Gyerkőceim életkora
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers

2012. április 4., szerda

Hogy öregedjünk egy évet 10 perc alatt?

Szerintem én koromat tekintve úgy 100 felett járok már jócskán. Legalábbis akkor mindenképp, ha az éveim számát a gyerekek "attrakciói" jelentik. Ma pl. teljesen meggondolatlanul úgy döntöttem, hogy gyorsan beugrunk a kis REÁL-ba, aztán gyorsan bevásárolunk. Az első rossz döntésem ott volt, hogy Marika lábon jött a kis babakocsijával. A második rossz döntést akkor hoztam, mikor megengedtem mind a 4 gyereknek, hogy bejöjjön a boltba. Szívem szerint 2 gyereket szeretek max. bevinni, mert ha mi mind az öten bemegyünk, akkor már félig tele a bolt. Aztán a gondok csak tetéződtek, mikor Marika a babakocsit Julika babástul hátrahagyta és rohangálni kezdett a boltban, majd kis kezével mindent megpróbált leszedni is a polcokról. Én gyereket felkaptam, hiába rúgott és visított, erősen szorítottam a vállamon. Közben megjelent Karcsi és Miki, mindketten egy-egy kosárral. Nekünk 1 ugye nem elég, legalább kettő kell a bevásárláshoz:-D Természetesen megindult a harc azért is, hogy kinek mit rakok a kosarába, mert a tej mellé megy a zsömi, de a joghurt inkább a másik kosarában legyen. Aztán Matyi a bejárat mellől üvölti, hogy milyen csokit vesz majd magának. Visszaüvöltöm, hogy 4 csokit hozzon a vásárlókosárba, mert négyen vannak testvérek. Sorbaállunk a pénztárnál. Velünk ötünkkel természetesen máris két sornak tűnik az egy sor. Valszeg kissé frusztráltuk a pénztáros bácsit, mert a 10 db fornetti helyett csak 10 dekát kaptunk, holott kétszer is rákérdezett. Aztán Matyi naná, hogy csak három szelet csokit tett a kosárba, de még gyorsan korrigáltuk, így Marika is majszolhatta hazafele a banános szeletet. Aztán Julika baba kocsijával együtt majdnem ott maradt, mikor Marika szaladt érte, majdnem levert pár üveg bort. Ekkor már diszkréten a hajam téptem, szerettem volna ajtón kívül lenni. (gondolom a bolti alkalmazottak is így lehettek, mert zengett tőlünk a bolt) A pénztárnál szembesültem azzal, hogy a kis összehajtható bevásárlószatyrom otthon hagytam, nem baj, veszünk nejlonzacsit, éljen a környezetvédelem! Mindent megvettünk, kivételesen nem felejtettem el a kávét sem (ami ma már nagyon hiányzott, hiszen kávéfüggő vagyok), bepakoltam eszeveszett tempóban a zacsiba, félig eltorlaszoltuk a kijáratot, de szerencsére csak egy nénike próbált bejönni a boltba. Közben Matyi satuként fogta Marikát a pulton, ahol sem másban, sem magában kárt nem tehetett. A kocsi felé menet már minden flottul ment. Csokit ettek, megették kisebb összeveszés után az 5 db duplacsokis fornettit. Hát igen, elég kevésnek bizonyult:( Aztán odaértünk az autóhoz és miután mind a 4 gyerek beszíjjazva ült, kicsit kifújtam magam a járgány mellett. Meleg volt, feszült voltam a frankó bevásárlástól és folyt rólam a víz. De legalább ez is megvan. Elindultunk haza...

