Gyerkőceim életkora

2011. október 19., szerda

20 éves osztálytalálkozó Ajkán


Hétvégén Ajkán voltunk. Igaz, hogy a szüleim épp elutaztak, de a dolog apropója úgysem az volt, hogy a nagyszülőkkel találkozzunk. 20 éves általános iskolai osztálytalálkozóm volt. Őszintén szólva vegyes érzelmekkel írtam meg a levelet, hogy megyek, valahogy akartam is menni, meg nem is. Egyrészt szinte biztos voltam benne, hogy valamelyik srácom kidől, mert laza 1 hónapon keresztül legalább egy fő folyton beteg volt. Nameg valahogy olyan kissé antiszociális korszakomat élem. Időről-időre rámjön, hogy ha én nem keresek valakit, akkor engem senki sem keres. Tudom-tudom, uncsi 4 gyerekes anyuka vagyok, hiszen anyámon, keresztanyámon és néha a húgomon kívül más nem nagyon csörget meg, az ajtót meg tényleg a kutya sem nyitja rám, pedig szinte mindig itthon vagyok. Hiába hívok, keresek mást, nem jön össze a találkozó, mindenki elfoglalt, majd legközelebb felkiáltással tesszük le a kagylót, napoljuk el a találkozót. És ilyenkor egy idő után már csakazértsem hívok fel senkit, csak hülye módon eszem magam tovább. Nade most "okos" voltam és lejelentkeztem az osztálytalálkozóra, mert sehol de sehol nem voltam lassan több, mint 2 hónapja. Kellett valami friss élmény, valami, ahol nincs egy szál gyerek se, ahol velem egyidős emberek vannak, talán hasonló életszakaszban, mint én.

Számomra nehezen indult be kicsit a találkozó, mert az áltsulis legjobb barátnőim nem jöttek el. Pedig igazán kíváncsi lettem volna. De jó volt meghallgatni mindenkinek a gyors beszámolóját az elmúlt 20 évről. Van, aki 2 mondattal intézte el, van aki kicsit bővebbre szabta. A szervezők meghívták 2 osztályfőnökünket is. Érdekes volt látni, hogy eltelt mindenki arcán a 20 év, de ugyanazok a feje ülnek körben:-D A vacsinál már irtó sokat röhögtünk. Komolyan mondom, hogy az elmúlt 1 évben nem röhögtem ennyit, mint aznap este. Néha elcsodálkoztam azon, hogy milyen kevés dologra emlékszem. Néha az az érzésem, hogy az új élmények, emlékek kitörlik a régieket. Szembesültem pl a ténnyel, hogy az első osztálytalálkozónk egyik szervezője én voltam, holott egyáltalán nem emlékszem rá. És rengeteg olyan sztorit meséltek, amire egyáltalán vagy csak halványan emlékeztem. Az ovira pl. már egyáltalán nem emlékszem. Ugyanerre a sorsra jut majd az áltsuli is?
A többiek rengeteget fényképeztek, én nem vittem gépet. Most csak egy közös osztályképet mutatok, amit a régi osztálytermünkben készített a takinéni, aki beengedett minket a suliba. A fenébe, hogy nem szólt, hogy a fejemmel kitakarom félig a Berkényi A-t!!!És kiderült, hogy sokan vannak külföldön és sokan vannak Budapesten is. Egyik osztálytársammal laza 800 méterre lakunk egymástól (Ajkán meg egy utcában, de ezt tudtam), szóval remélem össze tudunk majd hozni amolyan családos találkát is mihamarabb.
Furcsa volt látni, hogy néhányan mennyit változtak. Nekem Révész I. volt az, aki a legtöbbet változott az emlékeimhez képest. Régebben alig egy mondatot szólt 1 hónap alatt, most meg csevegett, hihetetlen mennyiségűt dumált és állati jól emlékezett a régi részletekre is.
A másik csúcs, hogy 2 martinit ittam és 800 Forintot fizettem. Még rá is kérdeztem, hogy tuti ennyi? A csávó elég megdöbbenten nézett rám:-D

Nagyon örülök, hogy elmentem, mert nagyon jól éreztem magam. Ha erre járnak esetleg a szervezők, akkor itt is megköszönöm, hogy összehozták a csapatot. Nagy élmény volt, remélem a kapott plusz töltetem legalább karácsonyig kitart.
És még egy köszönet az Uramnak, aki elvállalta mind a 4 kölyköt délután 3-tól este 11-ig, hogy én egy kicsit kimozdulhassak!

9 megjegyzés:

  1. A poszt eleje akár rólam is szólhatna. Én detto ugyanígy érzek, hogy ha én nem keresem az embereket, ők tuti nem fognak. Engem telefonon max a férjem hív fel, sluszz...
    Így jártunk, uncsi kismamik ;)

    VálaszTörlés
  2. Először is örülök, hogy létre jöhetett a találkozó. (néhány éve megpróbáltam összeszedni az ált. csapatot, semmi eredménnyel. Van aki azért mondta le, mert ez vagy az eljön vagy éppen nem jön el. Nagyon rossz volt, mert előzetesben szinte mindenki rajongott az ötletért.) Biztosan nagy élmény volt rácsodálkozni, kiből mi lett, ki mennyit változott, vagy egyáltalán semmit sem. Sajnálom, hogy nem lehettek teljesek, rossz érzés ha valaki örökre távozik egy közösségből.
    Nem vagy unalmas kismama, sőt. Tudom nem vígasz rám sem nyit senki ajtót, pedig én is itthon vagyok. Most, hogy ovi van, voltak játszótársak, néha egy-egy ovis anyukat. Régi munkatársaktól még egy telefon sem. Ha én keresem, akkor oké. Azt tapasztaltam, ha én megyek a gyerekekkel az úgy jó, de hozzánk nem jön senki. Én meg inkább nem megyek, mert ahol nincs gyerkőc, ott nem nagyon értik a gyerekek világát.
    Emlékszem, hogy régen beszéltünk a F. saga-ról. Vasárnap esténként vetítik a Strory-4-n a BBC-s tízrészes mini változatát.

