tudod, hogy az a drága gyermek ettől még nem pogány... (amúgy lehet csak vicces megjegyzés volt). Szeretettel gondolok rád!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sajnálom! Marika gyönyörű, remélem hamarosan már nem pogányként lesz ilyen gyönyörű! (bár így is lehet élni, lásd engem:-)Talán csak annyit mondanék, hogy nem mintha védeni akarnám a bátyádékat, de sajna vannak beteges gyerekek. Én is az voltam, sokat vittek kórházba, volt hogy két hetet is benn kellett maradnom. Végül is Dávidnál komoly volt a baj? Meggyógyult? tudtatok beszélni azóta? Jobban vagy?
    Krisi

    VálaszTörlés
  3. Olyan szomoru ez az egesz, de biztos vagyok benne, hogy lelkileg vhogy fel tudod dolgozni. Azon kaptam fel a fejem, amikor irtad, hogy a 12 fobol senki nem ment el hozzatok, holott a Ti programotokra keszultek. Na, en mentem volna..viccet felreteve!! ..ha legalabb ez megnyugtat. Ne legyen rossz kedved, bar azt hiszem, hasonlo szituban ugyanezt irtam volna le en is. Az oszinteseg+megbantas pedig annyira ismeros...de ezen mar ne is csodalkozzunk..sajnos:( ma mar nem ''sikk'' oszintenek lenni:( Fel a fejjel!

    VálaszTörlés
  4. Nehéz helyzet, nehéz megemészteni, de - remélem - már az is könnyebbé tette a szívedet, hogy nekünk elmesélted!!!! Megértelek, mert én se vagyok ügyeletre rohanós, a legkisebb gyerek még antibiotikumot se kapott soha. Vannak persze beteges gyerekek, de azért ez még se lehet véletlen!!!! Küldök neked pár távpuszit, meg távölelést.

    VálaszTörlés
  5. Anna! Hát igen, tényleg a legfontosabb a békesség. Már lehiggadtam, megnyugodtam, lassan újra körbetelefonálok mindenkit, hogy új időpontot egyeztessünk.
    A pogány meg tényleg csak amolyan családi vicces megnevezés keresztelő előttre.

    Krisi! Köszi a Marika dícséretet:-DD Tettem fel már macskás ruhás fotót is. A többit majd levélben írom, ha végre eljutok odáig.

    Adri! Ha BUdapesten jártok, mindig szívesen látlak benneteket. Szerintem a srácok jól ellenének Nikkel, Marika meg Frankával.

    Főkolomp! Köszi! És egyébként igazad van, tényleg jobb, hogy írtam róla.

    VálaszTörlés