11 megjegyzés:

  1. Na elindulni sem egyszerű Nálatok.. gondolom... Hát még egy bevásárlás...Egész jól vetted az akadályokat... Egy gyerekkel is lehet tíz évet öregedni...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól olvashatóan írtad le a történéseket.Jól írsz,reálisan látsz, most mit lehet mondani...Ez teljesen rendben van. Ez van, így lehet élni 4 gyerekkel.Nekem ugyan csak három volt és hasonlóakat éltem át,de mégsem, mert...
    A lényeg az,hogy a fáradtságod érthető,ilyen helyzetben mindenki az lenne. Ezt így lehet megoldani.Mindent jól csinálsz,nyugi.Sajnos a sok idegi és fizikai igénybevétel nem marad nyomtalan,ezért érezheted Magad 100 évesnek.Ezen nem lehet segíteni,ez csak fokozódni fog,de ez normális. Van sok-sok történés és pokoli fáradás,vagy van unalom.A feszültség oldására lehet egy kis likőr is és ez is normális.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól olvashatóan írtad le a történéseket.Jól írsz,reálisan látsz, most mit lehet mondani...Ez teljesen rendben van. Ez van, így lehet élni 4 gyerekkel.Nekem ugyan csak három volt és hasonlóakat éltem át,de mégsem, mert...
    A lényeg az,hogy a fáradtságod érthető,ilyen helyzetben mindenki az lenne. Ezt így lehet megoldani.Mindent jól csinálsz,nyugi.Sajnos a sok idegi és fizikai igénybevétel nem marad nyomtalan,ezért érezheted Magad 100 évesnek.Ezen nem lehet segíteni,ez csak fokozódni fog,de ez normális. Van sok-sok történés és pokoli fáradás,vagy van unalom.A feszültség oldására lehet egy kis likőr is és ez is normális.

    VálaszTörlés
  4. Drága Dóra!
    Én már régóta olvasom a blogodat, igaz inkább a bemutatott kézimunkáidhoz kommenteltem néha.
    Nagyon is csodálatra méltó és tisztelni való, hogy 4 gyermekkel ilyen jól elboldogulsz.
    Ezeket a helyzeteket nem is lehet megoldani, csak hagyni, hogy megtörténjenek.Mi mást is tehettél volna?
    Én óvónő vagyok, s bizony ma már a mai gyerekekkel én is mindig meggondolom, hány fővel látogassunk el bárhova is. Nagyon át kell látni, ki képes rá, hogy oda figyeljen arra, amit az adott helyzet megkíván. Hát nem könnyű a mai gyerekekkel! Egészen mások, mint 10 évvel ezelőtt ))
    Klasszul csinálod nekem ez a véleményem! Igaz, hogy nagyon fárasztó lehet, de a szépséges és okos kis gyerekeidért megéri!:)

    VálaszTörlés
  5. hát én ezen teljesen kész voltam:))))) A smiley is csak azért van, mert nagyon jól fogalmaztál és szórakoztató volt, viszont kegyetlen lehetett és minden pillanatba beleéltem magam. Továbbra is légy büszke Magadra, mert ezt sokan nem mernék így bevállalni;)

    VálaszTörlés
  6. Én csak egyért küzdöttem, de rendesen megöregedtem cirka egy hét alatt. Misin sokat segített a kiscsibe, amit Miki varrt neki. Bízunk benne, hogy Húsvétra hazaengednek minket.

    VálaszTörlés
  7. Én nem csak egy évet öregedtem volna, le a kalappal előtted. És azt hiszem, hamarosan én is a saját bőrömön tapasztalom meg, mit élhettél át. Nem is indulok el én sem túl gyakran mind a néggyel vásárolni, pedig a kicsik még nincsenek "szabadlábon".

    VálaszTörlés
  8. na igen, zajlik az élet :) és tényleg, mi mást tehettél volna:)
    igaz, nekem csak kettő van, de talán emlékszel, kettő kicsivel is akadnak "mókás" helyzetek :) én amúgy, ha saját magukat nem veszélyeztetik, ritkán izgulok dolgok miatt, inkább magamban rötyögök :)

    VálaszTörlés
  9. Le a kalappal előtted,nekem csak 2 gyerekes rémálmaim voltak.Nem is tudom hogy lehet egyszerre navigálni 4 gyereket és még arra is figyelni hogy miért is mentél boltba.Vigasztaljon hogy milyen jó lesz ha felnőnek:))

    VálaszTörlés
  10. Viktorom is mindig ezt mondja, hoigy egyszer majd csak felnőnek. Csak mire a legkisebb végre "kezelhető" lesz, addigra a legnagyobb majd meg kamaszodik. Remélem nem lesz nagyon nehéz:-D

    VálaszTörlés