    VálaszTörlés
  3. Hát akkor most már lassan csak azért is kénytelen leszek meglátogatni téged :)) Épp a napokban mondtam itthon, hogy olyan, mintha már ezer éve ismernélek, pedig még soha nem is találkoztunk,csak kiállításon volt szomszédságban a képünk :D
    Mindenesetre örülök, hogy jól sikerült a találkozó, hátha néhány elejtett szálat is sikerül így majd felvenni.

    VálaszTörlés
  4. Ági! Ja, így jártunk:-D

    Amanda! Sajnálom, hogy nem jött össze a ti találkozótok. F. Sagat tévéműsorban láttam, hogy megy, illetve a neten. Sajna alig 2 hete van csak tv-nk, úgyhogy lecsúsztam az elejéről. Úgy már nem volt kedvem becsatlakozni, majd inkább megszerzem dvd-n valahonnan és egyben nyomatom.

    Hesztia! Sok szeretettel várlak!

    VálaszTörlés
  5. Mit is írhatnék? Hiszen én is egy vagyok azok közül, akik nem jelentkeznek, nem írnak...
    Egyébként nekem sincs senkim, aki "rám nyitná az ajtót" és ez teljesen komoly. :-( Mióta a Fanni megszületett csak a szűk család és nem mintha baj lenne, de a legjobb barátnőm anyukám lett.Mással nem találkozom, nem beszélgetek (csajokkal). Néha az ovis és a sulis anyukákkal, de azok csak futó pár perces beszélgetések.
    Tehát elhiheted, hogy én is mikor olvastam az első "bekezdésedet", megborzongtam, hogy ezt szóról szóra én is írhattam volna!
    Az egyik legrégebbi barátnőmmel is éppen így voltam, telefonáltam neki, írtam e-mailt (amire ő kb. 3 soros e-maillel válaszolt)és egy idő után már én sem hívtam, én sem írtam, mert tisztára hülyének éreztem magam...nem akartam az a "tapadós" fajta lenni.
    Néha én is majdnem depis leszek/vagyok emiatt, de aztán azt mondom, hogy a gyerekeim itt vannak nekem és ez számít!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Dóri!
    Ne hidd, vagy ne higgyétek hogy csak a kismamákat kerülik...
    Én nagymami vagyok... de hasonló cipőbe járok. A fiamon kívül senki.... Semmi különös nincs benne... mindenki siet, gyereket nevel vagy más dolga van...egyszerűen nem ér rá.. ha meg van ideje... máshol tölti el... Valahogy megszűntek az, az igazi
    nagy összejövetelek...Mindenkinek annyi baja, gondja van... Én imár 34 éve itthon vagyok...Kézimunkás a közelembe nem volt.. Mióta rátaláltam jobb lett... Nem tudom lehet hogy az írás után fejemre hamut szórhatok de mondom... Bármilyen kézimunka legyen ... összetart bennünket a kézimunka szertette ,öröme... legyen az bármilyen munka...összejönni nem érünk rá, de ha kis találkozó vagy bemutató van rögtön van kicsi időnk Nem???/ Vannak barátaink/
    Az osztály találkozóról, lehet hogy nem jól teszem, de nekem szóljon ha nem igazat irtam...
    Tavaly volt a 40.éves találkozó.. készültem mindenkinek készitettem, ezt akár vissza is lehet nézni. Sajnos ott rosszul lettem haza kellett jönnöm... Egy emberke kérdezte meg mi van velem...Az éjjel ügyelet is volt nálam, és a mentő is elvitt..akkor.
    nem kell sajnálni, és ezt csak azért írom mert nem mi vagyunk a hibásak.... és ezen nem kell rágódni, bár mennyire rosszul érint... Majd jön egy kis kézimunkás... akivel megoszthatod nem csak a kézimunka rejtélyeit...
    Én itt találtam igaz barátra..
    Bocs hogy ilyen hosszúra sikeredett, egy mondattal nem lehet letudni..

    VálaszTörlés
  7. Örülök hogy kitudtál kapcsolódni egy kicsit,nekem is idén volt középsulis osztálytalim:)
    Érdekes,hogy mindenki magányosnak érzi magát,de senki nem keres senkit:)

    VálaszTörlés
  8. Vera! Én anyukámon is sokszor érzem, hogy magányos. De neki néha gondolom az is sok a betegsége miatt, hogy mi, a család ellepjük. Kicsit én is úgy érzem, mint Viki, hogy amolyan barátnő szerepet is betöltök az életében, nem csak lány-anya felállásban vagyunk már.

    Ági! Rám ez a hangulat csak néha jön rám, de akkor nagyon. Igazából azon akadtam fenn, hogy az uramat meg hívják egy csomó helyre, holott ő sem egy nagy kapcsolattartó. Úgy őszintén inkább arra lennék kíváncsi, hogy ha valaki szeretne valahova elmenni, akkor hányadik alternatíva lennék én, hogy elhívjon. Na remélem érthetően írtam...

    Krisi! Igen eljöttél, ezért írom, hogy akinek nem inge, ne vegye magára:-D

    VálaszTörlés